Provokáló vagy inkább elgondolkodtató a cím? Sok mindenre vonatkoztathatjuk ezt a kérdést. Én most magunkra értem ezt a tárgykört. Magunk alatt a kultúránk, civilizációnk összes emberét értem. Mikor vesztettük el az őszintén és tisztán szeretni tudást? Miért hagytuk és rejtettük el a bennünk lévő határtalan szeretetet? Mikor lettünk érzelmi analfabéták? Mi okozta ezt az emberekkel?
Hogy miért hoztam fel ezt a témát egy vegán életmód blogon? Azért, mert mi, az érzelmi analfabétákká vált emberek az elveszett őszinte, elfogadó és gyógyító szeretetet más fajok egyedeitől próbáljuk meg kikuncsorogni. Ahol pedig valaki érdeke jelentkezik, ott bizony a másik fél kihasználtságáról és akár szabad akaratának korlátozásáról lehet szó. Ez pedig már az etikai vegán felfogás szerint fajizmus, az egyik élőlény másik általi alárendelése, irányítása és függőségi viszonyba hozatala.
Láttam egy videót, amiben egy Williams-szindrómás kisfiúhoz közelít egy ló. A ló kezdeményezi az egymás felé közeledést, ő a kíváncsibb és ő akar adni. Hogy mit tud adni "egy ló" egy "ember gyereknek"? Szeretetet, mégpedig határtalan, elvárások nélküli feltétlen szeretetet, ami nekünk embereknek az érzelmi, fizikai és szellemi stabilitáshoz kell.
Az interneten számtalan képet lehet találni, ahol egy másik fajba tartozó élőlény beteg vagy sérült emberhez közelít vagy bújik oda. Vannak, akik szabad akaratukból veszik fel a kapcsolatot, míg másokat "gyógyításra kötelez" az ember. Honnan veszik, hogy a kötelezett élőlénynek mindig van kedve gyógyítani, segíteni? Ő csak szolgál, csak egy eszköz, akit használnak. Használati tárggyá degradálódik és elveszik tőle a személyiségét. Gondolok itt a terápiás kutyákra, lovakra és delfinekre is. Biztos van még sok más faj is, amit erre használnak az emberek, de ez a három faj talán a legismertebb a humán gyógyítást illetően.
Tudom, hogy milyen csodálatos dolog az, amikor egy másik fajba tartozó lény szeret és akit én is szeretek. Kérdés, hogy a beteg/sérült emberek csak elvesznek vagy adnak is szeretetet? Csak ők számítanak vagy fontos nekik az, aki gyógyítja őket? Simán el tudják hagyni vagy megpróbálnak valamit adni, többször jönni, jobbítani az élethelyzetén a gyógyító, szerető lénynek?
Tudom, hogy az emberek is nagyon szeretik a szeretteiket de valami mégis más. Valahogy nem tudjuk úgy kimutatni, érzékeltetni a szeretetünket, ahogyan a többi élőlény teszi. Ha tudnánk, akkor nem lennénk rájuk utalva és mi magunk is meg tudnánk adni sérült, beteg hozzátartozónknak azt a határtalan, tiszta és gyógyító szeretetet, ami segíthetné a rászoruló épülését. De nem tudjuk és én nem tudom, hogy miért nem tudjuk. Nem tudom, hogy mikor és mi okból zártuk el magunkban ezt a képességet.
Sejtem, hogy a poszt olvasása után vegyes érzelmeket váltottam ki. Valószínűsítem, hogy van, akit felháborít az írásom. De úgy gondolom, hogy szükségünk van a feltétlen szeretetünk kimutatását megtanulni mert ezt elfelejtettük vagy elástuk magunkban. Ha nem így lenne, akkor sokkal több életteli, boldog ember mászkálna az utcán, nem lenne ciki megölelni valakit, nem lennének ennyire depressziósok, elhagyatottak és fásultak az emberek. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükségünk más fajok szeretetére.
