Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Elkezdődött a yulin-i pokol
2015. június 21. írta: ZöldElla

Elkezdődött a yulin-i pokol

Megkezdődött Kína Yulin nevű városában az éves kutya és macskahús fesztivál, így ezrével viszik a nyerészkedők a ketrecekbe zsúfolt élő kutyákat és macskákat a húspiacra.

 

Brutális tradíció az, ami minden nyáron júniusban ismétlődik Délkelet–Kína Guangxi nevű tartományában Yulin városában, ugyanis itt zajlik a kutya– és macskahús fesztivál. A fesztiválra szállított meggyilkolandó állatokat a gazdáiktól lopják el, vagy az utcáról fogják be és tömik apró ketrecekbe, illetve több száz kilométeren keresztül szállítják. Az állatok étlen–szomjan vegetálnak addig, amíg meg nem gyilkolják őket.

c1.jpg

Évente mintegy 10 millió kutyát ölhetnek meg a húsáért Kínában, ahol egyébként a kínai kormány évekkel ezelőtt betiltotta a kutya és macskahús fogyasztást. Éppen ezért rejtély, hogy mégis hogyan engedheti a kormány az adott városnak megrendezni ezt a kegyetlen fesztivált. Tavaly a tiltakozó petíciók hatására és a városnak, illetve az országnak okozott szégyen miatt elvileg meghiúsult a vérontás, idén azonban per pillanat úgy látszik, hogy nyert a nyerészkedő és degenerált réteg.

GALÉRIA

Szerencsére napjainkban már nem csak a "nyugati" állatvédők háborognak és próbálják megakadályozni a kínai kutya és macskahús evésének a "hagyományát", hanem a helyi, kínai aktivisták is egyre tevékenyebbek és eredményesek, amit a közösségi médiában is nagyon jól kommunikálnak. Többek között az Animals Asia, a Compassion for China's Animals, a Guardians of Chinese Animals Protection és a Duo Duo Animal Welfare Protect nevű szervezetek azok, amik szinte naponta posztolják a kínai állapotokat, illetve demonstrációjukat, kutya vagy macska szállító kamion megállítását és az élőlények gazdához (vissza)juttatását.

Van egy 65 éves Yang Xiaoyun nevű nő, aki 8000 dollárt gyűjtött össze, hogy a "fesztiválon" meg tudja vásárolni a kutyákat és macskákat megmentve őket a kínhaláltól. Mrs. Yang egyébként már 1000 kutyáról és 200 macskáról gondoskodik napi szinten otthonában. Ahogy olvastam erről a szégyenletes eseményről úgy tűnik, hogy Mrs. Yang vált az állatvédők arcává, ő az, aki jelképezi a brutális hagyományok elleni tiltakozást.

Fontos, hogy a kínai kormány lássa, hogy a nemzetközi vélemény ellenzi ezt a brutalitást, ahol élve főzik meg a kutyákat, vagy a megkötözött élő kutyákat lángszórózzák, vagy lábaikat levágva kivéreztetik. A különböző nyelvű állatjogokért kiálló oldalak és annak lájkolói pedig hangot is adnak a nem tetszésüknek. Aki szeretne csatlakozni, az a #StopYulin2015 #itsnofestival #StopYulin hashtageket használva megteheti, sőt!

GALÉRIA

Tiltakozó petíciókat most is alá lehet írni, ha segítene, akkor a tiltakozó petíciókat itt és itt lehet aláírni, nem kerül többe fél percnél.

Mindezen szörnyű képek és sorok mellett fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar "hagyományok" szerint megrendezett kolbász, szalonna, mangalica, halászlé stb. fesztivál is ugyanolyan véres, kegyetlen, barbár és primitív, mint a kínai kutya és macskahús fesztivál. Azok az élőlények, akiket a magyarok vagy más nyugati nemzetek ölnek meg és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel ugyanolyan értelmes, intelligens és értékes élőlények, mint a Kínában meggyilkolt kutyák és macskák. Csak azért mert ez a mi "hagyományunk", attól nem mentesül az erkölcsi felelősség alól. Azok a brutális hagyományok, amelyekhez ragaszkodva nem hajlandó a közösség változtatni előbb-utóbb hátrányára válik az adott közösségnek, hiszen megreked a fejlődési folyamatban és csak stagnálni fog nem csak kulturálisan, de gazdaságilag is.

Ha pedig valakiben felmerül az azért van és azért tenyésztették, tartották (inkább vegetáltatták) indoklás, akkor kiállította magáról a primitívségi bizonyítványát, hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más. Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. Ha nem így lenne, akkor például nem ítélnék el azt, aki megrendeli egy másik személy halálát. Ő maga ugyan fizikailag nem gyilkol, de mégis köze van a gyilkossághoz, így tehát közvetetten gyilkolt annak ellenére, hogy fizikailag nem volt jelen a gyilkosságnál.

Azért mert egy másik faj tagjáról van szó és a korlátoltságunk miatt nem értjük a kommunikációját, gondolatait és érzelmeit, attól még értékes és önmagáért létező élőlényről van szó, aki élni akar. Ha ön erről másként vélekedik, akkor gondolkodjon el azon, hogy milyen lenne, ha egy másik egyén rendelkezne az életével, vagy a gyereke életével és döntené el, hogy mikor és hogyan öli meg tekintet nélkül arra, hogy mennyire fog fáj magának, hogy milyen hosszú lesz a haláltusája vagy egyáltalán akar–e még élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr197560102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.06.21. 17:12:07

Fontos lenne felfognod felnőtt korodra, hogy semmi közöd hozzá mit esznek a kínaiak, ahogy a kínaiaknak sincs semmi köze hozzá, hogy te és én mit eszünk.
Arrafelé szeretik a macskét és a kutyát.
Évezredek óta.
Felénk mást szeretnek.
Ők nem ugatnak neked, hogy mit egyél és mit ne.
Vice versa elvárható.

Tolerancia, elfogadás, nyitottság, demokrácia.
Nem érted, mi?

ZöldElla 2015.06.21. 18:29:54

@Éhes ló: Gratulálok, a szegénységi bizonyítványod jeles. :)

Éhes ló 2015.06.21. 20:51:51

@ZöldElla: nem szőke leány, tévedsz.

Ez szimplán toleranciából és a másik kultúrája iránti nyitottságból jeles.
Nekem.
Jeles továbbá azért, mert veled szemben én tisztelem egy nálunk idősebb testvéri nép, kutyák és cicák iránti évezredes hagyományokra visszatekintő egészséges étvágyát.
Amire te képtelen vagy és olyasmibe ugatnál bele, amihez semmi közöd.
Ezért pedig neked meg egy hatalmas nagy karó jár.
Ahová gondolod.

BJen 2015.06.21. 22:54:24

@Éhes ló: Egyetértek abban, hogy a tolerancia és mások elfogadása milyen fontos. DE! itt már nem annyiról van szó, hogy tiszteletben tartjuk a másik kultúráját, vallását, étkezését. Itt gyilkosságról van szó, kegyetlen, értelmetlen gyilkosságról, ami egyszerűen túlnőtt azon a határon, ami tolerálható. Ezt nem lehet elnézni, tiszteletben tartani. Ez bűn, és tiltakozni, tiltani kell!

Neville Copperpot 2015.06.22. 10:41:32

@Éhes ló: Maximalisan egyet ertek. Ram is "zavaroan hat" a fenti hir de mi meg tehenet eszunk es mas allat anyatejet isszuk, a sajtrol nem is beszelve (amitol egy kinai hatan all fel a szor, legalabbis azoken biztosan akiket ismerek, soha meg nem ennek :))

Daytrader86 2015.06.22. 10:41:45

Éhes ló, meglehetősen korlátolt vagy, ha nem látod a különbséget az élve nyúzás, szándékos kínzás, az állat viszonylag fájdalommentes halálhoz való jogának megtagadása, és a szabad hagyomány gyakorlás között. E mellé pedig még egy ordas tapló is vagy, amit jól mutat az előző kommented utolsó két sora...

G. Wolf 2015.06.22. 10:44:12

@Éhes ló: összekevered a toleranciát és az állatkínzást, és hamisan akarod magad toleránsnak mutatni.

Felőlem is ehetnek kutyát is macskát is, meg amit akarnak (gyomruk/szívük dolga), DE megvan annak a módja hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozva ontsák ki az életet.

Pl nézz utánna a holland vágóhídi szabályozásnak, a lényeg hogy az állatot el kell altatni vágás előtt, ennyit kéne csak megtenni és annak az állatnak is sokkal kevesebb fájdalma lenne ami az életét adja azért hogy egy ember meg jóllakjon egy nap. (És ehhez még hozzátartozna az is hogy normális - állatnak megfelelő - körülmények között kellene szállítani/tartani/nevelni őket.)

2015.06.22. 10:57:57

Válasszuk szét a dolgokat:

- Állatot lopni a gazdájától (madárpóktól T-Rex-ig bezárólag): nem szép dolog.
- Állatot kínozni (kínai kutya-élvefőzéstől világszerte lévő csirkegyárakon át spanyol bikaviadalig bezárólag): nem szép dolog, főleg, ha öncélú.
- Kutyát, macskát enni: ízlés és kultúra kérdése. (Mit gondoltok, a hinduk milyen ferde szemmel néznek ránk, miközben jóízűen falatozzuk a pacalt, vagy a marhalábszár pörköltet, nem beszélve a jófajta ungarische gulasch-ról...)

Amúgy én különbséget tudok tenni az öncélú, "élvezetből elkövetett" állatkínzás, és pl. gyerekkorom hagyományos disznóvágásai között. Anno nem altattuk el a disznót, leszúrtuk amilyen gyorsan/ügyesen tudtuk, és kész, azért tettük, hogy megegyük, nem azért, hogy élvezzük. Kicsit túl van spilázva ez a" jajj, csak nehogy fájjon neki!" téma. (Az oroszlán sem dúdol altatót az áldozatának, és a krokodil is vízbefojtással öli meg a gnúkat.) Akinek ez lelki problémát okoz, szabadon lehet vega, csak ne adjon életvezetési tanácsot a húsevőknek.

Zár Balta 2015.06.22. 10:58:17

@Éhes ló: Gyere te állat baszd meg, levágom a faszod és hagylak elvérezni....
Aztán majd megeszelek füstölve te barom geci !
Ha nem érted a különbséget én nem fogom elmagyarázni neked, inkább agyonlőlek azt annyi !

spinat 2015.06.22. 10:59:39

kérdezném: a szerzö fényevö?

spinat 2015.06.22. 11:01:13

egyenjogúságot a növényeknek! Barbár, aki a szúnyogot lecsapja!

shred 2015.06.22. 11:01:24

Ez pontosan ugyanolyan barbár kegyetlenség, mint a Feröer-szigeteki bálnamészárlás.
A húsevéssel semmi bajom nincs, de szerintem alapvető, hogy az elfogyasztani kívánt állatokat a legkevésbé fájdalmas és leggyorsabb módon öljék meg.

Aiasz 2015.06.22. 11:07:48

Hiába, a legmocskosabb, legkegyetlenebb állat az ember.

2015.06.22. 11:09:30

@spinat:

Valamint hallotta már valaki a répa sikolyát, amikor kitépik a földből? :-)

KUHULIN 2015.06.22. 11:13:18

Mi ez a hangulatkeltés a kínaiak ellen? Tisztes kereskedőnépnek ismertem meg őket magyarországon. Ma a kínaiak, holnap...?

Aiasz 2015.06.22. 11:13:59

@Lépegető Eszkalátor: Az ilyen kommentekből látszik mennyi elmebeteg f@sszal vagyunk körbevéve. Beutalnálak egy emberevő törzshöz egy wellness hétvégére, mint főfogás. A vadászat és állattenyésztés egy ősi emberi szükséglet, de a kegyetlen, primitív, állat pusztítás nem az. Azt csak a gyökerek csinálják, akik jobb lenne, ha kihalnának erről a bolygóról.

spinat 2015.06.22. 11:15:24

@Lépegető Eszkalátor: vagy mikor a borsóról letépik a gyermekeit. Sírni lenne kedvem!
Jut eszembe, ma küzdöttünk már a francia elit éttemek ellen, ahol élve fözik a homárt? A vietnámiak vajon humánusan elaltatják a szöcskéket, mielött a forró olajba kerülnek?

2015.06.22. 11:15:50

@Aiasz: Biztos elolvastad végig, amit írtam? Amúgy meg a stílus maga az ember... :-)

paráznabillegető 2015.06.22. 11:18:04

orbán!
ORBÁÁÁÁÁÁÁÁÁN!!!!!!!!!

tróger getczi 2015.06.22. 11:24:42

Attól még hogy hagyomány, nem biztos hogy jó vagy követendő. A kannibalizmus is "hagyomány" egyes helyeken bmeg.

midnight coder 2015.06.22. 11:25:05

@BJen: Az ellen, hogy állatokat kínoznak igen. De az, hogy kutyát vagy macskát esznek magánügy. A kutya is csak olyan állat mint a disznó, sőt ez utóbbi még intelligensebb is.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 11:29:29

Kerestem a blogon a kóser vágás (amit már sok európai országban betiltottak) elleni tiltakozást de nem találom.

iattilagy 2015.06.22. 11:30:54

Az érthető, hogy a kínaiak kínozzák az állatokat és ez nem jó, azzal egyébként semmi baj nincs, hogy kutyát vagy macskát esznek, tegyék ha ehhez van kedvük. De amikor a cikk írója átmegy kreténbe a végére és elkezd marhaságokat beszélni azzal a saját mondanivalóját hitelteleníti. Mert ehhez hasonlítani mondjuk egy disznó vágást azért elég erős. Az állatok levágásának gyilkosságnak titulálása meg egy rossz vicc.

Köldök_szösz 2015.06.22. 11:34:59

szerintem a szar körülmények közt meg egymás hátán hegyén tartás azért van mert egyszerűen így olcsóbb. Mármint nyilván így olcsóbb mint minden csirkének/kutyának/tökmindegy minek egy 40 négyzetméteres helyet biztosítani.
A többit sem nagyon értem, vagyis nem hiszem hogy ezek direkt csak azért csinálnák így mert annyira élvezik a szándékos kegyetlenkedést.
Lehet hogy azért gyújtják őket fel egyből mert így egyszerűbb kivégezni őket mind egyesével minden fejbe vágni aztán megpörzsölgetni.
Tudom hogy ez mind borzasztóan kegyetlen én sem támogatom csak annyit akartam ezzel mondani hogy van valami logikusabb oka is mint az hogy ők ezt direkt így csinálják csak azért hogy minél rosszabb halált okozzanak az állatoknak.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 11:35:46

@tróger getczi: attól, hogy neked nem tetszik egy másik nép hagyománya, nem biztos, hogy heltes beleugatérozni, betiltásáért hisztizni.
Majd jön egy nép, akinek nem tetszik, hogy az európai nők fedetlen fejjel járnak és csadort kényszerítenek rájuk.

A magyar egy porszemnyi nép, a kínaiak 8000 éves írott történelemmel a hátuk mögött biztos jó néven veszik, hogy be akarod tiltani a fesztiváljukat.
Ja, ettem kutyahúst Kínában, tudtommal nem élve főzték. Vietnamban ettem egyéb cuki állatokat is, sokkal "változatosabb" fajokat dolgoznak fel, mint a kínaiak.
Ahogy az állatokkal bánnak, azon lehetne javítani, de nem hiszem, hogy abba bele lehetne szólni, hogy egyék-e vagy se.

Azok a vidékiek, akik eszik a kutyahúst, úgyse olvasnak netes petíciókat :)

2015.06.22. 11:36:21

Szájba lőném az összes büdös kínait, aki csak részt vesz ebben a pokolban.

Lordhell 2015.06.22. 11:37:46

Egyetértek Eszkavátorral. Az oroszlán sem ad be az áldozatának érzéstelenítőt, nehogy fájjon szegénynek, amíg a nyakszirtjét harapdálja 20 centis fogaival.
Mellesleg nem csinálok blogot arról, hogy fúj vegánok vegák ganümédeszi gyíkemberek Ti barbár kegyetlenül élve esztek ezt-azt, mert a gyomrom kifordul. Közöd hozzá mit esznek mások? Van valami erkölcsi felhatalmazásod, hogy másokat becsmérelj, mert mások mint Te, vagy mást esznek? Minek képzeled magad? Ha nem tetszik, ne edd, csináld, de ettől Te még nem leszel az atyaúristen, akinek kinyilatkoztatását tátott szájjal figyeljük. Ez a te egyéni szociális problémád. Ne nézd, ne edd, de akkor ne is kritizálj.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 11:40:00

Fogod az osztrigát, csöpögtetsz rá kis citromlevet majd a még élő kagylót jóízűen elfogyasztod.

tróger getczi 2015.06.22. 11:43:13

@Krio.Me.Tu:

Ezt úgy hívják, hogy az mondja meg, hogyan legyenek a dolgok, akiknél az erő és a pénz van. Ez pedig a Nyugat.

Lordhell 2015.06.22. 11:45:50

@tróger getczi: Ez már 5 éve nem így van. A pénz kínában van, többen is vannak, addig ugrál a nyugat, míg Ők engedik.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 11:48:00

Ez amúgy jellemzően egy városi - vidéki ellentét kínában is. A hagyományos vidéken eszik a kutyahúst. A városiak, akik gazdagok és luxus kiskutyákat tartanak magány ellen vagy gyerekvállás helyett, azok meg nem eszik. De azért a kínaiak többsége van annyira toleráns, hogy ha nem is eszi a kutyahúst, másoknak nem akarja megszabni, hogy ehetik-e.

@Éhes ló: igazad van 100%-osan. Hagyni kellene ezt az európai gőgöt és visszavenni az arcunkból. Én sose hallottam, hogy kínaiak kritizáltak volna ilyen nyíltan európai tradíciókat. Pedig biztos tudnának mit... Aztán betiltatnák.
Majd jönnek a szaúdiak, hogy milyen hülyeség, hogy nőknek jogai vannak Magyarországon. Meg hogy nem a Korán szerint élnek az emberek. Ejnye, ezen segíteni kell!

Én például brutálisnak tartom azt a módot, ahogy növényekkel bánnak az emberek. Csaxólok, egy földből kiszaggatott sárgarépa fölött napokig depressziósan tudok gubbasztani.

Ettem kutyahúst Kínában, egyáltalán nem olyan elterjedt, mint azt hiszitek. A kutyák házikedvencként való tartása viszont rohamosan terjed ott is. Annál még a kutyák vágóállatként való tartása is értelmesebb dolog.

Szumi 2015.06.22. 11:48:44

Kutyust, cicust enni barbárság. Nyuszit és pipit is. Malackát, bocikát nem? Halacskát? A pontyocska is ordít, csak nem halljuk. A barikát sem szabadna bántani, ahogy a rákocskákat sem. Van, hogy megeszik a pacikat is. Ejnye. S a libácska, kacsácska mit vétett? Együnk bogáncsot.

Wolfgang Amadeus Lószart 2015.06.22. 11:52:52

Érdekes hogy ha jól látom perzselővel távolítják el a szőrt. Miért nem nyúzzák? Szerintem sokkal egyszerűbb

qtyasorsu 2015.06.22. 11:54:18

@Lépegető Eszkalátor: A ragadozók nem nagyon tudnak válogatni a módszereik között a zsákmány megölése céljából.Az embernek megvan az a "képessége" hogy megválassza milyen módon öli meg a "zsákmányát". Jó lenne azt hinni hogy a mamutok agyonszurkálásától -ha már fejlődtünk egy picit-eljutottunk jó pár tízezer év alatt odáig,hogy nem nyúzunk élve állatot,meg nem a lábai levágásával véreztetjük el őket. Legyen az kutya,macska,marha,disznó vagy bármi amit az emberiség megeszik.

HgGina 2015.06.22. 11:55:10

@ZöldElla: pedig igaza van. Ha egy zsidó vagy egy arab azt mondja, degenerált vagy, mert disznóhúst eszel, ha egy hindu azért nevez degeneráltnak, mert marhahúst eszel., akkor vedd tudomásul, hogy a világ legalább fele szerint te degenerált vagy. És a japán, aki fugut eszik? Vagy a pápua, aki gyíkot? Az ausztrál, aki kengurut? A maszáj, aki elefántot?
Degenerált inkább az, aki 1000 kutyát meg 200 macskát tart. Na az tényleg degenerált, ha nem élelmiszernek tartja. Ilyen alapon egy 500 juhot terelgető pásztor is merő szeretetből nevelgesse a juhait?
Kínában eszik, Koreában eszik, mi meg nem esszük. Ennyi. És igazuk van, ha eszik, nincs is tele a kóbor, veszélyes dögökkel az utca, mint pl. Bukarestben vagy az oroszoknál csaknem minden nagyvárosban.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 11:56:47

@tróger getczi: butuska vagy! Hogy finoman fejezzem ki magam...

A nyugati állampapírokat a kínai bankok vásárolják. Na kinél van a pénz? Az USA szügyig el van adósodva Kína felé. Nem pénze van a nyugatnak, hanem a kínaiak hiteleznek nekünk.
A pénz nem a fán terem, hanem ahhoz értéket kell teremteni, hogy legyen a papírfecnidnek értéke. Egyelőre mindent Kínában gyártanak, bármit veszel, mind őket gazdagítja, de vajon te mit tudsz cserébe felajánlani nekik? Szép magyar papírpénzt? Amögött mi a fedezet? A magyar állampapírokat a kínai befektetési bankok veszik (ha veszik). Na most ugyanez van Amerika-Kína relációban, csak dollárszázmilliárdokkal. Kínának már zsebében az USA pénzügyileg. Mert míg az amerikai hitelből fogyaszt kínai termékeket és kér hozzá egy gourmet hamburgert, addig a kínai megtakarított és kutyahúst evett.
Lehet rasszistán lenézni őket, de a számok bizony nem hazudnak.

KinaKid 2015.06.22. 11:58:00

Nem ertem a sok pattogast a tema korul... Indaban nem esznek marhat, mi meg igen es ez bizonyara nagyon furcsa nekik. Mi nem eszunk kutyat az azsiaiak egy resze igen. na bumm...

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 11:59:59

@HgGina: na azért Kína vidéki területei tele vannak veszélyes kóborkutyákkal is... Ez sajnos az igazság, ezért se annyira sírnak utánuk a vidékiek, ha esetleg eltűnteti őket valaki.
A kutya egy életveszélyes állat. Haszon vágóállatnak vagy munkakutyának kell tartani, kóboreb csak bajt okoz. Indiába és Kínában is sok van belőlük.

HgGina 2015.06.22. 12:01:29

@qtyasorsu: Előbb menj el egy kóser hentesüzletbe, és nézd meg, hogyan véreztetik ki a levágott állatokat! Ennyit a nyugati (közel-keleti) kultúráról.
De akár lemehetsz a magyar vidékre, és megnézheted, hogyan vágják le a csirkét. Lefejezik és kivéreztetik.
A blogger inkább menjen el legelni, és értekezzen a különböző fűfajták ízvilágáról!

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 12:02:31

@tróger getczi: "Ezt úgy hívják, hogy az mondja meg, hogyan legyenek a dolgok, akiknél az erő és a pénz van. Ez pedig a Nyugat. "

Azért nézz utána, hogy pl melyik ország az usa legnagyobb hitelezője.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 12:06:43

A képeken a tüntető gyerekek sajnos a tipikus mai kínai, egykepolitika eredményeként létrejött elhízott, elcsökevényesedett pöcsű, jólétben felnőtt little emperor szindrómás porontyok. Vesznek nekik a gazdag szülők egy kis pudlikutyát, a falut, a vidéket városiként lenézik, azt hiszik nekik mindent szabad. Beleszólni, hogy más mit egyen... Na fel is idegesítettem nagam ezen. A tartási, leölési körülményeket segíthetnek javítani, de amúgy hogy megeszik-e az állatokat, ahhoz semmi közük.

Patkááány 2015.06.22. 12:08:02

Már elnézést, de mi azért civilizáltabban viselkedünk azoknál, akik élő állatot főznek-sütnek. Nem az a baj, hogy az ember húst eszik, hanem az, ahogy hozzájut, előtte milyen körülmények között tartja a leölendő állatot, majd végül hogyan oltja ki az életét. Egy gyors agyoncsapást nem hiszem hogy egyszerre lehet emlegetni az élve megfőzéssel.

Void Bunkoid 2015.06.22. 12:08:24

Sőt, mint valaki említette a kannibalizmust, hogy egyes helyeken még az is tradíció - IGEN, ott pl semmi kivetnivalót nem látnak benne. Nálunk meg igen, de ennyi.

Mindennek megvan a maga helye meg ideje, pl hatszáz évvel ezelőtt nem számított kínzásnak az, ha "istenítéletként" egy megkötözött embert beb*sztak egy tóba. Sőt, vicces módon ha netán NEM süllyedt el, akkor volt csak igazán bűnös/ördögtől való, no akkor kihalászták, és tüzet raktak alatta - szerintem a legtöbbje inkább választotta a fulladásos halált, az állítólag kellemesebb :)

Patkááány 2015.06.22. 12:10:03

@Éhes ló: nem az a baj hogy mit esznek, milyen állatot, hanem az, hogy előtte az a szerencsétlen lény min megy át, mennyi szenvedést és fájdalmat okoznak neki... innentől mindegy, hogy kínai kutyáról vagy magyar disznóról van-e szó. Ha ezt nem érted, akkor tényleg gratulálok a szegénységi bizonyítványodhoz.

Kivancsi 2015.06.22. 12:10:05

ertem en a kutya macska az ember baratja meg cuki kedves aranyos allat.
de ilyen alapon ne egyunk se csirket, se birkat, se marhat, se malackat.
se semilyen alatot ne gyilkoljunk le es inditsunk fakebook kapanyt az allatokert.
matol legyen mindenki vega es egyen szojat meg zoldseget.....

mojoking77 2015.06.22. 12:10:22

Azert ez a post sem szolt igazan semmi masrol, mint a felesleges angulatkeltesrol. Foleg, ami a masodik felet illeti. A draga fiatal holgy valoszinuleg par eve talalkozott eleteben eloszor a disznovagassal, es azota meggyzodeses vegan. Valjek egeszsegere, biztos be tudja vinni azt a mennyisegu feherjet, mint amennyi egy szelet husban van mas modon is, vagy nem zavarja, hogy 42 kg vasaggyal. Az o dolga, miert kene barkinek foglalkoznia. Javaslom lepjen be a PETA-ba, ott meg korbe is puszilgatjak a kis buksijat az ilyen postokert.
Felre ne ertsen senki, tenyleg nem elfogadhato dologaz allatkinzas (mar ha a valosagban is a mai napig igy tortenik), de aki igy viszonyul a huseveshez (azonnal ki is allitja magarol a szegenysegi bizonyitvanyat), az nem mas, mint egy kepmutato idiota kis diszpicsa. Ez meg az en velemenyem, a legnagyobb liberalizmus jegyeben. (En maximalisan elfogadom, hogy szamodra a husevok barbar allatok, neked viszont azt kell elfogadnod, hogy a vilag lakossaganak tulnyomo resze szamara egy eletkeptelen vadhajtas vagy az evolucioban. Ez van)

na__most__akkor 2015.06.22. 12:10:58

Kutyám van. Családtag. És nem életveszélyes.

És ... ...

Tegnapelőtt este ettem csirkét (húsleves), disznót (töltött káposzta) és marhát (marhapörkölt nokedlivel, hmmmm). A címkén nem volt ott, hogy hogy készült az alapanyag. De finom volt. Magyaros, ha szabad egy kis nacionalizmust bevetni...

Mi se vagyunk különbek. Legalábbis én.

De, én azért egy kicsit különb vagyok, mint a sok lusta agyatlan, aki egy magyar blogon nem ismeri az ékezeteket. Meg az egybeírást...

aegithalos 2015.06.22. 12:12:05

"és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel"

A veganok nem bofognek? Beszaras, miket tud meg az ember.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 12:13:12

@ZöldElla: nagy általánosságban egy undorító ferinctelen tetűnek tartom azt az izét, aminek válaszoltál, de most valahol igaza van.
Muszlimok(?) se pofázzanak bele, ha disznót eszünk, de mi se szóljunk bele, hogy máshol mi kerül az asztalra.
(Nem az állatok legyilkolásának a módja a gond, ha jól értem)
Tudod, hogy egy disznó vagy egy ló intelligenciája meghaladja az átlagos kutyákét? A disznótoros ellen gondolom, te sem tiltakozol...

_wood_ 2015.06.22. 12:14:25

"kolbász, szalonna, mangalica, halászlé stb. fesztivál is ugyanolyan véres, kegyetlen, barbár és primitív, mint a kínai kutya és macskahús fesztivál. Azok az élőlények, akiket a magyarok vagy más nyugati nemzetek ölnek meg és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel ugyanolyan értelmes, intelligens és értékes élőlények, mint a Kínában meggyilkolt kutyák és macskák."

de szép is, mikor a korlátoltság és az agresszivitás találkozik a sötét demagógiával.

sasaone 2015.06.22. 12:14:32

Amikor olyan helyen eltem, ami megengedte volt kutyam is, macskam is. De volt ott diszno, tyuk es liba meg kacsa is. En nem bantottam soha egyiket sem. De az tiszta sor volt mar az elejetol fogva, hogy melyik allat lesz egyszer csak levagva, hogy legyen mit enni. Gyakran jatszottam az allatokkal. Bar a kutyan, macskan kivul egyoldalu jatek volt, mert a csirkeket, libakat, kacsakat max kergetni lehetett, a nyulakat simogatni, a disznok meg cukik voltak, ahogy rofogtek. De nem akarnam egy lapon emliteni a kutyat es a macskat a haszonallatokkal. Ha valaki kotodott mar barmilyen szinten kutyahoz, macskahoz az tudja, hogy ezek kepesek arra, hogy a szemukben erzelem fejezodjon ki. Nem csak kapirgalnak az udvaron meg szarnak, hanem ezer fele erzelmi allapotba tudnak ugy kerulni, hogy eleg intelligensek ahhoz, hogy ezt ki is mutassak. Mas kapcsolat ez.
Ehhez kepest, meg ha nagyon nehezen is, de el tudom fogadni, hogy valahol a vilagban megeszik oket. Valo igaz, hogy mi meg mas allatokat eszunk meg, amit a vilag mas tajain nem neznek jo szemmel. Ez egy korforgas. De semmikepp nem jarhato ut az elve fozes, nyuzas, csonkitas. Ezt egyebkent egy szocskenel sem tudom toleralni. Raknal sem, csiganal sem. Semminel. Olyan nincs, hogy az valakinek ok, hogy egy kuyat, vagy macskat, de barmi egyeb allatot akar elve belebasszanak a forro vizbe. EZ NEM LEHET OK!!!!!!!!

Phteven 2015.06.22. 12:15:14

Éhes lónak igaza van olyan szempontból, hogy semmi közünk ahhoz, ami ott zajlik. Magyarázzátok el egy hindunak, hogy a marhalábszár pörkölt, vagy egy jó borjú bécsi remek étel! Egyszerűen nincs jogunk beleszólni mások dolgába. Akit nagyon felháborít az ott zajló dolog, az először kezdjen nálunk szétnézni vágóhíd, állat menhely, ketreces csirketartás, disznóvágás, kenneles kutyatartás ügyben. Ha ezek a dolgok rendezve vannak, akkor menjünk Kínába reklamálni!

Természetesen ettől még nem tartom helyesnek azt, ami ott zajlik.

kandisznocsecs 2015.06.22. 12:15:39

Gratulálok a cikkhez, olyan egysíkúra sikerült, hogy vágni lehet vele. A megemlített állatok NEM léteznének, ha az embernek nem fűződne hozzájuk gazdasági érdeke. Lásd például a mangalica, ami ha nem jön újra divatba, akkor már rég kihalt volna.
Másrészt elég morbid dolog elítélni a húsevést ugyanabban a cikkben, amiben állati eredetű (nyúl, marha, hal stb.) táplálékkal etetett házi kedvencekért sírunk.

blasiuss 2015.06.22. 12:17:16

Olvasom és hüledezek. A cikk is és a kommentek alapján egyaránt. Az emberi hülyeség határtalan.
Ez pedig egy blog. A szerző azt ír, amit akar. Még ha az egetverő baromság is. Feladom, miért is tévedtem ide...

Yobbágy Fery 2015.06.22. 12:18:46

@HgGina: A kóser/halal vágás során az állat nem szenved sokat, csak szólok, ugyanis az egész lényege az, hogy egy borotvaéles késsel vágják át a nyaki ereket. Konkrétan a sokkoló/kábítás+vágás kombinációnál kevesebbet (a részeg böllér+"fogjátok le srácok, amíg megbököm, hínnyeg**inekapálózzá" megoldáshoz képest meg pláne).
Ami persze valóban durva, hogy az állatot teljesen ki kell véreztetni, ami egy marha esetében nem kevés liter vér kicsorgatását jelenti, aki nem bírja, ne nézze.
De hát ez van, próbálták volna meg nem így csinálni a Közel-Keleten 2-3-5000 évvel ezelőtt (a vér a leginkább romlandó rész, ha nem véreztették volna ki az állatokat, nagyon gyorsan megromlott volna minden, a botulizmus, szalmonella és egyéb nyavaják meg akkoriban még kevésbé voltak vicces betegségek, mint manapság - hozzáteszem disznót is higiéniai okokból nem szabad enniük a zsidóknak/muszlimoknak, csak a buta emberek miatt rá kellett rakni a vallásos katyvaszt, nyilván ha tudták volna, hogy a XX. századra a fenti problémák megoldhatóak lesznek, írtak volna az Ószövetségbe, meg a Koránba erre vonatkozó passzusokat :)).

Marc Forgeron 2015.06.22. 12:19:03

A kutyahus fesztival szervezoit es resztvevoit hol es mikor lehet langszorozni?

qtyasorsu 2015.06.22. 12:19:28

@HgGina: Ez hogy jön ahhoz amit írtam? Kóservágást(marha) meg -nagy valószínűséggel-közelebbről láttam mint itt bárki.Vidéki lévén a disznó,csirke stb. vágásokat nem kell bemutatni. Nem is erről van szó,hanem azt gondolom hogy szerintem a lehetőségekhez mérten a leghumánusabban kellene egy állatot megölni,ha már válogathatunk a módszerekben. Az hogy ki,mit,miért eszik egyáltalán nem érdekel.

mojoking77 2015.06.22. 12:21:00

@blasiuss: "Ez pedig egy blog. A szerző azt ír, amit akar."
-Amit pedig utana kiad a koznek (ertsd, elerheto mindenki szamara)
-Sot, erre a postra meg hozzaszolni is lehet (nincs letiltva)
-Meg az is elkepzelheto, hogy a jogos felhaborodas mellett, az onos erdek is vezette, hogy minel tobb ember olvassa, kattinison, reagaljon ra (bocs a szerzotol, ha nem igy tortent, ez csak feltetelezes volt a reszemrol)

Konkluzio:

Udvozollek az internet vilagaban. Sok ujdonsaggal fogsz itt meg talalkozni. Javaslom ne sertodj meg tul gyakran rajtuk..

sirwalter 2015.06.22. 12:21:29

@ZöldElla: sajnos ugyanolyan korlátolt vagy, mint a kutyákat, macskákat vágóhídra vivő emberek. Ők - akármilyen hevesen mondod is - nem látják be, hogy ez nem "helyes", Te pedig - akárki akárhogyan mondja is - nem fogod belátni, hogy a dolgok változtatásának nem ez a módja...

bilolyogus 2015.06.22. 12:21:53

tilcsák be az oroszlánt! az is gyilkolja szegény őzikét!

Yobbágy Fery 2015.06.22. 12:23:49

@eßemfaßom meg áII: A Nyugatnak addig nincs mitől félnie, amíg a kínai kultúrának nem szerves része az innováció. Majd amikor nem nyugati technológiával (odavitt vagy éppen ellopott) gyártanak, hanem saját maguktól tudnak fejleszteni, lehet aggódni. Addig Kína abból él, hogy sokan vannak és a többség egy marék rizsért hajlandó dolgozni.
Kína egy nagy lufi, egy hatalmas demográfiai válság szélén valamint az egész ország önmagában egy természeti katasztrófa.

2015.06.22. 12:26:54

@qtyasorsu: Látom, Te sem olvastad el figyelmesen, amit írtam. Az állatok öncélú, élvezetből történő kínzását és is elítélem. De soha nem voltam depis a tudattól, ha le kellett vágnom érzéstelenítés/kábítás nélkül egy tyúkot, nyulat, vagy akár egy disznót is (utóbbit már évek óta mi is sokkolással intéztük, de annak is inkább a praktikum volt az oka: könnyebb volt lefogni, és nem visított). És nem az ölést élveztem, hanem a belőlük készült étel ízét. Ennyi.

Az érzéstelenítéses/altatásos/kábításos állat-levágásért való küzdelem meg amolyan városi bölcsész passzió. Majd a vidéki parasztnéni viszi magával a sokkolót, amikor hátramegy a tyúkudvarba a vasárnapi levesnek valóért... Ugyan... Ha valaki nem élvezetből öli meg az állatot, és nem kínozza feleslegesen, akkor az rendben van: ölje, egye. Az meg szegény állat pechje, hogy a tápláléklánc adott helyére született...

opati666 2015.06.22. 12:29:11

Tilccsák beja mangalicát is!

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 12:30:13

@Lépegető Eszkalátor: ha nem csak enném a húst, valószínűleg vegetáriánus lennék :)

bilolyogus 2015.06.22. 12:32:49

@opati666: asztat mér? gyilkojja a moslékot? de a moslék az nem állat! (csak volt.) (és mindig van benne répa. vagy az valami más?)

na__most__akkor 2015.06.22. 12:33:58

Ennnnnnyi ékezetnélküli mélymagyar... na menjetek már a picsába mind!

Mikor lesz már egy keményfaszú blogger, aki helyből kitiltja ezeket?

na__most__akkor 2015.06.22. 12:35:08

Jó, nem szóltam, megjött ...

mojoking77 2015.06.22. 12:36:14

@na__most__akkor: Ennyire faj?
Akarsz rola beszelni?

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 12:36:36

@Éhes ló: Egye bazmeg, de ne kínozza! Bár gondolom ezt az egyértelműen jogos elvárást már más is leírta.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 12:36:39

@bilolyogus: ha nem tudnád, a disznó mindenevő, ahogy te is (biológiai értelemben). Ha jól tudom, amennyiben van lehetősége kisebb állatokat elkapni, azokat meg is eszi.
De majd valaki kijavít, ha rosszul emlékszem.

Dr.Démonmac1 2015.06.22. 12:38:34

Az ember élete, mindig fontosabb egy állaténál, akármilyen állatról legyen is szó.

qtyasorsu 2015.06.22. 12:39:21

@Lépegető Eszkalátor: Nem ,nem értettelek félre.Szerintem egyről beszélünk,mert én is azt írtam hogy ha már megvan az a képességünk hogy megválogathatjuk az ölés módját,akkor válasszuk a lehetőségekhez képest a leghumánusabbat. A nagyanyám azt tartotta leghumánusabbnak hogy lecsapja a fejét baltával a csirkének,pulykának.Nincs ezzel gondom heti,havi szinten vágok disznót,igen most már kábítással.És nem élvezem,ez csak egy munka amit meg kell csinálni,igaz nem is moralizálok rajta,de azt is megértem aki nem ebben nőtt fel,őt máshogy érint egy sima disznóvágás is.

Yobbágy Fery 2015.06.22. 12:39:43

@pythonozok: Esélyesebb, hogy dögöt eszik, minthogy kisebb állatokat fogjon, de amúgy stimmel. :)

mojoking77 2015.06.22. 12:42:29

@pythonozok: Nagyjabol pontos, bar a hazi sertes nem feltetlenul alkalmas a vadaszatra, de a dogot eltakaritja

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 12:48:34

@Lépegető Eszkalát
@Lordhell:
Ez a legnagyobb hülyeség, amikor valaki egy nálunk primitívebb életformát állít példaképnek. Azaz, ha az oroszlán nem törekszik a gyors, fájdalommentes halálra, akkor nekünk sem kell. Miért nem szarsz az utca közepére, hisz az oroszlán is ezt teszi, vagy miért nem vered össze a közeledben élőket, hogy te legyél a főnök, és teszed magadévá az asszonyaikat, hisz az oroszlán is ezt teszi? Aki nem látja, hogy miért lenne kötelessége a fájdalommentesen elvenni egy életet (főleg ha azt a saját hasznára teszi) ha egyszer módjában áll, az menjen vissza az állatok közé, mert ezek szerint egy kategóriába sorolja velük a saját primitív ösztönlény habitusát.

blasiuss 2015.06.22. 12:53:54

@mojoking77: Nem sértődtem meg. Csak ledöbbentem. Tisztában vagyok a blog-készítés játékszabályaival, csak egész egyszerűen újra és újra meglepődök, hogy mennyire kifordult magából ennyire sok ember. És leginkább azon, hogy erre én időt szántam. :-)

5perc 2015.06.22. 12:58:11

"és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel"
Helyesen amiknek.

cardiobascuralis 2015.06.22. 12:58:36

Na, megint egy ostoba sötét zöld (nem, nem sötétzöld, sötét zöld) vega picsa írását olvashattuk, aki lopott egy cikket valami angol webhelyről, és fingja sincs arról, hogyan kell magyarul leírni a kínai neveket.

Ostoba barom, a zöldségnek is fáj, ha megeszed.
Ráadásul a zöldség akkor még él.
És azt is élve teszed a vízbe/sütőbe.
Ha nem kizárólag levegővel meg fénnyel táplálkozol, akkor csak egy demagóg picsa vagy.

Egyébként meg Kínában hagyomány a kutya- meg macskaevés, ahogy az amerikai indiánoknál is.
És neked meg a több baromnak semmi köze hozzá, hogy ők mit esznek.
Inkább írni tanulnál meg.

tróger getczi 2015.06.22. 12:58:55

@Lordhell:

A pénz (a dollár) kínában van? Tényleg, és szerinted kitől jön a dollár? És ki határozza meg a dollár értékét?

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:00:36

@G. Wolf:
Biztos próbálták elaltatni a kutyákat meg a macskákat, de a legszebb Grimm-mesék is totál hatástalanok voltak. De még a magyar 1 híradója is.

Peetee 2015.06.22. 13:03:18

"Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk."
Akkor haljál éhen kedvesem, ne egyél semmilyen húst, de még növényeket se, mert az is élőlény, és Te ugye nem döntheted el ,hogy a napraforgó meg a kukorica tovább akar-e élni vagy sem, úgyhogy rohadjon el minden lábon, az emberiség meg halljon éhen, ugye?

Nekem is van kutyám, velem alszik, erősen kötődöm hozzá, de a cikk hangvételét akkor is túlzásnak tartom. A konklúziót pedig végképp baromságnak: a magyar sertéshús-fogyasztót ledegradálni a kínai kutyahús-fogyasztó szintjére, sőt, párhuzamot állítani közéjük, miszerint semmivel sem jobb ember, aki malacot eszik, mint aki kutyát....hát ez már több, mint pofátlanság és idiotizmus.

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:03:35

@Aiasz:
Remélhetőleg egyszer éhes hiénakutyák közé kerülsz, akik a beleidnél kezdik el a lakmározást belőled.
Talán akkor majd változik kissé ez az elgondolásod.

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:05:57

@midnight coder:
Ez ez jó nagy ostobaság, bár sok városi hülye elhiszi.
A disznó kifejezetten buta állat. Még hozzád képest is, pedig te sem tűnsz egy észlénynek.

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:08:52

@Krio.Me.Tu:
Azért ez a 8000 éves írott kínai történelem kb. annyira igaz, mint a rovásíráshívők azon baromsága, hogy léteznek 70 ezer éves magyar rovásírásos emlékek. És ezt le is írják könyvben (Szakács Gábor és Friedrich Klára).

5perc 2015.06.22. 13:17:25

@cardiobascuralis:
"Ez ez jó nagy ostobaság, bár sok városi hülye elhiszi.
A disznó kifejezetten buta állat. "

Ja a sok hülye városlakó elfogadja a tudományos kutatások eredményeit. De te nem dőlsz be nekik.

szillepszisz 2015.06.22. 13:18:11

Vannak olyan élőlények, amelyek "dönthetnek" az életünkről, és megölhetnek minket vagy a gyerekeinket, fájdalmasabban és korábban, mint szeretnénk. Ragadozó állatok, kórokozók.

Persze szerintem is az az "emberhez méltó", ha lehetőleg szenvedésmentesen pusztítjuk el azokat az élőlényeket, amelyeket muszáj. Vagy legalábbis nagyon szeretnénk. És nem kezdek azzal érvelni, hogy a gyomnövényeket bezzeg szabad kihúzni a földből, meg a mások által említett homár és szúnyog, és hogy akkor mi a helyzet a szenvedő emberekkel; mert az mind nem ide tartozik. Illetve önmagában egyik se érv, de kiszélesíthetjük a kontextust odáig, hogy vajon mi az a "fejlettségi szint", ahonnan "felfelé" már sajnáljuk megölni az élőlényt. Ez már egy érdekes kérdés. És nehéz.

Én is utálom a gondolatát annak, hogy miattam öljenek meg valamit, és ha tehetem, nagyon kevés húst fogyasztok. De elismerem, hogy természetes dolog, hogy egy faj egy másikkal táplálkozik, és egy kicsit természetellenes és a civilizációnk terméke, hogy néhányan ezt elvből elutasítjuk.

Önmagában az állatkínzás ellen tiltakozni oké, én is megteszem időnként. De ezt elválasztanám attól, hogy ehetnek-e a kínaiak kutyát és macskát, és utóbbiba nem szólnék bele. Persze hogy fáj a szívem szegény aranyos kutyákért és macskákért, de ha annyi bocit, barit, nyuszit és kacsát látnék naponta, amennyi kutyát és macskát, akkor értük is ugyanúgy fájna (és amint magam elé képzelek egy bocit, barit stb., máris fáj).

♔bаtyu♔ 2015.06.22. 13:19:48

"Mindezen szörnyű képek és sorok mellett fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar "hagyományok" szerint megrendezett kolbász, szalonna, mangalica, halászlé stb. fesztivál is ugyanolyan véres, kegyetlen, barbár és primitív, mint a kínai kutya és macskahús fesztivál."

Ja, de gondolom a hamburgert, csirkehúst azért azt bezabálod.

A "barbár" magyar hagyományok szerint az állatokat mindig is leszúrták és elvéreztették, ahogy a fejlett nyugaton és ahogy Izraelben.
Ráadásul ha néznéd pld. a Fishing and hunting csatornát kiderülne számodra, hogy az állatokat bódítják, fájdalmat csillapítanak, pld. a hal szájába a horgász fájdalomcsillapító sprayt fúj.

A kínaiaknál sem az a gond, hogy állatokat esznek, a szervezetünknek állathúsra van szükséges, a fogazatunk is mindenevő, hanem az értelmetlen kínzással elért halál.

Nem is értem, ilyen ismeretekkel hogy a faszomba lehet blogírásra vetemedni. Én sem vagyok vidéki gyerek, de azért láttam már pár videót, filmet hogyan ölik meg itthon az állatokat.

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.06.22. 13:21:29

@Yobbágy Fery: Legalább akkora ökörséget írsz, mint a poszt szerzője. Láttam kóser vágást, gusztustalan és undorító volt, az állat jóval többet szenvedett, mint a jelenlegi, nem kóser jellegű vágásokon, ez utóbbiaknál azoknál ugyanis "fejlövéssel" azonnal kivégzik az állatot, így gyorsan, szenvedés mentesen pusztul el. Ellenben a kóser vágásnál elmetszik az állat torkát és hagyják elvérezni.

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:25:25

Ja, holtteste egyébként csak embernek van. Ahogy meghalni is csak ember hal meg, az állat megdöglik, elpusztul stb.
Nem ártana megtanulni legalább alapfokon az anyanyelvedet.

@Lordhell:
Az oroszlán megfojtja az áldozatait.

@HgGina:
A csirkét nem fejezik le, csak elvágják a nyakát. De a fej a nyakon marad.

@Patkááány:
Ettél már rákot?
Szerinted hogyan főzik?

@Kivancsi:
Miért, a zöldségnek nem fáj? Csak azért, mert nem tud ordítani?

@na__most__akkor:
Az is agyatlan barom, akinél a kutya családtag.
Remélem, ha egyszer a kutyád meg a gyereked egyszerre kerül veszélybe, a kutyát mented ki.
Ha már egyszer családtag.

@pythonozok:
Városiak közt elterjedt baromságok.
A disznó kifejezetten buta állat, a ló ugyan jóval okosabb, de a kutyához képest sehol sincs.

@sasaone:
"barmi egyeb allatot akar elve belebasszanak a forro vizbe"
Rákot ettél már?

Ami meg az értelmet illeti a szemben, biztos dugtál már birkát is, hú, te, hogy az hogy tud nézni...

@Yobbágy Fery:
Gondolom, te még nem láttál marhavágást.
A marhának sűrű a vére, percekig pumpálni kell kézzel, hogy kivérezzen.
Kurvára humánus...

Rwindx 2015.06.22. 13:25:58

Van egy olyan sejtésem hogy a poszt mintegy fele nem több szimpla érzelemre ható hazugság.

Ha valóban történik állatkínzás az ellen fel kell lépni, nem vitás. Ellenben azt esznek amit akarnak, senkinek semmi köze hozzá. Ha kutyát, macskát, lovat esznek, nekem pont olyan undorító, és zavaró mint az amilyen lehet az indiaiak számára, mint amikor én marhát eszek, de nekik sincs hozzá semmi közük.

A poszter idióta (és akkor finoman fogalmaztam), és nem azért mert vega, az nem érdekel. Ő is azt eszik amit akar, nem pofázok bele, de ha belepofázik ki mit egyen, akkor ne csodálkozzon ha egyszer valaki ugyanilyen megközelítéssel hasonlóan agresszíven elítéli a növények legyilkolásáért, élve megfőzéséért vagy felzabálásáért. Ne adj isten azért fogja ostoba barmozni mert nem eszik húst.

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:26:25

@5perc:
Mutass már egy ilyen tudományos kutatást, baromka.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2015.06.22. 13:26:31

Hát, ez a post valóban agyoncsapja a lényeget az utolsó néhány bekezdéssel. Egyszerűen butaság. Összekeveri (egyenlővé teszi) a kínzást/élvezetből ölést azzal, hogy valamit ennünk is kéne...
Teljesen átgondolatlannak tűnik a teljes szöveg.

mojoking77 2015.06.22. 13:26:53

@Sandokohn - a maláj jiddis: Szerintem ne eroltesd a dolgot tul hangosan. :) Ha az allatot fel akarjak hasznalni, mindenkep ki kell vereztetni teljesen, vagy legalabb is amennyire lehet, ugyanis a benne marado vertol romlik meg a hus.
A fejbeloves,/elektromos sokkolas utan a boller ugyanugy elvagja a diszno torkat, hogy fel lehessen kesobb hasznalni a hust

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 13:26:53

"a nemzetközi vélemény ellenzi ezt a brutalitást, ahol élve főzik meg a kutyákat, vagy a megkötözött élő kutyákat lángszórózzák, vagy lábaikat levágva kivéreztetik."

"A fesztiválra szállított meggyilkolandó állatokat a gazdáiktól lopják el, vagy az utcáról fogják be és tömik apró ketrecekbe"

Tényleg nem értitek, hogy ezzel van a probléma, és nem azzal a ténnyel, hogy kutyát esznek. Ennyire értetlenek vagytok vagy csak lusták vagytok olvasni?

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2015.06.22. 13:27:43

Ohh.. bocsi, most látom, hogy vegán blog.
Akkor sajnálom is, hogy elolvastam...

testlife 2015.06.22. 13:29:47

@Éhes ló: Föl sem fogtad, hogy itt nem Európáról meg Kínáról van szó. Az állatokról van szó, nem az emberekről. Az állatoknak akkor is élete van, ha nem vitatkozunk róla, hogy megehetjük-e őket. Nem rólunk van szó, hanem róluk. Érted? Ki a faszom picsája nem szarja le a kínaiak vagy a magyarok ízlését?

wirth6 2015.06.22. 13:34:42

" Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. Ha nem így lenne, akkor például nem ítélnék el azt, aki megrendeli egy másik személy halálát."

Nincs igazán kapcsolat a kettő között. Azért ítélik el azt aki megrendeli egy másik személy halálát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy egy másik _személy_ azaz másik _ember_ életével rendelkezzünk. Ez bizony nem független a fajtól. Vagy le kéne csukni a szúnyogot lecsapókat? Arra már nem is merek gondolni, hogy a szúnyogírtásban résztvevőknek mi járna.

Egyébként látszik, hogy a blogger a végére csúnyán kifogyott az érvekből, különben nem a hangulatkeltő leírással próbált volna ellenszenvet kelteni a disznótorost evők ellen (holttestét vígan böfögve zabálják fel). Ha nem érezné, hogy kevesek az érvei, elég lett volna a higgadt tényszerű leírás (húsát megeszik).

G. Wolf 2015.06.22. 13:36:06

@cardiobascuralis: örülök hogy megértetted :)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 13:40:13

@cardiobascuralis: látszik, hogy te is csak azt a disznót ismered, amelyik a tükörből röfög vissza. :D

Flúgatlan 2015.06.22. 13:40:34

@Watt25: "Hát, ez a post valóban agyoncsapja a lényeget az utolsó néhány bekezdéssel. Egyszerűen butaság..."

Sajnos igen.

Az állatkínzás tényleg elfogadhatatlan. A táplálkozás célú ölés a természet része. A kedves szerző az oroszlánnak is elmagyarázza, hogy nincs joga más élőlény életét elvenni? Az evés célú ölés természetes folyamat. Emberségünkből következik, hogy eközben ne okozzunk felesleges szenvedést. De az utolsó 3 bekezdés sima idiótaság.

Pl.: a növények életét is elveszi, aki azokat eszi. Csak ásványi sókkal szabadna táplálkoznunk meg tiszta vízzel?

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:40:41

@bilolyogus:
Mivel ahol oroszlán él, ott őzike nem nagyon, ez pont nem volt jó példa.

@Yobbágy Fery:
Le vagy maradva legalább egy évtizeddel.
Kína ma már saját technológiával dolgozik. És kurva sokat is ölnek a kutatás-fejlesztésbe. Ahogy pár évtizede tette Dél-Korea, és a sufnicég Samsungból meg LG-ből (leánykori nevén GoldStar, ami igen szar minőségű elektronikai cuccokat gyártott még 25 éve is) a világ vezető műszaki cégei lettek, úgy tör most előre Kína. A pénzügyi részt nem is említve.

@mojoking77:
A vadászara lehet, hogy nem, de ha valahogy bekerül a disznóólba mondjuk egy csirke, azt csak a következő disznóvágáskor tudod onnan kihozni disznóhús formájában.

@Bergyilkos Bohoc:
Az oroszlán hol szarik az utca közepére?

@Peetee:
Miért, mivel jobb ember az, aki malacot eszik, mint aki kutyát?

cardiobascuralis 2015.06.22. 13:42:15

@pythonozok:
Nem, nem ismerem azt a disznót, amelyik neked a tükörből röfög vissza.
Viszont veled ellentétben van némi képem az állatokról (a hozzád hasonlókról is, de az más kérdés).

♔bаtyu♔ 2015.06.22. 13:42:40

@wirth6: Ja, az a sok répa, amit ez a blogger megkínzott. Kirántotta érzéstelenítés nélkül a földből, felszeletelte, miközben a répa sikoltozott és nyersen élve megette.

Fúj, undorító és még ez tanít másokat.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 13:43:13

@Bergyilkos Bohoc: ha csak ezzel lenne probléma, még egyet is értenék. De úgy tűnik, itt nem ez a lényeg.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2015.06.22. 13:48:02

"Azok az élőlények, akiket a magyarok vagy más nyugati nemzetek ölnek meg és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel ugyanolyan értelmes, intelligens és értékes élőlények, mint a Kínában meggyilkolt kutyák és macskák. Csak azért mert ez a mi "hagyományunk", attól nem mentesül az erkölcsi felelősség alól. "

Ezért nem kéne ennyire hisztizni más emberek más hagyományaival szemben. Amúgy a káposztától is lehet böfögni, meg egyebet is.

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 13:49:52

@cardiobascuralis:
"Az oroszlán hol szarik az utca közepére?"
Örülök, hogy megértetted a lényeget. Tényleg nem szarik az utca közepére, hiszen az oroszlán egy kifejezetten intelligens állat, sokat tanulhatnánk tőlük.

sasaone 2015.06.22. 13:51:31

@cardiobascuralis: Nem írtam olyat, hogy valaha szexeltem volna álattal. Olyat viszont igen, amiből kiderül, hogy mit gondolok a rák evésről. Okoska

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.06.22. 13:51:55

@mojoking77: Jól van no, otthonról beszélek :-) Ugye az a nem mind1, hogy a kábítás után az állat már nem érzi a torokvágást, és nem szendved a kivéreztetéstől.

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 13:53:51

@pythonozok: Igen, a cikk azon is háborog, hogy egyáltalán miért eszik meg ezeket az állatokat (ezzel a részével nem értek egyet, egyék, ha szeretik), viszont sokan úgy nyilvánulnak meg, mintha az egész oldalon CSAK erről lenne szó, és emellett még azon is értetlenkednek, hogy miért baj az állatkínzás.

♔bаtyu♔ 2015.06.22. 13:57:31

@Bergyilkos Bohoc: Én itt nem olvastam olyan véleményt, amely egyetértett volna az állatkínzással.

Az állatot pedig nyilván valahogy, lehetőleg a leghumánusabb módszerrel meg kell ölni, ez evidens.

mojoking77 2015.06.22. 13:58:25

@Sandokohn - a maláj jiddis: Persze, vilagos, anno nalunk (nagyszuloknel) is ki lett probalva a loves is, a kabitas is, manapsag inkabb az egyszeruseg miatt van hivva boller, aki egy gyors szurassal sziven szurja, majd kb ugyanazzal a mozdulattal el is vagja a torkat az allatnak. Leirva es olvasva persze hogy szornyu es barbar (gondolom a draga blogszerzo ettol orult meg :))), de ez igy mukodik sajnos

cardiobascuralis 2015.06.22. 14:01:44

Egyébként Kínában valóban hagyománya van az állatok leölés előtti kínázásának, állítólag finomabb a hús az ekkor belekerült adrenalintól.

cardiobascuralis 2015.06.22. 14:04:09

@mojoking77:
Szíven szúrja?
A torkán át?

Izgi!

[c] 2015.06.22. 14:05:13

@spinat: Hihetetlen, hogy ennyire érthetetlen: nem azzal van alapvetően gond, hogy ilyesmit esznek, hanem azzal, hogy feleslegesen és öncélúan kegyetlenek az állatokkal.

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.06.22. 14:05:57

@mojoking77: nálunk a rokonok maguk vágnak, előtte fejbelövik a malacot egy ilyen kis kézi bizbasszal, utána kihúzzák az ólból, felkötik egy vasállványra és elmetszik a torkát.
Nekem még az ilyen humánus vágáshoz is legalább 4 kupicát kellett legurítanom, hogy kibírjam :-)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.22. 14:07:59

Egyetértek azokkal, akik szerint fogni kell egy kis rágcsálnivalót, és odaülni a gép elé hozzászólásokat olvasni. Az élmény veri az összes szappanoperát, de még némely kevésbé látványos mozit is.
Emellett az "off topic" gondolat mellett tény, hogy az ember a fogazata alapján is mindenevő. Ilyen fajta, tehát nem csoda, ha mindent eszik. Húst is. Nincs azzal gond, ha valaki természetellenes viselkedést magára erőltetve csupán zöldségek fogyasztásával kívánja megoldani táplálkozását, de minek azon szörnyülködni, ha mások nem így intézik ügyeiket? Az ő dolguk. A kutyával kutyául bánnak? Ez egy ilyen világ. Nem értesz egyet a módszerrel? Mutass példát úgy, ahogy szerinted helyénvaló. Nem tetszik a kínaiak eljárása? Menj, és vágd pofán őket! Többet ér minden tiltakozó petíciónál, persze nem fér bele fél percbe...

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 14:08:16

@♔bаtyu♔: Akkor biztos, csak nálam jelennek meg azok a kommentek, amelyek azzal próbálnak érvelnek, hogy az oroszlán sem finomkodik az áldozatával.

mojoking77 2015.06.22. 14:08:34

@cardiobascuralis: Szerintem ne eroltesd ezt a hozzaszolok/poenkodok jatekot, nem mindenkinek megy. Biztos van valami mas, amiert szerethenek az ismeroseid.
Semmi gond amugy a panelprolisaggal, sokan vannak igy, csak ne akarj feleslegesen okoskodni.

mojoking77 2015.06.22. 14:10:53

@Sandokohn - a maláj jiddis: Igen nalunk is igy ment, aztan valahogy visszatertek a hagyomanyos modszerhez. Mellesleg en is mindig kihagyom a szurast, nem vonz az egesz, utan a feldolgozasbol veszem ki inkabb a reszem.

Éhes ló 2015.06.22. 14:11:52

@BJen: tévedsz.Ez nem gyilkosság, ahogy a vágóhidak millióin leölt állatok elpusztítása, feldolgozása se gyilkosság.
Az BTK alapeset lenne még Kínában is. Ez állatok leölése és feldolgozása étkezéshez nem az.
sok sikert ahhzo, hogy Kínát megváltoztassátok.
Kemény munka lesz, de ahhoz nektek is sokat kellene változnotok.

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.06.22. 14:13:01

@mojoking77: Én meg inkább a kajálásból :-) A friss hagymás sültvér frissen sült kenyérrel kegyetlen finom, aztán a többi jóságról már nem is beszélve :-)))

Éhes ló 2015.06.22. 14:14:10

@Daytrader86: látom a különbséget, de nem erről írtam.
Ezért a szalmabábjaiddal, fantomjaiddal küzdj meg magad, engem nem érdekelnek.
Ha azzal kapcsolatban van észrevételed amit ténylegesen le is írtam egy eltérő kultúra, szokásrend és a tolerancia kapcsán, akkor szívesen beszélgetek róla.

♔bаtyu♔ 2015.06.22. 14:14:52

@Bergyilkos Bohoc: Az oroszlán "kaliberű" ölés is humánusnak számít. A hiénakutyái már nem annyira, de mi régebben kb. oroszlán méretű ölési módokat alkalmaztunk. Ma már ennél is humánusabbakat, hiszen feltaláltuk az érzéstelenítést és a villanyáramot, a lövedéket.

Ezért is nem értem a szerző magyarkodását, mert egyrészt az állatölés régen is humánus volt, másrészt az egész világon így ölték meg az állatokat, nem csak nálunk.

5perc 2015.06.22. 14:16:50

@cardiobascuralis:
"Mutass már egy ilyen tudományos kutatást, baromka. "
1. Minek? Úgy sem tudod elolvasni.
2. Nálatok nem ismerik a guglit? Jah, azt is csak a városi hülyéknek találták ki.

Éhes ló 2015.06.22. 14:17:04

@G. Wolf: nem keverek össze semmit semmivel. Azt írtam le amit elolvashatsz. Közöd nincs egy másik kultúrához, szokásrendhez, ahogy nekik se a tiedhez.
Tolerancia, elfogadás, befogadás, ízlés és véleményterror helyett.
A másik jogainak tiszteletben tartása.
Neked ez emberekkel se megy, miért gondolod, hogy nekik állatokkal kapcsolatban kellene menjen?
Véleményed persze lehet róla, de ki nem tesz rá Kínában magasról?

Éhes ló 2015.06.22. 14:21:20

@Patkááány: nem erről írtam. Amit leírtál abban nincs vitám.
Csak épp semmi közöm hozzá, hozzájuk..
Nekik vice versa hozzánk.

Éhes ló 2015.06.22. 14:23:30

@Bergyilkos Bohoc: leírta, de én nem erről írtam.
Érdemes lenne elolvasnod, mielőtt válaszolsz.

cardiobascuralis 2015.06.22. 14:27:57

@5perc:
Magyarul nem találtál ilyet, seggfejke.
De akkor miért nem ezt írod?
Nagyon égő lenne számodra?

Éhes ló 2015.06.22. 14:28:31

@lacciiii: szerintem pedig az a nem normális, aki egy kínait a kajálási szokásait illetően egy blofgon fikáz és "tilcsukkbe" szinten képes egy tőle különböző kultúrális, étkezési szokást kezelni.

Bergyilkos Bohoc 2015.06.22. 14:28:50

@♔bаtyu♔: "Az oroszlán "kaliberű" ölés is humánusnak számít. "

Már ezzel is vitatkoznék, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a cikkben világosan benne van, milyen értelmetlen brutalitásnak vannak ezek az állatok kitéve és erre mindössze az az érv, hogy "de hát az oroszlán is brutális".
Vagyis ez a reakció egy egyetértést jelent a fenti állatkínzással. Az most tök lényegtelen, hogy az oroszlán módszere humánusnak számít-e.

cardiobascuralis 2015.06.22. 14:29:09

@mojoking77:
Talán nem kéne faszságokat írnod...
Gondoltam, nem kell így nyíltan leírni, értesz az iróniából is. De hát láthatóan nem.

cardiobascuralis 2015.06.22. 14:31:18

@mojoking77:
Ja, a hagyományos módszer Magyarországon tilos.
Kötelező elkábítani az állatot vágás előtt.

5perc 2015.06.22. 14:31:56

@cardiobascuralis:
Akkor segítek: Kephart
De mondom, úgy sem tudod elolvasni

FélszeműKalóz (törölt) 2015.06.22. 14:32:48

szánalmas ahogy a sok állatvédő picsog állandóann
az összes kóborkutyát és állatmenhelyi kutyát befognám, ásnék egy nagy gödröt bele a kutyákat,majd rá a földet
problem solved

szaroskenyer 2015.06.22. 14:33:32

Azt hallottátok, h az állatokat élve végzik ki?
És itt még nincs vége a tröténetnek! Nem ám plüssz nyuszival, hanem mindenféle durva kegyetlen eszközökkel ölik meg őket, mint pl.: bárd, kés, áram...
És még ilyenkor sem elég a kegyetlenségből...brutális módon feldarabolják őket, a beleiket kiontják...sőt, forróvízbe vagy kemencékbe teszik mint a nácik!
Aztán még durvábbak, mert fel is falják és jókat nevetgélnek. Meghívják még a gyerekeket is és együtt lakmároznak a holtak feldarabolt sült főtt tetemein, sokszor vallásos álca mögött.
Szörnyen felháborítónak találom ezt, főleg, ha cicákkal répával vagy kutyussal teszik.
Megjegyezném, h a répákat van, h élve húzzák ki és még fel sem darabolják, ha bébi és úgy főzik meg....

mojoking77 2015.06.22. 14:35:46

@cardiobascuralis: Jah. Mondom, nem ciki, hogy pesti vagy, aki meg eleteben nem jart disznotorban, csak ne fitogtasd a lexikalis tudasod, mert csak sajat magadat egeted a tobbiek elott.
De hat ki vagyok en, hogy beleszoljak..... Ha ezt szereted, csinald csak nyugodtan.

kolbászmustárral (törölt) 2015.06.22. 14:43:24

@szaroskenyer:

Leírták ezerszer és tényleg tudom, hogy nehéz felfogni, de nem azzal van sokak problémája, hogy mit esznek, hanem a felesleges kínzással.

@Bergyilkos Bohoc:

Hagyjad, nem akarják felfogni a mondanivalód, csak a szokásos demagóg szart mantrázzák. Valahogy ettől tökösebbnek érzik magukat.

kolbászmustárral (törölt) 2015.06.22. 14:44:55

@FélszeműKalóz:

Én inkább azokat az embereket, akik nem képesek ivartalanítani az állatuk.

Neonknight 2015.06.22. 14:54:32

@na__most__akkor:
Mi se lennénk különbek?
Szerintem de. Európában szigorúbb előírások vannak arra, hogy egy állatot miképpen lehet tartani és leölni. Pár éve pont azért drágult a tojás, mert a csirkéknek az EUs előírásoknak megfelelően nagyüzemi termelésben jobb körülményeket kellett teremteni.
Persze, eszünk disznót (ami kb ugyanannyira értelmes állat mint egy kutya, csak nem szokás tréningezni), meg marhát, de azokat sem élve nyúzzuk meg.

Meg kell különböztetni két dolgot:
Az egyik az, hogy keleten sokan húsállatként kezelik azokat az állatokat amiket mi házikedvencként. Ez csak kultúrális különbség, hiszen ami fáj a kutyának az ugyanúgy fáj a malacnak is.

A másik az, hogy miként tartják és ölik le a húsukért tartott állatokat. Ez a lényegi kérdés. Ha a kínaiak csak disznót ennének, akkor sem lenne szabad elfogadni, hogy élve nyúzzák vagy főzik meg őket (mármint a disznókat, nem a kínaiakat :) ).

cardiobascuralis 2015.06.22. 15:02:23

@mojoking77:
Lehet, hogy kicsit többet jártam, mint te, mint te.
Meg vágóhídon is.

Ezért írom, hogy baromságokat írsz.

(Ha szíven szúrnák, amitől megáll a szív, szerinted mi a fasz tolná ki a vért, a gravitáció? Menj, vegyél agyat, aztán próbálj meg gondolkodni. Azt hiszem, itt fentebb rád gondolhattak, akik azt írták, hogy a disznó intelligens állat. Hát hozzád képest tényleg az.)

cardiobascuralis 2015.06.22. 15:03:08

@5perc:
Hol a link, seggfejke?
Ja, sehol?

cardiobascuralis 2015.06.22. 15:04:39

@Neonknight:
"ami kb ugyanannyira értelmes állat mint egy kutya" - na, még egy barom...

cardiobascuralis 2015.06.22. 15:05:15

@Neonknight:
Ja, a kínaiak esznek disznót is.
Nem válogatósak.

Ecsetes 2015.06.22. 15:07:16

A következő sorokat a cikk végszavára írom:
Pár éve volt egy aranyos vörös-fehér kiscicánk, mikor hazamentem mindig odajött hízelegni. Egy este valami furcsa baljós hangot hallottam a szomszédból, körbenézek és a cica nincs sehol. Odaszaladok és látom, hogy pár méterre a kerítéstől kergeti a szomszéd kutya. Össze-vissza szaladgál próbál menekülni, de egyszer csak rossz felé fordul és a kutya elkapja, rálép és a szemem láttára széttépi.
A másik történet pár hete volt, a teraszunkra fészkelt egy légykapó pár. Már aranyosan csiviteltek a fiókák, mikor egy napon a szülők folyamatosan sípogni kezdtek. Másnap látom, hogy az előszobában egy kis fekete madár hever. Következő nap valamivel nagy átéléssel játszik a macskánk, hát egy újabb fióka volt.
Az emberi állatkínzás minden fajta formája elítélendő.

cardiobascuralis 2015.06.22. 15:16:57

@5perc:
Ja, hogy te anyáddal beszélgeszt?

Elnézést, egy pillanatra azt hittem, velem.

mojoking77 2015.06.22. 15:17:53

@5perc: Hagyd a picsaba. Felturta a Google-t, es most borzasztoan okosnak erzi magat. Ra kell hagyni, semmi ertelme vitatkozni vele.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 15:21:24

@mojoking77: ha feltúrta volna, akkor talált volna a témáról szóló lapokat is a sok bulvármocsok közt és akkor nem itt röfögne...

bloglegelő 2015.06.22. 15:25:50

kutyákat élve főzni, lángszórózni nem oké

macskákat sem oké

a húsfogyasztásra tenyésztett állatokat vágóhídon levágni oké - remélhetőleg a technika haladását követve minél kevesebb szenvedéssel járó módon (elektromos elkábítás, azonnal halált okozó módszerek stb.)

a kedves cikkíró meg legyen nyugodt, mi, emberek sokkal rohadtabbul végezzük a betegágyunkon, de ha ez nem elég, a szeretteink méltatlan haláltusáját is végig kell néznük, órákon, heteken vagy éveken keresztül.

a kedves cikkíró meg legyen nyugodt - ha ez állatügyben vígasztalja - a végső kínlódásunkban általában a percet is meg szoktuk átkozni, amikor megszülettünk

hozzánk képest a leölt állatok kifejezetten jól járnak

akkor miért érdemes embernek születni mégis ? hát valami agy, elme, szellem, ilyesmi

ami a kedves cikkírónak nincs, lévén ő egy lilaködös idióta

ami nem oké

inebhedj - szerintem 2015.06.22. 15:35:15

Bennem két kérdés merült fel:

1. "a kínai kormány évekkel ezelőtt betiltotta a kutya és macskahús fogyasztást"

Miért?

2. "A fesztiválra szállított meggyilkolandó állatokat a gazdáiktól lopják el, vagy az utcáról fogják be és tömik apró ketrecekbe, illetve több száz kilométeren keresztül szállítják. Az állatok étlen–szomjan vegetálnak addig, amíg meg nem gyilkolják őket."

Ha valóban ez a jellemző (nem pedig marginális eltérés), akkor ez minden (ex-)élőlényre nézve általános (legyen az rizs vagy disznó), tehát sem fesztiválhoz, sem macskához, kutyához nem kötődik. Nem az élelmiszer előállítás / feldolgozás technikájára illetve a kapcsolódó bűncselekményekre kéne kihegyezni a dolgot inkább, mint egy azon belül elég ritka (évente 1 fesztivál) előfordulásra?

Amúgy a húsevéssel kapcsolatos erkölcsi rész elég mókás, egyfelől eszerint a vegetáriánusok ha lehet, még brutálisabb módon kínozzák az állatokat azáltal, hogy eleszik előlük a növényeket, másrészt például pont a macska az, ami kimondottan kedvtelésből, szórakozásból, és kétségkívül szadista kínzással gyilkolászgat.

Az élőlények elpusztításával kapcsolatos aggályokkal az Teremtőt, illetve ateisták esetében a Természet és Evolúció elnevezésű istenségeket kellene megkeresni, ráadásul felmerül egy szolipszista kör, elég elterjedt ti. az élővilágban más élőlények elfogyasztása, márpedig, ha ehhez nincs jogunk (mivel ez többnyire az adott élőlény életének elvételével jár), akkor a saját életünket kellene elvenni (nem-evés által), amihez ugye dettó nincs jogunk, szóval mindenki Schrödinger macskája állapotba kerül.

Lordhell 2015.06.22. 16:37:30

@tróger getczi:
A kínaiak, kicsit olvasgass utána, Amerika legnagyobb hitelezője Kína :).

inebhedj - szerintem 2015.06.22. 16:49:44

@Lordhell:

Bizony.

Nem véletlen, hogy mindenféle szabadkereskedelmi egyezményekbe kvázi automatice fel szokás venni Kínát (különösen a balkáni fiaskó óta), ti. ha a valutatartalékát eszébe jutna euro-ra, rubel-re, akármire váltani, az jó eséllyel lezárná a dollár évszázadait.

G. Wolf 2015.06.22. 16:52:42

@Éhes ló: te tényleg igazi balfasz troll vagy :)

Lordhell 2015.06.22. 17:10:24

@cardiobascuralis:
Elsőnek eltöri a gerincét, hogy ne tudjon elfutni...

Krisztiantara 2015.06.22. 17:43:44

Szeretem az állatokat, ezért nem zabálom meg őket. A disznó is aranyos, sőt a kacsa is, nem értem, miért éppen a kutyát ne lehessen megenni, ha már gyilkol az ember.
www.youtube.com/watch?v=KuWjRrXylWY
Aki nem vega, az ne szörnyülködjön!

Krisztiantara 2015.06.22. 17:44:37

@FélszeműKalóz: Én meg ugyanezt tenném veled. Mit szólsz? Jó lenne?

Krisztiantara 2015.06.22. 17:46:32

@udvaros: Az ember a bélrendszere alapján növényevő, ahogy a csimpánz és a gorilla sem eszik sok húst. Konkrétan a gorilla semennyit. Csimpánz pedig kb. az étkezése 5%-át. Éppen a hústól van annyi baja az embernek.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:47:30

@Éhes ló: Szerintem gyilkosság az állatok legyilkolása. Gyilkos majdnem minden ember. Nincs ezen mit szépíteni.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:49:00

@inebhedj - szerintem: Kamasz koromban az utóbbiak miatt majdnem meghaltam. Éhen. De azért azóta eszem növényt. Termesztettet. Nem az állatok elől. Bár, még mindig gyilkosnak érzem magam, hiszen a növény is él. Borzalmas a fizikai létezés.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:50:18

@cardiobascuralis: Miért ne halhatna meg egy állat? NYELVTANILAG nincs ezzel semmi gond.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:51:53

@♔bаtyu♔: Nem igaz, hogy szükséges a hús. Indiában rengetegen vegák, és már itt is egyre többen. Élünk és egészségesebbek vagyunk, mint a húsevők.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:52:29

@5perc: Nem mindegy, buta vagy okos, akit megölsz?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 17:53:54

@Krisztiantara: biológiát mikor tanítottak neked? És hányszor buktál belőle?

Krisztiantara 2015.06.22. 17:53:55

@Flúgatlan: Az oroszlán ragadozó, de az ember él ölés nélkül is, tehát maga választja a gyilkolást.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:54:28

@pythonozok: Több diplomával rendelkezem és az orvosom is vega.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:55:29

@qtyasorsu: Nem KELL ezt tenni, ezt maga választotta.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 17:57:53

@Krisztiantara: biológiával kapcsolatos diplomád? Hogy az orvosod vega/vegán, még nem jelenti, hogy a fenti hozzászólásod nem kapitális baromság.

Irbisz 2015.06.22. 17:58:09

"Ha pedig valakiben felmerül az azért van és azért tenyésztették, tartották (inkább vegetáltatták) indoklás, akkor kiállította magáról a primitívségi bizonyítványát, hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más."
Ugyan miert nem? Ez a termeszetes, ha tetszik, ha nem. Azert mert valakik etikai erzeke ezt nem veszi be, a tenyeket lehet, bar nagy hülyeseg vitatni.

" Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. Ha nem így lenne, akkor például nem ítélnék el azt, aki megrendeli egy másik személy halálát. ...
....
Azért mert egy másik faj tagjáról van szó és a korlátoltságunk miatt nem értjük a kommunikációját, gondolatait és érzelmeit, attól még értékes és önmagáért létező élőlényről van szó, aki élni akar."
Minosegi, 2 nagysagrendnyi különbseg van a legokosabb kutya es az ember között.
Ez megint az a kerdes, hogy tudomanyos tenyeket vitat a t. posztiro vallasi alapon - nevetseges allaspontja van.
Ne kinozzak feleslegesen az allatokat, jogos, legyen igy, ne együnk tul sok hust mert egeszsegtelen, ehlyes, a többi az egyeni kepzelgese, a sajat ertekrend masokra kenyszerisitese, roppant eröszakosan

" Ha ön erről másként vélekedik, akkor gondolkodjon el azon, hogy milyen lenne, ha egy másik egyén rendelkezne az életével, vagy a gyereke életével és döntené el, hogy mikor és hogyan öli meg tekintet nélkül arra, hogy mennyire fog fáj magának, hogy milyen hosszú lesz a haláltusája vagy egyáltalán akar–e még élni."
Ezt az analogiat, elkepesztö milyen bigott, vallaskarosult nezopont kell ehhez, no komment.

Krisztiantara 2015.06.22. 17:58:37

@cardiobascuralis: Igen, ezért én majdnem meghaltam kamaszként. Mert gyilkosok vagyunk. De az állat mégis többet érez, mint egy növény.

Krisztiantara 2015.06.22. 18:00:13

@Irbisz: Miért? Nem ugyanaz? Gyilkosság az gyilkosság. Ennyi. Ha valaki szereti a húst, legalább nézzen szembe önmagával, és ne hazudja azt, hogy nélküle nincs emberi élet.

Krisztiantara 2015.06.22. 18:02:31

@pythonozok: Ha TÁJÉKOZÓDOTT volna, TUDNÁ, hogy minden tápanyag benne van a növényekben. Ahogy az orvosom is TUDJA. Természetesen figyelek a táplálkozásomra. Nem hülye vagyok, hanem empatikus, és nem ölök, ha nincs erre szükség. És nem magyarázom meg magamnak a kegyetlenségem. Hallott már a kognitív disszonanciáról?

Krisztiantara 2015.06.22. 18:06:54

@bloglegelő: Embernek lenni a választás lehetősége miatt a legjobb. Kiválaszthatom, hogy gyilkolok-e a hagyomány nevében vagy empatikus leszek, és nem teszem.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.22. 18:07:14

@Krisztiantara: Az ember továbbfejlődött, és nem csak a növényi táplálékot képes megemészteni. Az jutott eszembe a felvetésedről, hogy nem csak a fogazat és a bélrendszer alapján lehet besorolni a fajtánkat, hanem az agyműködés alapján is. Eszerint az ember szigorúan ragadozó, annak is speciális változata: pusztítja a saját fajtáját is.
Szerintem nem a hústól van sok baja az embernek, hanem a túlzottan sok hústól. El tudom képzelni az étkezéseket állati eredetű táplálék nélkül, de ez kb. olyan lenne, mintha ezentúl nem kezdhetnék mondjuk nagymellűekkel, csak deszkákkal.
Közreadtam nemrég egy nagyon egyszerű receptet, ami szalonna nélkül nem működik: patak.blog.hu/2015/05/28/trefli_207
Ehhez szükségszerűen le kell ölni állatokat néha.

bloglegelő 2015.06.22. 18:12:46

Embernek a gondolkodás miatt lenni a legjobb.

de neked nem sikerült

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.22. 18:13:57

@Krisztiantara: sőt, látom is, hogy mi az. Egy magát többdiplomásnak nevező, nagyképű vega hozzászólásaiban. :D

Éhes ló 2015.06.22. 18:15:57

@testlife: ki nem tesz magasról arra, hogy te mit gondolsz a beteg agyaddal azokról az állatokról, akiket évezredek óta megeszünk?
Ki vagy te, hogy komolyan kellene vegen bárki is aki szereti a rántott hóst, a hallevest?
Eszednél vagy?
Nem gondolom.

Éhes ló 2015.06.22. 18:24:26

@G. Wolf: tévedsz. Megint összekeversz a kurva anyáddal, aki a világra szart.

Éhes ló 2015.06.22. 18:26:50

@Krisztiantara: segítek a szellemi nyomorodon.
A BTK a XII. fejezetében tartalmazza az ide vonatkozó tényállásokat, három cím alatt. Az I. Cím az élet, a testi épség, és az egészség elleni bűncselekményeket, a II. Cím az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekményeket, a III. Cím pedig a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekményeket sorolja fel.
Egyik sem érvényes állatokra.
Még akkor se, ha olyan emberszabásúak mint te.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 18:28:32

@Krisztiantara: "Több diplomával rendelkezem " marketing és müveslődésszervezés?

G. Wolf 2015.06.22. 18:29:50

@Éhes ló: köszönöm a megerősítést :)

G. Wolf 2015.06.22. 18:35:16

@Éhes ló: tényleg szánni való ahogy kommentelsz :) de hajrá!

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 18:40:00

Ez a lényeg

"Egész véletlenül minden intelligensebb állat mindenevő, és minden növényevő alapvetően zokni.

G. Wolf 2015.06.22. 18:41:34

@Éhes ló: mutasd még meg mennyire fasza gyerek vagy és még durvábban álljál ki az állatkínzás mellet, valami hamis "tolerancia" jegyében!!! gyerünk!!!! :)

Krisztiantara 2015.06.22. 18:43:43

@udvaros: Ha Önnek megéri gyilkolászni egy jó kajáért, tegye azt. Mindenki maga dönt mindenről az életében. Én nem teszem. Nekem nem éri meg.

Krisztiantara 2015.06.22. 18:45:31

@Éhes ló: Törvénytisztelő ember is lehet gyilkos. Sajnos, a törvényeink primitív hagyományaink termékei. Semmi közük az igazsághoz.

Krisztiantara 2015.06.22. 18:47:40

@eßemfaßom meg áII: Történetesen nem. De ha marketing és művelődésszervezés lenne, akkor már beteg lennék attól, hogy nem eszem húst? Mert rengeteg embertársammal együtt nem vagyok beteg, sőt.
Kőbán Rita Budapesten született: 1965. április 10.-én. kőbán ritaKétszeres olimpiai bajnok és kilencszeres világbajnok magyar, vegetáriánus kajakozó.

Sportpályafutása:

1977-ben kezdte a kajakozást a Ferencvárosi TC-ben, majd 1982-ben a Csepel SC-hez igazolt. Itt érte el pályafutásának legnagyobb sikereit. Első nemzetközi felnőtt győzelmét 1985-ben ünnepelhette, amikor párosban világbajnoki ezüstérmes, négyesben pedig bronzérmes lett. Egy évvel később világbajnok négyes kajakban, 1987-ben vb-ezüstérmes. Az 1988-as szöuli olimpián női kajak négyesben olimpiai ezüstérmet szerzett. 1989 és 1991 között négy ezüstérmet szerzett világbajnokságokon.

1991-ben kezdte el a vegetáriánus táplálkozást követni.

Az 1992-es barcelonai olimpiánCzigány Kingával, Dónusz Évával és Mészáros Erikával sikerült kajak négyesben olimpiai aranyérmet szereznie. Ugyanekkor egyesben ezüst, párosban pedig bronzérmet szerzett. 1993 és 1999 között hat arany-, öt ezüst- és öt bronzérmet nyert különböző világ- és Európa-bajnokságokon. Közben az 1996-os atlantai olimpián egyesben olimpiai aranyérmet szerzett. Időközben, 1998-ban átszerződött az ÚTE együtteséhez. 2000-ben három Európa-bajnoki arany és egy ezüstérmet szerzett. A 2004-es olimpiai játékokon a magyar csapat zászlóvivője volt, négyesben olimpiai ezüstérmet szerzett. Híressé vált a német négyes ellen elveszített döntő utáni nyilatkozata, mely szerint a három társnője nem bírta az iramot, ezért nem nyertek. Később elnézést kért a kijelentéséért.

1994-ben és 1995-ben az Év női sportolója volt.

tinipuma 2015.06.22. 18:48:22

Nem olvastam végig a kommenteket, így lehet, hogy írták már előttem.
Húsevő vagyok, nem tagadom. Nem ennék kutyát vagy macskát (ilyen a kulturális beállítottságom), de nem vetem meg azokat akik igen. Vannak akik a disznóhúst vagy a marhahúst nem eszik meg ilyen-olyan meggyőződésből, de másféléket igen. Nem török pálcát különféle kulturális és gasztronómiai hagyományok felett.
A kínzás viszont más. Nem tartanék semmilyen élőlényt brutális körülmények között, nem perzselnék fel semmiféle élő állatot. Az én meggyőződésem szerint is kegyetlen és megszüntetendő az ilyen tradíció.
Az evésre szánt állatot jó körülmények között kell tartani, kíméletes módon kell levágni és megtisztelni azzal, hogy minden porcikáját felhasználjuk. És nem, nem gondolom, hogy emiatt szégyenkeznem kellene.

Krisztiantara 2015.06.22. 18:49:09

@tinipuma: Nem kell szégyenkeznie. Ön dönt arról, részt vesz-e az ölésben.

bloglegelő 2015.06.22. 18:59:46

@Krisztiantara: kiscsillag ne röhögtess

ha az orvosod jó okkal azt mondja a gyerekedre, hogy húst kell ennie, különben baj lesz, akkor mit is csinálsz ?

vagy elvárnád másoktól, hogy tagadják meg a gyerekeiktől ?

a fenti ömlengésed szerint, aki állatot öl, akár azzal is, hogy megeszi ebédre a pörköltet, az gyilkos, oké.

és te például hogyan viszonyulsz a gyilkosokhoz ? mert ott aztán nincs választás - ha már arról papoltál

ahogy éppen neked kényelmesebb ?

tömény hazugság vagy - közöd nincs sem az élet, sem az állatok tiszteletéhez

Krisztiantara 2015.06.22. 19:03:50

@bloglegelő: Aki gyilkol, az a gyilkolást választotta. Nincs ezen mit ragozni. A gyereknek kell az állati fehérje, ez nem csak a húsban található, tehát nem kell gyilkossá nevelni egy gyereket sem feltétlenül. Csak akkor, ha valaki azt választja. Az állatot nem kell tisztelni, nem egoista, mint az ember. Szeretni kell, ennyi.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:04:38

@bloglegelő: Ja, igen, kiscsillag már régen voltam. :DDDD
Jó régóta élek egészségesen hús nélkül.

tinipuma 2015.06.22. 19:05:09

@Krisztiantara: Így van. De azt sem érdemlem, hogy az általam tiszteletben tartott gondolkodású emberek ítéljenek el engem (burkoltan sem), mint ahogy én sem ítélkezem azok felett, akik másképpen gondolkodnak, mint én.

gizmo26666 2015.06.22. 19:08:24

Az ibndiaiak szerint a tehén a szent, amit mi meg megeszünk, ezért ők ugyanolyan barbérnak tartanak minket, mint mi ezeket a kutya- és macskaevőket. Ha egy vegetáriénus ezen felháborodik, azt megértem, de ha egy húsevő mint én, az azért elgé nagy képmutatás.

A pipi, a kucu, a boci meg a bari is ugyanolyan cuki állat, mint a kutyi vagy a cicus, őket is lehet sajnálni, meg felháborodni, ha a sok barbár húsevő megeszi őket. Aki meg húst eszik, a kussoljon, ne háborogjon.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:09:27

@Krisztiantara:

Krisztiantara
2015.06.22. 17:46:32
@udvaros: Az ember a bélrendszere alapján növényevő

pythonozok · visszabeszelo.blog.hu
2015.06.22. 17:53:54
@Krisztiantara: biológiát mikor tanítottak neked? És hányszor buktál belőle?

Krisztiantara
2015.06.22. 17:54:28
@pythonozok: Több diplomával rendelkezem

Krisztiantara
2015.06.22. 18:47:40
@eßemfaßom meg áII: Történetesen nem. De ha marketing és művelődésszervezés lenne, akkor már beteg lennék attól, hogy nem eszem húst?

kezd nekem gyanús lenni ez a diploma dolog, bár manapság már funkcionális analfabéta is simán lediplomázhat.

bloglegelő 2015.06.22. 19:11:16

@Krisztiantara: ha az orvosod jó okkal azt mondja a gyerekedre, hogy húst kell ennie, különben baj lesz, akkor mit is csinálsz ?
----------------
és te például hogyan viszonyulsz a gyilkosokhoz ? mert ott aztán nincs választás - ha már arról papoltál

válaszolnál is az üres szövegelés helyett ?

vagy csak szimplán nem érted a magyarul írt mondatokat ?

aki gyilkos, te ahhoz viszonyulsz, te aljas, hazug hülyegyerek

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:12:24

@Lordhell:
Hát nem.

@Krisztiantara:
Az ember a bélrendszere alapján IS mindenevő.
Tanulj biológiát, ne a vega fórumokra beírt baromságokat ismételgesd.

"Miért ne halhatna meg egy állat? NYELVTANILAG nincs ezzel semmi gond."
Nyelvtanilag nincs, nyelvileg van, az, hogy nem beszéled alapfokon az anyanyelvedet.
Ahogy haja is csak embernek van, az állatnak meg szőre, szülni is csak az ember szül, az állat ellik, fial stb., úgy meghalni is csak az ember hal meg magyarul, az állat megdöglik, elpusztul stb.
Kár, hogy a hozzád hasonló hülyék nem fogják fel. Még nagyobb kár, ezeket engedik írni is (meg az alapszintet sem elérő magyar- és angoltudásukkal fordítani, ezért lesz a halikrából haltojás stb.).
Nem várom el, hogy felfogd. Magas neked, mint disznónak a tehénvályú.

"Élünk és egészségesebbek vagyunk, mint a húsevők. "
A hús pont az agy fejlődéséhez kellene. Rajtad látszik is a húsmentes táplálkozás eredménye ezen a téren. Nem fejlődött ki rendesen.

Az ilyen harcos vegákat azért bedobnám az oroszlán elé, hogy győzze meg a növényi táplálkozás egészségességéről meg a gyilkolás gonoszságáról. Ha sikerrel járna, ha nem, a többiek jól járnának.
A több diplomád meg gondolom, asztrológia, kineszteziológia és hasonló komoly tudományokból van. Amit sehol a világon nem fogadnak el diplomának, nálunk sem.

"De az állat mégis többet érez, mint egy növény."
Honnan tudod?
Tessék áttérni fényevésre. Ha nem, akkor meg csönd legyen, te növénygyilkos!

Amit te úgy írsz le, hogy embernek lenni, az valójában úgy hangzik: hülyének lenni.

@udvaros:
És a szójaszalonna, az smafu?

@Éhes ló:
Téves.
A hozzá hasonló emberszabásúakra sajnos vonatkozik.

@eßemfaßom meg áII:
Az előbb felhozott ló (ami tényleg okos állat a disznóhoz, de buta a kutyához képest) pl. növényevő, a másik felhozott kutya meg ragadozó (húsevő).
A disznó mindenevő, de nem különösebben okos.

Az okos háziállatok azért okosak, mert az ember mellett fejlődtek, az ember "okosította" őket, és persze szelektálta is, az adott feladatra legrátermettebbeket pároztatta, a többit meg nem, hogy a jó tulajdonságok öröklődjenek.
Mivel a disznót kezdettől fogva csak és kizárólag evési célokra tartották, nem volt cél, hogy okos legyen, jó volt bután is, amilyen alapból volt. És maradt is.

A disznó okosságáról annyit, hogy míg a tehén hazatalált a csordával hazafelé a legelőről (és ha kapu nem volt nyitva, megállt előtte - ha napközben kaput cseréltek, akkor meg elbizonytalanodott, és bámult, mint borjú az új kapura, merthogy tudta, hogy ide kellene jönni, csak a kapu nem ismerős mégse), a disznót viszont a nyájból/kondából haza kellett hajtani onnantól, ahol szétvált a nyáj, mert magától nem talált haza. Annyira okos.
(Mindkettő reggeli kihajtás, este hazahajtás rendszer szerint. Ma szerintem már falun sincs ilyen, de a 80-as években még volt.)

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:13:00

@Krisztiantara: " Krisztiantara
2015.06.22. 19:03:50
@bloglegelő: Aki gyilkol, az a gyilkolást választotta."

Te növénygyilkos vagy. fujj undorító, döglött növények tetemét falnii nagyokat böfögve

Krisztiantara 2015.06.22. 19:18:47

Csak azt tudnám, minek esznek húst azok az emberek, akiket annyira furdal a lelkiismeret emiatt, hogy még a józan ész határait is meghaladja a fröcsögésük azért, hogy védjék a renomét.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:19:10

@cardiobascuralis: "Az okos háziállatok azért okosak"
Ki beszélt háziállatról? A növényevő lehet buta, a fű nő magától és nem szalad el, nem kell nagy agymunka a lelegeléséhez. A husevőnek nem árt ha adott esetben tud csapatban vadászni, becserkészni, mert a növényevő meg a gyengébb húsevő - a fűvel ellentétben - el tud szaladni az erősebb húsevő elől. A legokosabb mindenevő meg tud eszközt készíteni így meg tudja enni a nyövényevőt is és bele tud bújni a csucsragadozó bundájába is.

bloglegelő 2015.06.22. 19:20:05

@bloglegelő: pardon, a nagy lelkesedésben kimaradt a kérdőszó, tehát:

aki gyilkos, te ahhoz hogyan viszonyulsz, te aljas, hazug hülyegyerek

mert én például nem állok vele szóba, nem várok tőle semmit stb.

de te gondolom, jókat csevegsz velük az időjárásról, a gyerek mit hozott haza az iuskolából stb.

aztán néha csóválod a fejecskéd, hogy "'egyébként meg gyilkosok, gyilkosok ... jaj de szép lélek vagyok jómagam, még az a szerencse."

Krisztiantara 2015.06.22. 19:20:36

@eßemfaßom meg áII: Persze, persze, az igazán értelmes emberek meg manapság hatszor járták az általánost. Nem elég, hogy a húsevéssel nem tud magában dűlőre jutni, még diplomairigy is. Rossz lehet állandóan rosszul érezni magát mások erényei miatti irigykedés okán.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:21:48

@Krisztiantara: "akiket annyira furdal a lelkiismeret emiatt, "

Ok akkor már azt is tudjuk, hogy nem pszichológia az amiből diplomád van

Krisztiantara 2015.06.22. 19:21:53

@bloglegelő: Én nem írtam magamról, hogy szép lélek lennék, nekem is vannak hibáim. A különbség csak az, hogy ezek miatt nem másokat hibáztatok. :DDDD És nem vagyok már fiatal, nemhogy gyerek. Jó is lenne!

Krisztiantara 2015.06.22. 19:22:39

@eßemfaßom meg áII: TUDJA? Ezt IS? :DDDD És még mit TUD? A vélekedés Önnél egyenlő a tudással?

Krisztiantara 2015.06.22. 19:23:36

@eßemfaßom meg áII: A növényeket is sajnálom valóban, anno kamaszként ezért 38 kilósra fogytam. Az élet kegyetlen.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:23:56

@Krisztiantara:
De, te is gyilkolászol, csak te növényeket ölsz, mert azok nem visítanak.
Szóval még magadnak is hazudsz.
Pedig a növényt élve teszed a forró vízbe, vagy élve rágod péppé, és egy részük még a gyomorsavba kerülve is él.
Kellemes növényevést ennek tudatában, hogy ki mit hogyan kínoz.

Ami Kőbán Ritát illeti: aktív sportoló korában biztosan nem volt vega, mert zöldséggel teljesítményt elérni nem nagyon megy. Próbálj egyszer egész nap kaszálni vega étrenden.

Ez a híres vega tudósok meg kb. olyan kamu, mint az istenhívő tudósok, akikről aztán előbb-utóbb mind kiderül, hogy lófaszt, pont hogy azt gondolták, hogy az istenhit csak hülye gyerekeknek szóló mese, lásd pl. valláskárosultak által szintén istenhívőnek kikiáltott Einstein pár éve napvilágra került, ezzel kapcsolatos leveleit.

@gizmo26666:
Aki növényt eszik, az is kussoljon, ne háborogjon.
Ő sem különb, mert ő meg ő élő növényeket kínoz nap mint nap.

Celtic 2015.06.22. 19:24:23

@tinipuma: +1
Esetleg lehetne szabadon ereszteni a haznal tartott allatokat (nyul, kecske, birka, tehen, diszno, stb) es megnezni, mennyi eri meg kozuluk a jovo evet...

Az allatok bekeben es nyugalomban elnek addig, amig el nem jon a napja, hogy levagjak es megegyek oket (ezert is van undorom pl. a nutria-tartastol, mert az egyertelmuen nem az allat teljeskoru felhasznalasarol szol, csak a szormerol, de nincs undorom pl. a disznotol, mert ott a szarus reszek kivetelel szinte minden felhasznalasra kerul)

Amugy erdekes, hogy szinte csak novenyevo allatot fogyasztunk errefele (kiveve a diszno es a lo, elso nem novenyevo, masodikat nem elfogyasztasra tartjuk), mig mas helyeken husevo allatokat (kutya/macska). Ragcsalobol meg a nyulat, de a patkanyt nem. Erdekes.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:24:59

@eßemfaßom meg áII: Az okos emberek már tudnak választani a kettő között. Szabadság ez és felelősség is. Nem mindenki képes viselni a súlyát.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:26:23

@cardiobascuralis: Nem hazudok magamnak, majdnem meghaltam azért, amikor először belegondoltam, hogy ezen a világon ölni kell az életért. Nem ettem. A növény azonban könnyebben feldolgozható. És kevésbé horror a megölése.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:29:36

@cardiobascuralis: Kőbán Rita sportoló korában többször nyilatkozott arról, hogy vega. És Serena Williams is vega többek között. Már megint ezek a légből kapott vélekedések! Egyébként a fizikai erőnlétem nekem is nagyon jó. Nem hús kell hozzá ugyanis.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:30:16

@eßemfaßom meg áII:
Csak példát hoztam, hogy van okos növényevő is.
A ló kifejezetten okos, de a szarvasmarha is meglehetősen.
Meg az összes háziasított, munkára (is, mert a lovat is megeszik, ették a lovat minden más állatnál jobban tisztelő ősmagyarok és egyéb sztyeppei népek, tatárok, kunok stb. is) tartott növényevő.
A lóról valamikor gyerekkoromban, amikor lovaskocsin utaztam, azt mondta a hajtó (akkor nekem bácsi, a helybeli falusiaknak kocsis), hogy a ló nagyon okos állat, csak nincsen neki fogalma, mert az csak az embernek van.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:31:01

@Celtic: Tökmindegy. Mindet meg kell ölni, és felesleges. Mert hús nélkül is ugyanolyan az élet. Inkább jobb. Jobban érzi magát az ember ugyanis.

szita szita péntek 2015.06.22. 19:31:39

"Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. "

A növényevő állatok szeme a minél szélesebb látószög biztosítása érdekében a jellemzően fej oldalán helyezkedik el. (észrevegye a ragadozót, ne váljon prédává) A ragadozóké ezzel szemben a fej elején van úgy, hogy a két szem látószöge nagyban átfedje egymást - ez kell a jó térlátáshoz, vadászathoz. Az én két szemem előre néz.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:32:10

@cardiobascuralis: Igen, én is ezt írom. Az embernek döntési joga van választani jó és rossz között. Nem könnyű dolog ez sokszor, viszont szabadsággal jár.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:32:43

@Krisztiantara:
De csak majdnem.
Kevésbé horror a megölése - neked. Na de a növénynek?
Te mit szólnál hozzá, ha élve miszlikbe rágnának?

A fizikai erőnléted nagyon jó, amíg nem kell valami komoly fizikai munkát végezned napokon át. Amint kell, nem tudsz annyi növény enni, hogy pótold az elégetett energiát. Vagy dolgozni nem lesz időd, mert egész nap enned kell.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:33:19

@szita szita péntek: A szemünk nézhet befelé is. És a lelkünk megmondja, mit tegyünk. Ja, és nem vagyok vallásos és szektás sem. Spiritualitásban sem hiszek. Csak az empátiában.

Mr. Rustical 2015.06.22. 19:33:43

@udvaros: Ez alapvetően OK, (mármint helyes lenne odamenni és pofán vágni őket). Én elég régen voltam Kínában, de most is felfordul a gyomrom, ha az állatokkal való bánásmódjuk szembe jut. Nem kellett ahhoz fesztivál, hogy értelmetlenül kegyetlenkedjenek, mondjuk teljesen általános volt, hogy a levágásra szánt disznó lábát eltörik, hogy el ne szaladjon, amíg vevő akad rá a piacon.

Javukra szóljon, hogy az emberekkel sem bántak sokkal különbül, főleg, ha nem kínaiakról van szó. A vak tibetit kidobni a busz ablakán, hogy helyet csináljanak néhány zsáknak, az is alap volt.

Sajnos az erőviszonyok nem igazán engedik meg a pofánvágós eljárást, már csak azért sem, mert a kínaiak mindig példásan összezárnak. Eddigi életemben Kína volt az egyetlen olyan hely, ahol ha lebukott a sofőr, hogy át akarja verni a külföldieket a buszjegy eladásánál, az összes helyi mellé áll, és együtt akarnak megverni. Szóval nem sok esélyt adok az állatvédőknek a helyszínen. Javaslom, maradjunk meg az on-line petíciónál.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:34:07

@cardiobascuralis: A szénhidrát éppen arra való, hogy legyen tőle energiánk. Kérdezze Kőbán Ritát!

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:35:08

@Krisztiantara: Nem megy ez neked, minek erőlteted?

inebhedj - szerintem 2015.06.22. 19:36:43

@Krisztiantara:

Az ember a fogazata és az emésztő szervrendszere alapján mindenevő. (A tápanyag-szükségletről nem is beszélve.)

Az indiaiak étkezési szokásai és élőhelye éppúgy eltérnek a mienktől, mint az eszkimóké. Mondjuk hármonk közül messze nálunk a legnagyobb a várhatö élettartam, szóval mindegy is.

De amúgy egye mindenki, amit teste-lelke kíván. Csak más ízléssel bíró társaink cinkelésére ne keressünk etikai vagy (ál)tudományos alapot, mert értelmetlen.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:36:46

@Krisztiantara: "Az embernek döntési joga van választani jó és rossz között."

Hálistennek választhatjuk a jó rántotthúst a rossz szója"fasírt" helyett. Isteni ez a döntési jog.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:36:58

@szita szita péntek:
Ez nem okvetlenül csak a vadászat miatt van így.
A növényevők pont a szemük elhelyezkedése miatt nem látnak közeli dolgokat, a ló pl. emlékezetből ugorja át az akadályt, mert látja, hogy pár méterrel korábban még ott volt.
Viszont ha az ember szeme oldalt lenne (mint itt a nagyon sokak által a saját rokonuknak gondolt disznóé), akkor nem tudnál dolgozni, mert nm látnád, mit csinálsz a kezeddel.
Szóval nem okvetlenül a vadászat miatt került előre (állítólag az ember távoli ősének oldalt volt).

bloglegelő 2015.06.22. 19:38:49

szóval aki húst eszik, valóban megöli az állatot, közvetlenül vagy közvetve, nem te találtad fel a melegvizet

aki meg tudatosan következetlen, hazug és képmutató, az meg mindennek a gyilkosa

ezért van neked szarlelked, kiscsillag

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:40:45

@Krisztiantara:
Ez sajnos nem így van.
Fehérje is kell, mégpedig állati fehérje.
A szénhidrát mellett.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.22. 20:24:40

@Mr. Rustical: Az USA-ban már kitalálták az on line gyónást is, tehát ki sem kell mozdulnia otthonából a polgárnak, és tiszta a lelke. Én is azt szeretném, ha minden ilyen egyszerűen működne, de a gyakorlat ennél keményebb. Talán érdemes lenne megalkudni a kínai helyzettel, mert a kedvünkért nyilván nem változnak meg. Addig jó nekünk, amíg az ottaniak nem kezdenek el a mi hülye szokásainkkal foglalkozni, mert ha valamiért berágnának, akkor már csak azért kellene szurkolnunk, hogy ők is az impotens petíciózgatásban higgyék a megoldást.

franciaszeksz · http://alomlany.hu/ 2015.06.22. 20:45:13

Jól van, megint mindenki bekapta a csalit. Régi trükk ez a blogírásban.
(Írni kell valamit, ami üzembiztosan tiltakozást vált ki 1000 emberből, ennyi.)

Ja, sztem a Nancy nevű kurva megérdemelte, hogy megöljék.

Krisztiantara 2015.06.22. 20:52:13

Ennyi önigazoló ember egy rakáson még soha nem láttam. Javaslat: Ideje lenne már olvasni a kognitív disszonanciáról.

Krisztiantara 2015.06.22. 20:54:10

@cardiobascuralis: Fura, nekem nem kell. Az én testem nem emberi? És Kőbán Rita vagy Serena Williams sem emberek? Sőt, a milliós vega emberi tömeg közül egy sem emberi testfelépítéssel rendelkezik? Hogy is van ez? Honnan veszi ezt a hülyeséget?

Krisztiantara 2015.06.22. 20:56:02

@bloglegelő: Képmutató akkor lennék, ha megenném a húst, és arról papolnék, mekkora bűn ez. De én azt TESZEM, amit mondok. Tehát a képmutatásról furák a fogalmai. És jó étvágyat kívánok a következő meggyilkolt disznóhoz Önnek!

2015.06.22. 20:58:12

@FélszeműKalóz: én téged ásnálak el baszki...

Krisztiantara 2015.06.22. 21:03:58

@Koródi Antal: "Elás" Ön elég állatot naponta, nem kell még tetézni. Az ember a legkártékonyabb faj, úgy teszi a kiirtását az élővilágnak, hogy lenne esze és eszköze megmenteni.

Csak Norris 2015.06.22. 21:06:25

Èljenek a fényevők!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Irbisz 2015.06.22. 21:16:31

@Krisztiantara:
"Aki gyilkol, az a gyilkolást választotta. Nincs ezen mit ragozni. A gyereknek kell az állati fehérje, ez nem csak a húsban található, tehát nem kell gyilkossá nevelni egy gyereket sem feltétlenül. Csak akkor, ha valaki azt választja. Az állatot nem kell tisztelni, nem egoista, mint az ember. Szeretni kell, ennyi. "

1. Allatot leölni nem gyilkossag, meg ha bigott vallasi fanatikuskent 89-szer is leirod. Attol hogy kitartoan mantrazol valami kapitalis baromsagot, attol nem lesz fikracnyival sem igazabb. Bar mar a nacik is rajöttek, a komcsik is, ha eleg sokaig sulykolnak valamit, egyre többen fogjak elhinni azt. Föleg ha nincs eszük es kepzettsegük gondolkodni, es hianyzik belölük a kritikai gondolkodas csiraja is.

2. Ha az emberek nem ennenek allatokat, akkor mivel nincs rajuk semmi szükseg, ki kellene irtani kb. 1 milliard szarvasmarhat, 900 millio malacot, par szazmillio juhot es kecsket, valamint 5-10 milliard baromfit. Jokora tömegmeszarlas lenne ami azt illeti.

3. Miert is kellene altalanossagban szeretni "az allatot"? Ne kinozzuk öket mint ahogy a kinaiak bannak a macskaval, kutyakkal ezen a fesztivalon, aki nem akar ne egyen hust es ennyi.
A sajat meggyözödeseden alapulo hitedet kövesd, masokat tartsd tiszteletben- föleg mert lehet hogy nekik van igazuk :)

Csak Norris 2015.06.22. 21:33:34

Szerintem a sok vegának be kéne bizonyítani, hogy a növenyek mennyit szenvednek.
Ha azután nem halnak éhen, akkor képmutatók. Ha igen, akkor jót tesznek a világgal, úgyis egyre kevesebb a hely.:D

OKalman 2015.06.22. 21:37:55

Kedves, zöldella, kinek fényessége és bölcsessége csak a Saggitarius A-val (https://en.wikipedia.org/wiki/Sagittarius_A*) vetekszik áruld el nekem tudatlan földi halandónak, hogy mely étkek azok amivel élhetek, hogy megfeleljen földönkívüli már-már a Mindenhatóét meghaladó érzékenységednek az állatok irányában?

kodacx 2015.06.22. 21:40:40

Kedves, a természet dolgaiban bizonyára oly jártas cikkíró!

Abban a pillanatban, hogy pld. az Afrikai szavannákon az oroszlánfalka közös megegyezéssel, és egyeztetve a zebrákkal, kiválasztja a zsákmányát, akinek egy napot adnak, hogy szeretteitől elbúcsúzzon, majd először belidokainozzák az első harapás helyét, és a lehető legkíméletesebb, és leggyorsabb módon megölik , majd elfogyasztják, ahelyett, hogy a legelső állatot, akit csak el tudnak kapni, sokszor még élve elkezdenék marcangolni a vékonyánál, majd elkezdhetünk gondolkodni az ember kegyetlenkedéséről a táplálékért!

"Ha pedig valakiben felmerül az azért van és azért tenyésztették, tartották (inkább vegetáltatták) indoklás, akkor kiállította magáról a primitívségi bizonyítványát, hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más. "
Itt te állítottad ki magadról és a tudásodról, bizonyos jelenleg létező fajtákat VALÓBAN az ember tenyésztett ki és a természetben már életképtelenek lennének.

" hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más."
Ha egyszer majd élőhelyén szemtől-szembe kerülsz egy tigrissel, oroszlánnal, vagy elefánttal -aki meg se fog enni, azután, hogy a xart cuppogó bugyborékokban taposta ki a bordáid között, az oldaladon, ha éppen rossz napja van-, csimpánzzal...de csak találkozz össze egy európai vaddisznóval, vagy barna medvével, remélem, téveszméktől ziznyás kis tudatodban, a halálsikolyaidon, és utolsó elfúló, hörgő lélegzetvételeiden keesztül, talán át fog derengeni, hogy a természet és az élővilág nem teljesen olyan, és úgy működik, ahogy azt te ELTE-bölcsészként elképzelted!
De ha nem, az se baj!

A gyerekedet meg, főleg 6-8 éves koráig, amíg a központi idegrendszere teljesen kifejlődik tartsad te hús, állati zsíradék nélkül, csak túróval, vagy tejjel, tojással!

Celtic 2015.06.22. 22:18:33

@Krisztiantara: Ugy erted, TE erzed magad jobban. Ezt elfogadom. (En is jobban erzem magam, ha a legutolso muanyag zacskot es bolti szamlat a szelektivbe dobom, nem a kozosbe). De mar talalkoztam olyan fazonnal, aki be akarta bizonyitani egy korbemetelt ferfinak, hogy NEM jobb a szex korbemetelve (felnottkoraban meteltek korbe, szoval volt tapasztalata elotte es utana kerdeskorben). Csak rohogtem az egeszen, annyira vicces volt.

Szoval ha TE jobban erzed magad, mert nem eszel hust, az ok. Csak az nem ok, ha szerinted MINDENKI jobban erezne magat, ha nem enne hust.

FélszeműKalóz (törölt) 2015.06.22. 22:40:44

ez a sok libsi-hippi picsogás annyira szánalmas már baszki!
az összes élőlény azért van hogy az ember kényelmét szolgálja,amit megeszek az meg pláne!
kutyám is csak azért van mert jól esik egy másik élőlény felett uralkodnom,jól esik hogy a "rabszolgám",ez olyan megfoghatatlanul jó érzés....
mondjuk a kutyáimat kétévente megunom, beviszem a menhelyre és veszek egy másikat,
és nem is gondolok rá hogy jaj szegénynek milyen rossz lehet a menhelyen, felőlem éhen is halhat nem érdekel :-DDD

Ez van, az ember gyarló, de ő a csúcsragadozó,ami azt jelenti hogy a többi állatnak cumi van :-DDDDD

bloglegelő 2015.06.22. 22:41:08

@Krisztiantara: köszönöm szépen, jól fog esni.

képmutató azért vagy te szarlélek. mert a gyilkos fogalmát kurvára lazán kezeled - de inkább csak simán perverz vagy.

szóval - te szarlélek - ott vagy a gyerekkel a rendelőben, az orvos közli, hogy a gyereknek most ezért és azért húst kell lennie. mire te mondod neki, hogy húsevés nélkül is a megfelelő fehérjék stb. stb.

erre a doktor bácsi, azt mondja, hogy az bizony nem úgy van, és a gyerek érdekében igenis tessék követni az orvosi tanácsot, utasítást.

kíváncsi volnék, hogy erre te mit lépsz, te röhejes szarlélek ?

megtagadod az orvosi utasítás teljesítését ?

másokat is lebeszélsz róla ilyen konkrét esetekben ?

vagy akkor húst adsz a gyereknek ?

gyilkos leszel, és a gyerekedet is gyilkossá teszed ?

te groteszk szarlélek, várom szíves válaszod

gizmo26666 2015.06.22. 23:02:28

@cardiobascuralis: Akaertam vitatkozni, de végülis teljes mértékben egyetértek veled. Mocskos növénygyilkosok, mit több, sorozatgyilkosok, az ilyenek megérdemelnék a villamosszéket.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.22. 23:06:51

Nagyon nem értek egyet a "kinzásos" levágással
de
kitünt hogy az emberek a mai napig nem tudják, hogy egy kivégzett mit érez a kivégzéskor
Állitólag a méreginjekció hatása alatt is lehet ébren, de nem tud megszólalni és megfullad
Naszoval, a multkorában ahogy egy jót haraptam a lilahagymábol a csécsi szalonna mellé, valami nyüszitést hallottam
Hát kitünt hogy a hagyma nyüszitett
Most mi legyen? Ne mondjátok hogy a növények nem éreznek, hiszen élő szervezetek, csak a tudomány még nem foglalkozott ezzel
Ezentúl csécsi mellé csécsit fogok harapni

NemNick 2015.06.23. 05:57:16

@TrójaiVasParipa: " hogy van valami logikusabb oka is mint az hogy ők ezt direkt így csinálják csak azért hogy minél rosszabb halált okozzanak az állatoknak. "

Van. Konkrétan azt hiszik, hogy ha szenvedve hal meg az állat, porhanyósabb lesz a húsa.

Ezért, az original, kézműves receptek (nem az a szar ipari, amit a képeken látunk) azt ajánlják, hogy a lábánál fellógatott állatot centi mély vágásokkal be kell irdalni (természetesen élve) és hagyni egy kicsit (olyan fél napot) szenvedni, akkor lesz tökéletes a kutyahús.

Elég logikus?

2015.06.23. 07:15:49

Krisztiantara:
"you made my day!" :D haha, ez a trollkodás jó volt így reggelihez olvasva :)))

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 08:10:46

@Krisztiantara: Sportolók ezt csak étrend-kiegészítés mellett bírják ki. Nem véletlenül van sok - sok ezer esetbeszámoló az alultáplált vegán és vegetáriánus anyukák károsodott idegrendszerű gyermekéről. Az emberi szervezet nem etikai szempontok alapján működik.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 08:16:12

@Krisztiantara: Élsportolókkal foglalkozó dietetikusként csak azt mondhatom, ezek megalapozatlan állítások. Nem ettől, hanem ennek ellenére, mesterséges rásegítéssel kiemelkedő a legtöbb vegetáriánus sportoló. Az pedig nem igazolt, hogy hús fogyasztása mellett nem lenne JOBB a teljesítményük.

Vik% 2015.06.23. 08:27:24

Kedves ZöldElla! Gondoltam idézek pár sort a posztból ami a teljes sötétségre, félrevezetésre, csúsztatásra utal, de nem teszem. Az egészet ide másolhatnám... :-( Nem foglak sértegetni, meg bántani sem. Van Neked elég bajod... Sajnálom. Hidd el!

Mészáros Laci 2015.06.23. 08:36:25

Most akkor az a gond, hogy húst esznek, vagy az, hogy kegyetlenül bánnak az állatokkal?

Mészáros Laci 2015.06.23. 08:37:52

Jah, megy itt a szardobálás, rossz helyre tévedtem.
----
Jómagam vegetáriánus* vagyok, de nem akarok megtéríteni senkit (a családomat sem).

* Tejet és néha tojást azért eszem.

spinat 2015.06.23. 09:08:51

@[c]: hihetetlen, hogy olyanba kötsz bele, amiröl nem is írtam. Honnan tudod, hogy nekem mivel van bajom és mivel nincs? Akkor elárulom, azzal van bajom, hogy a posztoló hülyeséget ír, de feltételezem te sem olvastad el, mit írt a végén, ugye?

mojoking77 2015.06.23. 09:24:27

@Krisztiantara: Vegigolvastam az osszes hozzaszolasat. Mint irta, nem egy mai no, igy a konkluzio gyorsam megszuletett, mi az, ami ezt a szitu frusztraciot okozta onben.
Gondolom on is tudja :)
Sajnalom erte, de hat az on dolga. gondolom a huseves epp ugy lehetett volna ok erre a kirohanasra, mint barmi mas.
Vannak erre megoldasok, valoszinuleg on is hallot mar roluk. Foleg igy, az internet koraban. Higyje el, meg fog nyugodni tole

benkoo 2015.06.23. 09:52:52

Azért már élő kutyát lángszórózni, mint egy malacot, csirkét szenvedés nélkül megölni. A kutya nem haszonállat ebben az értelemben, ezért is kelt felháborodást.

inebhedj - szerintem 2015.06.23. 10:20:55

@benkoo:

Ő...

A kutya, disznó, stb abban az értelemben haszonállat, amilyen értelemben a hasznosító annak tartja.

A zsidóknak nem haszonállat abban az értelemben a disznó, amiben nekem az, egyes keleti népeknek meg a kutya az, miközben nekem nem (más kérdés, hogy nekem semmilyen értelemben sem az, ha rajtam múlt volna, sosem teremt az emberiség kutyát, na de ízlések és pofonok).

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 10:25:09

@benkoo: "A kutya nem haszonállat ebben az értelemben," neked nem nekik igen. Ahogy nekünk haszonállat a tehén az indiaiaknak meg nem.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 10:31:19

@benkoo: "mint egy malacot, csirkét szenvedés nélkül megölni" már kiskoromban is azzal kezdte a disznóvágásnál a böllér, hogy fejbelőtte, de ettől függetlenül nem az a kimondott boldog mosoly volt a coca arcán amikor a nyakába tolták a kést. Aztán nem vagyok abban sem biztos, hogy egy homárnak kacagó kéjhömpöly beleesni a lobogó vízbe vagy az osztriga a hét bulijának tartja amikor rácsöppen a citromlé és lecsusszan a gyomorsavba hogy a megfelelő kulináris élvezetet meghozza Jimmynek

MCock 2015.06.23. 14:54:13

Kedves hozzászólók!

A cikknek valóban hibája, hogy a híradás után egyből támadólag lép fel a vegyes étkezésűekkel szemben, ez ugyanis ellenségeskedést vált ki. De meg kell, hogy mondjam: sok vitának és arroganciának van kitéve egy vegetáriánus/vegán ember, és könnyebben belecsúszhat egy ilyen hibába.

A magam részéről a következőket szeretném hozzátenni:

Ha valaki felveti a hús vagy az állati termékek mellőzését, a következő típusú érvekkel találkozhatunk (én legalábbis ilyenekkel találkoztam):

1. Racionálizáló érv:
„A hús/állati eredetű étel ilyen vagy olyan okból elengedhetetlen az ember számára.”
„Az ember mindenevő/ragadozó, ezért eszik húst”
„Az állat nem szenved úgy, mint az ember”
az előző fordítottja: „a növény is érez.”

2. Ideologikus érv:
„Az állat alsóbbrendű az embernél, ezért megehetjük.”
„A háziállat arra van, hogy megegyük”
„Az állatok az ember céljaira szolgálnak”

3. Szubjektív érv:
„Én sajnos nem bírnék hús nélkül élni.”
„Én tolerálom a vegákat, de ők is toleráljanak engem.”
„Azt csinálok, amit akarok”
„Nézd csak meg az oroszlánt, az is megeszi a zebrát, én miért ne tehetném meg ugyanezt?”
„Nincs jobb egy jó pörköltnél”

4. Kikerülő érv
„A húsevés az élet, a kultúra része”
„A morális megfontolások az étkezésre nem alkalmazhatóak”
„Mennyi ember szenved, előbb velük kellene foglalkozni”
„A vegák naivak, gyengeelméjűek vagy erőszakosak”

A helyzet az, hogy aki a húsevéshez ragaszkodik, az nem is keresi a vegetáriánus/vegán életmód lehetőségeit, hanem ellenkezőleg: kifogást talál ellene. Valójában mindegyik érvelés egyfajta kifogásként szolgál annak érdekében, hogy az eddigi szokásunkat megtarthassuk.

Nem kívánom itt az összes kifogást megcáfolni, mert arrogánsnak tűnnék. De ha valamelyik hozzászóló megkér rá, szívesen kitérek valamelyikre.
Azt szeretném, ha az emberek ezek helyett a kifogások helyett a bennük meglevő empátiára, és jószívűségre hallgatnának, "emberi" mivoltuk szerint. Ha érdeklődéssel, jó szándékkal fordulnának a vegetáriánus/vegán életmód felé és tájékozódnának.

Nagyon jó lenne, ha aki elolvassa ezt a cikket, arra ébredne rá, hogy: "Te jó ég, ha embert, kutyát vagy macskát kínozni szörnyű, akkor malacot, tehenet, stb. kínozni is az!

Tudom, hogy minden jóérzésű ember sajnálja az értelmetlenül lemészárolt állatokat - például az elefántokat, akiket egy babonaság miatt, az agyarukért ölnek halomra, vagy az orángutánokat, akikre a pálmaolaj-"gazdálkodás" körében gyújtják rá az erdőt. És tudom, hogy ha rájönne, hogy ő maga is egy csomó értelmetlen szenvedést okoz, akkor boldogan változtatna a szokásain.

bloglegelő 2015.06.23. 15:18:28

@horex: a szarkazmus nem teljesen alaptalan: a biológiában, növénytanban közismert, hogy a növényeknek is vannak védekező reakcióik, Például fák, amelyek lombjából tépnek, méreganyagot termelnek. Az álltvilág ezt szépen meg is tanulta, elkerülik a novényt.

Namármost: a védekezés a tudatosság csírája, és innen kezdve minden csak fokozat kérdése, ami felett az ember ne rendelkezzen önhatalmúlag.

Szeretném látni, hogy ez a ... hagyjuk, engesztelő szentmisét mondat a földből kegyetlenül kiszedett, és barbár módon feldarabolt, sőt felfalt sárgarépáért.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 15:36:50

@MCock: "De meg kell, hogy mondjam: sok vitának és arroganciának van kitéve egy vegetáriánus/vegán ember,"

nyilván emiatt gyilkosozza le a kollegina permanensen az összes nemvegát

"A helyzet az, hogy aki a húsevéshez ragaszkodik, az nem is keresi a vegetáriánus/vegán életmód lehetőségeit, hanem ellenkezőleg: kifogást talál ellene. "

te is egyből finoman gecized a húsevőket, az fel sem merül benned, hogy a húsevőnek eszébe se jut kifogást keresni, egyszerűen ugy él ahogy az emberiség döntő része él és élt az elmult párezer évben ti meg neikálltok sértegetni öket/minket és csodálkoztok, ha nem buzgó bólogatás a válasz. Miért akarnám én keresni a nyúlélet lehetőségét mikor szeretem a rántotthúst?

"Nem kívánom itt az összes kifogást megcáfolni, mert arrogánsnak tűnnék."

egyrészt nem is tudnád megcáfolni, másrészt így is arrogáns vagy nem csak annak tűnsz

Krisztiantara 2015.06.23. 17:27:57

Röhej ez a sok érzelmes kis picsogó ezen a blogon. Én RACIONÁLISAN megfogalmaztam, hogy a húsra nincs szüksége az emberi szervezetnek. Több érvet és bizonyítékot felhoztam erre a TÉNYRE, sok olyan ember példájával, akik vígan élnek egészségben HÚSFOGYASZTÁS NÉLKÜL.
Ezek után ki lehet jelenteni racionálisan, hogy aki húst fogyaszt, azt tudatosan öl. Ennyi a rideg VALÓSÁG. Nekem nincs lelki nyomorom. Azonban azoknak, akik a sercegő szalonnát választják a lelki békéjük megőrzése helyett, annál inkább van.
Hiszen VÁLASZTHATNÁNAK mást.
Ha valakit sért ez a TÉNY, az szálljon magába, miután elgondolkodott azon, hogy a gyomra hány állat temetője volt életében.
És ez nem vallás, nem hit, nem őrültség, hanem puszta tény.
Sajnos.
Gyilkosok vagyunk mindannyian.
Én is, hiszen volt idő, amikor megettem állat testvéreimet.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:29:02

@eßemfaßom meg áII: Nem én csak a tényt írtam le. Aki nem vega, gyilkos, mert életben maradna hús nélkül. Ennyi. Nem vagyok rá dühös, maga választ, de attól még gyilkos. Nem kell ezt túlragozni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:31:16

@inebhedj - szerintem: Attól mert az hagyomány, hogy megeszi a disznót, életben maradna enélkül is, tehát választott ölés. Ezt sem kell túlragozni. Ha valami hagyomány, nem biztos, hogy racionális döntés azt tenni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:32:33

@benkoo: Nekik haszonállat, az ő hagyományaik ilyenek. Ha a belénk nevelt hiteket elhagyjuk, látjuk, hogy a kampóra akasztott kutya, disznó és ember között nincs semmi különbség.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:34:02

@mojoking77: Nem vagyok nyugodt, amíg böllérfesztiválon teljesen FELESLEGESEN halott állatokat látok tömegével. Mindegy, milyen állatokat.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:34:54

@Mészáros Laci: Én sem térítek, csak leírom a valóságot. Ennyi. Mindenki maga dönt, akar-e gyilkosságban részt venni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:36:05

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Akkor Kőbán Rita és Serena Williams nem elég jók? :DDD Na, ez is csak a szokások önigazolás, hogy ne kelljen magát kegyetlennek éreznie.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:37:08

@Mészáros Laci: Egyik sem gond. Csak mindkettő felesleges. És így okoz szenvedést.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:38:09

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Tényleg nem véletlen. Az orvosok is emberek. Önigazolnak, mint itt sokan mások. :DDD

Krisztiantara 2015.06.23. 17:39:07

@[HPhD]Blokkolnam: Nekem ez nem trollkodás, tényleg fontosak számomra az állatok. Sajnálom, hogy az igazság oly sokaknak fáj.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:41:16

@horex: Aha, ez aztán tényleg eléggé racionális. Nyüszítő hagyma. Az a baj, hogy a disznó, a kutya, a marha, a csirke és az ember tényleg sír, ha megölik.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:43:09

@bloglegelő: Ilyen szar kuruzslóhoz nem vinném a gyerekem. A mai világban már minden orvos TUDJA, hogy a vegetáriánus életmód nem káros. Amelyik ilyen hülye, az vagy vette a diplomáját vagy erősen hat rá a kognitív disszonancia, annyira szereti a húst, és saját magát. :D

Krisztiantara 2015.06.23. 17:44:26

@Celtic: Az állatok jobban éreznék magukat, az tuti, a többi meg nem érdekel. Aki megeszi egy társát, az hidegen hagy.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:46:07

@kodacx: Elég sok gyerek nő fel hús nélkül. Velük mi a helyzet? Ők nem is emberek? Az oroszlán nem választhat, de mi igen.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:46:51

@cardiobascuralis: És sokaknak meg nem kell? Hogy is van ez, ők nem emberből vannak?

Krisztiantara 2015.06.23. 17:47:56

@Desmond77: Hogy jönnek ide a fényevők? Úristen! Mekkora baromság ez!

Krisztiantara 2015.06.23. 17:52:17

A legfurcsább az, hogy teljesen racionális megfontolásokból nem eszem húst. Mivel nincs rá szüksége az emberi szervezetnek. És így legalább nem ölök. Ugyanis ha valaki szükségtelenül öl, az egyértelműen gyilkos. Nem vagyok vallásos sem szektás, és nem érdekelnek holmi érzelmi megfontolások. És ráadásul nem borít ki az sem, ha valaki mellettem húst eszik, nem beszélem le róla. Maga dönt ugyanis. Csak leírtam a véleményem a cikkel kapcsolatban. Ebéd közben nem véleménycsere zajlik, így nem szoktam senkit sem "téríteni", mert ez sem érdekel. Viszont a húsevés az ember esetében a tudomány mai állása szerint gyilkosság, mert felesleges. Ki lehet magyarázni, de minek? Hogy ne érezze magát a sok gyilkos rossz embernek?

2015.06.23. 17:53:00

@Krisztiantara: számomra is fontosak. Csak kissé radikális vagy, és nem tudod elfogadni hogy lehet másnak más véleménye, és hogy lehet az igazság valahol középen van. Vallásos emberrel nem lehet észérvekkel vitatkozni...

A Földnek persze hogy nem jó hogy ennyi húst zabál az emberiség. De a baj az arányokkal van, + a túlnépesedés és a helytelen táplálkozás. Fenntartható módon kell történnie az állattartásnak, és egészséges körülmények között kell tartani a haszonállatokat. Leszoktatni az embereket a hormon kezelt, rosszul tartott állatok húsának vásárlásáról. Beleszámolni a hús árába hogy milyen valódi terhet jelentett az előállítása a környezet számára, stb. Sokkal drágább lenne a boltban a hústermék, de a minőség is sokkal magasabb lenne. Ritkábban ennénk húst, és egészségesebbek lennénk. Persze már most is dönthet a vásárló úgy, hogy nem zabál nájlon párizsit mindennap, hanem hetente egyszer valami jobb minőségre költ...

Az meg hogy az utóbbi pár ezer évben mindenevők voltunk, számomra elég indíték arra, hogy valamilyen kis mennyiségű állati fehérjét jó ha beviszek a szervezetembe...de persze nem mindegy milyen minőségben...

Krisztiantara 2015.06.23. 18:02:09

@[HPhD]Blokkolnam: Miért ne tudnám elfogadni, hogy másnak más a véleménye? Többször leírtam, hogy mindenki maga dönt. Én csak leírtam a saját véleményem, észérvekkel alátámasztva és mindenki felháborodott. Mivel a mélyben a lelkiismeret azért sokakat szólít, vagy a kivagyiság, hogy mások ne lássák őket rossznak. Szar lehet.
Fura, hogy ebben az országban radikális az, akinek más a véleménye. Szerintem ez a szabadság. Sajnálatos, hogy csak a birkaseregnek lehet véleménye, akinek meg önálló van, az már "arrogáns".
Ennyi a véleményem: A húsevés felesleges, ezért aki állatok ölésében részt vesz azzal, hogy húst eszik, gyilkos. Mivel elkerülhetné az ölést. Ha ezt nem szeretné, az ő döntése. De attól még a gyilkosság gyilkosság. Nincs mit ezen szépíteni.

2015.06.23. 18:11:54

@Krisztiantara: táplálkozástanban nincs abban konszenzus hogy teljesen mellőzni szabad az állati fehérje fogyasztását az embernek. Na de itt befejeztem, mennem kell haza, ma este pisztrángot grillezek sok kaporral és betolok hozzá egy hideg pilsenit :)
üdv!

kodacx 2015.06.23. 18:37:35

@Krisztiantara: Rengeteg gyermek nőtt fel hús nélkül a történelem folyamán, miért ne lennének emberek? Hasonlót sem írtam!
Manapság is sokan NEM ENGEDHETIK MEG az állati húsfehérjék fogyasztását!
Nincsen velük semmi baj...végül is csak 10-15-20 cm-rel kisebbek a MEGFELELŐ ÉLETKORBAN -nem kell ám élethosszig húst enni- bőséges fehérje és zsiradékbevitellel élő társainkál, kognitív képességeik rosszabbak, sokan küzdenek valamilyen tanulási nehézséggel...
Nem mindegyikük! Csak skan közülük!
Úgyhogy az én gyermekem, ha majd megtehetem, amíg növésben van, bizonyos változatos, állíti fehérjékben, húsban, halban, friss zöldségben és gyümölcsben gazdag étrendet fog kapni! És majd felnőttként már azt eszik, ami csak jó neki, de amíg én vagyok felelős az egészséges fejlődéséért, addig VEGYESEN fog táplálkozni!
Mint a hozzánk legközelebb álló faj a természetben, a csimpánz, aki VEGYESEN táplálkozik, FOGYASZT állati fehérjét, és ezért időről-időre szervezetten VADÁSZIK IS!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 18:54:42

@Krisztiantara: A jól kivitelezett, mesterséges pótlásokkal megvalósított vegetáriánus életmód nem ártalmas. Ezt kifelejtetted. Mert erre a legtöbb ember szervezete nem alkalmas.

Celtic 2015.06.23. 19:06:42

@Krisztiantara: Ha igy folytatod, nem lesz jo vege. Nyugodj bele, hogy mas embertarsaid masok, ne duhongj olyanon, amin nem tudsz valtoztatni.

bloglegelő 2015.06.23. 19:54:27

"Ilyen szar kuruzslóhoz nem vinném a gyerekem."

további jó szórakozást ehhez az elmebeteghez

Mészáros Laci 2015.06.23. 20:40:14

@Krisztiantara:

Nekezen tudok mit mondani erre.
Ha annak idején VELED beszélgettem volna, ma is húsevő lennék.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 20:56:24

@Krisztiantara: "Aki nem vega, gyilkos"

RACIONÁLISAN: Anyád!

MCock 2015.06.23. 23:42:30

@eßemfaßom meg áII:

Azért gyilkosozik, mert próbálja felnyitni a szemed. Mellesleg gerinces állat "elfogadható ok nélküli" megölése az állatkínzás nevű bűncselekménynek minősül, tehát valóban nem gyilkosságnak hívják. Az is le van írva, hogy elfogadható oknak minősül pl. az élelmezési cél vágóállat esetében, a prém termelése.

Az állat számára mindegy, hogy milyen célból vágják le. Hiába van benne a törvényben, a prémtermelés nyilvánvalóan fölösleges. És - bár a közvélemény nem egyöntetű ebben a kérdésben, tehát óvatosan leírom, hogy szerintem - az étkezési célért is fölösleges ölni. De a szokásokkal nem mehet szembe a törvény.

"te is egyből finoman gecized a húsevőket, az fel sem merül benned, hogy a húsevőnek eszébe se jut kifogást keresni"

Azért kifogás, mert nem érdemben néz szembe a kérdéssel, ehelyett egy másik felvetést tesz, és ezzel a maga részéről lezárja a dolot.

" egyszerűen ugy él ahogy az emberiség döntő része él és élt az elmult párezer évben"

- ez kikerülő érv

"ti meg neikálltok sértegetni öket/minket és csodálkoztok, ha nem buzgó bólogatás a válasz"

- ez személyeskedő érv

"Miért akarnám én keresni a nyúlélet lehetőségét mikor szeretem a rántotthúst?"

- ez szubjektív érv.

Arról nincsen szó, hogy tényleg szenved-e az állat és védhető-e az állatkínzás. Erről beszélek.

"egyrészt nem is tudnád megcáfolni"

Nyugodtan válassz egyet, bár előre látom, hogy akkor jön egy másik érv és így tovább...

Kérlek, olvasd el az első hozzászólásom végét is, amiben a lelkiismeretre és a jószándékra appellálok. Enélkül nem megy a dolog...

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.24. 05:34:35

A vegák pont olyan kegyetlen mészárosai az élőlényeknek, mint a vegyes táplálkozásúak, csak még ráadásul fajisták is. Különbséget tesznek egyes fajok közt a saját önző szempontjaik alapján.

kovacsbelane 2015.06.24. 10:59:32

@Krisztiantara: A giliszta nem sír és nyüszít, de azért ugye nem eszed meg?

eßemfaßom meg áII 2015.06.24. 13:37:02

@MCock: "Azért gyilkosozik, mert próbálja felnyitni a szemed."

én is azért küldelek el benneteket hittérítőket a jóédeskurvaanyátokba, mert próbálom felnyitni a szemeteket.

ez személyeskedő érv

Krisztiantara 2015.06.25. 11:52:45

@[HPhD]Blokkolnam: Senki sem írt itt az állati fehérje mellőzéséről. A HÚS mellett van még rengetegféle állati fehérje. Csak a húsevők gyilkosok. Aki megissza a tejet, az még nem öli le érte a tehenet. Nagyon egyszerű. Miért kell ezt külön magyarázni?

Krisztiantara 2015.06.25. 11:54:34

@Mészáros Laci: Hidegen hagy, ki a húsevő, ki nem. Mindenki maga dönti el, részt vesz-e az ölésben. Szívesen vacsorázom azokkal, akik esznek húst. Nem zavar. A gyilkos maga dönt. Miért szólnék én bele mások életébe? Szóval, nem zavar, hogy eszik húst. Amíg Önt nem zavarja az ölés, úgysem lehet ezzel mit tenni.

Krisztiantara 2015.06.25. 11:55:30

@eßemfaßom meg áII: Racionálisan? :DDDD Szerintem kizárólagosan csak az érzelmei irányítják az egész életét. Nem lehet jó.

Krisztiantara 2015.06.25. 11:56:42

@kovacsbelane: Egész kisgyermek koromban megettem. Vérzett.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:10:18

@Krio.Me.Tu: Erről talán illene megkérdezni egy vágóhídon várakozó borjút.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:12:32

@kodacx: A csimpánz húsfogyasztása a tápláléka 5%-át teszi ki, de nem gond. És neki nem áll rendelkezésére más alternatíva, de ez sem gond. A többi baromságot, amit leírt, honnan vette, ki tudja?

Krisztiantara 2015.06.25. 12:13:32

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Aha. És a sok más ember, aki ilyen életmóddal jól van, mind bolond?

Krisztiantara 2015.06.25. 12:15:54

@Celtic: Nem törődöm a csordavéleményekkel és az általánosításokkal sem. Butaság.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:16:55

@Celtic: Én anyázom az embertársaimat itt? Nézzen meg egy-két hozzászólást, és láthatja, ki dühöng. Én csak jókat nevetek közben a sok jó emberen. :DDD

Celtic 2015.06.25. 14:03:06

@Krisztiantara: nem szep dolog magazodni a neten. Olyan erzese van az embernek, mintha leneznek. Persze, ha ez a cel, akkor mukodik.

Krisztiantara 2015.06.26. 23:04:42

@Celtic: Én nem nézek le senkit, Önnek viszont komoly önbizalomhiánya lehet, ha a magázódásról ez jut eszébe. Csak a rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet tegezem. Számomra ez az illendő, a szokásokkal meg nem foglalkozom. Sem a hagyományokkal. Tiszteletet adok a neten is, és nem anyázok senkit sem, még akkor sem, ha ez itt arctalanul megszokott lehet. Nekem nem tetszik az oktalan lazaság. Ennyi. A magam életét élem, nem másokét, hogy ki mit gondol erről, nem érdekel. :-)
De azért bevallom, véletlenül néha megesik, hogy tegeződve írok. Nem figyelek eléggé, és tükrözöm a másik embert. Nem jó szokásom ez, igyekszem kerülni. :-)

Yobbágy Fery 2015.06.29. 22:06:42

@Krisztiantara: Rágalmazás

226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Csak egyszer nyomjon fel téged vagy bármelyik vegánt amiatt, hogy gyilkosnak tituláltok mindenkit, aki húst eszik, csak egyszer...

Krisztiantara 2015.07.03. 01:17:48

@Yobbágy Fery: Na, pereljen be gyorsan! :D Attól még nem lesz ám "jó ember". :DDDD

Yobbágy Fery 2015.07.03. 07:49:01

@Krisztiantara: Per? Ki beszélt itt perről? Ez büntetőjogi kategória, nem polgári ügy.
De, amúgy jobb ember vagyok. Én ugyanis nem akarom rákényszeríteni a saját hülyeségeimet másokra és nem aggatok súlyos bűncselekmény elkövetésére utaló jelzőket se senkire. Te, meg a többi vegán folyamatosan ezt teszitek. Ezért írtam, hogy csak egyszer pöccenjen be valaki annyira, hogy feljelentést tegyen.

Kailyn 2015.07.10. 10:31:20

@cardiobascuralis:
"Az ember húst eszik, hogy olyan erős legyen, mint a bölény. Csak azt felejti el, hogy a bölény füvet eszik."

VT 135 2016.02.11. 15:49:39

Amíg egy vega, vegán a húst-nem-evést a saját választásának fogja el, rendben van. Amíg, ha megkérdezik (!), elmondja másnak is, miért, rendben van. Ha mások szenvedése zavarja, rendben van.
Onnantól kezdve, hogy ideológiát gyárt belőle, hogy magát többre tartja emiatt, nincs rendben!
Mert:
- a növények is éreznek, kommunikálnak egymással, félnek. Ezek tudományosan már bebizonyított tények, tehát akkor tényleg, ne *gyilkoljál növényt, hanem csak fénnyel táplálkozzál. Nem állítom, h egyszer eljutunk odáig, h csak fénnyel táplálkozunk, de az nem mostanában lesz...
- amíg magadat többre tartod a húsevőknél, addig lelkileg pont, hogy nem fejlődsz, hanem korcsosulsz. Mert csak egy még vastagabb, spiri egó-szerepet gyártottál magadnak. Nem állítom, ez a "sport" népszerű sok spiri között, sajnos... :( De ettől még önámítás.
- azt gondolod, attól még, h nem eszel húst, nem pusztítod az állati életet? Hmm, te most hol is élsz? Milyen életmódban? Csak nem nyugati életmódban? Mert, ha igen, ezzel az életmóddal folyamatosan, percről-percre bűnrészese vagy millió és milló állat pusztulásának. Nem beszélve arról, hogy a lépéseiddel is mindenféle állatot agyontaposol. Szóval, majd ha remeteként élsz a Mecsekben és levitálva közlekedsz, akkor tényleg nem vagy direkte, vagy indirekte okozója állatok pusztulásának. Addig mindez csak önámítás és képmutatás.
- Vajon mennyivel jobb annak a szúnyognak, amelyet nem csaptál le magadon, ha két perccel később egy fecske eszi meg? Jaa, értem, karma...
- ... ezek szerint, mindaz a sokmilliárd ember, aki korábban nem tudott erről a fajta karma-tanításról mind emiatt megbűnhődik? Szerintem ez még azon vallásoknál is nagyobb arrogancia, amelyek ezt modják, mindaz, aki nem lép be, vagy nem hisz az ő egyedüli (!!) megváltójukban, az elkárhozik.
- Végezetül a legfontosabb: neked mi bajod a halállal?? Miért emeled ki az élet működéséből? Az élet része a születés és a halál is! Nem a halál a tragédia, hanem hogy milyen életet éltél előtte. Illetve: éltél-e egyáltalán előtte, vagy csak az egód foglya voltál... Ha nem lenne halál, nem lenne születés sem. Konkrétan a bolygónk pár óra alatt megtelne élettel és utána minden élőlény elpusztulna.
Szóval, az az állat, amelyik azért jött a világra, mert a gazda gondját viselte a szülőjének, meg sem született volna, ha nincs a gazda szándéka, h később levágja. Ha ez az állat utána boldogan élhet (tehát nem ipari tartásban), akkor az egy boldog élet, amely, mikor levágják és elfogyasztják, hasznosul, tehát nem volt hiába az élete. Ennyi.

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2017.02.17. 14:24:18

"Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk."
A növényekre ugye ez nem vonatkozik? Meg azokra a mikroorganizmusokra sem, amiket naponta százezerszám öl meg az immunrendszerünk?
.
Disclaimer: nem védem a húsevést, nem támadom a veganizmust. Tőlem mindenki azt eszik, akit akar. Annyi az egész, hogy hányok a bullshittől.

Mikrobi 2018.09.24. 20:17:45

Macskát nem ennék, mert az ragadozó és mindenféle parazitát benyal. A kutyahúst kipróbálnám.
süti beállítások módosítása