Románia vérzik...
2013. szeptember 23. írta: ZöldElla

Románia vérzik...

De nem azért, mert Drakula vagy Báthori Erzsébet feltámadt vagy vérhas ütötte volna fel a fejét az országban. A folyó vér azon kutyák ezreihez tartozik, akiknek a kiirtására a román parlament bólintott rá, mégpedig elsöprő többséggel — 266 igennel a 23 nemmel szemben. (1) Az országban elég régóta problémát okoznak a falkába verődött, éhes és elvadult kutyák, akik elmondások szerint embereket támadnak meg. A tömeges kivégzéseknek Traian Basescu elnök adott zöld utat még szeptember elején és erre pár napra rá jött a hír, hogy 2013. szeptember 10.-én egy kóbor kutya halálra mart egy 4 éves gyermeket, tehát ezzel mintegy alátámasztották, hogy a kutyákat irtani kell. Azonban valójában egy pedofil végzett a kisfiúval. Ezt később azonban Corneliu Vadim Tudor, Románia európai parlamenti képviselője nyilatkozta és tette nyilvánossá. Emellett nyilvánosságra került, hogy a román elnök Kínával üzletel és mintegy 70.000 kutyát kíván a keleti országnak élelmezési célra eladni. (Mindemellett hivatalosan már Kínában is betiltották a kutyahús evést, azonban ez a törvény cseppet sem érdekli azt a réteget, akik megeszik a kutyákat.)

rom1.jpgRománia fejezd be a barátaim gyilkolását!!!

A "probléma" még az 1980-as években kezdődött, amikor Nicolae Ceausescu a vidéki, falusi embereket a városokba telepítette és panellakásokba zsúfolta. Ide nem hozhatták magukkal a háziállataikat az emberek, így azok szélnek lettek eresztve, és elkezdődött a mára kezelhetetlen tömeggé nőtt kutyafalkák szaporodása. A kóbor kutyák tömeges legyilkolása Bukarestben, Románia fővárosában kezdődött. Így több, mint 20 évvel később megkezdődött a kutyák üldözése, elfogása és kegyetlen, fájdalmas legyilkolása. A kivégzés szót joggal használhatjuk ebben az esetben, hiszen a kutyákat a legiszonyatosabb módon végzik ki, mint a lelövés, megmérgezés, felakasztás, élve égetés vagy kisméretű, zsúfolt kennelekben történő halálra éheztetés és szomjaztatás. De akad olyan is, hogy a gyilkos mérgetinjekciót adnak be a kutya szívébe előzetes altatás vagy fájdalomcsillapítás nélkül. Ebben az esetben viszont gyakran előfordul, hogy vergődő kutya a szíve helyett másik szervébe kapja a mérget, például a tüdejébe, és ebben az esetben hosszú és fájdalmas halál vár rá. Egy 2008-as törvényben azonban támogatják a kóbor kutyák ivartalanítását, hogy megakadályozzák azok további szaporodását. (2)

Magában a fővárosban becslések szerint kb. 64 000 kóbor kutya él és próbál meg naponta életben maradni. (3) Csak 2013-ban eddig becslések szerint 16 000 esetben történt kutyaharapás és 6000 esetben pedig kutyatámadás. (4) (Két másik cikkben azonban eltérő adat olvasható. Itt arról írnak, hogy a Bukaresti Kórház szóvivője szerint az első 8 hónapban 9760 embert kezeltek kutyaharapással, még itt azt írják, hogy az  első 4 hónapban 1100 embert harapott meg kutya. Tehát az erre vonatkozó számadatokat véleményem szerint óvatosan kell kezelni és nem kizárható a számok eltúlzása sem...) Ez rémisztően magas szám, azonban nem szabad arról megfeledkezni, hogy az emberi nemtörődömség miatt fajult eddig a helyzet. A kutyák alsó hangon is 10 000 éve élnek együtt az emberekkel, az emberi faj domesztikálta és szelektálta őket, a számára legalkalmasabb tulajdonságokat alakította ki a kutyában, aki teljes mértékben függ az embertől. Nekünk kell odafigyelni rájuk, és ha kell, akkor születésszabályozást végezni és ivartalanítani. Ha Romániában időben észbe kapnak, és egy hosszútávú ivartalanítási tervbe fogtak volna, akkor most nem lenne ilyen kezelhetetlen helyzet. Az pedig, hogy a legválogatottabb kegyetlenséggel mészárolják le az ebeket, elfogadhatatlan az Európai Unió egyik tagállamától. Bár Basescu elnök más véleményen van, mert szerinte: "sterilisation is no longer a solution" as "does not remove dogs' fangs" azaz az ivartalanítás nem olyan hosszútávú megoldás, mert nem tünteti el a kutyákat és a tépőfogaikat. (5)

rom2.jpgA gyilkolás nem a válasz. Állítsd meg ezt a horrort, Románia!

Basescu elnök elméletével azonban szöges ellentétben állnak azok a statisztikák, amik szerint egy intenzívebb irtás után is elég rövid időn belül nő a kóbor állatok populációja az életben maradt egyedek gyors szaporodása miatt, így a probléma kezelésére a megfelelő stratégia az állatok sterilizálása, azaz ivartalanítása. (6) Ezt a 4Pfosten nevű állatvédő szervezet el is kezdte Romániában. Gabriel Paun azt nyilatkozta a BBC News-nak, hogy az utóbbi években a szervezetük mintegy 100 000 kutyát ivartalanított az országban és ebből 10 600 kutya volt bukaresti. Azonban ez a magánkezdeményezés nem elég, nemzeti szintű összefogás kell. (7)

Számomra ez olyan, mintha a világ a gyermekéhhalált azzal oldaná meg, hogy lemészárolja a gyermekeket. A probléma megoldva, az éhező tömegek eltűnnek, a módszer pedig nem lényeges.

A kegyetlen kivégzések ellen több országban is tiltakoztak az állatvédők. A tiltakozásokat 2013. szeptember 21-ére tervezték. Az európai állatvédők hallatták a hangjukat Londonban, Berlinben, Frankfurtban, Stuttgartban, Hamburgban,  Brüsszelben, Pozsonyban, Bukarestben, Athénban és Cipruson is. 

A magyar állatvédők 2013. szeptember 22.-én vonultak a román nagykövetség elé. (Szándékosan kisbetűvel írva mert nem érdemlik meg, hogy bármilyen tiszteletet is megkapjanak még ha ezzel támadható a magyar helyesírási tudásom.) Körülbelül 100-120 állatvédő ment el a követség elé, és tiltakozott egységesen piros felsőben. Egyesek transzparenseket készítettek, illetve elhozták négylábú családtagjaikat is. A 12 órakor kezdődő demonstráció 13 órakor véget is ért. Az esemény rövid volt, de reméljük lesz visszhangja illetve figyelembe veszi a román kormány, hogy az Európai Unió polgárai nem hunynak szemet a barbár és kegyetlen kivégzések felett! Addig is kerüljük a Romániában készült termékeket és onnan importált élelmiszereket!

Több aláírásgyűjtő petíció is indult a neten, amiket be is linkelek. Kérem aki elolvasta a posztot írjon alá legalább egyet!

http://www.peta.de/web/home.cfm?p=5155

http://www.change.org/petitions/nach-bukarest-gegen-den-beginn-der-tötung-der-straßenhunde?share_id=pdIzcyWscM&utm_campaign=autopublish&utm_medium=facebook&utm_source=share_petition


http://www.change.org/en-GB/petitions/president-traian-basecu-of-romania-stop-the-mass-slaughter-of-stray-dogs-in-romania

http://www.avaaz.org/en/petition/Spune_si_tu_cu_noi_NU_EUTANASIERII_NU_e_vina_lor_ca_nu_au_fost_crescuti_cum_trebuie/?pv=0

https://www.change.org/petitions/constitutional-court-of-romania-please-reject-the-pl912-modification-proposal-of-the-lower-house

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr715528674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2013.09.24. 08:27:43

Vérfagyasztó! Youtube-on vannak videók, ott a kutyát beletették a hulladékzúzó gépbe. Nem néztem végig, mi lett vele!

(Ui: hogy ez a Ceausescu mi mindenről tehet!)

maroz 2013.09.24. 08:34:07

Ritka gusztustalan egy poszt, az ember el se hinné, hogy ennyi nettó hazugságot és gyermeteg pletykát bele lehet zsúfolni ilyen kevés karakterbe.

A pofájáról egy picit lesülhetne a bőr a szerzőjének. Ha majd pár év múlva eszébe jutna megkérdezni, hogy a civil szervezetekre miért néznek ferdén az emberek, akkor nézzen a tükörbe, mert ott lesz a válasz. Ritka aljas egy poszt volt ez, és vélhetőleg a hatása is meglesz: sugárban hánynak majd az emberek mindenre, ami úgymond "zöld ügy". Gondolom megérte. :(

patakom 2013.09.24. 09:10:23

Rendben, szüntessük meg a barbarizmust!
De akkor mi a megoldás? Mert a cikk szerint az ivartalanítás sem hozta meg a kívánt eredményt. A tények ettől még tények maradnak a kutyák meg szaporodnak.
Az miért humánusabb, hogy ezek a kutyák falkába verődve az éhségtől gyötörve egymást kezdik ki, ezzel hosszú szenvedést és halált okozva, majd jobb híján egymást eszik meg. Ekkor még a veszettségről nem is beszéltünk.
Valamit mégis csak tenni kellene, ha már a parlament eldöntötte a kérdést, akkor azt is ki kellene dolgozni ennek a mindenki által elfogadható mikéntjét is. Elvégre a városi galambok és patkányok kérdését is meg tudták oldani.

qwertzu 2013.09.24. 09:20:05

A probléma messze túl van azon a határon, hogy sterilizálással kezelni lehessen.

2013.09.24. 09:31:21

@patakom: Dehogy tudták! Csupán a szőnyeg alá seperték és időről-időre kezelik. A nagyvárosokban ez mindenhol probléma szerte a világon, csak nem publikus, mert olyan közegészségügyi veszélyeket hordoz, amivel a legtöbb ember nincs is tisztában.
Időnként a sajtó kicsit megszellőzteti a dolgot, akkor az önkormányzatok kénytelenek egy kicsit több pénzt áldozni erre, de a megoldás nagyon nincs meg.
És ez mindig akkor derül ki, amikor történik valami, mondjuk egy fertőzés vagy egyéb baj.
Az ivartalanítás megoldás lehet a kutyák problémájára, de lényegesen nagyobb állami támogatás kellene. Egy olyan országban pedig, ahol a nyugdíjasok egy része napi megélhetési gondokkal küzd, ott a kutyák helyzete nem tartozik a napi megoldandó problémák közé. Sajnos.

Globetrotter2014 2013.09.24. 09:37:17

Ez egy nagyopn gáz poszt.

Nagyon csúnyán csúsztat és elfogult hangulatot kelt.

Bukarestet megjárt ismerőseim mind a kutyűkot sorolták fel mind legdurvább élmény.

Nem az a durva hogy a kutyák egymást ölik, hanem hogy falkába verődve emebereket támadnak meg.

És egy tucat éhes kutyűát nem fogsz leszerelni egy doboz cigivel mint pár koldust.

Elvadult kutyákat hiűába ivartalanítasz attól még ott maradnak és veszélyt jelentenek az emberekre. Ezeket már nem fogod visszaszelelidíteni sem.

Ez az a terület ahol a posztoló a saját mozgalmát járatja le.

Hagyni kellene a témát.

Grgabácsi 2013.09.24. 09:39:57

Szeptember negyedikén voltam Bukarestben és már akkor botrány volt a kutyatámadásból, szóval az a bizonyos eset nem is 10-én volt.

maroz 2013.09.24. 10:08:24

@Grgabácsi: Szeptember másodikán történt.

És Vadim Tudort hiteles forrásnak elfogadni, hát, elég súlyos idiotizmust feltételez. Hogy akkor a Kínába szánt kutyahús-exportról ne is beszéljünk.

csokiájsz 2013.09.24. 10:31:07

véleményem szerint a bejegyzés írója a probléma valódi ismerete nélkül ítélkezik, mert az olyan "zöld", hogy védjük meg a kutyákat.

qwertzu 2013.09.24. 10:32:18

"A magyar állatvédők 2013. szeptember 22.-én vonultak a román nagykövetség elé. "

Ja igen, tahók vagytok. Magyarországon is irtják a kóbor kutyákat. Ti egy tűrhetően kóborkutya-mentesített országból osztjátok az észt a szerencsétlen romániában élőknek, hogy hogyan kéne kezelni a problémát. Olyan belügybe pofáztok bele, amihez tényleg semmi közötök. Ha nagyon tenni akartok valamit , akkor söprögessetek idehaza, biztos lenne mit.

Baloldali érték 2013.09.24. 10:35:14

Gondolom a nyugati állatvédő "civil" szervezetek most kamionszámra viszik haza a kutyákat. Ja nem, csak párezer kilométerről szakértenek bele.

A román kutyaproblémát már nem lehet humánusan kezelni.

♔batyu♔ 2013.09.24. 10:42:21

Egy csomó civil szervezet most abból él meg, hogy Romániában irtják a kutyákat.

Most mindenki elgondolkodhat azon, mi az érdeke ezeknek a szervezeteknek. Igen, nekik az az érdekük, hogy sok legyen a kutyákat kiirtó román és azok lehetőleg kegyetlenek is legyenek.

Ismerős, nem véletlenül van tele az összes ország nácival.

mojoking77 2013.09.24. 10:45:56

@qwertzu: Igen. En is ezt olvastam ki. Persze, szornyu dolog a barbarizmus, de majd amikor a szerzot vegigkergeti egyszer is az utcan egy kobor kutya, rem gyorsan el fogja felejteni egy eletre, hogy valaha is irt erre a blogra egy ilyen postot.
Nekem is volt egy ilyen kollegam anno, aki meg volt gyozodve, hogy nincs olyan kutya, amit ot nem tudna baratjava tenni fel perc alatt... Mar nem vallja ezt az elvet :)

zsírmalac 2013.09.24. 10:57:11

@patakom: "Mert a cikk szerint az ivartalanítás sem hozta meg a kívánt eredményt. A tények ettől még tények maradnak a kutyák meg szaporodnak."
Persze, hogy nem, ha telibeszarta mindenki, pont ahogy nálunk is.

Szarazinda 2013.09.24. 10:58:47

Én sem hiszem, hogy ivartalanítással meg lehet oldani a kérdést. Azt sem, hogy kiirtással (bár összességében hatékonyabbnak tűnik), valszeg sajnos a kettő kombinációjára van szükség. A poszt nagyon naiv. Én vagy 5 éve voltam Bukarestben, akkor már a saját állításuk szerint közel jártak a megoldáshoz, most van 2013. Valami félrement.

Dekatlon 2013.09.24. 11:02:41

Sötétzöld megközelítés. Az elszaporodott kutyákat irtani kell. Ez van. Ha el tudják adni Kínának, akkor adják el. Egyetlen részt éreztem jogosnak, a humánus kivégzés utáni igényt.

Nebel 2013.09.24. 11:03:27

Persze hagyni kell 70 000 kutyát az utcákon portyázni. Ez már olyan szinten kezelhetetlen, hogy csak ez az egyetlen megoldás. Aki ezt nem látja be fogyatékos.

Amúgy mielőtt még valaki sipákolni kezdene, állatbarát vagyok és kutyatulajdonos.

Szelid sunmalac 2013.09.24. 11:06:17

Csak jelzem, hogy a koborkutyakat nalunk is, es mas orszagokban is irtjak. Sinterek, vadaszok, stb.

zsírmalac 2013.09.24. 11:13:29

@csokiájsz: @qwertzu: @ZF2:
És szerintetek ez a "megoldás" így rendben van?
Nem maga az irtás a gond, azt mindenki látja, hogy _most_ olyan mértéket öltött a probléma, hogy nem lehet kikerülni.
A gond az, ahogyan a "megoldást" elképzelik:
- agyonverés, élve elégetés a humánus kilövés és altatás helyett. Ez nem megoldás, hanem barbárok tobzódása az erőszakban.
- továbbá: mindez durván 3 évente megismétlődik, mert ezen kívül semmit nem tesz sem a kormány a kóbor kutyák elszaporodásának megakadályozására.
Vagyis most kiirtanak egy csomót, aztán 2-3 év múlva megint ugyanennyi lesz.

zsírmalac 2013.09.24. 11:14:03

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Valóban, de nem vascsővel verik őket agyon.

Grgabácsi 2013.09.24. 11:16:07

Bájdövéj, egy napot töltöttem Bukarestben és egy valamit nem tettem: nemigen néztem a lábam elé. Mégsem léptem kutyaszarba, de nem is láttam. Mint ahogy egyéb más anyagcseretermékek szagát sem éreztem a Gara De Nord környékének egy pontját leszámítva. Szóval a kutyakérdésben nem tudnak előrehaladni, de legalább másban igen.

zsírmalac 2013.09.24. 11:16:21

@Nebel: "Ez már olyan szinten kezelhetetlen, hogy csak ez az egyetlen megoldás."
Most már igen. De egyrészt legalább részben meg lehetett volna előzni. Továbbá ha humánus módon irtanák őket, más volna az állatbarátok reakciója is.

yafet 2013.09.24. 11:16:36

A vadakat is azért lövik ki, hogy meggátolják a túlszaporodásukat.
70.000 kutya néhány négyzet km-en mi a fasz, ha nem túlszaporodás. Ugyanakkor vérnyúlak támadásáról még nem hallottam, de egy tucat kutya elég gáz szitut ereményezhet.

Vinnéd oda labdázni a gyereked???

kkn 2013.09.24. 11:19:47

Ahogyan a vadászok is ezt csinálják a vadállománnyal, csak szervezett, szabályozott környezetben.
Itt nem az alaptézissel van baj, hanem, hogy a szadisták itt élik ki magukat. Dehát még én is halottam pl. anno osztálytársaimat, hogy hogyan kínoztak meg macskákat, ölték meg őket, ez mindenütt jelen van. Ez a réteg jelen van, őket nem lehet eltüntetni, és ilyen nagyarányú intézkedésnél rész vesznek sajnos.
De vágóhidakon is vannak túlkapások.

Ha valami hasonlót szeretne átélni az ember, csak el kell menni itthon egy keleti országrészben lévő szegény falu romák által lakott részére, ahol szabadon portyáznak a kutyáik, és utána ezt csak be kell szoroznia, hogy megtudja, mi a helyzet Romániában.

De ez megvan még keletebbre, az oroszoknál is ott vannak ezek az elvadult kutyafalkák.

régen herceg 2013.09.24. 11:21:38

"...vonultak a román nagykövetség elé. (Szándékosan kisbetűvel írva mert..."

ciki ez a kicsinyes nemecsekernőzés, pláne hogy _tényleg_ kisbetűvel kell írni

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.24. 11:24:22

Miért, amikor Helsinkiben kiirtották a city-nyulakat, mert a sok buzi megvette húsvétkor a nyulakat aztán elengedték és elszaporodtak a városban, de úgy hogy ellepték a parkokat, állítólga lerágták a fák kérgét. No huhh huhh... Amúgy szerintem tök helyes kis állatok voltak, pici kis nyulak voltak, végül vadászgörényekkel levadászták az összeset. Akkor nem hörögtek jogvédők.
Ja és a mindent leszaró rohadék sirályokat, amik tényleg rohadt idegesítőek nem bántják, pedig beleszállnak a tányérodba a teraszokon, kiverik a kezedből a burgert meg a fagyit, nem azokat nem szabad. Csak a kis nyulakat.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.09.24. 11:25:35

"...a kutyákat a legiszonyatosabb módon végzik ki, mint a lelövés,..."

a kilövés miért iszonyatos? a többi nyilván az, illetve a lövés is, ha olyan helyre megy a találat. de a kilövés nem azt jelenti, hogy minden - egyébként lőni nem tudó - ember kezébe puskát adnak, és azok lődözni kezdenek az állatokra. Igen, állatokra, mert azért ne vegyük már egy szintre a kutyákat a gyerekekkel!
és az ivartalanítás nyilván nem tökéletes megoldás, hisz egy kutya simán elél 10-15 évig. addig veszélyeztessék a falkák az embereket? és főleg a gyerekeket, mert a méretük miatt nagyobb esélyük van egy támadásra...
nyilván a kilövés és ivartalanítás kombinációjából kéne egy alkalmas megoldást kidolgozni, és valószínűleg azért döntöttek az irtás mellett, mert olcsóbb, és gyorsabb.
felénk is vannak kóbor kutyák, szerencsére egyelőre nem sok, és nem is vadak, de ez alapján el tudom képzelni, milyen lehet a helyzet romániában, és meg tudom érteni őket.

elkoltozott. 2013.09.24. 11:25:40

Elképzelem ahogy Kina átveszi a 70000 döglött kutyát hogy majd jól megsüssék.. csorgó nyállal.
Ha kicsit is tájékozott lennél akkortudhatnád hogy:
-Nem is igazán Kínában eszik a kutyahúst hanem Vietnámban van nagyobb hagyománya. De persze nyilván Kinában is eszik.
- A kutyahús igazi kuriozum, nem úgy megy ez hogy kimész Kinában a egy piacra és minden húsbólt tee van nyúzott kutyával.
- Külön faj az amit evésre tenyésztenek.

Nem is tudom mit gondolsz most komolyan? Az vana szemed előtt hogy az idióta kinai vesz egy bernáthegyit mert az jó nagy és jól megeszi? Vagy hogy mindenféle utcán felnőtt korcsot megzabálnak?? Gondolkozz már kicsit.

Nekem is vannak kutyáim és voltak is, de ha irtani kell akkor irtsák. Ez van, ha meg akkora nagy állatvédök azok akik tüntetnek hát menjenek ki Bukarestbe és vigyék haza a kutyákat, nevelgessék meg miegymás.

mulholland2 2013.09.24. 11:25:58

Tipikus Magyar suttyó hozzászólások. Bezzeg ha ott lennétek egy kutya szó szerinti válogatott kivégzésénél biztos ilyen könnyen írnátok le ezeket "genyaságokat". Ha még ritkítani is kell a számukat, akkor is megvan ennek a humánus módja.

qwertzu 2013.09.24. 11:26:29

@zsírmalac: Ez az élve elégetés nekem némiképp meseszerűnek tűnik. Mi a fenéért égetnék élve őket?

yafet 2013.09.24. 11:31:57

Kétségtelen, hogy a románok barbárok; mint ahogy az is, hogy ki kell lőni a kóbor állatokat.

Lelektan 2013.09.24. 11:33:59

Kedves posztolo,
Konnyű azt mondani, hogy lemészárolják a kutyákat a Románok. Én itt élek és jártam Bukarestben, megtörtént, hogy az autobol nem tudtam kiszálni 30 db kedves kiskutya miatt amely épp engem szemelt ki a kovetkező ebédlehetőségnek.
Jut eszembe ezelött 12 évvel kb 28000 kutya volt Bukarest utcain, és ebből a kutyafalkákbol állo kedves társadalom, épp halálrazabalt egy japán katonai atassét, azota ivartalanitanak az alapitványok kb 3 millio euro értékben évente és 80000 kutya van ezek csippel ellátot állatok. Országosan 14 millio eurot költenek ivartalanitásra és kb 150 ezer eurot költenek a megyei jogu városok átlagosan a menhelyek fentartására. Ez egy nagyon jó üzlet. Ehez ha hozzaszamoljuk az évente 2ö ezres kutyaharapas miatt kezelt egyént akkor ez elegendő pénz lenne a cukorbetegek állami ellátására.
Jelenleg kell fizetni az ellátásért mert nem jut mindenkinek támogatott orvosság.
Szomorú és ősszeegyezhetetlen szempontok. Gondolom nincs kutyád.

Brix 2013.09.24. 11:34:37

A németeknél miért tudják humánus módon kezelni ezt a problémát? Ott, szinte nincs kóbor kutya , mert a társadalom nem primitív balkáni , hanem kultúrtársadalom.
Minél délebbre és keletebbre megyünk, annál több problémával találkozunk ezen a téren.
Kizárólag a román emberek, és az állam a hibás, hogy idáig fajult a helyzet. Most , hogy uniós tagok, oldják meg európai módon a helyzetet, ne balkáni barbár módon
A kutya az ember legjobb barátja , érző lény, nem érdemli meg ez a bánásmódot!

Az anyádba is 2013.09.24. 11:38:29

Remek poszt volt,remélem minél több szaró bolhazsákot fingatnak ki! :)

zsírmalac 2013.09.24. 11:39:05

@qwertzu: Erről most csak olvastam, de a hasonló ukrán kutyairtás idején sajnos láttam videót is.
A válasz az, hogy egyszerűen élvezik az állat szenvedését. Vannak ilyen alantas emberek. (Természetesen nem mind, aki az irtásban részt vesz.)

Szelid sunmalac 2013.09.24. 11:39:32

@zsírmalac: A modszerrel lehet vitatkozni, de a teljes elutasitasarol nem.

zsírmalac 2013.09.24. 11:39:45

@Az anyádba is: Remélem, téged meg jól pofáncsűr valaki.

mark75 (törölt) 2013.09.24. 11:40:24

Primitiv orszag, primitiv politikusokkal.

Kmg42 2013.09.24. 11:41:01

"mintha a világ a gyermekéhhalált azzal oldaná meg, hogy lemészárolja a gyermekeket."
Technikailag nagyon barbár dolog, de megoldja a problémát? Megoldja. Gyakori volt az emberiség történelmében éhezések idején? Nagyon is! Örülünk hogy ma már nem kell ilyenre sort keríteni? Igen.
Sajnos a kutyákkal még nem jutottunk el erre a civilizációs színtre... most egy kis időre el kell fordúlni és gyorsan szemet becsukva letudni a dolgot aztán kigondolni hogy ez a jövőben hogyan kerülhető el.

Az hogy meg a románok válogatott brutalitással teszik mind ezt nem tudom,... meglep valakit? :-p

mark75 (törölt) 2013.09.24. 11:41:19

@Az anyádba is: en ingyen es bermentve kifingatlak faszfej.

zsírmalac 2013.09.24. 11:41:30

@Lelektan: "Országosan 14 millio eurot költenek ivartalanitásra és kb 150 ezer eurot költenek a megyei jogu városok átlagosan a menhelyek fentartására. Ez egy nagyon jó üzlet."
Ha a lakosság jelentős része ilyen balkáni suttyó, költhetnek bármennyit.

victor vacendak 2013.09.24. 11:45:52

@Brix: Romániában eddig nem volt pénz a kóborállatok befogására, tárolására, ivartalanítására, jelölésére vagy éppen elaltatására. Katasztrófális állapotok van, belvárosi utcákban 8-10 kóborkutya él, és bizony béár többségük azon kívül, hogy minden tösszeszar, levizeli és megkergeti az autókat nem sok kárt okoz (legfeljebb, mikor egész éjjel ugatva nem hagyja a jómunkás embert aludni), de van pár mely kifejezetten agresszív. Az ember nem szívesen sétáltatja a babáját, mert sosem lehet tudni, hogy a morgásból mikor lesz támadás.
Nem mondom, hogy egyetértek a megölésükkel, de valamit tenni kellett.
A németeknél van pénz ilyesmire. Mert akár hiszed, akár nem, ez pénz kérdése.

qwertzu 2013.09.24. 11:47:30

@Brix: "A németeknél miért tudják humánus módon kezelni ezt a problémát?"

Miért ők hogyan kezelik a lakott területen kívül kóborló kóbor kutyákat? Tudnak jobb módszert a lelövi őket a vadásznál?

inkvisitor 2013.09.24. 11:52:02

A probléma a mennyiséggel van.
MO-n a kóbor kutyák mennyisége korlátozva van, mivel a felbukkanó kóbor példányokat gyorsan kilövik, illetve begyűjtik.
Romániában ez elmaradt, és a felszaporodó mennyiséggel csak ipari léptékben lehet foglalkozni.
Amúgy a kedves "sötétzöld" kollégák mit gondolnak, régen hogyan ment a szaporulat szabályozása faluhelyen? Vizeshordó és bunkósbot. Valamint a háztáji őrkutyák darabokra tépték a lassabb odatévedő ebeket.
A kulturált, példaként felhozott északi országok esetében pedig belegondoltak a kommentelők abba, hogy egy kutyának mennyi esélye van túlélni az ottani telet? Nálunk is előfordultak -20°C-ok, hát még északabbra... Ez elég hatékonyan korlátozza a számukat.
És mielőtt beszólnának, van kutyám.

Brix 2013.09.24. 11:52:35

@Az anyádba is: Az olyan fajta emberekből lesznek a gyerekverők, a gyilkosok, mint amilyen Te vagy!
USA vizsgálatok kimutatták, hogy azok az emberek akik állatokon már elkövettek erőszakos cselekményeket, azok jóval gyakoribban követnek el erőszakos bűncselekményeket, emberek ellen.

Az állatok elleni antihumánus erőszakot nem legitimálja semmi. A román államnak kutya kötelessége európai módon megoldani a problémát!
Románnak lenni, eddig is a lehető legrosszabb volt Európában. A románok lehető legkisebb respekttel bírnak, ezután még kevésbé fogják tisztelni őket!

Brix 2013.09.24. 11:57:57

@qwertzu: A német állatvédők befogadnak minden kutyát, még arra is képesek , hogy saját pénzükön Kelet-Európa utazzanak az állatokért!
@victor vacendak: A román államnak az EU-hoz kellene fordulni, pénzügyi támogatásért , ha nem képesek európai módon megoldani a problémát!
Sajnos , az a legnagyobb baj, hogy Románia soha nem lesz európai szemléletű ország, hanem megmarad balkáni országnak, mentalitásban

maroz 2013.09.24. 11:59:56

@victor vacendak: Dan Marinescu, az Adevarul nevű román újság főszerkesztője azt írja egy tegnapi blogbejegyzésében, hogy pont a pénz az oka a töketlenkedésnek. Azt mondja, hogy a témára rácuppant civil szervezetek zöme ugyanis ívesen leszarja a kutyákat, nekik az a fontos, hogy a kóborkutyák révén összekalapolható, ilyen-olyan forrásból származó pénzekből minél többet megfogjon.

Ehhez pedig kellenek a kóbor kutyák, no meg vérdemagóg propaganda kell, a legdurvább és legostobább hazugságokat is bátran beleértve, hiszen a sötétzöld lelkületű nyugati finanszírozók bukszája ettől sokkal könnyebben megnyílik.

Dan Marinescu ismerteti a témában született legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat is, melyek szerint a románok 84%-a tényleg súlyos problémának gondolja a kóbor ebeket és 92%-uk azonnali megoldást szeretne. Abban viszont nem nagyon van egyetértés, hogy mi legyen ez az azonnali megoldás, megoszlóan támogatják a begyűjtést és a menhelyeken tárolást, az örökbefogadást és az ebek megölését.

A főszerkesztő azt mondja, hogy a probléma megoldását pont a rengeteg nyálverés, a vérdemagóg hülyeségek (lásd a jelen posztot is) hátráltatják, és nehéz lenne amellett érvelni, hogy ebben neki ne lenne igaza.

kapusedző 2013.09.24. 12:01:28

@maroz: Arra azért kíváncsi lennék, ha az ő gyerekét tépnék szét ezek a kutyák. Aki ezt írta, az még sosem volt Romániában vagy Ukrajnában, ahol ugyanez a helyzet. Mindenkit megtámadnak, akinél kajaszagot éreznek...

inkvisitor 2013.09.24. 12:01:52

Budapest Patkánymentes város.
Elérési mód: folyamatos irtás.
Magyarország nagyjából kóborkutyamentes ország. Megoldási mód: kóbor állatok befogása, majd két hét múlva kivégzés, ha nem kell senkinek.
Románia: hatalmas mennyiségű elvadult kóbor kutya, amik nem félnek az emberektől. Megoldási mód: irtás ==> közfelháborodás... Nem szemellenzős egy kicsit ez?
Az élve égetés nem hatékony, az agyonlövés humánus, mert elfogott állatnál már csak a hatékonyság miatt is fejlövést érdemes használni. (drága a lőszer ekkora mennyiségnél).
Az állatvédők szerintem inkább azon akadnak ki, hogy nagy mennyiségben tervezik az kutyairtást. Ez csak a számok miatt brozasztó, mivel nem lehet ekkora mennyiséget diszréten, szemtől elrejtve elpusztítani, mint nyugatabbra teszik. És a nagy számok törvénye alapján óhatatlanul előkerül pár szélsőséges eset.

Démonmac1 2013.09.24. 12:02:05

@Brix: "A román államnak kutya kötelessége európai módon megoldani a problémát!" Adsz rá pénzt?

A leggyorsabb legegyszerűbb módja a kilövés.
(nincs kutyám, de támadott már meg kóbor eb)

victor vacendak 2013.09.24. 12:03:48

@Brix: a román állam kap az EU-tól támogatást, de ha elolvasod a többi hozzászólót, akik konkrét számokat írtak a kutyák számáról, abból kiderült, hogy a probléma túl nagy, a pénz meg túl kicsi.

victor vacendak 2013.09.24. 12:08:22

@maroz: na, ha ez így van, akkor nincs is már miről beszélni a továbbiakban.
Egyébként 2 éve nyáron pont emiatt kibaszott sok kóborkutya miatt valami elképesztő bolha invázió volt a román városokban. Kórházak alagsorában sötét felhőként ugráltak, de egy parkolóból sem lehetett úgy megtenni gyalog 10 métert, hogy az ember gatyáján ne lett volna féltucat bolha.

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:09:03

@Brix: ez hazugság
az állatok elleni erőszak semmilyen összefüggésben nincs az emberek elleni erőszakkal
a nagyszöleim öltek állatokat, tyúkot, disznót, kacsát, libát és nagybátyám vadászott is, mégis jó emberek voltak
az állatokkal humánusan bánni nem lehet, mivel nem humán, emberi faj tagja
Gandhi egy idióta volt, persze ő vega lévén vérszomjas gyilkosnak tarthatott minden húsevőt
"The greatness of a nation and its moral progress can be judged by the way its animals are treated"
Gandhi sok hülyeséget mondott, nem ez az egyetlen baklövése

Hitler ellenben biztosan nagyon jó ember volt, mivel vegetáriánus volt és a kutyáját is nagyon szerette, meg úgy általában az állatokat...

hasonlóképpen jogi nonszensz, ökörség és ostobaság arról beszélni, hogy az állatoknak jogai vannak
nincsenek
nem lehetnek jogok és kötelezettségek alanyai

aki már járt Ukrajnában vagy Románia keleti felében, az tudja, hogy a kóbor kutya probléma óriási
ezt meg kell oldani, kínozni nem kell, mert felesleges, de kilőni nem ártana pár tízezer kóbor ebet

ez 50 éve teljesen természetes lett volna, a 21. századra meg amikor a hipszterek már csak előre kisütött pepihús pogácsákat esznek mindenki irtózik a vértől
a kutya is "barát" lett, sőt gyerek és társpótlék, ezért elkezdték antropomorfizálni...
érdekes, a kutyák ugyanúgy a fogaikkal ölnek, mint régen, ők nem civilizálódnak

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:14:11

@maroz: igen, a kóbor kutya a rákos gyerek után a legjobb adománygyűjtő ikon Magyarországon is
nyugaton meg messze előzik az állatjóléti szervezetek a rákos gyerekkel foglalkozókat is adománybezsebelésben

biznyic iz biznyic

nnnnnnnn 2013.09.24. 12:14:37

számomra csak az minősül állatvédőnek aki minimum vegetáriánus.

naponta malacok, csirkék, bocik millióit mészárolják le, tartják embertelen körülmények között megszületésüktől haláluk pillanatáig.

miben különb egy malac egy kutyánál?

malacokért mért nem tüntetnek az állatvédők? és az állatvédők amúgy mind vegák legalább?

Grgabácsi 2013.09.24. 12:17:43

@qwertzu: Vagy lehet, hogy ott nincs boldog-boldogtalannak kutyája?

inkvisitor 2013.09.24. 12:21:31

@Grgabácsi: Vagy ott kicsit keményebb a tél?

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:24:22

a veszettség is egy komoly probléma, ezt is sokan elfelejtik
ahogy megyünk kelet felé, nő a veszettség elterjedése
halálos betegség
kutyák, macskák terjesztik jellemzően az emberek felé

ki kell lőni őket, persze a zöld szervezetek a probléma fenntartásában érdekeltek, ebből van pénzük

dzsedi 2013.09.24. 12:26:11

szerintem te kedves posztíró egy idióta vagy. a kóbor kutyákat össze kell szedni az utcáról és bizony elaltatni. vagy ahogy olcsóbb, de le kell tüntetni. ha meg meg is veszik a kinaiak, szerintem fölöttébb leleményes,hogy pénzt csinálnak belőle.

kapusedző 2013.09.24. 12:26:25

@Brix: Azt, hogy a románok milyen riszpekttel bírnak Európában, azt nagyrészt annak a sok mocskos tetves cigánynak köszönhetik, akik végig lopták, rabolták Európát, mióta útlevelet kaptak.Már nincs ország, ahol ne köpködnének rájuk...

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:28:54

@$$$=$$$: persze, hogy embertelen körülmények közt tartják az állatokat, hiszen nem emberek
mellesleg emberek is vannak embertelen körülmények között a világban, de Európában is

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.09.24. 12:33:17

Az ilyen posztokkal az a baj, hogy legalább olyan primitívek, mint mondjuk egy kutyáknak szánt élvedaráló. Amennyiben egy állatvédő használni akar az ügynek, írjon lehetőleg tényszerűen, hisztimentesen, különböző gazdasági és egyéb ismeretekkel felfegyverkezve, számos forrást felhasználva, minden oldal álláspontját alaposan megvizsgálva. Különben csak az indulatokat szítja, abból meg van éppen elég.
Romániában nem az a probléma, hogy élve tüzelik el a kutyákat. Biztos van olyan elmebeteg állat, aki megteszi, de nyilván nem ez a hivatalos, elfogadott, széles körben alkalmazott megoldás, pl. már csak azért sem, mert rettentően kevéssé hatékony. Az egyik probléma az, hogy iszonyatos mennyiségű kóbor kutya mászkál az utcákon, akiket soha a büdös életben senki nem fog befogadni, se ivartalanul, se ivarosan. Ezek az állatok domesztikál jellegüket gyakorlatilag elveszítették. A másik probléma a lakosság mentalitása, ami erősen emlékeztet a nálunk 20-30 még teljesen általános, ma közepesen elfogadott "ki nem szarja le az állatokat" hozzáállásra. Ezzel a hozzáállással pedig nem csak az a baj, hogy a szegény pelyhes állatok szenvednek, hanem az is, hogy totál rövidlátó és kontraproduktív (és primitív, de ebbe most ne menjünk bele.)
A megoldás valami olyasmi lenne, hogy a kóbor állomány reménytelen, átlagember számára szocializálhatatlan részét KÍMÉLETES módszerekkel kiirtják, a maradékot ivartalanítva gazdáknál helyezik el, a lakosságot meg úgy általában próbálják meggyőzni róla, hogy ne járuljon hozzá a problémához olyan bunkó megoldásokkal, mint pl. a megszülető kiskutyák kib-szása az utcára/mit sem sejtő szomszédhoz. Dotálni lehetne a háznál tartott kutyák ivartalanítását is, meg hasonlók. Mondjuk ahhoz vagy 50 évnek el kell telnie, hogy Románia (meg Magyarország...) eljusson arra a szintre, hogy nem azért nincsenek kóbor kutyák, mert az éj leple alatt begyűjtik őket a szervek, hanem azért, mert a kedves lakosság vigyáz a saját kutyáira.

CyberPunK 2013.09.24. 12:33:26

Miért van az, hogy ezek a sötétzöldek sose reagálnak a kommentekre?

maroz 2013.09.24. 12:34:07

@victor vacendak: Bridgitte Bardot már 2001-ben is irtózatos hisztit generált, Bukarestbe utazott, hogy úgymond megakadályozza a kóbor ebek megölését, és persze most is egyből szolgálatba helyezte magát, rögtön levelet írt Basescu elnöknek, amelyben azt írta, hogy "pár nappal ezelőtt egy négyéves gyerek belehalt abba, hogy megharapta egy kutya és nem kapta meg megfelelő ellátást".

Mikor Bridgitte Bardot alapítványát szembesítették azzal, hogy nem pont így történt, akkor erre azt reagálták, hogy hát, igen, elképzelhető, hogy téves információink lehetnek erről a sajnálatos balesetről, és hogy Bardot asszony együtt nagyon sajnálja az elhunyt kisgyereket.

No és most még Pamela Anderson is bekapcsolódik az ügybe, mert hát ő is állatbarát lenne, vagy mi a szösz.

Pont ugyanolyan ez az egész cirkusz, mint az afrikai éhezők megsegítése: csomó nyugati jóérzésű embert behülyítenek, pénzt gyűjtenek tőlük, ami törvényszerűen az afrikai haduraknál fog kikötni, hadd legyen miből még több fegyvert venni és még nagyobb nyomort fenntartani. Pont így működik a dolog a romániai kóbor kutyákkal is, csak itt nem mindenféle kalasnyikovokkal hőzöngő hadurak teszik zsebre a lét, hanem a szakosodott civil szervezetek. Mely biznisz mikor érne véget, mikor szűnne meg? Ha már nem lenne elég kóbor eb, ha nem lennének jól eladható hírek arról, hogy a tahó románok mészárolják azokat az aranyos kis kutyulikat, az ember legjobb barátját. Gondoljunk bele: érdeke-e ez egy olyan civil szervezetnek, amelyiknek a létrehozói pont abból élnek meg, hogy ők a nagy állatvédők?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.09.24. 12:36:35

@inkvisitor: Szerintem a tél maximum a nagyon apró vagy a rövidebb szőrű kutyákat szelektálja ki, de a klasszikus kóbor keverék közepes méretű és félhosszú/hosszú szőrű. A mi nagyobbik kutyánk (akit kb. egynapos korában dobott ki egy kultúrlény, és cumisüvegből nevelték az Állatkertben, míg össze nem találkoztunk) egészen a legutóbbi időkig még a kutyaólba se ment be, volt olyan téli reggel, hogy ráesett egy fél méter hó és nem tudtuk, hol van (:

Circus 2013.09.24. 12:37:03

@maroz: nagyrészt egyetértek, magam is jártam/járok kocsivel keresztben Románián, áldatlan állapotok uralkodnak. Valahol, valamit tenni kell, nyilván, a tömegmészárlás a legkevésbé humánus, de mennyivel jobb, ha egymást tépik szét, vagy éhen halnak, esetleg megfagynak?

Azonkívül az úttesten heverő exkutyust meg elütötték, így ránézésre.

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:39:25

@dzsedi: a kínaiak nem vesznek semmit, egyszerűen tenyésztik a saját céljaikra, nem kóbor állatokat fognak be, olcsóbban állítják elő a kutyahőst, mint ahogy Európából szállítanák oda a teljesen megbízhatatlan kóbor állatok húsát

nnnnnnnn 2013.09.24. 12:39:26

@bambanő: vannak akkor embervédők is?

maroz 2013.09.24. 12:39:32

@kapusedző: Hülyeség. Ma Európa összes komolyabb egyetemén elboldogulsz, ha ismered a román nyelvet. Szinte pillanatokon belül találsz egy ott tanító, vagy ott kutató igen megbecsült románt, és ez így van még az élet több területén is, a szolgáltatóiparban, például, szóval oké, hogy a román cigányoktól nem annyira boldogok sok európai államban, de azért túlozni nem kéne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.24. 12:40:27

@maroz: miért aljas ez a poszt? a románok nagyon primkók voltak mindig is

Laciii 2013.09.24. 12:43:30

@Kovácsné:
De a te kutyád nem éhezéstől legyengülve várja a telet.

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:43:40

adjanak néhány 22-es kispuskát, pár ezer lőszert és hobbiból is lövünk több száz kóbor kutyát, macskát a haverokkal
lehetne erre szafarit is szervezni...
vendégvadásztatást... hogy az olasz vadászok ne csak pacsirtát meg poszátát lőjenek halomra, hanem valami hasznosat is csináljanak K-Európában

Brix 2013.09.24. 12:44:00

@$$$=$$$:" miben különb egy malac egy kutyánál?" Abban , hogy a kutya az ember barátja , leghűségesebb társa. Az ember nem öli meg a barátját!

@bambanő: "az állatok elleni erőszak semmilyen összefüggésben nincs az emberek elleni erőszakkal" DE , igen a tények mást mutatnak. Amerikai vizsgálatok kimutatták , hogy azok akik állatokon is elkövettek erőszakot, hajlamosabbak emberek ellen is elkövetni! A hús céljából elfogyasztott haszonállat megölése, az nem egyenlő az állatok elleni öncélú erőszakkal, nem is erről van itt szó.
Az kutyáknak van lelke, érző lények, ahogy az ember, így humánus bánásmódot érdemelnek. A kutyák érzik az örömöt és a bánatot is, ezt világhírű magyar kutatások bizonyították. ( Csányi Vilmos)
Minden fejlett országnak van állatvédelmi törvénye, amely segítségével többé-kevésbé megvédik az állatokat az emberek által elkövetett erőszaktól!
Minél fejlettebb egy ország , annál fejlettebb az állatvédelmi törvénye!

nnnnnnnn 2013.09.24. 12:45:01

@Brix: a malacok is ugyan olyan okosak mint a kutyák. akkor te csak kutyavédő vagy, nem állatvédő?

kewcheg 2013.09.24. 12:45:26

Több helyen felháborodva láttam magyarországon, hogy pusztítják az egereket.Mégpedig méreggel és fogóval.A múltkor is éppen mentünk Kúnóval (jogvédő haverom) vidékre szétnézni, és hát,ahogy szállunk ki a Range-ből,hát nem egyből azt látjuk, hogy a tyúkoknak az óljában seholse nem volt légkondi? Ez felfoghatatlan.Múltkor is, hogy megjöttünk Jersey-ből egy állatvédő konferenciáról,elképedve láttam, hogy a reptéri kutyák milyen depressziósak voltak...Azért meg kellene már tanulni állatot tartani barbarisztánban...

nnnnnnnn 2013.09.24. 12:47:02

@Brix: malacoknak is van lelke!

maroz 2013.09.24. 12:47:57

@tesz-vesz: Mert a tényeket illetően is hazudik.

Ha csak véleményeket közölne, azzal még rendeb is lennénk, lám, te is leírod, hogy "a románok mindig is primkók voltak", ami egy vélemény, te ezt gondolod egy 18 milliós népről, ezen túl lehet lépni, hiszen ez van, ezt gondolod, mit lehet ezzel kezdeni, semmit,

Ezzel szemben a poszt legtöbb tényszerűnek tűnő állítása vagy viszonylag könnyen cáfolható hazugság, vagy olyan szintű konfabuláció, amitől az embernek kinyílik a kisbalta a zsebében. Márpedig aki nem véleményt, hanem tényeket közöl és ezek a tények nagyon nyilvánvalóan hamisak, az valahol felveti az aljasság gyanúját, pláne akkor, ha ott a másik gyanú is, hogy nem véletlenül, nem tudatlanságból közöl hamis tényeket, hanem szándékosan.

victor vacendak 2013.09.24. 12:48:26

@bambanő: a macskákat nem kell kilőni. azok hasznosak se egér se patkány nincs ott, ahol van macska. a macska képes önellátásra és nem öl embert.

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:50:15

@$$$=$$$: na ja, az emberevők tartsák a fogyasztásra szánt embereket emberhez méltó körülmények között
az állatevők meg az állataikat állathoz méltó körülmények között

nnnnnnnn 2013.09.24. 12:51:40

@bambanő: utóbbira sajnos a jelenlegi populációs létszám miatt nem kerülhet sor. amit sajnálok nagyon, főleg a malacok miatt. a csirkék annyira nem is érdekelnek, de a malacok...

bambanő (törölt) 2013.09.24. 12:56:19

@victor vacendak: a macska veszettséget terjeszt, emberre, állatra is
Izraelben is a legutóbbi emberi veszettség áldozat egy beduin nő volt, akit megharapott egy macska
a mai macskák nagy része nem fog egeret, patkányt, hanem szemetet eszik vagy etetik őket szenilis öregasszonyok
a macska, ha mégis vadásznak, akkor a természetben védett madarak, hüllőket, kétéltűeket öl halomra, fészkeket fosztogat és betegségeket terjeszt
a házimacska keveredik a vadmacskával, amit így a kihalás szélére sodort, gyakorlatilag már alig van tiszta vadmacska emiatt a természetben

a macskákat ki kell lőni, le kell mérgezni a gecibe
a macskának az európai ökoszisztémában a mai számban semmi keresnivalója nincs, pláne nem az elvadult házi macskának

a kutya is tud vadászni: idős emberre, őzekre, vaddisznó malacaira, háziállatra, gyerekekre stb.
ezért még inkább irtani kell őket

kapusedző 2013.09.24. 12:59:36

@maroz: Perszehogy hülyeség. Például Angliában sem az egyetemeken tanuló vagy tanító románok alapján ítélik meg őket, hanem a sok mocskos tolvaj alapján, akik ellepik a londoni utcákat. De már Lengyelországból is ebrudalják őket kifelé, nyilván a kulturált viselkedésüknek köszönhetően...

Gera 2013.09.24. 12:59:51

Előrebocsátom, hogy van kutyám és szeretem a kutyákat. Ennek ellenére semmi kivetnivalót nem látok a kóbor kutyák irtásában, ha azok komoly gondokat okoznak. Az természetesen baromság, hogy az irtás nem hatékony, ritkán hallani ilyen ökörséget. Persze ha az emberek továbbra is kihajigálják a kutyákat és nem szorítják korlátok közé a szaporodásukat, akkor önmagában az irtás nem oldja meg a problémát, csak enyhíti. Az is világos, hogy az ember tehet a kóbor kutyák létéről és nem a kutyák, de ez csak picsogás, ettől még a problémát meg kell oldani. Miután csináltak egy resetet, a románok is jól teszik, ha megakadályozzák, hogy a helyzet újra eldurvuljon, az emberek és a kutyák érdekében is. Ennek normális módja a kutyák kötelező chipeltetése nagyon szigorú büntetés mellett, majd az elkódorgott állatok gazdáinak büntetése és emellett komoly ebadó kivetése, amely alól teljes felmentést ad az állat ivartalanítása.

nnnnnnnn 2013.09.24. 13:02:12

@bambanő: már ne is haragudj, de jólenne ha malacokra nem vadásznának a kutyák, pláne gyerekmalacokra.

maroz 2013.09.24. 13:04:25

@kapusedző: A cigányokat, és nem a románokat. De felőlem higgyél azt, amit akarsz, te dolgod.

Brix 2013.09.24. 13:05:08

@$$$=$$$: Igen, van lelke a malacoknak is, de egyelőre a húsfogyasztás betiltása nem lenne életszerű a mai társadalmi viszonyok között. De a tartásnak és levágásnak már szigorú feltételei vannak
@maroz:
A románok Európában az egyik leginkább lenézett nép. Nem csak a román cigányok, hanem a románok is. A románok még saját magukat is szégyellik és gyakran olasznak hazudják magukat.
Ezzel a barbár aktussal, meg továbbra is azt bizonyítják hogy balkáni mentalitású nép!

qwertzu 2013.09.24. 13:05:49

@Brix: És tutira biztosan tudod, hogy ha egy vadász meglát egy kutyát a fekete-erdő mélyén, akkor nem lelövi, hanem expedíciót indítanak a befogására.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.09.24. 13:10:01

@Brix: Micsoda rózsaszín ködös általánosítás...

Speciel nem nagyon tudok barátként gondolni egy elvadult kutyára, ami a torkomat harapná ketté az éhség miatt...

Amikor bringázva egyszer megkergetet egy nagydarab jószág, akkor sem a barátság szó jutott eszembe...

Grgabácsi 2013.09.24. 13:11:09

@maroz: Azt hittem, arra akarsz kilyukadni, hogy az oláhok még a nyelvüket es úgy lopkodták össze :) Olasz, francia és magyar nyelvtudással kb. bármit meg lehet érteni románul.

Gera 2013.09.24. 13:22:03

@molnibalage: Azt se nagyon díjaznám, ha mondjuk egy erdei séta közben a kutyámat tépné szét egy ilyen falka. De alig hiszem, hogy akár egyetlen ilyen nagy túlélővel szemben lenne esélye. A kutyával vagy akár kutya nélkül kirándulásnál egyébként itthon is komolyan figyelembe kell venni, hogy lehetőleg tök lakatlan részen mászkáljon az ember, mert az idióta tanyatulajdonosok vadállatai általában mindenféle kerítés és hasonló nélkül szabadon rohangásznak és az emberben állandóan felmerül a kérdés, hogy a feléje rohanó üvöltő ötvenkilós kutya vajon megáll az utolsó öt méteren vagy a torkának ugrik. Nyilván közel száz százalékban az előbbi történik, de elég félelmetes élmény egy ilyen.

Dekatlon 2013.09.24. 13:23:58

@Grgabácsi: német+angol nyelvtudással meg hollandul, spanyollal portugálul, szerbbel horvátul stb.
És ez fontos egy kóborkutyákról szóló posztban! Istenem, de sokan vagytok rosszak...

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.09.24. 13:24:34

@bambanő: Azt hiszem, hogy az "aki állatokkal kegyetlen az emberekkel is az" kutatás nem azt firtatja, hogy "jók"-e az emberek (ezt egy tudományos kutatás igen nehezen tudná elemezni) hanem azt, hogy mennyire könnyen okoz fizikai sérelmet egy embernek az, aki az ilyesmihez állatoknál már hozzászokott. (Ahol a "hozzászokás" skálájának egyik vége mondjuk a disznóölés, a másik pedig a szándékos, minden praktikus okot nélkülöző, élvezetből végzett állatkínzás) Itt tehát nem Hitlerről és az ő nevezetes farkaskutyáiról van szó (amellett, hogy Hitler nyilván bármilyen kutatásban kiugró értéket képviselne, ezért nem lehetne igazán jól használni a statisztikákban), hanem mondjuk arról, aki a hatalmi lánc legvégén pl. a foglyok tettleges bántalmazását végzi. Vagy pl. egyszerű sorkatona a háborúban. Nyilván ezernyi más tényező is közrejátszik abban, hogy katonaként ki mennyire hajlandó embert ölni (ami jelen esetben nem jóság vagy rosszaság kérdése, pusztán technikai-lélektani probléma), de szerintem aki pl. rendszeresen részt vesz disznóölésen, az jóval könnyebben veszi a halálhörgést, a vért, a szagokat, stb. mint akit egy belvárosi könyvespolc mellől szólít a sors a háborúba. Aki pedig élvezetből kínoz állatot, az lelki beteg, és mint ilyen, nem feltétlenül tartja kevésbé megvetendőnek adott embercsoport tagjait, mint az oktalan állatokat.

victor vacendak 2013.09.24. 13:28:53

@bambanő: A román (gyanítom ez midnenhol így van, a házi kedvenc a veszélyes, mert az odamegy az emberhez) kóbormacska az nem harap meg senki emberfiát, mert retteg az embereketől és eliszkol. Ellenben a rágcsáló, veréb, galamb invázió jelentősen kisebb ott, ahol él pár kóbormacska. Nem kell megölni őket. A macskák alapból nem veszettség hordozók, és nincs is kontaktusuk olyan állatokkal a városban, melyek terjesztik (90%-ban vadon élő állatok).

victor vacendak 2013.09.24. 13:29:44

@Grgabácsi: a magyar nyelvtudást feldughatod magadnak, ha román közegben vagy. A francia és az olasz ellenben okés.

Szelid sunmalac 2013.09.24. 13:31:56

@elkoltozott.: De. De igy van. A piacon ott olik es nyuzzak a kutyakat. Felfuggesztik oket es ott nyuzzak.
Egyebkent olyan, mint a birkahus.

☉ ☾ 2013.09.24. 13:33:12

@CyberPunK: mert hülyékkel nem vitáznak, azért.

aegithalos 2013.09.24. 13:53:35

E: www.youtube.com/watch?v=wzakPUffdVI

Minden vagyam az lenne, hogy a vasarnapi ebedert tenyleg meg kelljen kuzdenem. Persze jatszhatjuk azt, hogy ez nem igazi tamadas, meg mit sikitozott, hatarozott fellepessel meguszhatta volna. Meg hogy ez semmi es a farkukat is csovaljak, aranyosak.
Van kutyam es MME tag vagyok. Termeszetszereto ember. Es emellett, ha puska van a kezemben (es megesik, hogy van) es a hatarban kobor kutyat vagy macskat latok, lelovom. Nem, nem en vagyok a gonosz. Az a gonosz, aki miatt szabadon van. Allatot tartani felelosseg. Ez a resz valahogy mindig kimarad.

belekotty 2013.09.24. 13:56:36

@$$$=$$$: "számomra csak az minősül állatvédőnek aki minimum vegetáriánus."
- Eddigi röfögéseidből is tudtuk hogy elmebeteg vagy.

aegithalos 2013.09.24. 13:58:15

@victor vacendak: Se furj, se fogoly. Mgen, ez is onellatas. Ja persze, a furj elszall, azt nem lehet megsimogatni, nem olyan cuki, mint a macska...

randomuser1 2013.09.24. 13:58:35

tökjó cikk, kár, h elejétől a végéig egy baszatlan vénlány sipákolásának tűnik aki még palotapincsit se látott, nemhogy sokadik generációs visszavadult kóborkutyát és a bécsi karácsonyi véásárnál messzebb még nem járt a balkánon, így testközelben kelet párizsának problémájával soha nem volt alkalma szembesülni.
remélem majd a te seggedet is megcsipkedi egy falka kóbor kutya, aztán mehecc közpénzen kéthetes kórházi megfigyelésre.
még több hülyét az index címlapra és a medve fésülje át a kis zöld buksidat a hargitán!

_most_ 2013.09.24. 14:01:54

úristen, mennyire barbárok ezek a románok, azért remélem Magyarországot a félázsiai jobboldalnak nem sikerül lesüllyeszteni erre a szintre.

randomuser1 2013.09.24. 14:07:16

@_most_: nem hát, románban baloldali kormány van :)

belekotty 2013.09.24. 14:07:28

@bambanő: Te mekkora idióta vagy! Egyszer eljöhetnél vacsorának a kutyáimnak.

tobias2 2013.09.24. 14:08:27

@ZF2: Kis híján engem is széttéptek a kutyák Giurgiunál, a román-bolgár határon. ZöldElla nem írna ilyen hangulatkeltő demagóg zöldséget, ha a szinte óránként egymást követő súlyos kutyaharapások egyik áldozata lenne.

aegithalos 2013.09.24. 14:10:19

@belekotty: A problema az, hogy o ervelt (helyesen), te meg nem. Es ezzel el is jutottunk a "sotetzold" kifejezeshez.

belekotty 2013.09.24. 14:13:32

@Emmanuel Goldstein: :-))

"nem hát, románban baloldali kormány van :)"
- Akikkel te 1etértesz ezexerint

٩(͡๏̯͡๏)۶ 2013.09.24. 14:13:43

A kobor kutyakat bizony irtani kell, ha maskeppen nem oldhazo meg a helyzet.

aegithalos 2013.09.24. 14:14:43

@bambanő: "hasonlóképpen jogi nonszensz, ökörség és ostobaság arról beszélni, hogy az állatoknak jogai vannak"

Mgen...? Ez akkor mi: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99800028.TV ?

belekotty 2013.09.24. 14:15:44

@aegithalos: Ja, persze. A macska mint veszettséget terjesztő állat. :-))

Szúnyog 2013.09.24. 14:19:10

Türelmeseknek, érdeklődőknek még egy kis adalék az "állatvédelem" mozgatórugóiról:

Lépések a személy fogalmának újradefiniálása felé
2013. 08. 22. 08:05 -

Az indiai Környezet- és Erdőügyi Minisztérium az egész országban betiltotta a delfinshow-kat, delfináriumok létesítését, illetve delfinek és bizonyos cetfélék fogságban tartását, ám nem egyszerűen állatbaráti megfontolásból. Hivatalos indoklásban először jelent meg a „nem emberi személy” fogalma.

A közleményben többek közt ez áll: „A cetfélék általában nagyon intelligensek és érzékenyek; számos, a delfinek viselkedését tanulmányozó kutató megállapította, hogy a többi állathoz képest szokatlanul magas intelligenciájúak, ezért a delfint ’nem emberi személynek’ kell tekinteni, s mint ilyet, sajátos jogok illetik meg, és erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy szórakoztatás céljából fogságban tartsák.”

Az embernek Istentől kapott feladata, hogy gondoskodjék a teremtett világról, óvja az állatokat és a növényeket. Itt azonban, mint az indoklásból kiderül, egészen másról van szó. Indiában csendben megtették az első hivatalos lépést a személy fogalmának újradefiniálása felé.

A törekvés nem egészen újkeletű; szinte észrevétlenül, az állatvédelem köntösében jelent meg és került be számos ország jogalkotásába. Az állatjogvédelem abban különbözik az állatvédelemtől, hogy nem azért védi az élőlényeket, mert szépek és értékesek, hanem mert – állítólag – érző, tudattal rendelkező személyek, akiket személyhez fűződő jogok illetnek meg.

Elsőként Nagy-Britanniában (1997), Új-Zélandon (1999) és Spanyolországban (2008) terjesztettek ki három, alapvetően emberi jogot az emberszabású majmokra. Ennek értelmében a főemlősöket megilleti az élethez, a szabadsághoz és a testi épséghez való jog (vagyis tilos kínozni vagy kísérletekhez felhasználni őket). Az indoklás még nem nevezi személynek az emberszabású majmokat, de már jogokkal ruházza fel őket, mégpedig fogantatásuktól kezdve. („Apró” visszásság, hogy Spanyolországban a törvény ma már fogantatásuk pillanatától védi a nagymajmokat az abortusztól és a magzati kísérletezéstől – szemben az emberi embriókkal...)

Az elméleti tudatformálás természetesen előbbre jár, mint a jogalkotás. Csak két példa: az Egyesült Államokban néhány hónapja egy tudományos egyesület ülésén ismertették a Cetfélék Jognyilatkozatát, amely „a minden személyt megillető egyenlő bánásmód” előmozdítása érdekében kimondja, hogy fejlett kognitív képességei miatt minden bálna és a delfin személy, és megilleti az élethez, a szabadsághoz és a testi épséghez való jog.

Hasonló szellemben, Személyi lét az emberen túl címmel rendeznek 2013 decemberében a Yale Egyetemen nagyszabású konferenciát. „A rendezvény a nagymajmok, a cetfélék, az elefántok és más állatok személy mivoltát állítja középpontba, és a személyfogalom változását tárja fel neurológiai, viselkedéstudományi, fiozófiai, etikai és jogi szempontok alapján. Különleges figyelmet szentelünk a nem emberi állat (sic) személyi mivoltának, igyekszünk feltárni a személy fogalmának történeti, tudományos és filozófiai hátterét, valamint az állatok érdekvédelmének módjait, jogi precedensek teremtése és a köztudat informálása révén” – olvasható a rendezvény honlapján.

Miért veszélyes ez az áramlat?

A személyfogalom kitágítása a több évezredes emberi társadalom és kultúra alapkategóriáit bontja le, éppúgy, mint a házasság és a nemek fogalmának újradefiniálása. Wesley J. Smith neves jogász és bioetikus szerint ha a személyfogalom kiterjesztésénél lebontjuk az emberi faj határát, előbb-utóbb nemcsak a főemlősöknek fogunk jogokat adni (akik egyébként sem saját jogaikat felfogni, sem másokét tiszteletben tartani nem képesek), hanem minden élőlénynek. S valóban: Ecuadorban és Bolíviában évek óta törvény védi a fák „jogait”; Új-Zélandon pedig 2012-ben személyhez fűződő jogokkal ruháztak fel egy folyót.

Újfajta egyenlőség születik, amelyben ember, állat, növény és folyó egyenértékű – ám valójában nem a többi élőlény emelkedik az ember méltóságára, hanem az ember süllyed az állatvilág szintjére. Ugyanakkor – mutat rá Smith – a tervezett Yale-konferencia hátterében álló emberellenes áramlat, „ha nem leszünk óvatosak, olyan biztosan fogja lerombolni a nyugati civilizáció gerincét, az egyetemes emberi egyenlőséget, mint ahogy a Vezúv elpusztította Pompejit.”

Szúnyog 2013.09.24. 14:19:54

Kinek az érdeke?

Wesley J. Smith szerint az állatjogvédők, a bioetika mai hangadói és a transzhumanizmus hívei egyaránt érdekeltek abban, hogy megdöntsék az emberi élet különleges értékéről vallott társadalmi meggyőződést.

Az állatjogvédők busás hasznot húzhatnak abból, hogy erkölcsi egyenlőséget igyekeznek teremteni ember és állat között. A New York Times idézi Steven M. Wise állatjogvédő ügyvédet, aki 2013-ra perek sorozatát helyezte kilátásba, melyekben „a legmodernebb tudomány segítségével fogják meggyőzni a bírákat, hogy az olyan állatoknak, mint a bálnák vagy a csimpánzok, személyi jogállást és jogokat kell biztosítani.” Wise is megjegyzi, hogy egyetlen jogi precedens perek áradatát indítaná meg – először azért, hogy egyre több állatfaj kapjon jogi személyiséget, majd azért, hogy ezen „állati személyek” kellő jogalappal perelhessék tulajdonosaikat alapvető jogaik sérelméért.

A transzhumanizmus hívei azért érdekeltek az ember kiváltságos helyzetének megszüntetésében, mert céljuk az emberi faj technológiai eszközökkel történő „nemesítése”, és szabadabban manipulálhatják az ember biológiáját, ha egy állatfajjá teszik a sok közül. A bioetika mai hangadói pedig azért iktatnák ki az emberi fajhoz tartozás erkölcsi vonzatait, hogy egyes embercsoportokat anyagi haszonért természeti erőforrásként aknázhassanak ki, másoktól pedig akadálytalanabbul szabadulhassanak meg.

Nagy erők érdekeltek abban, hogy az embert egy szintre hozzák az állatokkal. Ennek kevésbé feltűnő módja, ha az állatokat kezdik személynek nevezni. Fontos, hogy tudatosítsuk ezt az állatszeretetnek álcázott, mögöttes szándékot. Feladatunk, hogy a teremtett világ védelméért munkálkodjunk, de nem azért, mintha az élőlényeknek ehhez személyi joguk fűződne, hanem mert a Teremtő a mi gondoskodásunkra bízta őket.

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

komplikato 2013.09.24. 14:21:55

@yafet: "Ugyanakkor vérnyúlak támadásáról még nem hallottam, ..."

Pár éve volt pár napos eltéréssel hírben, hogy Londonban a mókusok, Moszkvában a nyulak támadták meg közparkokban a járókelőket. :D

A helyzet meg amiről a cikk szól már megoldhatatlan, most az már senkit nem érdekel mit kellett volna 10-20 éve csinálni. Nyilván a megoldás részeként lehetne humánusabban is bánni szerencsétlen állatokkal. Én imádom az állatokat, szeretem a kutyákat, de nem tudom elképzelni, hogy 70.000 darab ivartalanított kutyus az utcákon egy próbléma mentes halmaz lenne.

átlátó 2013.09.24. 14:22:24

Ezt a sok bugrist itt... a kutyákat okolják a tufák... hát nem... amúgy meg, azt a tévedést még valahogy, hogy ezek európaiak, de ahogyan tőlük kissé nyugatabbra nézek, hát Schengen mögé nem.
Tehát nem és majd ha látni fogom egy személyemben, a változásaikat, na, majd akkor revidiálok.
Lehet sértődni tarackok, paréjok, tufák.

_most_ 2013.09.24. 14:22:41

@Emmanuel Goldstein: nem az oldalról van szó, jobboldali kormány is lehet civilizált és baloldali is lehet balkáni, csak itt Magyarországon ez a balkáni viselkedés a jobboldalra jellemző :D

Grgabácsi 2013.09.24. 14:23:55

@victor vacendak: Ez mondjuk jogos, a székelyben több a román jövevényszó, mint a románban a magyar.

randomuser1 2013.09.24. 14:24:32

@belekotty: ebben a kérdésben csak az nem tud a ponta kormánnyal egyetérteni, akinek kóbor állatok sterilizálására szakosodott vállakozása van, de megrendelése semmi :)

komplikato 2013.09.24. 14:26:55

@átlátó: Nyilvánvalóan az emberek tehetnek a problémáról. De itt most a kérdés a probléma megoldási lehetőségek körűl van.

@Szúnyog: Ja a cikk írója szerint a Transzhumanisták csak a hülye eugenetika hívőkből áll?

Egyébként a poszthoz: Miért a Román Nagykövetség és/vagy azok dolgozói felelősek egy romániai törvényért? Miért nem annak alkotói? Vagy akkor így kapásból minden román állampolgár is bűnős vagy mi a fene?

@_most_: a felszinen vagy alatta? Mert itteni politikai elit szerintem teljesen balkáni szinvonal, bár lehet a balkáni szint már túl optimista jelző rájuk. Az egy egy kivételt meg igen hamar kitúrják maguk közűl vagy lenyomják a víz alá ...

randomuser1 2013.09.24. 14:32:39

@_most_: te kezdted a politizálást egy epidemiológiai kérdés ürügyén.
amúgy meg nem látok nagy stilisztikai differneciát a hazai népnemzetikapitalistabaljobb és az internacionalistakapitalistabal közt, mindkét társaság egyformán balkáni, lévén mi vagyunk a balkán kvintesszenciája, mind kulturális, mind praktikus szempontból :)

prettyinpink 2013.09.24. 14:40:17

Elvi, tárgyi és helyesírási hibáktól (nem csak a "román nagykövetségtől")hemzseg az írás.

Alaister Grand 2013.09.24. 14:49:58

Mondjuk tényleg értelmesebb lenne megenni, mint csak úgy kinyírni.
És persze kurvára ideje lenne már megállítani az esztelen szaporodást is. Szerintem nálunk is ez lesz, amikor már kezelhetetlen lesz a rengeteg kutya. Az emberek sosem gondolkodnak előre, aztán mikor már baj, csak tátják a szájukat meg tördelik a kezüket.

randomuser1 2013.09.24. 14:52:24

@Alaister Grand: ledarálják és eladják a briteknek marhahúskonzerv gyanánt, semmi nem megy veszendőbe, nyugi :)

schawo2 2013.09.24. 14:53:39

Vérciki ez a mélysötétzöld cikk.

randomuser1 2013.09.24. 14:57:00

amúgy a perlátoros cikk is jó, meg a videoblog is, sunáznám zöldellát!

Gera 2013.09.24. 14:59:53

@Reszelő Aladár: Konkrétan a posztban is szerepelnek, úgyhogy ott.

Szúnyog 2013.09.24. 15:04:45

@Emmanuel Goldstein: :)) melyik az? Adj egy linket légyszi!

esmivanhabrucespringsteenkeszitettefel 2013.09.24. 15:06:11

"Nem a megolesuk a megoldas"
Hanem??? 60000 kutyat fogadjon orokbe a bridzsi bardo'?

inkvisitor 2013.09.24. 15:08:50

Mint a régi viccben?
"Hirdetés:
Döglött macskát átveszek.
Ugyanitt kolbász olcsón kapható!"

randomuser1 2013.09.24. 15:15:10

@Szúnyog: kérlek:
www.youtube.com/watch?v=lWXTHAwZXvY
amúgy korábbi bejegyzések a blogon :)

jewel79bp 2013.09.24. 15:20:30

Akit érdekel a téma és van gyomra megnézni, a neten van videó és fotó is ezekről az élve elégetős szerkezetekről. Olyan, mint egy kuka, gyakorlatilag egy mozgó krematórium. Az embertelen az, hogy ebben elvileg a már döglött állatokat kellene elégetni, de mivel bármilyen más módon (kilövés, altatás) plusz pénzbe kerül az állat elaltatása, ezért egyszerűbb élve beledobni.
És bizonyára hihetetlen sokak számára, de Nyugaton a befogott állatokat karanténba teszik, menhelyre viszik, próbálják megtalálni az eredeti gazdáját, stb. Hollandiában élek, egy állatmenhelyen dolgozom, biztosan állíthatom, hogy itt nem lőnek ki kutyákat. Ha valaki mégis ilyet tenne, menne a börtönbe. Na igen, tudom, a kelet meg a nyugat közötti különbség.

qwertzu 2013.09.24. 15:31:32

@jewel79bp: 395fő/km^2, mondhatjuk hogy 100% lakott terület.

randomuser1 2013.09.24. 15:32:58

@jewel79bp: miért nem itt dolgozol egy állatmenhelyen? vagy románban?
majd ha holland lányok strihelnek nálunk, visszatérhetünk a kutyairtós krédésre, jó-e?

fists 2013.09.24. 15:38:11

A kutya az csak kutya, az ember meg ember. Egyetlen emberélet is többet ér mint akárhány kóborkutya.

aegithalos 2013.09.24. 15:46:03

@jewel79bp: Nezzuk Svedorszagot. "The only stray dogs in Sweden are dogs that have become loose and are not accompanied by there owners. Over ninety percent of dogs are reunited with their owners within twenty-four hours of being collected by the authorities."
www.fao.org/fileadmin/user_upload/animalwelfare/WSPA_RSPCA%20International%20stray%20control%20practices%20in%20Europe%202006_2007.pdf

Ehhez az kell, hogy az osszes kutya be legyen chipezve. Szerinted ez megvan Romaniaban? Itt sincs meg, az elmult egy evben hoztak ilyen torvenyt. Mit csinalna a csodas holland (sved) allatvedelmi rendszer a 50+ ezer roman kutyaval?

jewel79bp 2013.09.24. 15:53:36

@qwertzu: igen, sűrűn lakott ország. Pont ezért is fontos, hogy ne legyen kóbor kutya.
@Aegithalos: igen, más a felfogás, chip, állatorvos, az állatok és a környezet tisztelete, stb. Más felfogás... Ok és okozat nem véletlenül függnek össze.

2013.09.24. 15:58:21

Egy kicsit durva a poszt, a kutyát nem kéne gyerekhez hasonlítani.
Ez nem új dolog, már évekkel ezelőtt (Basescu Bukarest polgármestere volt) is volt cirkusz ebből, akkoriban a tv is mutatott embert akit feltehetőleg kutyák marcangoltak halálra. Az elhomályosítás ellenére nem volt szép látvány. Persze tv, a fene tudja mikor hazudnak a népszerűség érdekében de simán el tudom hinni.
Irtsák ki a francba őket mert túl sok van belőlük. Mint a csótány (vagy azt is védeni meg etetni kellene akedves állatvédők szerint?).

Biztos lesz ártatlan áldozata is és pech de valamit kell csinálni velük, most, nem szép lassan, aztán jöhet kötelező chipezés meg ivartalanítás vagy akármi, utána, amikor kezelhetővé válik a számuk.

randomuser1 2013.09.24. 16:06:21

@jewel79bp: sűrünlakott országban kevesebb a kóbor kutya...mennyi farkas is lakik az orannyék főggyén?

jewel79bp 2013.09.24. 16:10:07

@Emmanuel Goldstein: hm, ez hogy is függ össze a kutyákkal? Farkas nincs szabadon, de őz, fácán, nyúl baromi sok van (ha vadállatok/vadászható állatok iránt érdeklődsz).

randomuser1 2013.09.24. 16:16:19

@jewel79bp: az élettér ürügyén.. nincs hol nyugodtan szaporodjanak szegények :)

qwertzu 2013.09.24. 16:21:12

@jewel79bp: Amúgy én elhiszem, hogy Hollandiában tényleg 100% jól meg van oldva a helyzet, minden kutya csippelt, nyilvántartott, nagy részük ivartalanítva van, van pénz jól működő állatbefogó-menhely rendszrre.

Magyarországon most kezdik bevezetni a kötelező csippelést, előbb utóbb itt is javulni fog a menhelyek zsúfoltsága.

De ez a románokon nem segít. Nagyon elbaszták és akut helyzet van, ami máshogy megoldhatatlan. Az persze leginkább az ottani politikusokon múlik, hogy nekifognak és megoldják rendesen, vagy kinyírják a kutyák háromnegyedét és kezdődik előröl az egész. Ha állatvédő lennék akkor inkább ezért tüntetnék. Csökkentsék nullára a kóbor kutya állományt, a lehető legkevesebb fájdalom okozásával (kilövés + altatás), majd utána jöhet a felügyelt csippes rendszer.

Drago Brutic 2013.09.24. 16:25:39

@Brix: "...Ott, szinte nincs kóbor kutya , mert a társadalom nem primitív balkáni , hanem kultúrtársadalom."
Hú, most az egész Balkán és Káeurópa a lábaid előtt hever bocsánatért, a néhány száz éves bizánci és török uralomért, a kommunista diktatúráért, amely megakadályozta, hogy olyan kifinomult, humánus emberek legyenek, mint egy német vagy belga. Álszentség netovábbja!

randomuser1 2013.09.24. 16:38:53

két külön dologról beszélünk, az egyik egy ötödrészt tengerben álló apró ország ahol, ami nem város, az mező, románia meg egy hatszorakkora, alacsony népsűrűségű ország.
hullandiában vadgazdálkodás folyik, mint nálunk, lévén a szabad terület nagy része mindkét országban kultivált, románia meg egy kurvanagy vadrezervátum, kevés megművelt területtel.
ne bassz fel.

Drago Brutic 2013.09.24. 16:42:23

Zöldella!
Te vagy nagyon fiatal, vagy nagyon hülye lehetsz, már elnézést. Annak a jóléti társadalomnak a terméke, amely lelkiismeretfurdalását a felhájpolt kutyavédelemben éli ki. Akkor lennél hiteles, ha nem általánosítanál, nem barbároznál le egy egész népet, esetleg foglalkoznál a posztban a veszélyeztetett emberekkel is. De nem, a te világképed egyszerű: vannak a kis ártatlan kutyusok,és van egy gonosz balkán, akiknek az országát sem kell nagybetűvel írni. Na itt kell írnom, hogy elmész...a fenébe. Bocsánat. Bocsánat az egész balkán nevében is, amelynek nem volt módja valahol Flandriában megtelepedni, hogy aztán művelt, civilizált, finom emberekké váljanak. Wow, ne egyél román terméket, zabáld inkább a belga csokit, mert te EURÓPER vagy. Így, nagybetűvel!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.24. 16:50:25

Mert a magadfajta sötétzöldek nem tudnak felelősen állatot tartani.

De a sok kutyatámadás áldozataival nem törődsz ennyire, ugye?

randomuser1 2013.09.24. 16:53:13

@Drago Brutic: lol, így megy ez azoknál, akik elvágyódnak a balkánról :)

Drago Brutic 2013.09.24. 16:54:56

Mellesleg az általad citált "zöld" képviselő egy hírhedett antiszemita, magyarellenes görény, aki szinte bűzlik az Európai Parlamentben, és akinek abszolút felelőssége van a marosvásárhelyi pogromban. Ja, hogy ott csak embereket vertek félholtra, bocs.

Vittore. 2013.09.24. 16:58:17

Nem értem, túlszaporodtak a kutyák, ki kell őket sajnos írtani. Ezt lehet szeretni, vagy nem, de ekkora méretben már tényleg veszélyesek a kutyák és ami fontos, hogy betegséget terjeszthetnek.

Nekem is van kutyám, de a kóbor kutyákat sajnos be kell fogni.

Drago Brutic 2013.09.24. 17:00:09

@Emmanuel Goldstein: Miért is kéne a balkánról elvágyódni? Elvágyódni egy adott gazdasági/társadalmi helyzetből lehet, nem egy történelmi területről. Európa egyetlen régiója sem magasabb/alacsonyabb rendű a többinél. Ha így lenne, akkor nem létezne európaiság.

jewel79bp 2013.09.24. 17:00:41

@qwertzu: mondjuk számomra nagy kérdés, hogy egy ország hogyan lehet EU tag... A törököket, horvátokat, szerbeket ugye pont azért is nem akarták beengedni sokan az EU-ba, mert az (emberi) tömegmészárlás, kivégzések nem igazán szalonképesek. Mondjuk szerintem ez a kérdés is olyan, hogy egy olyan ország, ahol ilyen a helyzet, szerintem nem EU kompatibilis... Az ukránok is csak akkor álltak neki a kutyák tömeges mészárlásának, amikor jött a foci bajnokság... Ez "européer"?...

nemjogasz 2013.09.24. 17:00:55

A poszt elég elvakult állatvédő, de van benne igazság.
Én úgy tudom, nem azon van a felháborodás, hogy a kóbor kutyákat elaltatják vagy kilövik, hanem hogy az új törvény értelmében bárki, bármilyen módon szabadon megölhet bármilyen utcán lévő kutyát. Magyarul nem szervezett ritkítás, írtás megy szakemberek által, viszonylag humánus módon, hanem a lakosságra van bízva, hogy akár furkosbottal verje agyon az utcán lévő kutyákat. Azaz tulajdonképpen a kóbor kutyákat kiveszi az állatkínzás elleni törvények hatálya alól.

vasvirag (törölt) 2013.09.24. 17:03:43

================================
Csak reménykedhetünk, hogy a blog pószterét kiéhezett kutyafalka tépi szét ezért a posztért ...
================================

randomuser1 2013.09.24. 17:05:39

@Drago Brutic: én pl kifejezetten utálom saban bajramovic zenéjét, jobb minél távolabb élni :)

randomuser1 2013.09.24. 17:07:34

@vasvirag: nem valószínű, így első blikkre, a csaj sose járt még a pesti körútnál kívűlebb eső civilizálatlan peremterületeken

Drago Brutic 2013.09.24. 17:13:42

:)
Én meg felkaptam a vizet a poszton. Unom már ezt a "kifinomult" balkánozást. Az emberek lényegét tekintve mindenhol ugyanúgy élnek. Miért kéne bárkiben is kisebbrendűségi érzésnek lenni azért, ahol él?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 17:20:31

"A magyar állatvédők 2013. szeptember 22.-én vonultak a román nagykövetség elé. (Szándékosan kisbetűvel írva mert nem érdemlik meg, hogy bármilyen tiszteletet is megkapjanak még ha ezzel támadható a magyar helyesírási tudásom.)"

Miért, ha tisztelnéd őket, nagybetűvel írtad volna?

komplikato 2013.09.24. 17:31:17

@jewel79bp: Na igen, de a fejlett nyugaton eleve a helyzet nem állhatott volna elő. itt meg van 70.000 darab eb aminek sosem volt tulajdonosa ha jól értem a helyzetet. És igen van pár ember aki befogadna egy egy kutyát, na de 70.000-et hova tennének?

Ettől függetlenűl mélységesen felháborít engem is mint embert, mint állatbarátot és kutyakedvelőt maga a helyzet és a "megoldása" is. Ugyebár Gandhi mondotta volt, hogy egy társadalom érettsége azon (is) mérhető miként bánnak az állatokkal. (Meg nem mellékesen az emberekkel, utóbbi itthon is ultra gáz.)

jewel79bp 2013.09.24. 17:32:32

Egyébként árulja már el valaki, hogy akik a bloggert szidják, min akadtak ki ilyen mértékben? Én véletlen keveredtem ide, lehet, hogy ez a megszokott hangnem, csak nem igazán értem a felháborodás okát. A kutyákat utáljátok, vagy úgy mindenestől az állatvédőket, vagy csak szimplán sajnáljátok a kutyák miatt terrorban élő román polgárokat?...

Drago Brutic 2013.09.24. 17:40:49

@jewel79bp:
Magam részéről leírtam: rohadtul álszent ez az egész kutyavédelem, és érzéketlen hozzáállás egy komoly közegészségügyi, közbiztonsági problémával szemben. Felháborítóan kirekesztő egy egész ország diszkriminálása.
Valamint nevetséges tudatlanság abba a Corneliu Vadim Tudor-ba kapaszkodni, aki 20 éve képviseli Romániában a sovinizmust, kirekesztést, magyar és zsidóellenességet, akinek köszönhetően sok-sok embert vertek nyomorékká a 90-es években.
Csak tömören.

qwertzu 2013.09.24. 17:41:14

@jewel79bp:
"A kutyákat utáljátok, "
Nem.

"vagy úgy mindenestől az állatvédőket"
Bizonyos típusú állatvédőket. Igen.

"vagy csak szimplán sajnáljátok a kutyák miatt terrorban élő román polgárokat"
Igen.

jewel79bp 2013.09.24. 17:48:05

@komplikato: szerintem a legnagyobb probléma, hogy az emberbe bele van kódolva az ölési vágy. Emberek vagyunk, a tápláléklánc csúcsán, azért vagyunk mi a tetején, mert a Föld minden egyes lényét ki tudjuk nyírni. Van, akikben erősebb ez az ösztön, van, akikben nem. Nyugaton ezt az ösztönt szerintem elnyomják. Nem hiszem, hogy kevesebb fiatal gyerekben vetődik fel a kérdés, hogy milyen lehet macskát vagy kutyát kínozni, viszont itt a társadalmi kontroll miatt ezt lehetetlen kivitelezni. Ha pedig még a haveroknak sem szabad dicsekedni vele, akkor már nem
is olyan izgalmas, ezért tényleg csak a legelvetemültebbek teszik meg. Keletebbre, na meg a balkánon bele van kódolva a társadalomba, hogy aki vadászik vagy épp katonaként embert öl, az trendi, hazafi... (hány háborús bűnös tud ezért úgy elbújni, hogy a nemzetközi szervek nem találják meg). Nem tudom, hogy fog-e ez változni, hisz a hozzászólásokból is kiderül, hogy sokak szemében az életnek nincs értéke. Nagyszüleimnek voltak haszonállataik, vágtak is állatokat, de bizony már kiskoromban minden egyes disznóvágáskor nagyapám elmondta, hogy ezt az állatot azért neveltük fel, azért etettük, hogy most levágjuk és legyen a családnak télre hús, és ezért bizony tiszteljük ezt az állatot, és meg kell becsülni őt, mert emiatt jut nekünk most étel.
Nem tudom amúgy, hogy hogy kellene megoldani a romániai helyzetet. Az embereknél, háznál levő kutyákat mind kötelezném az ivartalanításra. A többit befogatnám, nemzetközi szervezetek segítségével felmérném, hogy melyik a menthetetlenül elvadult, azokat elaltatnám. A maradékot szintén nemzetközi szervezetek segítségével megpróbálnám örökbeadni. Németországban, Hollandiában nagyon sokan fogadnak örökbe kelet-európai kutyákat, nem lehetetlen dolog.

keletiszél 2013.09.24. 17:52:11

Van egy hasonló probléma ami ellen senki nem tesz semmit.Egy szép napon tarthatatlan lesz a helyzet de akkor már késő.Vajon milyen megoldást választanak majd?
Hogy mi ez a probléma?hát a cigányok.

Brix 2013.09.24. 18:04:35

Az Európa Parlament elé kell vinni a kérdést, és a suttyó , balkáni románoknak szankciókat kell a nyakába akasztani.
Be kell fagyasztani Románia felzárkóztatási támogatásait, akkor rögtön megtalálják a humánus megoldást
Azok a naiv államok, akik támogatták a szőrös talpúak EU tagságát, most láthatják milyen ország Románia!

Leonce 2013.09.24. 18:07:48

@ZF2: Milyen csúsztatásokat? Valami konkrétum?

Drago Brutic 2013.09.24. 18:08:52

szóval te x millió román termelőt tennél tönkre 70000 kutya miatt. Ez is humánus hozzáállás.

Brix 2013.09.24. 18:10:30

@Drago Brutic: Bárhová lehet menni az EU-n belül, mindenhol lenézik a románokat, ez tény. Tolvaj, simlis, jellemtelen balkáni nép, akiktől bármi kitelik. Lassan az azok is belátják hogy hiba volt felvenni Romániát az EU-ba, akik korábban támogatták...

Leonce 2013.09.24. 18:11:23

@Vittore.: Nem: kultúrált országokban nem úgy oldják meg , ahogy te írod.
Itt jöhetne a klasszikus Gandhi idézet egy nemzet nagyságáról.
Be kell fogni a kóbor kutyákat és ivartalanítani, majd ezt követően, ha lassú eredménnyel is, de vagy gazdát találni nekik, vagy megfelelő menhelyeken gondozni életük végéig. EGy évtized alatt megoldódott volna a probléma, de ez a mészárlás ez nem old meg semmit, csak egy újabb bizonyíték arról, hogy románia nem az EU-ba való.

Circus 2013.09.24. 18:11:41

@yafet: ha vérnyulak nem is, de ha jól emlékszem Ausztráliában, Új-Zélandon és az USA egyes területein volt hajtóvadászat vascsővel, amikor olyan szinten szaparodtak el, hogy mindent lerágtak.

Circus 2013.09.24. 18:26:38

Jut eszembe, a budapesti galambokkal mi van?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.24. 18:28:48

szerintem koreaban szeretik a kutyahusit es nem az akarmilyen inas meg mocsingos kutyahusit hanem a rendes tenyesztett kutyat

szeritnem jobb mint az olasz vörös nyúl :)))

randomuser1 2013.09.24. 18:29:59

@jewel79bp: én pl találkoztam ilyen kutyafalkával, úgyhogy az utóbbi.
alapvetően nem vok félős, nagytestű kutyám is volt, de te is összeszarnád magad abban a helyzetben, ne aggódj :)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.24. 18:36:04

szerintem ezt a humanitarius katasztrofat csak es kizarolag intervencioval lehet megoldani!!!
ugyis jottek nemetbol haza hentesek, felteve hogy orankent 100at el tudnak intezni, igy egy 5 fos profi kontingens 1-2 honap alatt vegezne a meloval

antisystem 2013.09.24. 18:37:43

Nézd Poster, alapban osztom a felháborodást, de azért az első linkeden leakadtam mint a biciklilánc... amiért most a románokat kritizáljuk, azt a rohadt PETA évtizede csinálja...
www.petakillsanimals.com/
newsfeed.time.com/2013/04/09/peta-takes-heat-over-claims-it-killed-90-of-animals-dropped-off-at-virginia-shelter/
Nem véletlen, hogy néhány adás megnézése után az ember az állatokat védeni szándékozóként hányingert kap az állatos csatornák USA "állatrendőrséges" és hasonló filmjeitől, semmivel sem jobbak mint az itt kritizált román gyakorlat, csak még meg is ideologizálják "magasabb rendű etikai" hablattyal.
Szóval, mivel a PETA pont ugyanazt csinálja, mint a kritizált román gyakorlat, hogy a "rendpárti" mocskát az állatok élete elé helyezi, szerintem egy ilyen kezdeményezés akkor támogatható nyugodt szívvel, ha ez a négybetűs szervezet eltakarodik a környékéről, mert alapvetően hitelteleníti az egészet.

gigabursch 2013.09.24. 18:42:21

kedves Poosztoló!

1.)
Báthory Erzsébetet légy oly kedves és ne emlegesd. Az, hogy szarházi alakok sokasága őt bemocskolta egykoron és azóta is konzumidióták sokasága ezt szajkózza - nos attól még ez mind nem igaz.

2.)
Itthon sem ártan egy ritkítás.

Vittore. 2013.09.24. 18:43:08

@Leonce: Persze, hogy nem oda való, ha Románia EU tag, akkor Horvátország miért nem volt már közvetlenül Ausztriával az?

A témához visszatérve, az egy dolog, hogy mit kellett volna tenni, de most már nem lehet ivartalanítani, mert a jelenlegi nagy szám már veszélyes, ezért.

Vincenzo90 2013.09.24. 18:53:07

A Romániából érkező termékek bojkottálása akkora hülyeség, hogy már fáj. A székely munkás mondjuk, aki az ásványvíz-palackozóban melózik, és szereti a kutyáját mit tehet az egészről? Ugyanígy a vidéki román, aki esetleg szintén nagy állatbarátként tiltakozik mivel érdemli ki, hogy ne vedd meg amit termelt?

randomuser1 2013.09.24. 18:55:09

@Vincenzo90: hámer szar, azér...
na jó, a csíki sör még elmegy, de a rahát, az borzasztó, nem is értem hogy árulhatják eus országként.

HgGina 2013.09.24. 19:07:49

A kutya nem aki, hanem ami. A réteg (?) pedig, amely fogyasztja, nem akik. Mellesleg teljesen igazuk van, és még üzletnek se rossz a sok hulladék, túlszaporodott korcsot elküldeni Kínába jó pénzért. A románok se hülyék.
Én a cigányokat adnám el nekik.

HgGina 2013.09.24. 19:09:20

@Emmanuel Goldstein: a rahátot pont úgy, ahogy a sokkal egészségtelenebb és veszélyesebb gumicukrot.

randomuser1 2013.09.24. 19:18:10

@HgGina: ez, ne is haragudj, alaptalan babona. a gumicukor macialakú, a rahát szögletes, hogy lehet egy cuki állatfigura egészségtelenebb egy ostoba mértani testnél, he?

qwertzu 2013.09.24. 19:49:52

@Emmanuel Goldstein: Ha a redbull legális, akkor bármi lehet az.

jewel79bp 2013.09.24. 19:52:56

@HgGina: a kutya nagyon is lehet "aki" - a nyelvészetet tanító professzorunkkal is kiveséztük anno ezt a témát, ez elsősorban a beszélő hozzáállásán múlik. Persze amíg te hulladék korcsokként emlegeted őket, megértem, hogy számodra csak "ami".

KergeK@csa 2013.09.24. 19:56:41

2 kutyám van (már csak), mégis azt mondom, hogy ha ilyen a helyzet, akkor szükséges a kóbor és veszélyes állatok irtása.
Szép a kasztrálás, de a kutya még utána elél mondjuk 10 évig, tehát csak hosszútávon hatásos.
Tetszik, nem tetszik, a relatíve fájdalommentes és gyors (golyó vagy méreg általi) ritkítás a legjobb megoldás. :(

KergeK@csa 2013.09.24. 19:57:34

@KergeK@csa: A poszt meg igazi "sötétzöld" hatásvadász hülyeség. (Mondom én ezt úgy, hogy szeretem az állatokat.)

HgGina 2013.09.24. 20:12:24

@Emmanuel Goldstein: ezek szerint nem láttál még préselt macit. Elmaradott vagy.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.24. 20:39:09

@Vincenzo90:
Engem egyszer egy kanadai zsidó utált ki egy angol fórumról, amikor megtudta, hogy európai vagyok, mert szerinte minden európai antiszemita.

vasvirag (törölt) 2013.09.24. 20:40:54

@Emmanuel Goldstein: megnéztem a korábbi posztot, a videoposztot. Igazad lehet ... :)

Pista Bácsi 2013.09.24. 20:43:38

@jewel79bp: "És bizonyára hihetetlen sokak számára, de Nyugaton a befogott állatokat karanténba teszik, menhelyre viszik, próbálják megtalálni az eredeti gazdáját, stb. Hollandiában élek, egy állatmenhelyen dolgozom, biztosan állíthatom, hogy itt nem lőnek ki kutyákat."

Ó, remek, akkor már meg is van a megoldás. A pártízezer román kóbor kutyát vigyétek át Hollandiába. Két legyet egy csapásra, Romániában a helyzet rendeződik, ti meg Hollandiában évekig tudjátok a létjogosultságotokat bizonyítani!

1kutya 2013.09.24. 20:49:41

@Brix: te fogadjunk nem jártál még soha romániában (legalábbis az elmúlt 10 évben biztos)!!!

ha csak Borsnál átmennél a határon vagy 3km-t láthatnád, hogy kicsi híja van, hogy még nem köröztek le minket, de ha így folytatódnak a dolgok, akkor kb. 5 évet adok és kilóra megvesznek minket...

ZöldElla 2013.09.24. 20:51:02

Akik szerint hatásvadász, túlzó vagy nagyon részre hajló a cikk, azoknak ajánlanám a hivatkozások elolvasását. A piros színnel kiemelt számok, szavak vagy nevek. Nem hinném, hogy a The Huffington Post olyan hú de nagy sötétzöld elfogult állatvédő médium lenne. A gyengébb versenyzők kedvéért a zárójelben a piros 7-es vezet el az oldalára, angol nyelvtudás szükséges vagy legalább a Google Translate-t tudd használni.
Aki meg azon háborodik fel, hogy egy állatvédelemmel IS foglalkozó blog állatvédelemről ír annak csak gratulálni tudok az intelligenciájához.
A román termékek helyett meg mondjuk vegyétek a MAGYART vagy a magyar termelőket senki nem sajnálja mert ők helyben vannak?
Aki meg jön azzal, hogy az ember a legfontosabb, mint bármilyen más faj az menjen és olvassa az Amnesty International honlapját és jelentkezzen önkéntesnek bármilyen szervezethez, ami emberekkel foglalkozik. De tudom, hogy sörrel a kezünkben, a kényelmes székünkbe süppedve sokkal könnyebb trollkodni, mint valamit is tenni.
Tessék cselekedni és emberekkel foglalkozni, ne csak a száj karatézni. Egyszerű.

ZöldElla 2013.09.24. 21:00:23

Mellesleg remélem sokan megértették, hogy miért fontos ivartalanítani a házi kedvenceket, a kutyákat, macskákat. Magyarországon becslések szerint kb. 2 000 000 kutya él, aminek egy jó része kóbor vagy elvadult. Ha nem szeretnénk, hogy hasonló helyzet alakuljon ki nálunk is, akkor ivartalanítsuk az állatokat. Férfiaknak javaslom, hogy ne a saját heréiket lássák a kutya heréiben. Attól, hogy kasztrált lesz az eb még 100%-ig értékes. Olvassunk utána az ivartalanításnak, ma már nagyon sok helyen vannak ivartalanítási akciók és mindemellett több betegséget is megelőzhetünk.

jewel79bp 2013.09.24. 21:16:24

@Pista Bácsi: tudom, ez is hihetetlen, de jönnek Hollandiába román, bolgár stb. kóbor kutyák alapítványokon keresztül. Nyilván sajnos nem az összes, aki jöhetne. A menhely, ahol dolgozom, egy fillér állami támogatást nem kap, és mint mindenki, én is ingyen dolgozom ott hétvégente. Ennyire jó biznisz.

maroz 2013.09.24. 21:20:15

@ZöldElla: A hülyeségeken (C.V. Tudor állítása, a kutyák kínai exportja táplálkozási céllal) túl ténybeli valótlanságokat is állítottál:

"A tömeges kivégzéseknek Traian Basescu elnök adott zöld utat még szeptember elején és erre pár napra rá jött a hír, hogy 2013. szeptember 10.-én egy kóbor kutya halálra mart egy 4 éves gyermeket, tehát ezzel mintegy alátámasztották, hogy a kutyákat irtani kell."

Valójában a tragikus haláleset szeptember másodikán történt. Elseje vasérnapra esett, szóval minek is adott zöld utat Basescu szeptember elején, a kutyatámadás előtt?

Gondolj már bele, hogy azért olvassák a blog.hu-t nem kevesen olyanok is, akik ismerik a román nyelvet, tájékozottak Románia dolgait illetően és nem sokadkézből szerzik be az információikat, nem a mindenféle kanadai blogokat értik félre, hanem például közvetlenül a forrásból tájékozódnak.

Győződj meg te is, hogy butaságot írtál, nézz utána, hogy tényleg szeptember 2-án volt a kutyatámadás, és hogy a törvényt a román képviselőház (amihez Basescunak semmi köze) szeptember 10-én fogadta el (link: www.cdep.ro/pls/proiecte/votf_adoptate?dat=20130910 ), szóval ne arcoskodj, ha szólnak, hogy tényszerűen is hülyeségeket írtál.

2013.09.24. 21:23:29

Aki egy Corneliu Vadim Tudort képes forrásként hivatkozni,az azt hiszem nem kellően tájékozott a román ügyeket illetően.

2013.09.24. 21:25:38

@ZöldElla: "A gyengébb versenyzők kedvéért a zárójelben a piros 7-es vezet el az oldalára, angol nyelvtudás szükséges vagy legalább a Google Translate-t tudd használni."

Fölényes nagyképűsködés helyett javaslok egy romániai körtúrát a szegényebb vidékeken. Nem kocsival, gyalog. Aztán majd látjuk mi lesz.

Makkasz 2013.09.24. 21:53:07

Végre tesznek valamit a kutyatámadások a fertőzésveszély és a borzalmas álapotok ellen.

A kutya nem ember.

A házi kedvencek életének addig van értelme, míg van gazdájuk, szeretetet adnak egymásnak. Ha nincs, akkor el kell altatni a kutyát, macskát.

Jelzem, örökbefogadott macskám most is itt rendetlenkedik.

A kutya nem ember.

A koborló kutya, macska valamennyi őshonos állatra veszélyes, keresnivalója sem az erdőben, sem a parkban, sem a városban felügyelet nélkül nincs.

Verseny 1%-okért. Láttátok a reklámokat? Ki az a beteg lelkű ember, aki beteg gyermekek vagy éhezők helyett állatmenhelynek ad pénzt?

A kutya nem ember.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.24. 21:58:02

"Számomra ez olyan, mintha a világ a gyermekéhhalált azzal oldaná meg, hogy lemészárolja a gyermekeket. A probléma megoldva, az éhező tömegek eltűnnek, a módszer pedig nem lényeges."

Sosem értettem azt a fajta környezetvédőt, aki az emberiségtől védi a környezetet, és nem az emberiség érdekében igyekszik állagmegóvni. A kettő között pont az a különbség, ami a kutya meg az embergyerek között: az egyik mi vagyunk, a másik meg nem. Ha az emberre veszélyes a sok kóbor kutya, akkor azokat ki kell írtani, majd, amikor már kevés van, akkor ivartalanítással szinten tartani. Közben pedig lehet környezetvédeni például a tiszta levegőért és tiszta kirándulóerdőkért, hogy amikor majd a kutyák eltakarítása után van értelme piknikezni, akkor legyen hol.

Paul Summers 2013.09.24. 21:58:02

@ZöldElla: "egy kóbor kutya halálra mart egy 4 éves gyermeket"

Hazudsz. Nem egy kutya volt és nem sima marásokról van szó, hanem a felismerhetetlenségig megcsonkolták a gyereket.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.24. 22:06:57

@Makkasz: "Verseny 1%-okért. Láttátok a reklámokat? Ki az a beteg lelkű ember, aki beteg gyermekek vagy éhezők helyett állatmenhelynek ad pénzt?"

érdemes felismerni a párhuzamot az kivégzésre váró aranyos kutyussal és a rákos gyerekkel reklámozó alapítványok között. Én például tanácstalan vagyok, hogy melyik alapítvány használja fel valóban a pénzt, és melyik költi a saját fenntartására évi néhány kegyes akció mellett.

ZöldElla 2013.09.24. 22:09:44

Olvassátok el azokon az oldalakon a cikkeket, amiket hivatkoztam... Nem fölényeskedem csak úgy tűnik jó pár embernek nem sikerült rájönnie, hogy a pirosan kiemelt részek továbbvisznek a hivatkozott oldalra és több szemszögből lehet olvasni a témáról.
Részeket kiemelni egy posztból és azt támadni lehet de szerintem értelmetlen.
Az emberi felsőbbrendűségi érzés pedig elszomorító. A többi faj nélkül az emberek sehol sem lennének.
A beteg gyerekek jobbára kapnak állami támogatást - most ne kezdjünk el Pető Intézetezni - míg a menhelyek és állatvédő szervezetek CIVIL szerveződések, egy kanyi, annyi se megy az adóból állatvédelemre. Ha nem lennének azok a beteg lelkű emberek, akik a menhelyeknek adják az 1%-ukat, akkor lehet, hogy nálunk is hasonló helyzet alakult volna ki, mint Romániában. Lehet fújni, köpködni, szidni a szerintetek sok hülyét de ŐK tesznek valamit és próbálják kontrollálni illetve menteni azt, amit lehet. Gondolkozzatok el ezen. Ha meg azzal jönne most bárki is, hogy akkor le kell lőni az összes dögöt az szintén csak az illető intelligenciájának alacsony hányadosát mutatja. Nem lesz senki hátránya ha elgondolkodik egy kicsit pár dolog összefüggésén és nem kezdi el szidni azokat, akik cselekszenek is valamit de másként gondolkodnak.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.24. 22:11:10

@ZöldElla: "Aki meg jön azzal, hogy az ember a legfontosabb, mint bármilyen más faj"

Az ember. Aki nem így gondolja, az menjen másnak :)

Most komolyan. Van értelme annak, hogy a saját gyerekeid sorsát rontod állatok érdekében? Elgondolkodtál azon, amit leírtál?

A környezetvédelemnek pontosan addig van értelme, amíg attól a gyerekeidnek jobb környezetet tudsz biztosítani.

ZöldElla 2013.09.24. 22:13:52

@flugi_: Olyan példát akartam írni, ami érzelmileg megérinti az embereket. Ha olyan hasonlatot írok, ami semmit nem vált ki az olvasóból akkor nem tudom érzékeltetni azt, hogy én például mit érzek, gondolok akkor, amikor azzal jönnek, hogy öljék meg tök mindegy hogy a kutyákat. Ha emberi példával jön valaki nem kell rögtön arra gondolni, hogy gránátvetővel kiirtaná az emberiséget és sötétzöld gondolkodással a dzsungelben él Maugliként. A szemléltetés volt a lényeg és ezek szerint jól sikerült.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.24. 22:15:27

@ZöldElla: "Az emberi felsőbbrendűségi érzés pedig elszomorító. A többi faj nélkül az emberek sehol sem lennének."

Voltak biológiából még középiskolában azok a tesztek, ahol ilyesfajta megállapításokra kellett írni, hogy igazak-e az állítások, és hogy van-e köztük logikai kapcsolat.

A valóság természetesen az, hogy az ember számára az emberi faj a legfontosabb, ÉS az emberek a többi faj nagy része nélkül rosszul járnának.

Tehát pontosan addig van értelme a fajokat védeni, amíg az az emberiségnek fontos.

A második mondatod tökéletesen értelmetlen lenne, ha komolyan vennénk az elsőt. Azt mondod, hogy az emberiség sehol sem lenne a többi faj nélkül? Naés, most mondtad, hogy nem az emberek a fontosak.

ZöldElla 2013.09.24. 22:16:02

@Paul Summers: Akkor csak eddig a mondatig jutottál a posztban? Pár szóval odébb írom, hogy pedofil ölte meg a kisfiút, nem pedig kutya.
De trollkodni úgy látom jó még ha a szövegértésed így kétségbe is vonható. :)

Csii 2013.09.24. 22:24:24

Hihetetlen, meghalnak a román kutyák. Ez aztán a hír :)
Tényleg nincs fontosabb dolog most ennél?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.24. 22:24:36

@ZöldElla: Tehát elismered, hogy a hasonlatod nem korrekt, hanem érzelmi manipuláció kísérlete, más szóval csúsztatás. Manapság (szerintem helyesen) erre nem divatos annyira büszkének lenni.

Érdemes elgondolkodni, hogy tényleg az-e a helyzet, hogy rákényszerülsz az érzelmi alapú kommunikációra a logikus érvelés helyett. Ha nem lehetséges találni meggyőző _érveket_, csak felületes hasonlóságokkal érzelmeket gerjeszteni, akkor az göröngyös terep. A politikusok szeretik az ilyen témákat.

nyirok 2013.09.24. 22:24:40

egy ifjú idealista kalandjai a valódi világban. a főszerepben a poszt írója

bes3 2013.09.24. 22:32:26

Nézzük csak a számokat. Hány embert harapott meg vajon kóbor kutya Bukarestben? Elsô adat szerinted: 2013-ban 16 000 eset. A belinkelt honlap így ír:"Bucharest's dog population has long been a scourge of the city. Last year alone there were 16,000 incidents of dog bites in the Romanian capital, and in the first six months of 2013 saw over 6,000 dog attacks. " Vagyis LAST YEAR, ha érted mit jelent 16000 esettel. Idén 6000 az elsô fél évben.
Ha már ekkora képed van a google translator használatával, legelább légy valamennyire pontos.

"A Bucharest hospital ..." csak szólok nem "A" bukaresti kórházat jelenti, hanem "EGY" bukaresti kórházat. Nem tudom hány van, de nyilván nem egy :)

Az hogy az állatvédô honlap "csak " 1100 esetrôl ír, kit lep meg... bár 1 is sok, fôleg ha láttál már elfertôzôdött, undorító örökre megmaradó kutyaharapást....

Makkasz 2013.09.24. 22:35:49

@flugi_: Ez teljesen igaz. Ha választani kill, akkor általam ismert alapítványnek adnám.

Szerencsémre és nem csak az 1%osok özül szoktam választani.

Azért amíg egy éhező gyerek van, egy beteg ember aki nem kapja meg a legjobb ellátást, biztos nem adnék kutyamentésre pénzt.

Kifordult a világ önmagából.

A kutya nem ember.

felka 2013.09.24. 22:39:48

@ZöldElla:
reménytelen ez.....reménytelen..

randomuser1 2013.09.24. 22:48:33

én amúgy itt pesten kiterjeszteném a kóbor macseszkák és galambokra is, kurvanagy állatvédő vok, de amikor látom, a szopornyicás rühes dög odaszarik a jáccótéri homokozóba, legszívesebben szeneslapáttal verném agyon.

bes3 2013.09.24. 22:48:33

Egyébként nem igazán látom át az ivartalanítási koncepciót: 64000 kutyát akarnak ivartalanítani (mennyi mûtéti idô egy ivartalanítás, fél óra? Akkor egy team 32 ezer óra alatt végez vele, ha 10 mûtô egy éven át naponta szünet nélkül 8 órát mûködik, akkor meg tudják csinálni.

És utána? 64 ezer kutya vissza az utcára? Mégis mit fognak enni? Mekkora kutyagumihegyet állítanak elô?

A reális megoldás más nem lehet mint a humánus irtás kikövetelése, illetve az önkénteseknek nincs megtiltva, nem is volt hogy befogják, ivartalanítsák és örökbeadják a kóbor kutyákat.

Természetesen az hiányzik nekem még a törvénykezésbôl hogy a kutya által okozott minden sérülésért a gazdi teljeskörû felelôsséget kelljen vállaljon. Mert könnyû más farkával a csalánt, befogadni szegény szerencsétleneket ("akik" legtöbbször nulla szocializációval rendelkezô vadállatok) aztán ha bekövetkezik a holland idillben a szomszédgyerek achilles-inának kutya általi, egész életre való elroncsolása, az "állatbarát" észlény csak forgatja ártatlanul a szemét, mintha ez nem lett volna borítékolható. Ne már megússzák, szerintem börtönben a helyük, mintha ôk nyomorították volna meg a gyereket személyesen.

vasvirag (törölt) 2013.09.24. 23:57:06

@ZöldElla: Nem kívánván politizálni, de az AI az épp egy Soros-féle szervezet a gyarmatok ellenőrzésére. Egy fikarsznyival sem jobbak, mint mondjuk a másik mocskos társaság, a 4 mancs.

maroz 2013.09.25. 08:17:26

@ZöldElla: Tényleg döbbentes a stílus, amiben nyomod. Hozzád képest a honi politikusok őszinte, tisztességes, talpig becsületes kisangyalok.

Mindig is tudtam, hogy a zöldek elvakult idióták, de így, hogy a saját szememmel is látom még döbbenetesebb.

Mondjuk ez így egy kicsit túlzás, mert közben meg az is lehet, hogy a "Zöldella" nick mögött egy túlmozgásos 13 éves kiskamasz rejtőzik. Sőt, jobban belegondolva csak ez lehet az egyedüli megoldás.

Track-R 2013.09.25. 09:05:26

Hát, azt hiszem én is irtáspárti vagyok. Szeretem a kutyákat, de ha emberi életet veszélyeztetnek, akkor lépni kell.
Amelyik kutya emberre támad közterületen, azt én magam ölném meg, akár Budapest közepén is.

antisystem 2013.09.25. 15:45:02

@maroz: "meg az is lehet, hogy a "Zöldella" nick mögött egy túlmozgásos 13 éves kiskamasz rejtőzik. Sőt, jobban belegondolva csak ez lehet az egyedüli megoldás." - nézd, azt nem tudom én se, hogy ki rejtőzik a Zöldella nick mögött, de azt a stratégiűt elég jól ismerem, amikor valaki egy vélemény megfogalmazója személyét kezdi támadni, így akarván lejáratni a véleményt magát.
Szóval azt nem tudom, hogy a "Zöldella" nick mögött hány éves jicsoda rejtőzik, de hidd el, kérlek, hogy 50-hez közel is lehet szívből rühelleni a "rendpárti, értékelvű" SZENNYET, illetve hát azt a mentalitást, amit ma ezekkel a bőven lejáratott szavakkal szokás jelölni... Szóval ha kutyákat akarnak irtani, én a kutyákkal vagyok...

maroz 2013.09.25. 16:19:00

@antisystem: "Szóval ha kutyákat akarnak irtani, én a kutyákkal vagyok..."

Díl! :)))

(Ha te vagy az a javíthatatlan szájkomcsi, aki ugyanezen a nicken nyomta az indexfórumon is a frankót akkor pluszban még a figyelmedbe ajánlanám a kutyák ivartalanítását is, mint opciót. Már ugye azért, hogy legyen egy újabb esemény, ahol sorsközösséget vállalhatsz az ebekkel. ;))

bambanő (törölt) 2013.09.25. 16:41:59

@aegithalos: hazudsz!

menj el jogi egyetemre, környezetjog vizsgán említsd meg, hogy az állatoknak vannak jogai, páros lábbal rúgnak majd ki és köznevetség tárgya is leszel, anekdoták fognak rólad keringeni a tanszékeken

az állatoknak nincsenek, mert nem is lehetnek jogai
fogalmilag kizárt hogy állatoknak jogai legyenek
az állatvédelem, környezetvédelem jogi szabályozása az ember környezethez illetve helytelen, de elterjedtebb megfogalmazással "egészséges környezethez" való jogából ered

neked, mint embernek van jogod a környezethez, ebbe beletartozik az állatvédelem, természetvédelem is

az állatvédelem nem az állatok jogait védi (állat nem lehet jogalany, nem lehetnek jogai, kötelezettségei), mert állatnak joga nem lehet, akármennyire is ezt hiszik a jogilag analfabéta, de sötétzöld emberek
jól hangzik, csak jogilag ilyen nincs

még egyszer javaslom a jogi tanulmányokat, megéri azt az 5 évet rááldozni, legalább nem beszélsz utána hülyeségeket jogi témában
bár neked lehet az sem használna

állatok védelmére vannak jogszabályok, igen
de azok nem az állatok nem létező jogaiból erednek
az jogi nonszensz lenne

fogd be a szád és tanulj az okosabbaktól
rád fér!

bambanő (törölt) 2013.09.25. 16:47:29

@belekotty: en.wikipedia.org/wiki/Prevalence_of_rabies#Israel

ha nem értesz valamihez, bekussolsz és nem szájalsz
mindenki jobban járna, ha ostobaságodnak nem adnál hangot, csak lejáratod magadat

a macska terjeszti a veszettséget, pont, a kóbormacskák meg aztán nagyon, mivel oltásuk nincs

továbbá:

"Unvaccinated cats who are allowed to roam outdoors are at the highest risk for rabies infection. Outdoor cats may, in the course of daily life, get into a fight with an infected wild animal or an infected stray dog or cat. And although widespread vaccination programs have helped to control rabies in dogs, feral cat populations remain a reservoir host for the rabies virus."

hoppá, na ki a gyökér?
megsúgom: te

bambanő (törölt) 2013.09.25. 16:49:18

@belekotty: "rabies - surprisingly,more reported rabies cases in the United States involve cats than dogs, although those cases are still much lower than the incidence of rabies in wild animals."

hoppá, a macska állomány jobban fertőzött, mint a kutyák

le kell mérgezni az összeset vagy kilőni a vérbe...

maroz 2013.09.25. 17:36:21

@bes3: Olvastad Joseph Hellertől az Isten tudját? A tízezer filiszteus előbőr összeszedésének a helyes módszertani megközelítésére gondolok. ;)

antisystem 2013.09.25. 17:40:41

@maroz: igen, én vagyok, és nem múlt idő - és na ja, általában marad a szájkarate, valamely okból az ilyen "rendpárti-értékelvű" fajta csak neten rázza ám a ....(p(h)allosát), face to face igencsak visszavesz magából a B-közép, ha a szemben álló nem egy 40 kilós lány...

És hát ivartalanítás... arra ugye leginkább a tesztoszteron-túltengéseseknek van szükségük, mielőtt nagyobb bajuk lesz... kutyában is, emberben is...

antisystem 2013.09.25. 18:09:33

@bambanő: "le kell mérgezni az összeset vagy kilőni a vérbe..." - egyszer kapnék el egy kutya/macskamérgezőt... de ugye azok is gyáva sunyi senkiháziak, akik csak a náluk lényegesen gyengébbekkel mernek kezdeni, de még azt is csak alattomosan...

maroz 2013.09.25. 19:09:15

@antisystem: No, akkor jó utat Bukarestbe, most olvastam, hogy az alkotmánybíróság átengedte a szeptember 10-én elfogadott törvényt (tényleg, ahhoz mit szólsz, hogy a posztíró ezt illetően is mekkorát hazudott? vagy az nem számít, elbírja az osztályharcz? ;)), szóval lesz dolgod és remélem olvasunk rólad az újságban, te hangember. ;)

antisystem 2013.09.25. 19:29:01

@maroz: tudod, van egy örök igazság, miszerint "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" - szóval nem valószínű, hogy én Romániába mennék, ez a blog is bizonyítja, hogy van itthon is probléma bőséggel...
Azt meg meg kell mondanom, hogy tök hibás úton jár, aki a "B-közép" mentalitással szemben a jogállami megoldást keresi...

maroz 2013.09.25. 19:50:36

@antisystem: Mondtam én, hogy te még mindig csak egy aranyos kis hangember vagy... ;)))

bambanő (törölt) 2013.09.26. 01:55:20

@antisystem: ezt a hozzászólást kár volt megírni
itt nem a te embergyűlöleted és elmebajod a téma, hanem a kóbor kutya kérdés

én a poszthoz kapcsolódó kommenteket írtam, tisztáztam, hogy az állatoknak jogai nincsenek, és mivel nagyobb a tudásom, mint a tied, irigy vagy

a kóbor állatokat el kell pusztítani!
semmi keresnivalójuk a természetben

antisystem 2013.09.26. 07:03:20

@bambanő: nézd, én nem általában az embereket gyűlölöm, hanem kifejezetten azt a csoportjukat, akik azt képzelik magukról, hogy joguk van eldönteni, kinek/minek hol van keresni valója, és hol nincs... viszont roppantul meg tudnak sértődni, ha más meg úgy látja, hogy nekik nincs keresni valójuk...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.26. 09:37:43

@antisystem: "Szóval ha kutyákat akarnak irtani, én a kutyákkal vagyok... "

Jelenleg Romániában a kutyák embereket akarnak megölni. Legyél inkább az emberekkel.

Én is itt vagyok 2013.09.26. 18:50:14

@aegithalos: Például elkezdeni az állatvédelmet. Chip program, gazdák büntetése, hogy ne érje meg neki az, hogy nem törődik a kutyájával. Mert azért kerül több tízezer az utcára mert párzanak és ez ott nem kívánatos szaporulathoz vezetett. Lehet még ivartalanítás, ami a kanok esetében csak rutineljárás és olcsó is.

Én is itt vagyok 2013.09.26. 18:51:57

@flugi_: Igen. Én is hallottam , hogy szervezkednek. Te figyú! honnan tudod, hogy mit akar egy kutya???

Én is itt vagyok 2013.09.26. 18:54:55

@antisystem:
Na mesélj. Mitől vagy te olyan nagy tudású?

zooey5 2013.09.27. 08:06:57

A kutyakat igy megolni barbarsag, tetszik vagy nem, attol fuggetlenul, h. a kialakult helyzetben "nem tehetnek mast", undorito es felhaborito. Az orszag, (a politikusok) nemtorodomsege hozta letre ezt az allapotot, csakis Romania felelos a romaniai allapotokert. Ezert nem kell meglepodni, h. kulfoldi allatbaratok tiltakoznak. Teljesen felesleges a hir kapcsan szajkaratet folytatni, arrol h. ki hogyan latja az emberi fajt az allatokhoz kepest. Romanianak az emberi fajhoz melto modon kene megoldani az altala kitermelt problemat. Ha nem igy tesz, masok tiltakozni fognak.

Globetrotter2014 2013.09.27. 08:25:14

@Én is itt vagyok: ezeknek már késő. Elvadult kutyát hiába chippelsz...

Sokaknak nem is volt gazdája.

Ezek olyan elvadult állatok, mint a mustangok amerikában a vadnyugaton. Csak ezek húst esznek.

Bármelyik nyugati vároról lenne szó, ha rátámadna és betelepedne pártíezer farkas, nam sokat szőröznének velük.

Itt igazából a töketlenkedés röhejes. Az is hpgy hagyták hogy elfajuljon a helyzet és az is hogy nem oldják meg legalább gyorsan.

aegithalos 2013.09.27. 10:02:29

@bambanő: ... Az az erdekes, hogy az elso benyomasom az volt, hogy normalis vagy. Tevedtem.

Egy torveny belinkelese hol hazugsag? A tobbi meg szorszalhasogatas.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.27. 10:02:41

@Én is itt vagyok: ugrik és harap, falkában. Elolvastad, hogy évi több ezer támadás történik? Te azt gondolod, hogy ezek mind első generációs kirakott kutyák, és mindegyik példányhoz létezik egy gondatlan gazdi, aki felelős?

aegithalos 2013.09.27. 10:03:54

@Én is itt vagyok: Elkezdtek. Minden kutyaba kotelezo chipet rakatni. A baj az, hogy ez Magyarorszag. Torveny van,a betartatast leszarjuk, mert nem lehet trafipaxszal elelnorizni.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.09.27. 10:04:15

@zooey5: konstruktívabban? Mi lenne a számodra elfogadható megoldás?

aegithalos 2013.09.27. 10:12:01

@jewel79bp: Amikor ezt a "nyugaton mas a felfogas" dolgot hallom, akkor mindig eszembe jut jobaratom svajci piroson athajtos csekkje. Atment a piroson. 1-2 tizedmasodpeccel a valtas utan. Tudni, mert jott fenykep a csekkel, udarias levellel. Meg az idoeredmennyel. Merhogy a lampakra kamerak vannak pakolva. Es most jon a kerdesek:
Miert szereltek fel kamerat, ha a nyugati (Svajc az nyugat imo.) emberek erednedoen olyan mentalitasuak, hogy betartjak a szabalyokat? Tegyuk fel, hogy a kulfoldiek miatt. Volt egy olasz ismerosuk, az rendszeresen beleszart a szabalyokba (Mellekszal: Olaszorszag az nyugat?). Nem kapott csekket, mert olasz rendszammal csinalta. Aztan attert svajci autora. Es kapott. Tehat a svajci rendszamokra mukodik, masra nem.

Meggyozodesem, hogy az emberek egyformak, mi is pont olyan rendesek lennenk, ha nem csak a torvenyek leteznenek az orszagban, hanem a betarttatas is menne. Ha lenne tetje a dolgoknak. De nincs. Nem csak piroson athatjtassal meg kutyatartassal.

jewel79bp 2013.09.27. 11:00:20

@aegithalos: most komolyan nem tudom, hogy mit és hogy válaszoljak neked erre azért, hogy megértsd, szerintem benned is bőven van (negatív) előítélet a nyugattal szemben, de azért pár szóban megpróbálok reagálni.
Detroit: Tudod, az USA egy kontiensnyi ország. Vannak gazdagabb és vannak szegényebb államok, és van ott baromi sok dolog, ami nem jól megy, másik sok meg, ami igen. Előhozod Detroitot. Egy olyan várost, ami a hitelválság, az autóipari cégek csődje miatt becsődölt, az emberek menekülnek onnan, kb csak a feketék maradtak ott, meg a szegények, és baromi nagy probléma van a kidobott állatokkal. Akiken egyébként próbálnak segíteni, és nagyon is más szellemben, mint azt Romániában teszik. Detroitban is kilőhetnék egy hét alatt az összes kutyát, mégsem ez a döntés született... hanem baromi nagy erőkkel próbálják menteni őket. Egy magát megnevezni nem kívánó milliomos egy millió dollárral szállt be a detroiti kutyák ivartalanításába és mentésébe... Ennyit Detroitról.
Az olaszok mediterránok. Azt nem hasonlítgatnám Svájccal, bár a román helyzetnél talán még az olasz is jobb.
De Svájcban te soha, semmiféle körülmények között nem fogsz olyan helyet találni, ahol úgy kellene kilőni a kutyákat, mint Romániában. Pedig Svájcban is vannak hegyek...
A piros lámpa: Azért csak a svájci rendszámos gyorshajtót vagy szabálytalankodót büntetik meg, mert nincsenek határokon átnyúló egyezmények ezzel kapcsolatban. Magyarországon sem tudják behajtani a holland gyorshajtók csekkjeit, Ausztriában sem a lengyelekét. Bár pont most kezdenek ezzel kapcsolatban új törvényeket hozni, hogy Európán belül be lehessen jóval könnyebben hajtani a büntetéseket. Azért a piros lámpán néha áthajtók meg a kutyákat lemészárolók között összefüggést találni ilyen módon elég meredek. Tudod nem kifogásokat kell keresni, hanem megnézni azt, hogy ha valami valahol jól megy, az miért van, és a jó ötleteket átvenni. Nem szégyen másoktól tanulni.

bes3 2013.11.06. 21:25:27

www.independent.co.uk/news/uk/crime/lexi-branson-attack-mother-stabs-killer-dog-to-death-to-try-and-save-her-daughter-8923631.html

Repatriált kutyulimutyuli halálra marcangolta a család 4 éves kislányát a kulturált Nagy-Britanniában.

Gondoljuk meg ezerszer befogadunk-e egy zûrös múltú kóborkutyát.

bes3 2013.11.06. 21:27:03

Nem repatriált, hülye szó az itt. Menhelyrôl örökbe fogadott.
süti beállítások módosítása