Inspiráció vegán fagylalt és jégkrém készítéséhez
2014. június 10. írta: ZöldElla

Inspiráció vegán fagylalt és jégkrém készítéséhez

Megérkezett a nyári hőség, ami azt is jelenti, hogy itt a fagyi szezon. Jelenleg azonban kevés helyen lehet tisztán növényi összetevőkből készült fagylaltot venni Budapesten. Igaz, hogy jó esetben lehet gyümölcsfagylaltot találni azokban a fagyizókban, ahol helyben készítik a hideg nyalánkságot, viszont többnyire csak 2-3 íz közül lehet választani, ami szerintem siralmasan kevés. Ezért gondolom úgy, hogy érdemes begyűjteni pár fagylaltreceptet, amiket saját ízlésünk szerint tudunk alakítani és elkészíteni.

A legegyszerűbb vegán fagyi banánból készíthető el. Fel kell karikázni a banánt, betenni a fagyasztóba és ha megfagytak a banánszeletek, akkor ízlés szerint más gyümölccsel össze kell turmixolni és már ehető is a vegán fagylalt. :)

fagyiextra.jpg

A banános alaprecept mellett vannak még kókusz-, szója- és mandulatej, kesu dió és mandula alapú fagylaltreceptek is, így egyáltalán nem lehet azt mondani ez esetben sem, hogy a vegán konyha szegényes lenne a fagyi variánsokat  illetően. Ezer mód és ezer recept létezik, határ a csillagos ég. :)

Fügés, kókuszos és szedres fagylalt (angol)

fagyi5.jpg

 

Vanília fagylalt (magyar)

fagyi1.JPG

 

Kókusz fagylalt (angol)

fagyi6.JPG

 

Mangós-kókusztejes fagylalt (angol)

fagyi3.jpg

 

Rebarbarás fagylalt (angol)

fagyi7.jpg

 

Meggyes fagylalt (magyar)

fagyi2.jpg

 

Csokoládés szójatejes fagylalt (angol)

fagyi9.jpg

 

Mangó fagylalt (angol)

fagyi8.jpg

 

Banános-földimogyoróvajas jégkrém (magyar)

fagyi4.jpg

 

Mentás csokidarabkás fagylalt (angol)

fagyi10.png

Remélem sikerült ötletet adnom és megmutatnom, hogy a vegán, tisztán növényi alapanyagokból készült fagylaltokban is rengeteg lehetőség van. Emellett igen finomak és cukor helyett növényi szirupokat, kókuszvirág cukrot vagy datolyát használva 100%-osan bűntudat mentesen élvezhetjük a jeges édességet és a bikiniformánk miatt se kell aggódnunk. :)

A receptek és a képek forrásoldalai a képekre kattintva érhetőek el!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr926290311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RATrish 2014.06.10. 11:57:56

Nagyon gusztusosak :)
süti beállítások módosítása