Megjött a hidegebb idő és ez sajnos automatikusan magával hozza, hogy megjelennek a különböző szőrmékben  vagy szőrmés ruhanemükben a – remélem csak – tudatlan emberek. Amikor meglátok egy perzsa bundát (anyjuk hasából megszületés előtt kivágott karakul bárányokból készült "kabát") vagy szőrmecsíkos kapucnis kabátot, szőrme bojtos sapkát, sálat, kesztyűt, csizmát, akkor mindig összeszorul a torkom és az adott emberke arcába ordítanám, hogy mekkora kín és fájdalmas halál szó szerinti viselője éppen.

A szőrmeipar áldozatairól tavaly írtam egy két részes posztot (itt és itt), amelyekben megpróbáltam hiteles adatokkal  összefoglalni ezt a véres ipart, hiszen alig lehet hallani az áldozatairól. Éppen ezért is hallottam örömmel, hogy A szőrmének arca van nevű kampányhoz csatlakozott az egyik legnagyobb állatmentő szervezet és az egyik legismertebb magyar állatotthon. Örömöm sajnos igen tiszavirág életű volt, mert az egyik reggeli műsorban adott interjúban számomra buta és elfogadhatatlan kijelentést tett az állatmentő szervezet szóvivője, miszerint szerinte teljesen elfogadható a hús evés és az évi több tíz (ha nem száz) milliárdnyi áldozat, akik a hús-, tej- és tojásiparnak esnek áldozatul. Szerinte természetes, hogy az emberek húst esznek mert a húsért gyilkolás nem ugyanaz, mint a szőrméért gyilkolás. Itt leesett az állam. Ezt hívják tiszta fajizmusnak.

A videó ezen a linken elérhető: http://tv2.hu/musoraink/mokka/161792_tornoczky_anita_a_szormenek_arca_van.html

Elhangzik, hogy az szlogen, amit a Facebook-os kampányban mondanak, mégpedig, hogy "állatkínzás minden, csak nem menő". Úgy látszik a kedves illetékes nincsen jól informálva arról, hogy milyen a nagyüzemi állattartás, az élő állatszállítás és a vágóhídi tartózkodás és kivégzés, hogy milyen a vegetáltatott állatok (én jobban szeretem az élőlények kifejezést) lelki, mentális és egészségi állapota. Véleményem szerint egy olyan személy, aki állatvédőnek vallja magát ilyet nem mondhat, hiszen számára minden egyes életnek értékesnek kell lennie. Aki olyan kijelentést tesz, hogy a hús evés nem ugyanaz, mint a szőrméért gyilkolás, az fajista és maximum csak specializált faj mentő... Lehet, hogy sokat dolgozik az adott faj mentésén, azonban igen korlátolt szemléletű, ha nem ismeri fel, hogy ugyanolyan lélek és önálló egyéniség lakozik egy sertésben vagy brojlercsirkében, mint egy kutyában vagy csincsillában. Remélem csak egyetlen egyszer belenézz egy kivégzése előtt álló sertés szemébe és meglátja a félelmét, fájdalmát, riadtságát, ami által felismerheti, hogy eddig tévedett.

Sajnálom, hogy elhangzott abban az interjúban az a mondat, "hogy nem ugyanaz" húst enni vagy bőrcipőt hordani, mint szőrmét. De, ugyanaz. Egy szabadságától megfosztott és vegetáltatott élőlény megölése bármilyen okból U G Y A N A Z!!!

Idén is megrendezésre kerül a Worldwide Fur Free Friday, azaz a Nemzetközi Szőrme Ellenes Nap, ami szinte mindig vegán szervezetek által kerül megszervezésre. Az, hogy pontosan hány országban és városban vonulnak utcára a szőrmék ellen, az ezen a térképen megtekinthető. Ezen alkalomból Budapesten is lesz 2014. november 28-án szőrme ellenes demonstráció a Váci utcában. Az esemény Facebook oldalán minden részletesebb információ megtalálható!

Mivel jelen esetben nem tudnék indulatok és ítélkezések nélkül tovább írni, ezért inkább három olyan embert kérdeztem meg erről a "problémáról", akik az etikai vegán életmód és állatjogok elkötelezett hívei és számomra hitelesek. Ez a három személy pedig nem más, mint Bonifert Anna a Vegán Állatvédelem blog és Facebook oldal, illetve az Állatvédők könyve szerzője; Vitéz Petra, a Magyar Vegán Társaság tagja és a VegaNinja alapítója és Sulyok Csillag 269life Hungary elindítója és aktivistája.

1) Számodra miért nem elfogadható, hogy az egyik élőlény életét meg akarják menteni, de a másik vegetáltatását és megölését természetesnek tartják?

Anna: Számomra elfogadható. Vannak sokan, akik most itt tartanak és szívből remélem, hogy folytatják a fejlődést. Nyilván nem találkozott még úgy a vegán mozgalommal, hogy az meggyőzze az állathasználat feleslegességéről. Én ilyenkor magunkban keresem a hibát, jobbam és többet kell tennünk, hogy eljusson az üzenetünk mindenkihez: állatok használatára nincs szükség. A konyhában éppen úgy, ahogyan a ruhásszekrényben sem.

 Petra: Mindegyik állat egyszeri, és megismételhetetlen. Ha megölünk egy állatot, egy teljesen egyedi csodát pusztítunk el, egy olyat, amilyen soha nem fog még egy születni a világra. Ahogy belõlem sincs még egy, a név helyett csupán számmal rendelkezõ vágóhídi sertés is éppen annyira különleges. Õ a középpontja saját életének, mely élet alatt éppen úgy éli át az érzelmeket, mint egy bármilyen másik állat, vagy akár egy 3 éves gyerek. Mert a sertések egy 3 éves gyerek szellemi szintjén vannak értelmileg. 

Csillag: Véleményem szerint minden érző lénynek egyformán joga van a szabad élethez. Nagyon veszélyesnek tartom egy magát állatvédő ember kampányában azt olvasni, hogy aki nem érti, mi a különbség a csirkepörkölt és a bundájáért megnyúzott csincsilla között, azzal súlyos gondok van. Még veszélyesebbnek tartom Magyarország egyik legismertebb állatvédőjének szájából ezt egy riportműsorban hallani. Az emberek hagyomány és berögződés miatt nem mondanak le a húsevésről, és kellő tájékoztatás hiányában azt gondolhatják, hogy a vegan életmód hiánybetegségekhez, általános alultápláltsághoz, és unalmas fűevéshez vezet. Veganként tudjuk, hogy ez nem igaz.
Az állati eredetű termékek fogyasztása, a 21. században még mindig elfogadott fajizmus miatt lehetséges. Elhitetik az emberekkel, hogy felsőbbrendűek valakikkel, valamikkel szemben, ahelyett, hogy rávilágítanánk, mennyire csodás hely a Föld, mennyire csodás az emberi és a nem emberi állat.
Súlyos problémának tartom, hogy nem tanítanak állatjogokat, és mikor egy állatvédő lehetőséget kap a médiában, nem él a lehetőséggel, hogy kulturáltan informáljon, hanem nyíltan fajizál.

2) Szerinted miért szeretik megkülönböztetni az életet az élettől az emberek?

Anna: Így szokták meg. Kisbaba koruktól ezt hallják mindenhonnan. Sima megszokás, semmi több, vagyis könnyen meg is változtatható. Időigényes, ma még, de egyre jobban megy.

Petra: Az emberek többsége húz egy vonalat az állatok két csoportja közé: akiket sajnál, ezért nem bánt, esetleg még meg is védi őket a bántódástól, és akiket nem sajnál. Szerintem ennek két oka lehet lehet: egyrészt egyes állatok megölése és fogyasztása annyira mindennapos, hogy talán eszébe sem jut megkérdőjelezni ennek helyességét.
A másik, ennél jóval jelentősebb oka pedig az, hogy könnyű elfeledkezni az úgynevezett haszonállatok egyéniségéről. Van, hogy nem csapjuk le a szúnyogot, és átvisszük a csigát az út túloldalára, nehogy átmenjen rajta az autó, mert ezeknek az apró lényeknek bevonódunk az életébe. Emellett szeretjük és óvjuk a kutyákat, cicákat, mert van szerencsénk nap mint nap cicákkal és kutyákkal találkozni, ismerjük őket, tudjuk, hogy mindegyik külön egyéniséggel rendelkezik. A szóban forgó kampány a gyönyörű és szívmelengetően aranyos állatok megölése ellen szól, akiket szőrmének tenyésztenek egyesek. Egy édes kis állatról szívesen elhisszük, hogy a szívecskéje is olyan lágy és kedves, mint a kinézete. De mit tudunk egy szarvasmarháról? Egy disznóról? Csirkéről? Pulykáról? Butábbak, mint egy csigabiga vagy egy csincsilla? Dehogy. De az ő életükbe egyáltalán nem vonódunk be. Amint utánagondolunk, hogy a sertések intelligensebbek, mint a kutyánk, vagy hogy a tehenek rendkívül mély anyai érzéseket táplálnak borjaik iránt, és hogy a szárnyasok micsoda fájdalmat és halálfélelmet élnek át, elszorul a szívünk. Ha ebben a pillanatban nem legyintünk egyet, hanem a tenniakarás uralkodik el rajtunk, jó úton járunk.

Csillag: Nagyjából megválaszoltam az előző pontban. Sajnos az ember a kezdetektől fogva többre vágyik – törzsek harcoltak törzsekkel, családok váltak ellenségekké, mert a „szomszéd földje zöldebb volt”, harcba mentünk a vallás nevében, azért, hogy a mi fajunk erősebb, értékesebb legyen. Aki pedig nem abban hitt, amiben mi, vagy másképp nézett ki, azt utáltuk, üldöztük és megöltük 

3) Hol látod az Achilles-sarkát ennek a kampánynak?

Anna: Számomra nem elítélendő, ha valaki kiemel egy fajta állathasználatot és az ellen kampányol. Ahogyan teszik például a delfin-rabszolgatartás vagy a kutyaárusítás ellen küzdők. Problémát csak attól kezdve látok benne, amikor azt hiszik, hogy az az egy fajta állathasználat, amit ők céltáblául választottak, rosszabb, mint az összes többi. Vegánként minden állathasználatot egyformán elítélek, noha főként a tej-, tojás-, és húsipari állatkínzás ellen kampányolok.

Petra: Míg a szőrmét nem hordók változatos módon tudnak gyűlölködni a szőrmét hordó embereken, amiért azok a divatért állatok életét áldozzák fel, észre sem veszik, hogy ők is hasonlóan cselekszenek, csak máshol húzták meg a határt: állatokat áldoznak fel néhány finom étel és a kényelem kedvéért. Hiszen állatokat, vagy állati eredetű dolgokat fogyasztani szükségtelen az egészséghez, sőt egyre több forrásból hallhatunk arról, hogy ezek mellőzésével rendkívül jó szolgálatot tehetünk az egészségünknek. És még az ízekről sem kell lemondanunk. A kényelmünkről igen - egy pár hétre, hiszen meg kell ismernünk néhány új alapanyagot és ételt, de a VegaNinját pont ezen nehézségek áthidalásáért hívtam életre.

Csillag: Az egész kampány egy Achilles-sarok a szememben – hiteltelen emberekhez csatlakoznak hiteltelen emberek. Amíg egy állatvédelmi kampányban állatok elfogyasztására buzdítanak, addig azt nem lehet állatvédelmi kampánynak nevezni.
Szabó Balázs egyik posztjában arra kérte a veganokat, hogy ne hipokritázzák le őt, sem a csatlakozókat, mert ezzel még a szőrme ellen fellépők kedvét is elveszik. Úgy gondolom, ha valaki nem járulna hozzá egy, illetve minimum 150 csincsilla kihasználásához, az ki fog tartani, és megvédi legalább a csincsillát akkor is, ha egy vegan mellékel egy képet, amin egy csincsilla és tegyük fel egy csibe van, „mi a különbség” kérdéssel. Ellenben megadja a vegannak az esélyt, hogy elgondolkoztasson egy embert, aki az állatok bizonyos százaléka felé kinyitotta a szívét, hogy megtegye ezt egy sokkal nagyobb százalékért is.

4) Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem értik a problémát?

Anna: Azt, hogy olvassanak el pár cikket a Vegán Állatvédelem blogról, vagy nézzenek meg ott ajánlott videókat. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki mellette áll a szőrme ellenes kampánynak, valóban szereti az állatokat. Nincs másra szükségük, mint információra, ami viszont elérhető a neten!

Petra: Olvassák el Bonifert Anna Állatvédők könyve címû művét, vagy ami talán még jobb: menjenek el egy olyan helyre, ahol személyesen is találkozhatnak azokkal az állatokkal, akiket a húsukért (tejükért, tojásukért stb.) tartanak! Az egyik szuper hely, ahol lehet találkozni ezekkel az állatokkal nyugodt körülmények között, az éppen a Noé Állatotthon. Az ott lakó kecskét, malacot és a többi állatot nem fogják megenni, békében élhetnek együtt. Az ő szemükbe nézve egyből megérthetjük, mi is a probléma az állathasználattal, de csak akkor, ha beengedjük az agyunkba azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket a velünk született empátia kelt bennünk.

Csillag:Ez egy elég nehéz kérdés. Ha itt Balázsékra gondolsz, nagyon kérem őket, hogy vegyék ki azt a bizonyos pontot a kampányból, és ha nem is veganok, legalább is ne buzdítsanak húsevésre.
Ha a nem vegan emberekre gondolsz, nekik azt tanácsolom, gondoljanak bele, milyen lenne az életük, ha többet nem hagyhatnák el (ha szabadon, megbecsülésben tartást veszünk) otthonukat. Ha többet nem olvashatnák a kedvenc könyveiket, nem találkozhatnának a családjukkal, barátaikkal, és munkára fognák őket azért, hogy a lakásban maradhatnak és enni kapnak.
Ha van kedvük tovább gondolkodni, akkor esetleg idézzenek fel egy pillanatot, amikor nagyon féltek, mert nem tudták, mi lesz a következő percekben, vagy holnap.

És végül, hogy én most csak azért mondhatok véleményt, mert voltak azok a „bolondok” és „széllel szemben” harcolók, akik kiálltak azért, hogy Európában a nők is szabadon véleményt nyilváníthassanak.

Mi emberek kreáljuk a különbséget jó és rossz között, több és kevesebb között, az erősebb a gyengébb felett, hogy még erősebb legyen.
Bízom benne, hogy egy nap észrevesszük, hogy nem attól leszünk többek és erősebbek, hogy hányan félnek tőlünk, hanem attól leszünk boldogabbak, hogy kevesebb az agresszió és a halál a környezetünkben.

Ezúton szeretném megköszönni Annának, Petrának és Csillagnak, hogy válaszoltak a kérdéseimre és megosztották velem a gondolataikat és véleményüket.