Fogyassz kendert legálisan. Kendermagtej-turmix.
2014. július 17. írta: ZöldElla

Fogyassz kendert legálisan. Kendermagtej-turmix.

Bizony, bizony a köztudatban mumus kenderről van szó, aminek van legálisan fogyasztható változata. A kender szót hallva az emberek többségének valószínűleg az abból sodort cigaretta, illetve módosult tudatállapot ugrik be, másodikként pedig a kenderkötél. Kevesen tudják, hogy a kendermag bizony humán fogyasztásra alkalmas és az ún. super food-ok egyike.

kt1.jpg

A kender az egyik legrégebben használt növény, ugyanis már az őskori leletek között is találtak kenderrostból készült kötélmaradványokat. Szinte az egész világon elterjedt mind a vad, mind a domesztikált alakja. Leginkább textiliparban, illetve az élelmiszeriparban használják. Magjából sajtolt olaj értékes tápanyagokat tartalmaz, amit akár napi szinten is fogyaszthatunk egészségünk fenntartása érdekében, de a kozmetikaipar is előszeretettel használja az olaját. A sajtolásból visszamaradt kenderpogácsákat az állati takarmányozásban használják fel. (1)

Sehol nem beszélnek róla, de a kendermag elég régóta használatos a népgyógyászatban. Meg van benne mind a 8 esszenciális aminosav, amit az emberi szervezet nem tud megtermelni. Olaja az egyetlen olyan növényi olaj, amiben szinte nincsenek telített-zsírsavak, viszont közel 90%-ban telítetlen zsírsavakból áll és nagy arányban van benne omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak. (2, 3, 4)

A kendermag NEM tartalmazza a kábító hatású delta-D-Tetrahidro-kannabinolt! (lsd. 2 hivatkozás) Érdemes megjegyezni, hogy tudatmódosító hatása nem vadkendernek, hanem már a nemesített kendernek van. Minden esetre mi csak a tudatmódosító hatóanyagokat nélkülöző magokat fogyasszuk!

kt4.jpg

Amit a mai posztban be szeretnék mutatni, az nem a kendermagolaj, hanem a kendermagból készült turmix. A Facebook-on egy vegán csoportban az egyik tag többször is írta, hogy az ő kedvenc itala a kendermag tej. Első olvasatra elég furcsán hangzott, de a különböző hozzászólásai között többször is leírta, hogy mennyire finom a kendermagtej, hogy a napokban muszáj voltam venni egy fél kilót, hogy végre én is kipróbálhassam. A kender tipikusan az a növény, aminek meg kell szokni az ízét mert — szerintem — van egy bizonyos fokú nyers íze, amihez az ízfokozókkal teli étkezésre előállított kémiai csodák között nem vagyunk hozzászokva. Viszont éppen azért, mert super food kategóriában fut a kendermag megéri hozzászoktatni az ízlelőbimbóinkat a kendermagtejhez, ha szervezetünknek szeretnénk kedveskedni.

Hozzávalók:

  • 10-15 dkg kendermag
  • 3/4 - 1 liter víz
  • csipet só
  • ízlés szerint 2 db banán, 5-7 dkg datolya, 10 dkg áfonya

Áztassuk be 6-8 órára a kendermagokat, hogy a magokban lévő enzimgátlók kiázzanak és szervezetünk számára hasznosulhatóvá váljanak a kenderben lévő enzimek. A datolyát egy külön tálban szintén áztassuk be.

kt2.jpg

Áztatás után öntsük le a vizet a magokról és a vízzel, csipet sóval együtt 1-2 perc hosszan turmixoljuk össze. Ezután egy szűrőn vagy vászonzsákon keresztül szűrjük le. Öblítsük el a turmixkelyhet és daraboljuk bele a banánt, tegyük bele a kiázott datolyákat és az áfonyát, majd öntsük hozzá a kész magtejet és ismét turmixoljuk gépünk teljesítményétől függően 1-2 percig.

Ha készen van azonnal fogyasztható. Esetemben 10 perc alatt fogyott el 7,5 dl kendermagtejes turmix. :) Tökéletes reggeli ital, ami energiát ad és feltölti a szervezetet a nap további részére. VIGYÁZAT függőséget okoz! ;)

kt3.jpg

Ha sikerült hántolt kendermagot vennünk, akkor a visszamaradt darálékot kiterítve szárítsuk meg, száradás után daráljuk le és a következő sütésnél használjuk fel a kendermaglisztünket.

Az árát tekintve 10-15 dkg maggal számolva 1 liter kendermagtej kb. 220-300 forintból jöhet ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr146517893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása