Vegán filmklub - Élni és élni hagyni c. film bemutatása
2014. július 28. írta: ZöldElla

Vegán filmklub - Élni és élni hagyni c. film bemutatása

Részt vettem én is egy vegán filmklubbon, ahol magyar felirattal egy, a vegán életmódhoz kötődő filmet vetítettek le, utána pedig a vitt ételek eszegetése közben kellemes beszélgetés folyt le. A mostani vetítés rendhagyó alkalom volt, ugyanis ősszel és télen szokták havonta egy alkalommal megtartani a filmklubot a margitszigeti piknik helyett.

lisa-simpson-meat-592x436.jpg

A most látott film eredeti címe Live and let live, azaz Élni és élni hagyni. A 80 perc hosszú filmet Marc Pierschel rendezte 2013-ban. A film állatokkal való kapcsolatunkról, a veganizmus történetéről és a vegán életmód etikai, környezeti és egészségre gyakorolt hatásának érveiről szól, amik által egyes emberek a vegán életmódot választották. A különböző élelmiszerbotrányok, a klímaváltozás, a civilizációs betegségek és az etika az, amik által az emberek meggondolandónak tartják, hogy fogyasszanak-e állatokat és állati eredetű termékeket. (1)

 

A filmnek 7 főszereplője van: egy korábban tejgazdaságot üzemeltető, ma már gazdasági állatmenhelyként működő farmot vezető házaspár, egy hentesből lett vegán szakács és étterem tulajdonos, két fiatal aktivista, akik nyílt mentéseket csinálnak, azaz arccal vállalják, hogy különböző nagyüzemi farmokról mentenek, egy verseny biciklis, aki a 2016-os olimpián mint vegán versenyző akar indulni és egy fiatal átlagos lány, aki számára fontos lett a vegán életmód nem ártásának ideológiája. (2)

Hivatalosan az utóbbi 2 hónapban vetítették a filmet Brazíliában, Oroszországban, Fehéroroszországban, Kanadában, USA-ban több városban is és Lengyelországban. (3)

 A film honlapja itt érhető el.

A filmklub maga számomra kellemes élményt adott. A film levetítése után körbe ültük a kis asztalt, amire a hozott ételeket pakoltuk ki és egy nagyon jó hangulatú beszélgetés bontakozott ki. A látott filmről megkérdeztem három résztvevő véleményét, gondolatait, hogy mi volt a benyomásuk a filmmel kapcsolatban, hiszen ők még nem vegánok, vagy csak nem olyan rég lettek azok. A válaszaik elgondolkodtatóak és szerintem hasznosak. Érdemes őket meghallgatni mert mindenki a saját gondolkodásmódja szerint vette ki a számára leghasznosabb információkat a filmből.

 

 Ami a vitt ételeket érinti megint csuda finomakat ehettünk. Volt "túros" köles gombóc, sajtos pálcika, fasírt, több féle mártogatós, puding, fügés-magvas nyers golyók. Nekem nagyon ízlett minden és nem is fogytak el a vitt ételek annak ellenére sem, hogy folyamatosan ettük őket. :)

kaja.jpg

Az Élni és élni hagyni című film vetítése legközelebb szeptemberben lesz várhatóan a Toldi Moziban. A vetítés mellett terveznek vegán ételkóstolást is, így aki szeretné megtudni, hogy milyen ízűek a csak növényekből készült ételek annak szeptemberben nagyon jó alkalma nyílik a kóstolásra. Részletek később a Vegán Állatvédelem Facebook oldalán lesznek olvashatóak. Érdemes lesz elmenni mert tényleg nagyon elgondolkodtató és informatív filmről van szó, amiben egy csepp vér vagy borzadályos nagyüzem, illetve vágóhíd sem látható.

Végül pedig szeretném megköszönni Karolinának, Viviennek és Tomának, hogy a kamerám elé álltak és megosztották velem és a blog olvasóival a gondolataikat a filmmel és a vegán életmóddal kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr156549257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása