Veganz termékek már a Spar-ban is!
2017. szeptember 24. írta: ZöldElla

Veganz termékek már a Spar-ban is!

Vegánként az ember folyton a vegán logót keresi, illetve az összetevőlistákat böngészi, ha levesz egy terméket a polcról. Azonban ha a bevásárlás során kifejezetten vegán termékcsaládot talál a polcon, akkor sokkal könnyebbé válhat az élelmiszer beszerzés.

veganz_termekek_cikk_zoldella_vegan_eletmod_blog_8.jpg

A Veganz nevű márka nem ismeretlen a magyar a vegánok előtt, azonban hosszú ideig csak álmodoztunk róla. Körülbelül tavaly év vége óta a Müller polcain is megtalálhatóak a Veganz termékek, azonban a drogéria üzleteiből még mindig nagyon kevés van, így nem mindenki számára érhető el a márka kínálata. Pont ezért is tartom remek dolognak, hogy a Spar polcain szintén megjelenik és mostantól kezdve bármikor elérhető a Veganz választéka, hiszen sokkal több üzlettel rendelkezik és kisebb vidéki városokban is jelen van. Ezáltal pedig a márka termékeit a vidéki boltokban is elérhetővé teszi, így aki nem a fővárosban él, annak is könnyen beszerezhetőek lesznek a termékek.

A Veganz márkát 2011-ben alapították Németországban, Berlinben. Mára amellett, hogy az egyik legnagyobb vegán üzletlánccá nőtte ki magát a német nyelvterületen, több saját terméket is piacra dobott.

Az, hogy a Veganz termékeit elkezdi forgalmazni a magyarországi 123 Spar és Interspar, azt a márka a honlapján is egy külön cikkben jelentette be, amiben található egy országos térkép, amin kikereshetőek az üzletek és azok címei. Ezáltal is megkönnyítve a vásárlók dolgát. A cikk itt érhető el.

veganz_termekek_cikk_zoldella_vegan_eletmod_blog_7.JPG

A termékekről azt írják, hogy ökológiai termelésből származnak és a gyártásuk során a természeti erőforrásokra is odafigyelnek. A termékpaletta széles, de az egyszerű és változatos étkezést biztosítja. A termékcsaládban megtalálhatóak a nassolnivalók, édességek, fehérjékben gazdag, esszenciális aminosavakat tartalmazó termékek és reformélelmiszerek is. Emellett a bio, nyers, gluténmentes és szójamentes termékeket preferáló fogyasztók is megtalálhatják a számukra is megfelelő készítményt.

A Spar üzleteiben a következő termékek találhatóak meg: ötféle keksz, ötféle táblás csokoládé, kétféle biodesszertgolyó, kétféle csokoládéval bevont liofilizált gyümölcs, kétféle csokoládéval bevont dióféle, csokoládéval bevont kókusz és gabonadarabkák, kétféle kakaós krém, háromféle bioszelet, háromféle nyers kesu és datolya alapú szelet, háromféle proteinszelet, ötféle gumicukor, kétféle zöldségchips, háromféle ízesítésű kókuszchips, kétféle turmix/shake alappor, háromféle smoothie alappor, kétféle fehérjepor, kétféle chiamag, kétféle ízesítésű macha tea por, háromféle dióféle krém, biokókuszkrém, kétféle szójaszelet, háromféle növényi tej és négyféle mártásalappor.

A Spar magyar nyelvű honlapján is megtalálhatóak a Veganz termékek és rövid leírásaik, azonban az összetevőlisták nincsenek fenn. A termékek áráról nem kaptam információt, azonban feltételezem, hogy a biotermékekkel egy magasságban lehet a beárazásuk.

Innen letölthető az üzletek listája, ahol megtalálhatóak a Veganz termékek.

 

Kövess a közösségi médiában is!

fb.png instanak.png yt.png pin.png

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg ismerőseiddel is!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr2312888038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása