Gift – ajándék a lelkiismeretednek
2015. április 14. írta: ZöldElla

Gift – ajándék a lelkiismeretednek

Interjú a kisfilm producerével, Görögh Attilával

Tegnap debütált egy zseniális kisfilm, ami valószínűleg Boggie Parfüm című klipjéhez hasonlóan nemzetközi sikert fog befutni. Mindössze 4 perc, de odaragasztja a nézőt a monitor elé, aki végig akarja nézni. 

Bár én laikus vagyok, és csak a magam kis gépével készítem a videóim, és a youtube segítségével tanulom a filmvágást, annyi nekem is feltűnt, hogy a Gift képi minősége és vágása magasan veri a magyar filmektől megszokott színvonalat, és szerintem bármelyik "nyugati" nagy stúdió is készíthette volna. Amíg nem láttam meg benne a Lánchidat, addig fel se merült bennem, hogy magyar produkciót látok. Valahogy ez a minőség szokatlan a magyar filmektől.

A kisfilm főszereplője egy tűzvörös hajú, kék szemű, pici lány, akivel az események történnek, és akit a néző egyből a szívébe zár, mert védtelen és kiszolgáltatott. Pontosan ezért nézzük végig a történetet, hogy megtudjuk mi lesz a lányka sorsa. De nem is szaporítom tovább a szót, itt a kisfilm, nézze végig mindenki, hogy végre spoilerezés nélkül leírhassam, hogy miért is tartom zseniálisnak ezt a produkciót:

A rövid filmet a DeadLens Pictures készítette. 

Az ok pedig, amiért engem teljesen levett a lábamról ez a kisfilm az az, hogy végre egy teljesen új szemszögből mutatja be azt a sajnos mindennaposnak számító cselekedetet, ahogyan az emberek megszabadulnak a számukra  teherré vált élőlénytől. Mivel egy helyes és védtelen kislány a főszereplő, ezért a néző empatikusabban viselkedik, megsajnálja, együtt érez vele és dühös lesz a bunkó, nemtörődöm szülők miatt. Érzelmileg aktiválódunk.

Azonban ha végig a kutya szerepelt volna, akkor az emberek kevésbé nyílnának meg a főszereplő felé és valószínűleg közömbösen, egy legyintéssel elintézték volna, hogy ez csak egy kutya, majd az állatvédők megoldják. Ha nem így lenne, akkor nem kéne akár napokat is várnia egy-egy kitett kutyának, amíg olyasvalaki össze nem szedi, aki megsajnálja és nem akarja egyedül az utcán hagyni. Sajnos a mai emberek annyira közömbösek, hogy simán tovább sétálnak, ha egy hontalan állatot látnak akár elütve vagy sérülten is.

Én személy szerint nagyon szeretném, hogy a többi faj szemszögéből is készüljön egy ilyen rövidfilm. Feltételezem, hogy a készítők nem vegánok, viszont nemzetközi szinten egyre nagyobb teret kap a gazdasági állatok kihasználásának és kegyetlen tartásának a bemutatása. Biztos vagyok abban, hogy a gazdasági állatok szemszögéből készült videók is nagy sikert futnának be, igaz, főleg a már nyitottabb, empatikusabb és környezettudatosabb "nyugatiak" körében. 

A Giftnek nagy sikert jósolok – én személy szerint biztosan megosztom majd nemzetközi csoportokban is – és szerintem szakmai elismerést is fog hozni a készítőinek Akiket meg is kerestem, hogy feltegyek nekik pár kérdést a film készítésével kapcsolatban. Kérdéseimre Görögh Attila, a DeadLens Pictures producere válaszolt, amit ezúton is köszönök.

ZE: Kinek a nevéhez köthető a forgatókönyv megírása és a kisfilm kivitelezése?

G.A.: Az ötlet bennem fogalmazódott meg novemberben amikor láttam egy kutyát az útszélen de sajnos nem tudtam megállni mert egy buszon utaztam. Nem tudom, hogy kirakott kutya volt vagy csak csavargott de a dugóban ülve elkezdtem gondolkodni, hogy ha ezt egy gyerekkel tenné valaki akkor jobban felfigyelne mindenki a problémára. Az ötletem alapján a forgatókönyvet Zsemberi Zsófia (rendező) írta meg és remek munkát végzett. 

ZE: Hányan vettek részt a kisfilm elkészítésében és mennyi előmunkálatot követelt? 

G.A.: A film elkészítésében barátok és ismerősök segítettek, valamint kis csapatunk a DeadLens Pictures. Horváth András operatőr egyedi látásmódja és tehetsége megmutatja a magyar operatőrök tehetségét. Külön köszönet illeti a Zoetis Hungary Kft.-t, akik nagyban segítettek a film létrejöttében, valamint Mártai Mariannak a Zuii Hungary sminkes csapatával nyújtott önzetlen munkáért. De mindenkit ki tudnék emelni, mert ez egy nemes ügy. A zenékért köszönetet mondunk az Eastaste csapatnak és Horváth Renátónak, Sárady Zoltánnak a drónért, Nagy Leia Tímeának szponzori kapcsolatokért, a Dévai Szent Ferenc alapítványnak a kastély helyszínért és természetes a szereplőknek akik alázattal és mosolyogva dolgozták végig a forgatási napokat.

ZE: Nem féltek az előítéletektől és rosszindulatú kritikáktól, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy egy kutya helyébe egy ember gyereket tesznek? 

G.A.: A filmet figyelemfelkeltés céljából csináltuk és semmiképp nem akartuk simogatva kezelni a témát, hisz a probléma megköveteli a drasztikus megvilágítást mert maga a tett is drasztikus. Az összehasonlítás pedig részünkről azért nem erős, mert minden házi kedvenc számunkra családtag, akár egy gyermek. Nem mehetünk el szó nélkül az állatkínzások mellett különösen, akkor amikor a Húsvétra kapott nyulak hasonló tetteknek vannak kitéve. A stáb az állatok iránti elhivatottságát tükrözi a film és a figyelemfelkeltés a mai világban megköveteli azt, hogy a végső határig menjünk, ami még belefér a jó ízlésbe, ugyanakkor kiveri a biztosítékot. Ahogy nálam is kiverte, amikor tucatszámra vittem haza a kidobott macskákat és kutyákat gyerekkoromban a nagyszüleimhez. Figyeljünk jobban minden élőlényre, mert a kutyák még akkor is bíznak az emberben ha kirakják őket az út szélére mint egy megunt ruhadarabot. A kérdés, hogy meddig lesznek a leghűségesebb társaink ha ezek a tettek szaporodnak. 

ZE: Céljuk volt, hogy az emberek azonosulni tudjanak a kislánnyal és így a kirakott kutyával is empatikusabbak legyenek?

G.A.: A célunk az, hogy az állatkínzás súlyosabb büntetést vonjon maga után, mint jelenleg. Elrettentő ítéletek szülessenek mert nem a lábak száma határozza meg egy rémtett súlyát, hanem a szív száma. És az 1 darab bennünk emberekben is és az állatokban is.

ZE: Mi a céljuk a kisfilmmel? Empátiakeltés, figyelemfelhívás vagy csak jó téma volt és biztos sikert garantál egy filmfesztiválon?

G.A.: Nem nevezünk vele semmilyen filmfesztiválra. Ez egy társadalmi figyelemfelkeltés, amit még csak most kezdtünk el és folyamatosan jövünk ki sokkoló és tükröt tartó kisfilmekkel. Érdemes figyelni minket mert lesz még sírás és röhögés is. 

Remélem minél több emberhez eljut a kisfilm, megértik az üzenetét és ha kell, akkor változtatnak a gondolkodásmódjukon. A készítőknek pedig sok sikert, és még több ilyen zseniális filmet kívánok!

Azok egyébként, akik kirakják a megunt "háziállatot", bűncselekményt követnek el, ami törvényileg büntethető. Ezt jó, ha mindenki tudja.

1998.évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről: 8. § Az ember környezetében tartott állat, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad. Az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr347366180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2015.04.15. 10:37:11

A szokásos brutálisan túltolt faszság. Nem kell senkinek egy kutya? Ott a sintér intézze el, problem solved. Nem, inkább elbaszott telepekre gyűjtik őket olyanok, akiknek nincs pénze normálisan eltartani őket és ezért nekiállnak pénzt koldulni, hogy fenntartsanak egy olyan problémát, aminek egyszerű és gyors megoldása volt már évszázadok óta. Nevetséges az is, hogy börtönnel fenyegetnek valakit mert megölt mondjuk pár fölösleges kiskutyát vagy macskát.
Emberekkel való összehasonlítása totál debil.

2015.04.15. 10:55:25

@Mérnork:
Azzal egyetértek, hogy hatásvadász a videó, de azzal nem, hogy helyes megoldás lenne házilag megölni a fölösleges állatokat. Megvan annak is a kulturált módja. Ahogy a kutyák kidobása is gáz, és nem azért, amit itt szentimentális módon bemutat a kisfilm, csak az ostoba embergyűlölők tesznek egyenlőséget a gyerek és a kisállat között, hanem azért, mert a kóbor kutyák számát szaporítani embereket, állatokat egyaránt veszélyeztető cselekedet.

lezsír (törölt) 2015.04.15. 11:02:36

First world problem.
@Mérnork: -kal ertek egyet. Agyon kell csapni lapáttal a felesleges kiskutyat, kismacskat, kitenni nem szabad, mert az tényleg csak növeli a kóbor állatok számát. Ezek meg veszélyesek, egy kutyatámadás nagyon nem vicces. Aki meg nem sterilizáltatja az állatát, hagyja, hogy szaporodjon kontroll nélkül, annak is faszkorbács jár.

Kiborg01 2015.04.15. 11:21:40

Én konkrétan nem tudom agyonütni a kismacskáimat. Ezt tudom magamról. Ezért a nősténymacskát az első alom után(állatorvos szerint meg kellett várni az első almot) ivartalaníttattam. A kant meg 1 éves korában.
Probléma megoldva.
Szívemből gyűlölöm azokat az embereket,akik szerencsétlen állatokat egy zsákba kötve (vagy jobb esetben szabadon) kiengedik egy forgalmas út mellett, hogy majd lesz vele valami.

WildBear 2015.04.15. 11:27:27

Micsoda egy érzelgős sz.r !
Javaslom hasonlóképp feldolgozni pl. a csirkevágást (kiscsirke megszületik, boldogan tipeg, eszik, megnő, meggyilkolják), esetleg a búza aratását is.
(Boldog kis búzaszem, kicsírázik, megnő, lekaszálják, kicsépelik, megőrlik, begyúrják, megsütik..)

budy01 2015.04.15. 11:32:17

Hatásvadász fos! Már a nyitókép is tipikus magyar család. Nagy (hatalmas) ház, BMW,.. Na persze.
BOGGIE klipje jó, az FOS!

zsu80 2015.04.15. 11:42:30

@Mérnork: te vagy a totál debil, lelki nyomorult. Aki egy állatot nem tud szeretni, az az emberrel is képes kegyetlen lenni. Remélem az emberiség mielőbb megszabadul tőled, nem lesz kár érted, vagy öregedj meg egyedül, és még egy macska se legyen a társaságod. Sivár egy életed lehet.

parazita666 2015.04.15. 11:59:35

A szpoilerezés alapján egy csöpögős szarra számítottam, viszont egy profi, jól összeállított anyagot láttam. Ez a része nem gáz.

Viszont az alapötlet, hogy egyenlőségjelet teszünk ember és állat közé, nos ez nagyon gagyi. Annyira hatásvadász, hogy az már szar.
Képzeljem bele egy kutya bőrébe? Miért ne egy cápa legyek, akinek élve levágják az uszonyait, aztán visszadobják a tengerbe, had süllyedjen...

Amennyiben az idióta, egyedülálló, tütyögős, kutyás picsáknak akartak pár megható percet szerezni, úgy azt hiszem elérték a célt.

lezsír (törölt) 2015.04.15. 12:26:06

@zsu80: nem nekem írtad, de azért merészelek beleugatni az emelkedett társalgásba

"Aki egy állatot nem tud szeretni, az az emberrel is képes kegyetlen lenni."

Ja, én nem szeretem az állatokat (mert nem emberek), de az embereket se szeretem úgy általában, csak egyes hozzám közelállókat. Ennek ellenére nem kegyetlenkedem azokkal az emberekkel sem, akiket nem szeretek. Van ilyen.
Érdekes pl. Hitler imádta a kutyáját, meg úgy általában az állatokat, a gyerekellel is kedves volt, mégis sok geciséget írnak a rovására. Ja és vega volt. Most akkor általánosítsak a vegákra?
Én olyan véleményt is hallottam már, hogy aki az állatokat szereti, az az embereket utálja. Van sok kutyabuzi, macskabuzi ember, aki gyűlöli az embereket, szerintük a kis háziállatuk többet ér, mint bármelyik ember. Általánosítsunk?

"Remélem az emberiség mielőbb megszabadul tőled, nem lesz kár érted," - írtad ezt a fentebb kommentezőnek. Mondhatjuk, hogy te emberéleteket semmibe veszel és gyilkos, kegyetlen hajlamokkal rendelkezel? Simán. De az állatokat szereted.
Hogy is van ez?

Uf 2015.04.15. 13:04:49

Ha azt akarja valaki alátámasztani, hogy bűncselekmény (pontosabban vétség) az állat kidobása, akkor a Btk.-t kéne idézni. Viszont feltenném a kérdést a készítőnek, hogy az ember gyerekének a kidobása pontosan minek számít?

"244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

zsu80 2015.04.15. 13:42:30

@lezsír: igen az ilyen nyomorultakat utálom. Igen, az ilyeneknél egy állat élete többet ér. Nézz meg egy kutyát: még ha a "gazdája" rosszul bánik is vele, hűséges marad. Sok ember eleve gonosz, a kutya még ha sok rossz dolgon megy is keresztül, bízik az emberben. Emellett életet ment katasztrófák esetén, drogcsempészeket segít lebuktatni, vakok életét könnyíti meg, mindezt ingyen. És sok magányos idős embernek egyetlen társasága. És ne nézzek fel rájuk?? Mindegy, a ti fajtátoknak hiába magyarázom. Maradjunk annál, kinek mi... engem nem győzöl meg, én se téged.

Lady Ann 2015.04.15. 13:43:46

@WildBear: Ha a faj szempontjából nézed, akkor az emberi faj szimbiózisban él a házityúkkal, mint fajjal. Soha nem élt annyi csirke a Földön, mint most, hogy kell a húsuk, tojásuk, a faj biztonságban van a kihalástól - az evolúciót se érdekelte az egyén problémája, mindig a faj volt az első.
A kegyetlen tartási körülményekről: sajnos az van, hogy a tanyasi, szabadban tartott állat húsa egyre több embernek megfizethetetlen. Meg egyre több növényi táplálék is. Szóval amíg igény lesz az olcsó húsra, addig ez nem fog változni.

budy01 2015.04.15. 13:59:56

@zsu80: ostoba troll vagy, aki nem bírja megállni, hogy más véleményét ne kritizálja. ennyi

Trejo 2015.04.15. 14:27:52

@zsu80: Ne itt oszd az észt, hanem a gyökereknek való blogokon, ahol egyes szám első személyben írnak a kutyájukról. Költözz be a kutyaólba, ott a helyed! Gyűlölködő, szociopata!

Kliszta Frigyik 2015.04.15. 14:41:17

@Kiborg01: Cserld le az allatorvosod. Egy alom is teljesen felesleges, es semmi szulsege ra az allatnak.

Kerge Macska 2015.04.15. 14:41:49

@Mérnork: Taigetosz is remek találmány volt anno...te már nem élnél... :-(

Kliszta Frigyik 2015.04.15. 14:42:13

@Kliszta Frigyik: * Tul gyors voltam :)
Csereld le az allatorvosod. Egy alom is teljesen felesleges, es semmi szuksege ra az allatnak.

besztercei 2015.04.15. 14:58:32

A videót ügyesen megcsinálták és nagyrészt a mondanivalóval is egyetértek, az ötlet is eredeti, figyelemfelkeltő, de ettől még nem helyeslem, ha valaki egyenlőségjelet tesz egy kutya és egy ember közé. Az ember fajtárs, a kutya pedig nem. Az állatok között pedig a fajtársak többnyire kitüntetett helyzetben vannak a többi fajhoz képest. Az ember ráadásul egy társadalomnak nevezett dologban él, ami belőle és a többi emberből áll. Egyedül valószínűleg életképtelen lenne.

@zsu80: Szeretem az állatokat, különösen a sajátjaimat. Zokogtam már nem egyért közülük, gyászoltam, amikor valamelyikük elment és aki ismer az tudja, hogy órákat tudok áradozni róluk... különösen a kutyámról :). De aki ilyeneket ír és komolyan is gondolja: "Remélem az emberiség mielőbb megszabadul tőled, nem lesz kár érted", " igen az ilyen nyomorultakat utálom. Igen, az ilyeneknél egy állat élete többet ér." és hasonlók, annak halál komolyan javaslom, hogy sürgősen keressen fel egy szakembert!

Blobov 2015.04.15. 15:28:53

Ez a videó a szingliségük miatt gyerek nélkül maradt, ezért kutyát/macskát tartó 20-30-as csajoknak, meg a nagyiknak készült. Senki más nem tenne egyenlőségjelet egy gyerek és egy állat között.

Amúgy meg, a kutya jogilag még mindig dolognak minősül. Ha megunom, elegem van belőle, akkor leadhatom. Igaz, spec. szabályok vannak rá, csak úgy ki nem dobhatom a kukába, de olyan mint a veszélyes hulladék - leadom a menhelyre, oszt vagy újra felhasználják, vagy bedarálják.

ZöldElla 2015.04.15. 18:20:08

@Blobov: Gratulálok, az EQ-d nulla. :)

lezsír (törölt) 2015.04.16. 03:01:35

@Blobov: az a legszebb, hogy ezek a kutya és macskamániás szinglik jellemzően az abortuszt nagyon is helyeslik. Nem mind és aki helyesli is, arra se mondom, hogy gyilkos, de azért vicces, hogy egy emberi magzat esetén nagy feminista pro choice harcosok, közben egy állat esetén fanatikusan védik az életét. Elidegenedett, magányos emberek.
Kutya leadása a sintérgez az nem oké, abortusz az meg egy felelősségteljes döntés.
Vagy itt van zsu80, aki embereket is hidegvérrel meggyilkoltatna, mert szerinte a kutya az többet ér. Micsoda humánum, micsoda erkölcsi magaslatok!

@zsu80: "az ilyen nyomorultakat utálom. Igen, az ilyeneknél egy állat élete többet ér"
Csak ne csodálkozz, ha a jövőben mások majd téged fognak gyűlölni, ahogy te gyűlölködsz most.
És valaki majd egyszer úgy dönt, hogy egy tárgy vagy állat nálad többet ér. Az egy nagy pofon lesz neked az élettől.

"Nézz meg egy kutyát: még ha a "gazdája" rosszul bánik is vele, hűséges marad. Sok ember eleve gonosz, a kutya még ha sok rossz dolgon megy is keresztül, bízik az emberben."

Ja, ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Tágabb ismerősi körben nem egy saját kutya által elkövetett támadás volt. Volt eset, ahol a gyerek arcát marcangolta szét a család kis kedvenc kutyulija. A kutya egy állat, sose tudhatod, hogy mit tesz a következő pillanatban. A legdurvább, amikor egyesek mentegetik a kutyát, hogy a kutyatámadásért mindig csak az ember a hibás. Ja, ezért kell időben agyonverni a kutyulit egy lapáttal. Én ugyanis a megelőzés híve vagyok, nem kockáztatok feleslegesen, felelősen, tudatosan élek. Ki merem mondani, hogy az emberélet számomra többet ér, mint egy állaté.
Te antropomorfizálsz egy állatot, belelátsz olyan dolgokat, amik nincsenek benne. Ösztönök, reflexek vannak benne, amiket az ember megpróbál a saját hasznára fordítani, ez eddig oké, de ezek nem érzelmek és nem tudatos dolgok. Olvasgass etológiai témában, de ne populáris, kutyulibuzi etológusoktól, akik felültek erre a ma divatos bulvár antropomorfizálásos témára.

"Emellett életet ment katasztrófák esetén, drogcsempészeket segít lebuktatni, vakok életét könnyíti meg, mindezt ingyen."

Nem ingyen. Eltartásért, szimbiózisban élve. Idomítva van erre, mivel az ember tudatosan erre tréningezi, kihasználva, hogy egy ösztönös lény és egy falkaállat aminek kiváló a szaglása az emberhez képest.

"sok magányos idős embernek egyetlen társasága"

Ez meg azt bizonyítja, hogy az emberek elidegenednek egymástól, inkább kutyát vesznek, minthogy egy másik emberhez kelljen alkalmazkodni. Egyesek alkoholizálnak, mások macskát tartanak magány ellen. Pótcselekvések ezek.
süti beállítások módosítása