Vegán szemceruza a Benecos-tól
2014. március 12. írta: ZöldElla

Vegán szemceruza a Benecos-tól

Nő vagyok, hiú vagyok, vegán vagyok. Szeretek szép lenni és olykor az én lelkem is nárcisztikus és szeretné az arcomat kisminkelve látni. Ha azonban az ember etikai vegán, akkor a vásárlásainál tudatosan odafigyel és igyekszik mindenből vegán terméket venni, azaz olyat, ami nem tartalmaz állati eredetű összetevőt, illetve kerüli az állatkísérletekkel tesztelt termékeket is. Az alternatív megoldásnak számító kísérletmenetes, állati összetevő mentes kozmetikai termékek választéka az én tapasztalataim szerint csak az utóbbi 1-1,5 évben kezdett kibővülni. Szerencsére egyre több vegán kozmetikumhoz lehet hozzájutni.

Gondolom vegán nőként nem vagyok azzal egyedül, hogy időként kisminkelném magam, viszont szigorúan csak erőszakmentes termékeket használva. Ezért döntöttem úgy, hogy mostantól megjelennek a blogon vegán kozmetikai és testápolási termékek leírása is, amiket megtalálok és kipróbálok. Természetesen nem fog átcsapni a blog "beauty bloggá" de úgy gondolom, hogy a szépségápolás is az élet része és szeretném megmutatni, hogy igenis létezik jó minőségű vegán alternatíva és egyáltalán nem szükséges állatok százait, netán ezreit kínozni az egyes összetevők, illetve kész termékek dermatológiai reakciója miatt. Különben is, olyan kemikáliát, ami ártalmas és fájdalmat, hosszútávon problémát okoz miért szeretnek magukra kenni az emberek?

Első lépésként számomra is egy frissen felfedezett márka termékét szeretném bemutatni. Ez pedig a Benecos Natürlich Schön nevű német cég, melynek európai honlapja itt, amerikai honlapja pedig itt érhető el. A cég nem minden terméke vegán, de az amerikai oldalon rá kereshetünk az állati származékokat nélkülöző termékekre.

Benecos szemcerka.jpg

A Benecos termékekről ezt írja a szepsegbolt.hu: A BDIH tanúsítvánnyal ellátott Benecos termékek nem tartalmaznak paraffint, parabéneket, szilikont, PEG-et, mesterséges színezéket, mesterséges illatanyagokat vagy tartósítószert. A termékek fejlesztése, tesztelése során nem alkalmaztak állatkísérleteket.

bc1.jpg

Én a Müllerben (Corvin Plázában) láttam meg a Benecos polcait és elolvasva a kiszemelt termék összetevőit vettem meg a szemceruzát, amit kinéztem. Bevallom, hogy ekkor még csak bíztam abban hogy állatkísérlet mentes terméket vásárolok meg, mert az összetevői alapján megfelelt a vegán elvárásnak a termék, aminek a színe pont megfelelt annak, amilyet kerestem. Én egy nude színű ceruzát vadásztam már jó ideje, hiszen ha az alsó vízvonalunkat és belső szemzugunkat egy világos színnel emeljük ki, akkor a tekintetünk sokkal frissebbnek és nyíltabbnak hat. A fehér színű szemceruzát én túlságosan is természetellenesnek találom, ezért kerestem a nude színt. Ugyan a termékmegnevezésnél fehér van a ceruzára írva, az azonban nem tejfehér színű, hanem – szerintem – inkább nude.bc3.jpg

A Müllerben 995 forintba került, ami szerintem teljesen normális ár. A Benecos összesen 8 színben gyárt szemceruzát (barna, szürke, zöld, középkék, éjkék, oliva, fekete, fehér). A krémmánia oldalon egyenlőre csak egy-egy vélemény olvasható a Benecos termékekről, így az egyenlőre nem mérvadó. A beauty bloggerek között sem találtam még véleményt, így teljesen szűz pályán mozgunk.

Itthon a Mülleren kívül egyenlőre 2-3 natúr kozmetikumokat áruló webshop oldalán találtam meg a Benecos termékeit, de remélem, hogy egyike lesz az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb márkáknak, főleg ha csak a vegán termékeit vásároljuk meg.

bc2.jpg

bc4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr435850105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása