Legyen végre vége a kegyetlen állatkísérleteknek!
2013. október 14. írta: ZöldElla

Legyen végre vége a kegyetlen állatkísérleteknek!

17 napig még bárkinek lehetősége van arra, hogy éljen az európai uniós állampolgárságának véleménynyilvánító jogával, ugyanis 2012. április 1. óta folyik az aláírásgyűjtés az értelmetlen és bizonyítottan felesleges állatkísérletek befejezéséért. Pontosabban a "polgári kezdeményezés intézményének köszönhetően, az európai polgárok (egymillió aláírással) részt vehetnek az Európai Unió jogalkotási folyamatában", (1) ami azt jelenti, hogy az Európai Parlamentnek figyelembe kell venni a polgárok véleményét a jogalkotás során.

1391989_342585472544426_1135182773_n.jpgKép innen.

A STOP VIVISECTION-t polgári kezdeményezést európai kutatók indították el. A kezdeményezés amiatt indult el, hogy az európai polgárok arra ösztönözzék az Európai Bizottságot, vonja vissza a a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről szóló 2010/63/EU irányelvet. ugyanis az Európai Unió működéséről szóló szerződés 13. cikke kimondja, hogy “az Unió és a tagállamok teljes mértékben figyelembe veszik az állatok mint érző lények kíméletére vonatkozó követelményeket”. Az idézett hivatalos elismerés az állatok alapvető jogainak tiszteletben tartására vonatkozó erkölcsi kötelezettségvállalást viszi tovább: ezen jogok védelmét európai uniós prioritásként kell kezelni, és egy koherens közösségi jogi kereten keresztül kell garantálni európai szinten. Fájdalom és szenvedés okozása érző, védtelen lényeknek, az állatkísérletek (vagy élveboncolás) minden kétséget kizáróan tűrhetetlen gyakorlat.

1368768336page1_Animal_Testing[1].jpgKép innen.

Az etikai érveket (amelyet, többek között, egy 2006-os Eurobarometer felmérés szerint az Európai Unió polgárainak 86%-a oszt) a tudományos közösség is támogatja, hangsúlyozva, hogy az “állati modellek” emberi egészségügyi kérdések megoldásában történő használatának nincs tudományos érvényessége, és semmilyen statisztika nem bizonyítja az említett modellek hatékonyságát és megbízhatóságát. (2)


A petíció aláírásához meg kell adnunk a személyigazolvány vagy útlevél számunkat illetve a nevünket. Ez több emberben visszás érzést válthat ki, hogy miért kell ilyen személyes és sérülékeny adatot megadni de a kérdésre az ésszerű válasz megtalálható a SVH Facebook oldalán: "Ez nem csak egy petíció, ez egy európai polgári kezdeményezés. Olyasmi, mint Magyarországon a népi kezdeményezés vagy a népszavazási kezdeményezés (ott is meg kell adni a személyi számot). Ha összegyűlik az EU-ban 1 millió aláírás akkor az Európa Bizottságnak KÖTELEZŐ megtárgyalnia a kérdést. Az aláírásokat a Nemzeti Választási Bizottság fogja ellenőrizni." (3)

nyakszorito.pngAz állatkísérletek eszközei - nyakszorító. Kínzóeszköz? Nem, tudományos kutatók munkaeszköze: a nyakszorító. Arra szolgál, hogy a majom fejét a ketrec oldalához rögzítse. Kép innen.

Az Európai Parlament és Tanácsnak természetesen van egy hivatalosan dokumentált irányelve, ami nem is olyan régen lett megfogalmazva, pontosan 2010. szeptember 22.-én. Itt bele olvashat a 2010/63/EU irányelvére, ami a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről (?) szól.

Nézzünk bele, hogy pontosan hogyan is védik a laboratóriumokba és szikék alá kényszerített állatokat:

  • 16. cikk, "Ismételt felhasználás"
    Az 1. pont megengedi ugyanazon állat többszöri felhasználását is, ha a korábbi eljárások, amelyekben felhasználták őt, az "enyhe" vagy a "mérsékelt" besorolásba tartoznak és az új eljárás is "enyhe", "mérsékelt" vagy "érzéstelenítéses-túlaltatásos" (ennek végén az állat nem nyeri vissza az eszméletét).
    Az irányelv VIII. melléklete tartalmazza az egyes eljárások besorolását. Lássunk egyet a mérsékeltnek tekintett beavatkozások közül:
    "Általános érzéstelenítéssel és megfelelő fájdalomcsillapítással végzett sebészeti beavatkozások, amelyekhez műtét utáni fájdalom, szenvedés vagy általános állapotromlás kapcsolódik. Például: mellkasmegnyitás, koponyafelnyitás, hasfelnyitás, hereeltávolítás, nyirokcsomó-eltávolítás, pajzsmirigy-eltávolítás, ortopédiai műtét eredményes állapotstabilizálással és sebkezeléssel, szervátültetés a kilökődés eredményes kezelésével, katéterek vagy orvosbiológiai eszközök (például telemetriai jeladók, minipumpák stb.) műtéti beültetése."
  • 16. cikk 2. pontja még azt is megengedi, hogy "rendkívüli körülmények esetén" azt az állatot is felhasználják újra, amelyet legfeljebb egyszer "súlyos" besorolású eljárásban már felhasználtak. Lentebb látunk majd példákat a "súlyos" kategóriára.
  • "Súlyos" besorolású eljárás a VIII. fejezetből:
    "f) ... Nem stabil törések előidézése, mellkasmegnyitás megfelelő fájdalomcsillapítás nélkül, vagy több szerv működésképtelenségét okozó trauma".
    "h) Genetikai rendellenességet hordozó állatok tenyésztése, amelyeknek általános állapota várhatóan súlyosan és tartósan romlik, például Huntington-betegség, izom-dystrophia vagy krónikus visszatérő ideggyulladás modellek".
    "j) Elkerülhetetlen áramütés (például tanult kilátástalanság (learned helplessness) előidézésére)".
    "k) Társas hajlamú fajok, pl. kutyák vagy főemlős állatok hosszú ideig tartó teljes elszigetelése".
    "m) Kényszerített úszás- vagy mozgásteszt, amelynek végpontja a teljes kimerülés".

Olvasva az irányelvet felmerülhet néhány kérdés is, például, hogy veszélyeztetett fajokon miért kell kísérleteket végezni, amibe az élőlény bele is halhat? Nagyon szép, hogy felhívják a figyelmet a biológiai sokféleség védelmére de akkor miért engedélyezik ezt egyáltalán? Számomra ez kicsit visszás, tipikus mi mossuk kezeinket effektus.  A 16. pontban olvasható: biztosítani kell, hogy az állatok kísérleti felhasználása ne veszélyeztesse a biológiai sokféleséget. Ezért szigorúan a minimálisra kell korlátozni veszélyeztetett fajok kísérletek során való felhasználását.


1368766534FFB[1].jpg


Kevesen gondolnak bele, de itthon is mindennaposak az állatkísérletek, amelyekben az élőlényeket akaratuk ellenére és beleegyezésük nélkül szúrják, vágják és tömik beléjük a különféle vegyszereket gyógyszer címszó alatt. Valószínűsíthető, hogy a SOTE-n és talán az Állatorvosi Egyetemen is folynak ilyen kísérletek, ami azonban biztos, az a gyógyszergyártók ténykedése. Magyarországon ugyanis kötelező az állatkísérlet az újabb gyógyszer kifejlesztése során.

Állatkísérleteket a következő magyarázattal lehet végezni:

  • betegségek, kóros egészségi állapotok, rendellenességek megelőzése, felismerése és gyógyítása, ideértve a gyógyszerek, vegyi anyagok és más termékek termelését, minősítését, hatásosságának, illetve ártalmatlanságának vizsgálatát      
  • az ember, a gerinctelen és gerinces állatok vagy növények élettani állapotának feltárása, vizsgálata, szabályozása vagy módosítása                    
  • környezetvédelem      
  • tudományos kutatás   
  • oktatás és gyakorlati képzés   
  • törvényszéki orvostani vizsgálatok    

Itthon 1998. március 16-án fogadta el az Országgyűlés az állatok védelméről és kíméletéről (1998. évi XXVIII.törvény) szóló törvényt, ami alapján a Kormány (243/1998. (XII.31.)) rendeletet adott ki az állatkísérletek végzéséről.  (4)

A Kormány megalapította az ún. Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanácsot, melyet a 2010. évi XLIII. törvény 30.  § (1)  bekezdése alapján a  tudományos célból felhasznált állatok védelmét és jólétét érintő kérdések megtárgyalása, valamint a  terület széles körű társadalmi, tudományos és szakmai megalapozása érdekében hozott létre. A Tanácsról szóló 1465/2013. (VII. 24.) határozat itt olvasható.

Kicsit régebben, még 2005-ben jelent meg a Magyar Tudomány márciusi számában a Magyar Tudományos Akadémia osztályközi Állatkísérleti Tudományos Bizottságának az álláspontja. Írásukban igen intelligensen és burkoltan hülyézik le az állatvédőket. Szerintük ugyanis az állatkísérletek létfontosságúak mert "Az életjelenségek végső soron, megbízhatóan csak élő szervezetekben tanulmányozhatók, ezért az élettudományok nem nélkülözhetik az állatkísérleteket. ... Az orvostudományi kutatásokat azonban korlátozza az az erkölcsi elv, hogy emberen kísérleteket nem, vizsgálatokat is csak korlátozottan, indokolt esetben és körültekintően lehet végezni. Az Orvosi Világszövetség által kiadott Helsinki Nyilatkozat értelmében az emberen végzett klinikai vizsgálatokat, így például új gyógyszerek vagy műtéti eljárások kipróbálását, előzetesen állatokon nyert adatokra kell alapozni." (5)

Ezeket a sorokat olvasva azonban felmerül a kérdés, hogy etikailag miért fogadható el gerinchúros, fejlett idegrendszerrel rendelkező, szoros családi kötelékekben és közösségben élő fajok egyedein kísérletezni? Etikailag miért elfogadható emberszabásúakon kísérletezni? Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a megfogalmazott ajánlások egy része tényleg az állatok körülményekhez képest minél jobb állapotban tartására hívja fel a figyelmet, csak ez picit olyan, hogy a sivatagban szomjazó gyereknek megmutatjuk, hogy milyen inni. Elővesszük a palackunkat, jól meghúzzuk és megmondjuk, hogy ilyen érzés hideg, frissítő vizet inni. Mi nyugodt lélekkel odébb sétálunk, a gyerek pedig szomjan hal de mi megtettünk mindent, hogy a körülményekhez képest jól érezze magát.

A 40/2013. (II.14.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint a következő fajokon lehet kísérleteket végezni Magyarországon:

3§ (1) Az alább felsorolt fajok egyedét csak akkor lehet kísérlet során felhasználni, ha azt kifejezetten e célra tenyésztették:

a) egér (Mus musculus),

b) patkány (Rattus norvegicus),

c) tengerimalac (Cavia porcellus),

d) szíriai aranyhörcsög (Mesocricetus auratus),

e) kínai törpehörcsög (Cricetulus griseus),

f) mongol futóegér (Meriones unguiculatus),

g) nyúl (Oryctolagus cuniculus),

h) kutya (Canis familiaris),

i) macska (Felis catus),

j)a nem emberszabású főemlős állatok összes faja,

k) dél-afrikai karmosbéka (Xenopus laevis), nyugati karmosbéka (Xenopus tropicalis), gyepi béka (Rana temporaria), északi leopárdbéka (Rana pipiens),

l) zebradánió (Danio rerio).

Azonban több helyről hallani, hogy az állatokon végzett kísérleti eredmények az emberekben más hatást mutattak. Például a piacra került gyógyszer az utolsó kontroll állatok szervezetében nem lépett fel mellékhatásokkal, míg az emberi szervezetben komoly károkat okozott, és nem is hatott. De ha jobban belegondolunk beszedünk egy gyógyszert egy bizonyos betegségre, azonban a bevett vegyszernek sok más mellékhatása jelentkezhet, amikre újabb és újabb vegyszereket veszünk be, és így kerülünk bele az ördögi körbe. Én nem tudom gyógyszernek hívni azokat az összekevert kemikáliákat, amiknek a kikísérletezésébe ki tudja hány ezer élőlény halt bele, és amiknek veszélyesebb mellékhatásai vannak, mint amire beszedjük.

 Magyarországon a Stop Vivisection Hungary nevű csoport gyűjti az aláírásokat és egyben tájékoztatja az embereket. Facebook oldaluk itt, honlapjuk itt érhető el.

Aki aláírná a petíciót az itt megteheti: (Görgessen le és nyomjon rá a Támogatom gombra. Onnantól kezdve értelemszerűen kell kiválasztani a választ a legördülő lehetőségek közül)

https://ec.europa.eu/citizens-initiative/ECI-2012-000007/public/index.do?lang=hu

547328_337980359671604_1966316551_n.jpgÉn már aláírtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr865566893

Pszt! 2013.10.14. 14:43:59

Persze, nyugodtan kísérletezzenek embereken!
süti beállítások módosítása