Nápolyi vegán pizza Budapesten
2018. március 01. írta: ZöldElla

Nápolyi vegán pizza Budapesten

A pizza az egyik legnépszerűbb étel, de nehéz igazán jót találni, vegánt pedig szinte lehetetlen. Azonban megnyílt a Vegażżi, ami ízélményt nyújt mindenkinek.

vegazzi_vegan_napolyi_pizza_zoldella_vegan_eletmod_blog.jpg

A Vegażżi története

A Vegażżi 2017. decemberében az Anker'tben ( Budapest, VI. Paulay Ede u. 33.) nyitotta meg a pizzaimádók előtt a kemencéjét, előtte pedig 3 rendezvényen (Everness Fesztivál, illetve 2 Vegan Food Fest)  tesztelte az igényeket. Mivel az egyik alapító kifejezetten kedveli az olasz konyhát, és Budapesten eddig csak egyetlen helyen lehetett tisztán növényi alapú pizzához jutni, így egy vegán pizzázó alapítása mellett döntöttek. Azonban elég magasra tették azt a bizonyos gasztrolécet, ugyanis egy nagyon kényes, és odafigyelést igénylő pizzafajta árusításába kezdtek: a nápolyi pizzáéba.

vegazzi_vegan_napolyi_pizza_zoldella_vegan_eletmod_blog_9.jpg

A nápolyi pizza esetében legalább 48 órán át kel a tészta, amiből 7-8 órát szobahőmérsékleten tölt, utána pedig a hűtőben pihen. Ezzel az élesztő életre tud kelni a tésztában, illetve a glutén nagy része a hosszú kelesztés miatt úgymond kikopik. A sütés után a pizza széle ettől a folyamattól lesz belül puha, kívül viszont ropogós. A tésztát a kényessége miatt speciális technikával nyújtják. Mindezek mellett pedig egy 480-500 fokos fatüzelésű kemencében 60-90 másodperc alatt sütik ki.

A tészta receptúrájának kikísérletezése körülbelül 3 hónapot vett igénybe, és a mai napig hetente változtatnak a receptúrán, hogy a lehető legjobb pizzát kapják. Az alapanyagokat tekintve olasz lisztet és paradicsomszószt használnak, illetve a minőségi alapanyagok használatára törekednek.

A pizzák

Az állandó kínálatban összesen 6 fajta pizza található meg, illetve minden hónapban van egy pizzakülönlegesség, amely csak az adott időpontban kapható. 

A kínálat alapját képezi a két tradicionális nápolyi pizza, a Margherita és a Marinara, két populáris, az Ungherese (gabonakolbászos) és a Funghi (gombapesztó, gombás) illetve két igazán különleges és rendhagyó feltéttel rendelkező Verde (parajos pesztós) és Autonno (szarvasgomba olajos zsályás sütőtök- és gesztenye pürés) pizza. A havi pizzakülönlegességeknél mindig olyan feltétet igyekeznek készíteni, amely máshol egyáltalán nem található meg. Ahogy a pizzatésztát, úgy a feltéteket is maguk kísérletezik ki, éppen ezért nem jellemző a Vegażżira, hogy veganizálnák az ismert pizzafeltéteket, hanem mindig új és egyedi ízvilágra törekszenek.

A rizsmozzarella, amit használnak, szintén saját receptúra kikísérletezésének az eredménye, ugyanis a piacon nem találtak olyan vegán sajtot, ami a közel 500 fokos kemencében szépen olvadt volna, és nem égett meg.

A Vegażżi

A Vegażżit egy három fős csapat alkotja, és heti négy nap lehet náluk pizzát enni. Szerdától vasárnapig vannak nyitva, pontosabban szerda - csütörtök 12-22, péntek-szombat 12-02 és vasárnap 11-15 óra között lehet hozzájutni a nápolyi stílusú pizzákhoz.
Sajnos kiszállítás nincs, mert ez típusú pizza frissen a kemencéből kivéve jó, kihűlve már nem nyújtja ugyanazt a ízélményt.

A vendégkör elég tág, vegyes táplálkozású, vegetáriánus és vegán fogyasztók is felkeresik a helyet, ami jól mutatja, hogy mindenki számára élvezetet tudnak nyújtani azok a pizzák, amelyeken egyáltalán nincs semmilyen állati eredetű feltét, tehát sajtok és húsok.

Budapesten egyébként 3 nápolyi stílusú pizzát készítő és árusító pizzéria van, mégpedig az Igen!, a Digó és a Vegażżi. Az utóbbi pedig egész jó kritikákat kapott 3 vegyes táplálkozású kritikustól is. A cikkírók predán táplálkozóként értelemszerűen a húst és a sajtot hiányolták, hiszen azt szokták meg, azonban mindezek ellenére elismerően írtak a növényi feltétekkel kapható pizzáról. A vélemények itt, itt és itt olvashatóak el.

A pizzák ára 1290 és 1790 forint között mozog.

vegazzi_vegan_napolyi_pizza_zoldella_vegan_eletmod_blog_2.jpg

Személyes vélemény

Én a februári pizzakülönlegességet, a pizza patatat kóstoltam meg, amely egy pizza bianco, azaz fehér pizza volt. Ennek feltéte kesu besamelből, főtt burgonyából és rozmaringból állt. A feltét ízvilága intenzív volt, a kesu besamel és a rozmaring nagyon jól harmonizáltak egymással. A tészta állaga jó, kellően vékony és átsült volt, a szélein pedig levegős és ropogós. Személy szerint a vékony tésztájú pizzát szeretem, a vastag, felfújt változatokat kevésbé preferálom, így nekem különösen ízlett.

Kövess a közösségi médiában is!

fb.png instanak.png yt.png pin.png

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg ismerőseiddel is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr6813702648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása