Nyers vegán pisztáciás makaron 1.
2014. április 21. írta: ZöldElla

Nyers vegán pisztáciás makaron 1.

Makaron. Pasztell színű, divatos francia aprósütemény. Az utóbbi 2-3 évben nagyon felkapták, trendi és divatos lett makaront enni. Ha jól tudom, akkor már nálunk is rendeztek makaron napokat, ahol különböző cukrászdák és éttermek vonultak ki a kis standjaikkal és kínálták a színes-szagos süteményeket. Én vegetáriánus koromban – amikor még fogyasztottam tojást tartalmazó ételeket – egyetlen egyszer kóstoltam. Be kell vallanom, hogy sokkal nagyobb ízélményt vártam, így nagyobb volt a sütemény füstje, mint a lángja.

makaron8.jpg

 

A hagyományos francia makaronnak a fő összetevői ha jól tudom a mandulaliszt, tojásfehérje és a cukor. Sütött vegán makaront még láttam, azonban pár hete az egyik magyar nyers vegán oldalon láttam, hogy készítenek és árulnak nyers makaront. Egyből felkeltette az érdeklődésemet és neki is láttam keresgélni a neten nyers vegán makaron receptet. Olyan receptet, ami az eredeti makaron esztétikai élményét adja vissza nagyon keveset találtam, konkrétan kettőt. Ebből a két receptből inspirálódva alkottam meg a saját nyers vegán makaron receptemet.

Tészta hozzávalói:

  • 20 dkg mandula
  • 60 dkg kókuszreszelék
  • 8 db datolya
  • 2-3 ek agave szirup
  • 1 ek útifűmaghéj
  • 20 ml vanília aroma
  • csipetnyi só

 

Krém hozzávalói:

  • 10 dkg pisztácia
  • fél avokádó (érett)
  • 8 db datolya
  • 3 ek kókuszolaj/kókuszzsír
  • 3-5 ek agave szirup (ízlés szerint)
  • 1 ek útifűmaghéj
  • 10 ml vanília aroma
  • csipet só

2 nappal korábban beáztattam a mandulát, a pisztáciát és az aszalt datolyaszemeket is és kb. fél napig hagytam őket ázni, majd szétterítve hagytam őket megszáradni. Az áztatás a mandula esetében azért kell, hogy majd az emésztés során könnyebben fel tudja venni a szervezetünk a benne lévő enzimeket. A datolya esetében én aszalt datolyát használtam így azért áztattam, hogy puhább legyen és az aszalás során a külsejére kiült cukros réteg eltűnjön. Tapasztalatom szerint ha áztatás után hagyjuk megszáradni akkor is puha marad. A pisztáciát pedig azért áztattam, mert csak sózottat tudtam venni és szerettem volna, ha elveszti azt a nagyon erős sós ízt.

makaron9.jpg

A tészta alapanyagait egyszerűen tegyük az aprítóba és addig aprítsuk, amíg egy krémes, összeálló tésztát nem kapunk. Az én aprítóm ezt a mennyiséget 2 részletben tudta elkészíteni és adagonként kb. 4-5 percig kellett aprítani, amíg a mandula krémes nem lett. Ha készen vagyunk, akkor tegyük egy tálba a masszát majd kézzel párszor gyúrjuk át és győződjünk meg róla, hogy formázható. Ezután tegyük be a hűtőbe pihenni kb. 10-15 percre.

A krém esetében is tegyük bele a hozzávalókat az aprítóba és addig aprítsuk, amíg egy homogén krémet nem kapunk. A vanília aroma és agave szirup esetében érdemes apránként adagolni, hogy ízlésünknek megfelelő mennyiséget adjunk hozzá. A datolyát a krém és a tészta esetében is érdemes aprítás előtt kisebb darabokra vágni. Ha kész a krém, akkor tegyük be a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

 A tésztát tegyük egy szilikonos nyújtódeszkára majd lapogassuk le. Egyszerűbb dolgunk van, ha a kezünket picit bevizezzük és úgy végezzük ezt a műveletet. A nyújtófát is nedvesítsük meg és nyújtsuk ki a tésztánkat kb. 0,5 cm vastagra. Vegyünk elő egy kisméretű pogácsaszaggatót és egy kb. 5x5 cm-es folpackot. Tegyük a folpackot a tésztán oda, ahol szaggatni szeretnénk és azon keresztül vágjuk ki a korongot. Ha finoman nyomjuk rá a szaggatót a tésztára, akkor nem szakad el a folpack és a kapott korongunk szélei ívelődni fognak. Így tudjuk imitálni a nyers makaronunknál a sült ívelt szélű korongot. Természetesen a folpackos rész elhagyható, csak a jobb hasonlóság miatt érdemes ezt a trükköt alkalmazni.

makaron1.jpg

Ha kiszaggattuk a korongokat, akkor tegyük az aszalónkba 1 órára, hogy kicsit kiszáradjanak. Ha nincs aszalógépünk, akkor a sütőnket állítsuk be (légkeverésesre) a legalacsonyabb hőfokra, ami ha jól tudom általában 50 fok és egy fakanállal támasszuk ki az ajtaját. Ha letelt az 1 óra, akkor vegyük ki a makaron korongokat az aszalóból/sütőből, majd töltsük be egy habzsákba a krémet. Egy makaront két korong alkot és csak az egyikre kell krémet tenni. A 10 dkg pisztáciából elkészített krémnek kb. a fele fog kelleni.

makaron2.jpg

makaron3.jpg

Nekem összesen 31 db nyers makaronom lett. Nagyon finom és egészséges is, hiszen nem tartalmaz finomított hozzávalót és mivel alacsony hőfokon aszaltuk, így az összetevőkben lévő enzimek és vitaminok is megmaradtak. Ennek az adagnak az anyagköltsége összesen maximum kb. 1400–1500 forintra jött ki, de ez egy durva kerekítés. Érdemes kipróbálni mert tényleg nagyon finom és különleges desszert. :)

makaron4.jpg

makaron6.jpg

makaron7.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr356056143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása