Zöldségből vaskarika, avagy vegán ironman
2015. augusztus 14. írta: ZöldElla

Zöldségből vaskarika, avagy vegán ironman

A közhiedelemben az van, hogy húst kell enni, mert attól leszünk erősek, meg abban a vitamin, illetve állati eredetű dolgok evése nélkül biztos gyengék és erőtlenek a vegán emberek. Erre cáfol rá a mai poszt, amelyben egy ironmant teljesítő, amatőr sportoló vegán felel a kérdéseimre.

 

Dobos Gábor 43 éves, 20 évig volt vegetáriánus, két éve pedig vegán. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal kamaszkora óta sportol, eddig összesen 29 maratoni távot futott le, melyet csak idén hétszer abszolvált. 2015. július 25-én Nagyatádon teljesítette az ironmant, ahol kb. 700 induló közül a középmezőnyben végzett. Ez volt az első alkalom, hogy indult ezen az embert próbáló sporteseményen.

 5_4.jpg

Mi motivált az Ironmanen való részvételre és a távok teljesítésére?

Egy amatőr sportolónak, mint én, az Ironmanhez mindenképpen megszállottság kell, és ehhez pedig a legjobb motiváció a bizonyítani akarás. A legtöbb ember felül akar  kerekedni önmagán, kitolni a határait vagy ki akar emelkedni a tömegből, ezért extrém távokat teljesítenek. Engem a hitem vitt, mely szerint lehet állatkizsákmányolás nélkül egészségesen élni és sportolni. Vegán vagyok és ehhez az életmódhoz szerintem  hozzátartozik az aktivista tevékenység is, hogy a számunkra legoptimálisabban a  magunk módján fellépjünk a felesleges szenvedés ellen. Azt gondoltam, hogy ha én munka mellett, amatőrként meg tudom csinálni az ironmant, akkor talán motiválok vele másokat is, hogy legyenek vegánok és sportoljanak.

Mikor kezdted el a felkészülést? Tudatosan megtervezted az edzéseid vagy random készültél fel?

Évek óta folyamatosan futok, így ebből a szempontból évek óta tartott a felkészülésem. Célirányosan pedig majdnem 4 hónapot tett ki a tudatos felkészülés. Sok edzéstervet láttam és nagyjából tudtam, hogy milyen felkészültséggel kell nekimennem a távnak. A profikhoz képest, én improvizáltam.

A versenyt vegánként teljesítetted. A vegánságod előtt is teljesítetted már a versenyt? Ha igen, akkor a mostanihoz képest milyen eredménnyel?

Nem, ez volt az első ilyen a versenyem, így csak vegánként teljesítettem.

Miért lettél vegán?

Miután szembesültem (Állatvédők könyve), hogy vegaként teljesen tévúton járok, azonnal és minden erőltetés nélkül áttértem. Etikai alapon természetesen.

Azért, mert vegán vagy, kellett külön proteinport vagy teljesítmény növelő vitaminokat, szereket szedned? Honnan szereztél elég energiát a távok teljesítésére?

Semmit nem szedtem. Se porokat, se kiegészítőket nem ettem. Külön vitamint sem, csak a B12-t, de ezt vegánként kötelező. A nyers zöldségekben, gyümölcsökben minden vitamin benne van, csak a megfelelő mennyiségben kell bevinni őket. Az energiát a szénhidrátok adják. Nekem a legjobb teljesítménynövelő eledelem a banánnal összegyúrt darált mákgolyó vagy egy jó zöld turmix.

 

 

A felkészülés során kellett tartanod valamilyen speciálisabb diétát? Miket ettél?

A felkészülés alatt nem tartottam semmilyen semmi extra diétát, amit megkívántam azt ettem. Főként barna rizst, hajdinát, kölest, kevés tésztát és krumplit fogyasztottam minimálisan hőkezelt vagy nyers zöldségekkel, magokkal, illetve a lehető legnagyobb mennyiségben törekedtem a gyümölcsök evésére is.
Valamint a legfontosabb, a napi min. 4 liter folyadék bevitele. Ha több hőkezeltet ettem, akkor többet is ittam, ha pedig több nyerset ettem, akkor kicsit kevesebbet ittam. A só bevitelre pedig külön figyelni kell nyáron.
A verseny előtti napokban komoly mennyiségben fogyasztottam bio zöldségeket és gyümölcsleveket, gabonakolbászt, teljes kiőrlésű kenyeret, puffasztott barna rizst és puffasztott hajdinát.

A verseny alatt miket és mennyit fogyasztottál?

Reggelire 1 marék darált mákot gyúrtam össze 3 db banánnal, ami mellé fél liter mangólevet ittam.
Az úszás után 1 liter mangólevet ittam meg és 1 db tönkölybúza kolbászt ettem meg 4 db sózott paradicsommal és 2 db sózott uborkával.

A biciklizéshez 2 db banánt és 2 liter sós bio vegyes zöldséglevet vittem magammal. A frissítőknél összesen 3 liter gyömbérrel ízesített és kevés vízzel hígított dinnyeturmixot ittam meg. Emellett péntek levest, puffasztott hajdinát, tönkölybúza kolbászt ettem és kb. 5 liter vizet itta meg.
A futásnál nem ettem semmit, csak vizet és colát ittam (ilyenkor a cukor és a koffein is hasznosul). A verseny alatt összesen kb. 16 liter folyadékot ittam meg. Érdekes, hogy frissítőnek hozzáférhető volt az egész versenyen profi energiaszelet, energiaital, de egyikkel sem éltem vele.

A verseny alatt vagy után volt izomlázad, izomgörcsöd?

Sem a verseny alatt, sem utána nem volt izomgörcsöm, sem izomlázam.

Voltak holtpontjaid, amiken túl kellett lendítened magad? Hogyan sikerül ilyen esetben tovább ösztönöznöd magad?

Az ironman holtpontja a futás közben ért el, amikor kiürült belőlem minden gondolat, még a motiváció is. Ilyenkor az alázat beáraz és ha áron alulra kerülsz, vége. Én mentem tovább..

Máskor is tervezed az ironman teljesítését?

Hát ha úgy alakul és ilyen lendületben leszek, akkor teljesen nyers vegán koszton megpróbálom majd újra.

A verseny teljesítésére vonatkozóan volt némi kényszerérzeted, hogy görcsösen bizonyítsd a vegán életmód fizikai aktivistásra gyakorolt hatását?

A sporttal, a versennyel kapcsolatban semmilyen kényszerérzetem nincs, hogy bizonyítsak. Örömből csinálom.

Nehéz vegánként sportolni? Lehet izmot építeni vagy éppen szálkásítani?

Annak aki már túl van a kezdeti nehézségeken és átállt erre az életmódra, lényegesen könnyebb minden tekintetben. Mindent lehet vegánként a testünkkel, izmainkkal tenni, csak sokkal könnyebben.

Mit tanácsolsz azoknak, akik vegánként akarnak elkezdeni sportolni?

Keressenek jó példákat, tűzzenek ki maguknak célokat, és legyenek rá büszkék, hogy vegánként sportolnak és ha lehet, mindenképpen vegánokkal együtt edzenek, mert az nagyon motiváló.

A jobb sportteljesítmény miatt megéri a vegán életmódot választani?

Ez "csak" a vegán életmód egyik pozitív hozadéka, de nagyon érdemes kihasználni. Aki csak ezért választja ezt az életmódod, annak is megéri.

A vegán életmód milyen hatással van az ember sportteljesítményére? Vannak erre vonatkozó kutatások?

Saját tapasztalataim szerint három-ötszörös energiatöbblet, gyorsabb regenerálódás, nagyobb terhelhetőség jellemezheti a vegán sportolót miután átáll a vegán életmódra. Próbálja ki mindenki magán, nem fog csalódni. Kutatásokat nem ismerek, nekem elég bizonyíték Scott Jurek, vagy Beda Szabolcs eredményei.

Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr117701922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.08.15. 11:59:22

Azért túlzásokba ne essünk, 21 éves koráig evett húst, és egészen 40 éves koráig fogyasztott állati fehéréket. Vagyis megadta szervezetének azt, ami kell a kifejlődéshez.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2015.08.15. 13:09:57

Hiába a tények, amik arra utalnak, hogy az emberszabásúak a nyers növények fogyasztására lettek tervezve, akaratgyenge, szenvedélybeteg, állatkínzókat sosem lehet érvekkel meggyőzni.
Ahogy egy alkoholista/dohányos/drogos-t sem, ő is meg van róla győződve, hogy amit csinál az hasznos.

Erre még a tudomány nevű szekta is rásegít, azt (is) magoltatja állami intézményekben (a sok hazugsága mellett), hogy az ember mindenevő.
A húsfogyasztók továbbra is védtelen állatokat fognak lemészároltatni egy káros szenvedélyük miatt, ls teszik tönkre a környezetüket is.

szamaritánus 2015.08.15. 13:11:54

@Nűnű00: jaj, ezt ne emlegesd, elrontod a vegánnáci posztot!

Alick 2015.08.15. 14:38:16

Szép teljesítmény... ugyanakkor Schirilla évtizedekkel ezelőtt ennek többszörösét megcsinálta, úgyhogy semmi különös nincs az intenzív vega sportolásban. Vagy akár:

www.thegardendiet.com/storm2.html

szamaritánus 2015.08.15. 16:09:47

@wmiki: a növények "lemészárolása" nem számít, igaz?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2015.08.15. 16:30:27

@szamaritánus: tudom, hogy az index, és a kommentelői nem az eszükről hírhedtek, de szerinted azokat az állatokat, amiket a kedvetekért lemészárolnak, előtte mivel tömik dagadtra?
műanyag kapszulákkal?
vagy esetleg növényeket adnak nekik bőven?

ha ez utóbbi, akkor ki mészárol le több növényt, egy növényevő emberszabású, vagy egy szenvedélybeteg, akaratgyenge, állatkínzó?

Jarnyn 2015.08.15. 21:06:28

@wmiki:

Nincsenek ilyen tények. Az ember bélrendszere, enzimei, fogazata egyértelműen mindenevőként aposztrofálja a fajt, nem pedig növényevőként.
Ahogy a szem elhelyezkedése és az izomzat képességei is.

"Semmit nem szedtem. Se porokat, se kiegészítőket nem ettem. Külön vitamint sem, csak a B12-t, de ezt vegánként kötelező."

Ez pedig magát a témát is megöli. Ha bármilyen táplálékkiegészítőt "kötelező" enned egy diétával, azt jelenti hogy a diéta nem természetes.

Nbl 2015.08.15. 21:14:03

Baszki, azzal akarod bizonyítani a vegán életmód életképességét, hogy találtál egy vegánt, aki a 700 indulóból a középmezőnyben végezve teljesített egy iron mant? Dobos Gábornak és az összes többi indulónak is maximális ríszpekt, de azért ne már... Figyelj, mondok valamit: a világ első harmincszoros iron man versenyét 2 magyar - Rokob József és Szőnyi Ferenc nyerték, utóbbi 49 (!) évesen végzett Rokob mögött a második helyen. Vonjuk le a következtetést Zöldella módra: a vegánok harmincad akkora teljesítményre képesek, mint a nem vegánok!

edzesonline.hu/hir/5853/harminc_nap,_harminc_ironman_megcsinaltak

Alick 2015.08.15. 23:02:29

@Nbl: a posztnál sokkal izgalmasabb lett volna, ha mondjuk Hawking prof csinálja végig az ironman-t. :)

fekete juk (törölt) 2015.08.16. 04:12:29

"Az energiát a szénhidrátok adják." - thank you Captain Obvious!

A rendes táplálkozást folytató mimdenevők is esznek szénhidrátokat. A testet meg fehérjék építik fel főleg, azt salátából nem nagyon szedte össze.
Fiatalon normálisan táplálkozott. Aztán vega lett, de evett állati fehérjéket, tejtermékek, tojás gondolom. Majd most pár éve vegán. 43 évesen ennek már sok tétje nincs, bár hasznosnak se mondanám. Ha fiatalon nem eszik rendesen állati fehérjét, akkor lett volna vagy 10 centivel alacsonyabb.

@wmiki: tehát akkor lényegében teljesen oké a mindenevő étrend is, csak szerinted több növényt fogyaszt közvetve.
Legalább te nem azzal a buta etikai érvvel jössz, amivel a többi vegán.
Bár állatkínzónak nevezni azt, aki mondjuk nevel csirkét az udvarban, eteti őket, védi az időjárástól, majd egy nyisszantással elvágja a torkukat, az erős túlzás.
A vadászat az gondolom szerinted rendben van. Elvégre ott nem annyira az ember eteti növényekkel az állatokat, hanem a természet.
süti beállítások módosítása