Egészséges vegetáriánusnak, vegánnak lenni? Tapasztalatok.
2013. november 22. írta: ZöldElla

Egészséges vegetáriánusnak, vegánnak lenni? Tapasztalatok.

Sokszor kapom meg a kérdést, hogy egészséges-e az, ahogy táplálkozom, hiszen köztudott, hogy az egészséghez húst és tejtermékeket kell enni. De nem, nem kell. Mivel én kb. 6-7 éves koromban lettem vegetáriánus és 27 évesen vegán így mondhatni 2 évtizedes tapasztalatom van. Tehát magabiztosan tudom leírni ezeket a sorokat, amikor a tapasztalataimat osztom meg.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy én gyerekként egyáltalán nem ettem tudatosan, nagyon édesszájú voltam, nagyon sok fehér cukrot tettem a teába, kakaóba, tehát mondhatni elég egészségtelenül ettem. Az egyetem elején pedig naponta 1-2 csokit simán elpusztítottam. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert még így is kimagaslóan jó volt az egészségem annak ellenére, hogy egyáltalán nem figyeltem oda a tudatos táplálkozásra és éppen emiatt volt rajtam pár plusz kiló is.

De akkor kezdem is a tapasztalataim megosztását. Emlékeim szerint lényegében sohasem hiányoztam betegség miatt az általános iskolából. Ezt azért tudom, mert gyerekként igencsak sérelmeztem, hogy én sohasem lóghatok még egy hetet sem, amíg az osztálytársaim évente 2-3 hetet tuti, hogy otthon töltöttek betegség címszó alatt. A kamaszodó és serdülő gyerekeknek gyakori problémája a pattanásos arc és hát. Sokat szenvednek miatta és van, akit csúfolnak is az arca kinézete miatt. Nekem ilyen problémám nem volt. Egyszer-egyszer előjött az arcomon egy-egy csúnyább ragya de tömegesen sohase szállták meg. Ez a mai napig így van, emiatt nekem nem is nagyon kell alapozót használnom, amit egyébként sem szeretek mert úgy érzem, hogy megfullad tőle a bőröm.

Középiskolában egyszer, 11.-ben hiányoztam 1 hetet mert bokaficamom volt és fekvőgipszben feküdtem otthon. A téli influenza szezonban én is el szoktam kapni az aktuális bacikat de kb. 4-6 nap alatt átmegy rajtam. Többnyire meleg tea, echinaceás graepfruitmag csepp kivonat és lándzsás útifű szirup trió szokott az orvosság lenni. Ha nagyon ritkán szükség van rá, akkor beveszek egy aspirint vagy algopirint. A körzeti orvosom kb. háromszor látott, ebből kétszer a jogosítványhoz  való orvosi igazolás miatt, harmadszor pedig vérvétel miatt, ami  szüleim megnyugtatása miatt kellett. Feleslegesnek tartom az orvoshoz rohangálást és tucatnyi vegyi anyag beszedését.

Ha a havonta jelentkező női dolgokat nézzük, akkor — lekopogom — nekem nem szoktak kibírhatalan hasgörcseim lenni, ahogy sok más nőnek. Nem is nagyon értettem sohasem, hogy miért kell erre külön fájdalomcsillapítót készíteni és szedni. Évente nekem maximum egyszer fordul elő, hogy erősebben érzem a hasam de olyan fájdalmam tényleg nem szokott lenni, hogy magzati pózban az ágyban fekve görcsölnék több napon keresztül. Persze ez lehet egyéni adottság is de szerepe lehet ebben a táplálkozásomnak is. Lehet érdemes lenne megkérdezni erről olyan nőket, akik felnőttként tértek át a predán táplálkozásról a vegán életmódra.

Az elmúlt két évben ősztől tavaszig előjött nálam az ún. atópiás dermatitis, azaz erős viszketéssel, bőrszárazsággal járó ekcéma. A bőrgyógyász semmit se tudott mondani a kiváltó okról még az allergia teszt után se, kaptam egy Xyzal nevű gyógyszert, ami valahogy elnyomta és megszüntette a tüneteket. Eközben tavaly decemberben és januárban rátaláltam pár vegán főzős csatornára a youtube-on, illetve különböző blogokat kezdtem el olvasni és elhagytam a tej- és tojástermékeket, illetve a mézet. Az ekcémám elmúlt és eddig lekopogom, de a ronda viszkető plakkok eddig nem jöttek ki. Bár olykor még viszket a bőröm de ha hidratálom, akkor elmúlik a viszketés és minden rendben van. Aki már megtapasztalta ezt a betegséget, az tudhatja, hogy ez a változás is mennyire üdítő és felemelő mert az ekcéma az ember arcát, nyakát, dekoltázsát és kezét sem kíméli, így  esztétikailag igencsak megcsúnyítja az embert amellett, hogy fáj is.

A vegán étrend mellett én fokozatosan, havonta 1 kilót leadva fogytam le kb. 7-8 kilót, így most abszolút azon a számomra álomsúlyon vagyok, amit évekkel ezelőtt kemény diétákkal és eszeveszett mozgással sem tudtam elérni. Ez a fogyás részemről abszolút nem volt szándékos, csak annak ellenére fogytam, hogy bőségesen ettem. Ennek az a magyarázata, hogy a szervezet számára kényelmes állati fehérjék helyett az emésztésnél nagyobb energiát igénylő szénhidrátok szerepelnek az étrendemben. A szénhidrátok pedig T. Colin Campbell szerint a felnőtt szervezet legfontosabb energiaforrásai. Félre ne értse senki, itt nem a feldolgozott, finomított "élelmiszerekre" gondolok, hanem a gyümölcsökben, zöldségekben, magokban és gabonákban természetesen megtalálható szénhidrátokra. Egyszóval több energiájába kerül a szervezetemnek lebontania azt, amiket megeszek, több hőt ad le és nem kényelmesedik el azáltal, hogy állati fehérjéket pockolna be a zsírszöveteimbe.

A fehér cukrot most már minimálisan használom, hetente kb. 2 teáskanálnyit akkor, amikor hétvégén a szüleimnél iszom a reggeli kávém, mert többnyire nyírfacukorral édesítem a napi 1 kávém. Tudatosan törekszem viszont arra, hogy naponta legalább egyszer egyek nyers zöldségeket, ugyanis azokat sokkal könnyebben fel tudja dolgozni a szervezetünk. Emellett fontos a zöld levelek fogyasztása a bennük lévő klorofill miatt, mert ez lényegében ehető oxigén és napfény, amit a növények a fotoszintetizálás során alakítanak napfényből anyaggá. A növényi tejeket többnyire én csinálom, így mindig változatos ízvilágot tarthatok fenn. A növényi tejek készítéséről a poszt itt található.

Nem tudom mitől de gyerekkorom óta érzékeny vagyok a frontokra, főleg ha meleg front jön és akkor kegyetlen migrén kínzott mindig. Több, akár 4-7 napig tartó fejfájások, szédülések, durvább rohamok esetében már úgy ébredtem, hogy szédültem, fájt a fejem és hányingerem volt. E mellé társul egy nagyon durva szárazság érzet, úgyhogy nagyon sokat kell olyankor innom. Viszont mivel hányingerem van és a gyomromba jut valami, akkor többnyire a megivott víz visszajön és bizony nem egyszerű szédülve, alig járóképesen megtenni a szobától a WC-ig azt a pár métert. Amióta vegán vagyok enyhültek a migrénes fejfájásaim, többnyire maximum közepes erősségűek, amiket még ki lehet bírni és 1-2 napnál nem tartanak tovább, ami azért az életem minőségét is megváltoztatta. Emellett eddig egyetlen egyszer fordult elő a szédülős-fejfájásos-hányós nem birok kikelni az ágyból roham, ami számomra már önmagában elég ok, hogy mindenféle etikai okot mellőzve a vegán étrend mellett tegyem le a voksom.

Nekem röviden ezek a tapasztalataim a vegetáriánus gyerekkorral, majd a vegán életmóddal. Most elégedett vagyok a külsőmmel, nem méregetem magam senkihez, mind testileg, mind lelkileg egyben vagyok. Folyamatosan ismerem meg a vegán konyhát és tanulok másoktól. Én is mások receptjei alapján kezdtem el vegán ételeket főzni, amiről a beszámolóposzt itt található. Remélem a kételkedőknek tudtam bizonyosságot adni, hogy igenis egészséges a hús és tej- tojás mentes élet.

Zárásként pedig jöjjön pár összefoglalókép azokról a zöldségekről, gyümölcsökről, magvakról és gabonákról amikből egy tiszta növényi táplálkozást folytató ember hozzájut a proteinhez, azaz a fehérjéhez, vashoz és a magnéziumhoz .

vegprtot_1.jpg

novenyi protein magyar_1.jpg

vasnoveny.jpgmagneziumnovgazd.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr805600240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baracklekvar 2013.11.22. 13:37:31

Szia,

Elöljáróban annyit ,hogy félre ne érts, semmi bajom a vegetáriánusokkal vagy a vegánokkal, és a húsmentes étkezéssel, nem véletlenül olvasom a blogodat :)

Viszont a fent leírtak, hogy nem voltál pattanásos, nem érzed a menstruációt, nem voltál beteg: én sem. Egyáltalán. Egy kezem meg tudom számolni a hiányzásaimat, nem görcsölök (sosem tettem), és a pattanások sem jellemzőek (alapozóm nincs is). Közben pedig (míg otthon éltem) mérhetetlenül egészségtelen dolgokat ettem. A menzát, édesanyám "magyaros" főztjét (margarin, sütött rántotthús, felvágottak, fehérkenyér, viszonylag kevés nyers zöldség és minden ami ezzel jár)
Tehát ez bőven lehet alkat kérdése is. Lehet akkor sem lett volna semmi bajod, ha vegyesen étkezel.

Ettől függetlenül igyekszem tudatosan táplálkozni, nem szeretem a gyorséttermeket, és viszonylag sokszor eszem húsmentes ételeket. A tejről nem tudtam (nem akartam...) lemondani, szeretem.

Szóval nem kritika volt, csak vélemény :)

És tetszenek a bejegyzéseid, a növényi tejeket mindenképp kipróbálom!

Szép napot!

ZöldElla 2013.11.24. 01:59:04

@niobee:Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, hogy hasznosnak találod a blogot és tudok használható tanácsot, ötletet adni. :)
Ahogy minden ember, én is a saját szűrőmön keresztül nézem és tapasztalom a világot de mások véleményét, tapasztalatait meghallgatva tanulhatok vagy elgondolkodhatok az ő nézőpontjukról. Ezért is van beállítva, hogy a posztok alá lehet kommentelni.
Tényleg lehet, hogy alkati kérdés az egészségi állapotom. De mivel én a fent leírtakat tapasztaltam így csak azt tudtam leírni. :)

Szép és vidám napot :)

ZöldElla 2013.11.24. 02:01:26

Picit lehet modoros lett a válasz, de nem annak szántam. Remélem kivehető, hogy mit szerettem volna válaszolni. :)

Epres málna 2014.01.23. 00:43:07

Pattanásos én se voltam igazán (bezzeg nővérem), de görcsölök rendesen minden egyes hónapban. Nem mintha vegán lennék, csak gondoltam megosztom :D
"Emellett fontos a zöld levelek fogyasztása a bennük lévő klorofill miatt, mert ez lényegében ehető oxigén és napfény, amit a növények a fotoszintetizálás során alakítanak napfényből anyaggá."
Ezt a mondatot kicsit átgondolnám, nem akarok bunkózni, csak szúrja a szemem.
Egyébiránt tetszik a blogod, és a receptek (néha visszacsempészve a húst).

Homokdűne 2014.02.08. 00:12:53

Szia!

szerintem azért az egészségi állapot független a vegán életmódtól :-) Én sem voltam soha beteg, nem hiányoztam, nem görcsöltem, de ettem mindent, igaz nem napközikaján kellett felnőnöm.....a gyerekeim se betegek soha...ezek max. jó gének ;-) Ha már, akkor inkább paleo irányban haladnánk, de abszolút lazán, úgyhogy ezt is óvatosan mondom... Nekem is volt 8 hónap vega, nekem hiányzott a hús, én tök erőtlennek éreztem magam, de igy szép a világ nem vagyunk egyformák ;-)

Szép estét!
süti beállítások módosítása