Az igazgyöngy mindig a luxust, a kifinomultságot és a nőiességet szimbolizálja. A nő nem nő, ha nincs egy valamire való gyöngysora, de mi vele a baj?

A kagylógyöngyöket az ékszeriparban használt nyersanyagnak tartják, amiknek a fénye és a színjátszása ámulatba ejti az embereket. A gyöngy sosem megy ki a divatból és a finom, visszafogott ékszereken át a feltűnő extrém darabokig igen változatos megjelenésű ékszerekhez használják fel. Azonban a gyöngy legtöbb esetben a gazdaszervezet halálát is jelenti. Sajnos a gyöngyök többsége – sós vízi tenyésztésnél – valójában egy kioltott életet jelent, mert a kagylók többsége nem éli túl a beültetés okozta sokkot, vagy az első gyöngy aratást.

Szeretjük elfelejteni, hogy a gyöngyöt képző kagyló egy élőlény, akinek belsőszervei, légzőszervei, kiválasztószerve és ivarszerve van. Mindemellett a legtöbb puhatestű állat neuroendokrin rendszere jól fejlett, így nekik is van fájdalomérzetük, ahogy nekünk embereknek is. Érzékszerveik közül a bőrizomtömlő felületét alkotó hámban és a hám alatt bőven találhatóak szabad idegvégződések és érzéksejtek.

Az európai gyöngy– és kagyló kereskedelem 1769 után indult be, miután Cook kapitány felfedezte Tahitit. A 19. század közepére érték el a part menti kagylóállomány lehalászását, így1884-ben Francia Polinéziában kezdődtek az első gyöngytenyésztési kísérletek eredménytelenül. Végül 1905-ben Kokcohi Mikomoto dolgozott ki  egy kagylótenyésztési eljárást, amit Japánban, Burmán, Indonéziában és a Fülöp–szigeteken is  el kezdtek alkalmazni. A tenyésztett tahitii gyöngy 1972–re terjedt el világszerte.

Az igazgyöngy különböző, sós– vagy édesvízben élő, az osztriga rokonságába tartozó kagylók védekező reakciójaként jön létre, amikor olyan idegen anyag (pl. parazita vagy szervetlen anyag) kerül a kagyló belsejébe, amit az élőlény nem tud sem kilökni, sem megemészteni.

A mai ékszer kereskedelemben kapható gyöngyök mind mesterségesek, emberi beavatkozás folyamán építik fel azokat a kagylók. Mivel nincs közvetlen kapcsolatunk a kagylókkal, illetve kinézetük sem veri ki a cukifaktort és csillámpóniságot az emberekben, ezért szeretjük elfelejteni, hogy ők is érző élőlények. Talán éppen ezért vagyunk annyira közömbösek, ha a kagylókról van szó.

Különféle gyöngytípusokat különböztetünk meg aszerint, hogy milyen fajtájú kagylóban és milyen vízben tenyésztették őket. Vannak édesvízi és sós vízi tenyésztett gyöngyök is. A 12 fajt számláló Pinctada nemzetségből összesen 5 kagylófaj gyöngyei azok, amelyet igazgyöngyként ismerünk. Mindegyik faj másféle gyöngyöt produkál.

A természetes gyöngyképződés menete:

• a teknő és a köpeny közé homokszemcse vagy apró részecske kerül,
• majd a bekerült szennyeződést az állat gyöngyházréteggel vonja be – teknők belső oldalát fénylő gyöngyházréteg borítja, amit a szennyeződés bevonására is használ az állat.

  

Fontos tudni, hogy természetes körülmények között a gyöngyképződés nem gyakori folyamat, pár száz kagylóból mindössze csak egyben képződik.

A tenyésztés során felfogják a kagylólárvákat, majd pászmákat, azaz köteleket engednek le, melyeken a kagylólárvák megtapadnak és 8-9 hónapos korukig növekednek. Ha elérték a megfelelő kort, akkor kiveszik őket a vízből, megtisztítják a pászmákat a rájuk rakódott egyéb kagylófajtáktól és csirkehálóba rakva visszaengedik őket a tengerbe növekedni, ahol kb. 2 éves korukig zavartalanul fejlődhetnek. Ha elérték a megfelelő méretet, akkor ismét kiemelik őket a tengerből és az ún. beültetőházba viszik őket.  Itt zajlik a kagylók tisztítása, befúrása, beültetése és a gyöngy kivétele is. A beültetés előtt egy kagylót megölnek, ugyanis ő a donorkagyló és az ő testéből kivágott hámszövet külső részét ültetik be a többi kagylóba, amit 2-3 mm-es darabokra vágnak. E kicsi hámszövetdarabkák fogják majd a gyöngyházréteget, ún. nacre-t kiválasztani. Egy donorkagylóból kivágott hámszövet (5-10 cm x 2-3 mm csík) 50-60 kagyló beültetésére elegendő.

A beültetés során a kagylókat összegyűjtik és a beültető házba viszik, ahol alaposan megtisztítják a teknőjüket, majd  szétfeszítik a kagylókat és kiékelik őket. Ezután ha rájuk kerül a sor, akkor az ún. beültető egy tágítószerszámmal szétfeszíti a kagyló két ajkát, megkeresi a kagyló ivarszervét majd szikével bevágja és a kis hámszövetdarabkát, valamint egy nucleust helyez az üregbe. A folyamat végén végül két lyukat fúrnak a kagyló csuklórészébe, amin keresztül felfüggesztik őket, hogy újabb 2 évet töltsenek fellógatva a tengervízben. Sok kagyló nem éli túl a beavatkozást, illetve kilöki magából a beültetett nucleust. A beültetést követően az első hónapban a hámszövet elburjánzik és fokozatosan körbeveszi a nucleust, azon egy ún. gyöngyzsákot képez. A zsák szerves vegyületet választ ki, a konkinnek nevezett proteint és az aragonitnak nevezett kalcium–karbonát kristályokat, melyeket kis lapocskák formájában elhelyezi a konkin térhálójába. Ez tehát a gyöngyház anyaga, a nacre. A gyöngyházat építő hámsejtek ugyanazok, amelyek a kagyló héját is felépítik, tehát a gyöngy anyaga azonos a kagylóhéj anyagával.

Annál tökéletesebb formájú lesz a gyöngy, minél hamarabb begyógyul az ejtett seb. Ha eltelt a gyöngyképzésre hagyott idő, akkor az ún. aratáson távolítják el azt az állatok testéből. A kagylókat összegyűjtik, a beültető házba viszik és ismét felnyitják. A gyöngyöket az ivarszerv ismételt megvágásával szedik ki a gyöngyzsákból. Ha a gyöngy szép kerek, akkor az állat egészséges és újabb nucleust ültetnek bele. Egy egészséges kagyló életében összesen három beültetésre kerülhet sor, ez 3x2 év, ezután leselejtezik, azaz megölik.

A magbeültetéses módszerrel elsősorban a tengeri gyöngyöket tenyésztik, mint a Japán és Kína környéki tengerekből származó Akoya-, illetve a Francia Polinéziából származó Déltengeri- és Tahiti–gyöngy. Az édesvízi gyöngytenyésztés során a donor kagyló köpenyéből származó vékony szövetet összehajtogatva vagy formára alakítva illesztik be a tenyészkagylóba. Ebben az esetben egy kagylóba akár 20-25 darab hámszövetet is ültethetnek, így egy kagyló sokkal nagyobb hozamot hoz, ami garantálja a piacon kapható olcsó gyöngyöket. Ezzel a módszerrel 95%-os gyöngyház vastagság is elérhető. Ilyenek pl. a Biwa-gyöngyök és a kínai gyöngyök.

A gyöngyöt nem termelő kagylókat egyszerűen megölik és héjukat eladják, hogy gomb vagy bizsuékszer készüljön belőlük a ruhaipar, illetve bizsugyártás számára. Ugyanúgy, ahogy a többi élőlényeket használó és vegetáltató ipar, a gyöngyipar is véres, kegyetlen és áldozatokkal jár, akiknek néma sikolyát nem hallja meg senki sem.

A mai technika korában minőségi és szép mesterségesen előállított gyöngyök kaphatóak, mint például a Swarovski igazgyöngy utánzatai.

Kövess a közösségi médiában is!

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg ismerőseiddel is!