Vadas vegán módra.
2013. október 25. írta: ZöldElla

Vadas vegán módra.

Ma ismét egy receptet osztok meg, ami a húsos verzióban tudtommal igen kedvelt ételt. Azonban, mint minden húsos ételnek, a vadasnak is van vegán verziója, ami után az ember mind a tíz ujját megnyalja. A vadas mártás receptjét úgy írom le, ahogy édesanyám készíti. (Más vadast még nem ettem, nem tudom, hogy hányféle elkészítési módja lehet.)

vadas1.jpg

Első lépésként készítsünk el egy pác levet, amiben pár órára pácolódni hagyjuk a szeletekre vágott búzahúst. Mi Gréta egyik páclevét készítettük el, aminek receptje itt található. A pácléhez szükségünk lesz:

  • 3-4 ek olíva olaj
  • 3-5 ek édes fajtájú szójaszósz a szejtán mennyiségétől függően
  • pirospaprika
  • fehérbor ecet
  • gyros fűszerkeverék
  • 1 ek mustár

vadas2.jpg

A szejtán/búzahús szeletek ázhatnak addig, amíg megfőzzük a vadas mártást. Ezután serpenyőben kevés olajon ki kell sütni a szeleteket. A pác miatt nagyon puha és isteni ízű lesz.

vadas3.jpg

Itt mennyiségeket nem írok, mert nagyjából lehet érezni, hogy miből mennyi kell. A mártáshoz szükségünk lesz:

  • répa
  • fehérrépa
  • vöröshagyma
  • fűszerek
  • cukor
  • növényi tejszín
  • mustár

A feldarabolt hagymát olajon meg kell dinsztelni, majd a meghámozott és felaprított répát és fehérrépát hozzáadjuk a hagymához. Kevés vizet hozzáadva megpároljuk a zöldségeket, majd hozzáadhatjuk a fűszereket: bors, szegfűbors, só, petrezselyem. Egy külön kis edényben 1-2 ek cukrot kevés vízzel karamellizálunk, majd ha megpuhult a zöldség, akkor azután hozzáadjuk a karamellt. Majd rántást készítünk, amibe növényi tejszínt és kevéske mustárt teszünk. Ezt ráöntjük a zöldségekre, picit még összefőzzük (1-2 perc), majd botmixerrel pépesítjük.

vadas4.jpg

A kisütött szejtán szeleteket tojás mentes tésztával és a mártással tálalom. Elkészítésével garantált a siker. :)

vadas5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr985597889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.10.25. 17:55:00

jaj, az a hófehér tészta az mi??? rettenetesen néz ki. feleslegesnek tartom továbbá a zöldség húsnak való maszkírozását is: én hét napból hatban vega vagyok és imádom a vadast, veganapokon viszont csak szószt eszek, vagy gnocchival, vagy knédlivel vagy normális pennével/fussilival. húsnapokon pedig ha vadas, akkor nyuszi. de nem szejtán és a többi hülyeség, csak hogy húsnak nézzen ki a zöldség...

Vicca Verza (törölt) 2013.10.25. 22:39:33

Èn pedig steaket ettem tegnap, médiumra sütve, jó volt. :-)

Szofi77 2013.10.26. 00:13:54

Én nagyon bírom ezt a blogot és főként vegán is vagyok, de ez a recept nagyon modoros lett.. Inkább répapürés tészta szejtánsülttel..? Háááát :)
Ps.: A pácot azért kipróbálom.

ZöldElla 2013.10.26. 13:18:28

@Szofi77: Örülök, hogy tetszik a blog. :) Gondolom amiatt tűnik modorosnak, mert nem írtam mennyiségeket. Én még nem készítettem el ezt a mártást és anyu a sok éves tapasztalata miatt főzés közben tudja, hogy miből mennyit rakjon de utána már nem nagyon emlékszik a mennyiségekre mert nem kell rákoncentrálnia.
Hidd el, nem volt répás íze, hanem valami nagyon különleges, máshoz nem hasonlító íze volt a mártásnak. A répa csak a színében köszön vissza, az ízében nem. Ha legközelebb elkészítjük akkor felírom majd a mennyiségeket és pontosítok a posztban is. :)

Slano 2013.11.04. 17:56:12

Kedves efes! Az a tészta ott egy teljesen átlagos tésztának tűnik, fogalmam sincs mi bajod vele, a fussili biztos drágább, de azért ez a normál tészta is ehető, bár nem túlzottan egészséges, ahogy az általad felsorolt tészták sem azok. Én nemcsak vegán vagyok, hanem többek között a tésztát is igyekszem mellőzni, illetve ez neked biztos nagyon durva látvány lenne, de ebből is a teljes kiőrlésűt választom. A szejtán az nem zöldség, hanem búzasikér, 100% glutén, köznapibb neve: búzahús, ugyanannyi benne a fehérje, mint a csirkemellben, nagyon egészséges és a szójatermékek néha megkérdőjelezhető minősége miatt szerintem jobb választás, hacsak valaki nem akar az igen drága, de nagyon egészséges fermentált szójatermékekből vásárolni, én abból is szoktam, nagyon finom, csak nehéz hozzájutni, szejtánhoz könnyebb és olcsóbb. Tehát a vegánok nem azért eszik ezeket, mert úgy néz ki, mint a hús és ragaszkodunk a külalakhoz, hanem olyan táplálékforrások, amelyek tökéletesen pótolják a húst és egyéb élelmiszereket, amiket mi kihagyunk az étrendünkből. Nekem amikor abbahagytam a húsevést már egyáltalán nem hiányzott a hús, sokkal jobban érzem magam nélküle, nem azért fontos a szejtán, hogy valami hússzerűt egyek.
süti beállítások módosítása