Szeged legújabb vegán étterme a Green Fusion
2014. november 25. írta: ZöldElla

Szeged legújabb vegán étterme a Green Fusion

Ééééés IGEN! Nemcsak csodás fővárosunkban, Budapesten, hanem már a vidéki nagyvárosokban is sorra nyílnak a vegán éttermek. Tegnap például a Green Fusion étterem nyitotta meg a konyháját Szegeden a Vitéz utca 3. szám alatt. Végre nem csak a fővárosi vegánok térhetnek be egy vegán étterembe, hanem a szegediek is. Ezen alkalomból tettem fel a kérdéseimet a két alapítónak, Ildikónak és Hennának, akik amellett, hogy a világ vegán ízeit varázsolják a tányérra, elkötelezett etikai vegánok is (Henna pici gyerekkorától kezdve vegetáriánus volt, Ildikó pedig kb. 8 évvel ezelőtt lett az).

egybe.jpg

1) Kik vagytok és mit kell rólatok tudni?

Végh Henriettának és Kovács Ildikónak hívnak minket, ketten nyitottuk meg az éttermet. Mindkettőnk életében kb. 2 évvel ezelőtt érkezett el az a pont, hogy vegán életmódra váltottunk. Természetesen etikai okból változtattunk a táplálkozási szokásainkon, és számunkra a vegán életmód nemcsak egy étkezési, hanem életviteli forma is. 

A Facebookon ismerkedtünk meg és barátkoztunk össze még akkor, amikor Henna Ausztráliában élt. Hasonló életkörülmények közül jövünk, hasonló a gondolkodásmódunk, de persze azért vannak eltéréseik is. Henna grafikus-designer, én pedig építész végzettséggel rendelkezem. Mindketten dolgoztunk a szakmánkban is és dolgoztunk külföldön is. Henna bejárta az egész világot, én csak Angliáig merészkedtem. Fősuli után költöztem Szegedre, és nagyon megszerettem ezt a várost. Ez egy kisebb világváros, mert minden megtalálható itt, ami kell: az egyetemista kavalkád sok külföldi diákkal, sok napsütés (már ha az ország más részeivel hasonlítjuk össze), a folyópart, kedves emberek, stb. Ha muszáj lenne, elköltöznék innen, de ideköt a párom, a családom, és úgy gondoltam, minden adott egy vegán hely létrehozásához.

Untitled-1.jpg 

Mindketten szeretünk főzni – kizárólag erőszakmentes ételeket – és szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy tudunk jókat enni anélkül is, hogy meg kellene ölnünk egy állatot. Szívből csináljuk, amit csinálunk, így az étterem mindkettőnknek afféle önmegvalósítás. Reméljük, hogy ez majd átjön az ételeken is, illetve ami biztos, hogy a hely kinézetén, szellemiségén már most tükröződik, hogy szeretnénk, ha keverednének a kultúrák, ha az emberek megértenék és elfogadnák, hogy attól, hogy a másik ember különbözik tőlük, még ugyanolyan értékes személyiség, mint ők. Szóval amolyan hippi-fílinget szeretnénk teremteni, persze nem az elszállósat, hanem hogy az emberek békességben éljenek egymással.

Ami az állatvédelmi aktivitást illeti, Henna több petícitót is írt már, illetve tüntetéseket szervezett, én pedig a Magyar Vegán Társaság Facebook oldalán adminkodtam, míg az időm engedte. Úgy gondoljuk, hogy az emberek szeretik a hasukat, így sokak szívéhez eljuthatunk egy finom vegán sütivel és fölülírhatjuk azon berögzültségeiket, hogy a vegánok csak követ és salátát esznek vagy aszkéták, erőszakosak, arrogánsak.


2) Honnan jött a hely neve?

Körülbelül már nyár közepén felvetődött bennünk, hogy ha csinálnánk egy éttermet, akkor milyen nevet adnánk neki. Voltak kedves lehetőségek, mint pl a Moha és Páfrány, vagy Eko Faloda, vagy Henna édenkertje. Nagyjából 50 ötletből választottuk ki a Green Fusion-t, mert Ildikó valamiért ragaszkodott az angol névhez a külföldi egyetemisták miatt. A névválasztásnál pedig nem volt feltétlenül fontos, hogy a névben szerepeljen a vegán szó mert esetleg megijednek a számukra ismeretlen fogalomtól az emberek. Úgy gondoljuk, hogy a fúzió szó jól visszaadja ama szándékunkat, miszerint össze akarjuk vegyíteni a kultúrákat és az ételeket.


3) Miért pont Szegeden nyitottatok vegán éttermet? Nem féltek, hogy nem lesz rá kereslet?

Természetesen van bennünk félelem, de Szeged adott volt, mivel Ildikó már 10 éve itt él és nagyon szereti ezt a várost. Szerinte az évek alatt sikerült jól megismernie, nagyjából átlátja az emberek táplálkozási szokásait, hogy milyen vega helyek vannak, voltak, zártak be, összehasonlítva külföldi helyekkel próbálja értelmezni, hogy mi miért működik jól, és mi miért nem. A hely, amit bérelünk az egyetemista- és városközponttól 2 percre van, így minden adott, hogy ha megérettek az emberek egy ilyen helyre és az erőszakmentes életformára, akkor sikeresen működjön az étterem.


4) Mi az étterem profilja? Milyen ételeket készítetek majd?

A profil a fúziós konyha. Indiai, arab, afrikai, olasz, magyar ételek kerülnek majd a tényérokra. Henna külföldön tanult főzni külföldiektől, Ildikó pedig a krisnásoktól. Vannak nagy kedvenceink, mint például a dhal (fűszeres levesféleség borsó- vagy lencseféléből), vagy vannak az olaszos tésztafélék, azokat is sok ember szereti. Az már egy másik kérdés, hogy rengeteg ember küzd laktózérzékenységgel, vagy tojásallergiával. Nálunk ugye se tej, se tojás nem kerül az ételekbe. Ahogy igény mutatkozik, úgy  az erőszakmentesség keretein belül maradva fogjuk változtatni az ételeinket, ha sok olyan ember tér be hozzánk, aki igényli, hogy teljes kiőrlésű legyen a tészta, vagy ne használjunk fehércukrot, akkor abba az irányba fogunk elmenni, de elsősorban mi etikai oldalról közelítünk. Nekünk az a fontos, hogy ne állatok kihasználásából és használásából, legyilkolásából készült ételek kerüljenek az asztalunkra.


5) Ha valakinek valamilyen ételallergiája van akkor is tud majd nálatok enni?

Igen, ahogy említettem, a tojás és tej alapból ki van zárva, de figyelünk, hogy napi legalább egy gluténmentes menünk is legyen és később, ha igény van rá, akkor gluténmentes sütit is készítünk majd.

 
6) Milyen rendezvényekre lehet majd igénybe venni az éttermet?

Szeretnénk majd kultúrális esteket tartani, amik Henna szervezésében kerülnek majd megrendezésre. Terveink szerint például filmklub keretében bemutatunk egy adott országot, előadókat hívunk meg – akár a külföldi diákok közül–, hogy mutassák be az adott országot, elkészítjük a helyi specialitásokat, illetve későbbiekre nézve terv, hogy akár környezetvédelmi előadásokat is szervezzünk. Kevesen tudják, de a vegánság és a környezetvédelem nagyon is összefügg. A tervek között szerepelnek meditációs délutánok is de majd adja magát, hogy mire lesz igény és a fő irányvonalakat aszerint tűzzük ki. 


7) Kiket céloztok meg célcsoportként?

Külföldi egyetemistákat, vegetáriánusokat, vegánokat, akiknek fontos a környezetvédelem, akik ételallergiások, akik állatbarátok, stb. Bárki jöhet, aki nyitott új ízekre, aki szeretné kipróbálni a húsmentes ételeket, vagy akinek van kedve beszélgetni az erőszakmentes életformáról, vagy egyedül érzi magát és hasonló társaságra vágyik.


8) Lesz napi menü, illetve kis adag, nagy adag választási lehetőség?

Igen, egy melegentartó pultból látvány után lehet választani. Természetesen elmondjuk, hogy mi micsoda, illetve van kistányér és nagytányér. Ha pedig lement a déli menza, akkor a későbbiekben étlapról lehet majd választani.


9) Milyen árkategóriában lesznek az ételek?

Nem leszünk túl drágák, de túl olcsók sem, főleg, ha arra lesz igény a későbbiekben, hogy elmenjünk extra egészséges irányba is. Szem előtt tartjuk, hogy megfizethető legyen egy átlagembernek az általuk kínált ételt.

1511249_322434697955814_5829311330491917255_n.jpg


10) Van valamilyen üzenete az étteremnek vagy csak egy sima étterem, mint a többi?

Az üzenet az, amit már nagyjából elmondtunk. Ez a mi önmegvalósításunk, „beleraktunk magunkat” ebbe a helybe. Ha valaki nálunk ebédel, az ő ebédjével kevesebb állatot ölnek meg. Ez lehet, hogy elsőre picike tettnek hangzik, de mint tudjuk, az emberek igénye határozza meg a kínálatot. Ha egyre kevesebb ember akar állati terméket fogyasztani, akkor egyre kevesebb állatot küldenek majd a vágóhidakra is. Reméljük, hogy ez az egész gépezet egyszer úgy beindul, hogy pár év vagy évtized múlva barbár korszakként fogjuk emlegetni azt, ami ma folyik a világban.


11) Hol lehet titeket megtalálni?

Szegeden a Vitéz utca 3. szám alatt, illetve a Facebookon, és aki kapcsolatba akar lépni velünk, azt a veganvilag@gmail.com e-mail címen keresztül megteheti.

Névtelen.jpg

 

A cikkben szereplő képeket a Green Fusion készítette.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr186609041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása