Számodra tiszta és világos, hogy milyen dezodort használsz?
2015. július 22. írta: ZöldElla

Számodra tiszta és világos, hogy milyen dezodort használsz?

Az egyik legkényesebb téma az ember személyes higiéniája és a használt, bevált vagy éppen nem eredményes termékek sora. Sokan nem szeretik megosztani, hogy mennyire szenvednek egy-egy megfelelő termék megtalálása miatt.

 

Ebben a posztban egy régi–új márkának a dezodorait szeretném bemutatni. Régi, mert elég régóta a piacon van, új mert a vegán kompatibilis termékei nem rég forrottak ki. Ez pedig a CD nevű kozmetikumokat gyártó cég. Több terméket is egyszerre tudtam tesztelni, így most egy posztban bemutatni is, ugyanis a cég képviselője felvette velem a kapcsolatot, hogy kipróbálnék e pár vegán terméküket. Mivel így szélesedhet a vegán termékismereti palettám, így örömmel fogadtam az együttműködést.

cdc.jpg A CD márka 1961–ben jött létre Németországban, azóta töretlen szereplője a testápolási termékeket kínáló piacnak. Neve a „Clear and Distinct” azaz „Tiszta és világos” kifejezéseket takarja, ami jól mutatja, hogy már a kezdetektől fontos volt a CD számára a termékek tisztasága. Termékei között tusfürdőket, testápolókat, dezodorokat és szappanokat találhatunk. Szeretném kiemelni, hogy a CD stratégiájában ugyan egyre nagyobb szerepet kapnak az állati eredetű összetevő mentes termékek, azonban szappanjaik sajnos még nem vegánok. A természetközelinek pozícionált testápolási brandet 2011-ben indította el a cég, amelyet a Reinheitsgebot tisztasági filozófiával fogalmaz meg.

A kifejezést a középkori sörfőzőktől vették át, az ugyanis az 1516-ban Bajorországban kiadott Német Tisztasági Törvényre (Reinheitsgebot) utal vissza. Ezen a filozófián csavart egyet a CD, amikor megalkotta a CD Reinheitsgebot jelölését, hiszen ez esetben a logó azt mutatja, hogy mely összetevőket nem tartalmazzák a logóval ellátott termékei. A brand küldetése a kezdetektől fogva az volt, hogy gyengéd ápolást nyújtson gondosan kiválogatott növényi kivonatok segítségével. A márka fejlesztői nem ambicionálták, hogy folyamatosan a legújabb összetevőket használják, a prioritás mindig az volt, hogy hatásosan kombináljanak néhány jól bevált, bőrbarát összetevőt.

Ez a tisztaság egyrészt a fenntartható és az organikus kozmetikumokra utal, másrészt pedig arra, hogy a termékek nem tartalmaznak ásványi olajakat, szilikont, parabéneket, mesterséges színezékeket, alumíniumsókat és állati eredetű összetevőket.

Emellett a cég ellenzi az állatkísérleteket, illetve külső céggel sem tesztelteti az összetevőket vagy a kész terméket. Azonban termékeikről nem tudják azt állítani, hogy állatkísérlet mentesek, ugyanis az összetevőket a múltban egyszer már egy másik cég vagy laboratórium letesztelte élőlényeken, így azokról az anyagokról, kombinációkról nem mondható el, hogy kísérlet mentesek lennének. Kicsit szokatlan ezt így hallani, azonban nekem nagyon szimpatikus, hogy beismerik, hogy az alapanyagokat, illetve az anyagösszetételeket, keverékeket, amiket ők is használnak a múltban egyszer már mások tesztelték, így nem mondható el róluk, hogy kísérletmentes. Ez így kicsit nyakatekerten hangzik, de remélem érthető. De éppen ez példázza jól, hogy a mai kozmetikai célú állatkísérletek teljesen feleslegesek, hiszen az eredmények már megvannak, újat nem nagyon tudnak mutatni. Ha jól emlékszem 2014. márciusa óta tilos az EU területén kozmetikai célú állatkísérleteket végezni, de ezt gyakran megkerülik a cégek és olyan országokba mennek, ahol azok még engedélyezettek. 

Én tesztelésre 8 terméket kaptam. Három különböző kiszerelésű dezodorból 2 különféle illatot, illetve a tusfürdőből egy illatúból 2 darabot. A dezodorok kiszerelése hajtógázas, golyós és pumpás flakonban található. A termékek tesztelésében bevontam anyut és a nővéremet is, ugyanis egyedül ennyi terméket rövid időn belül nem tudtam volna letesztelni. Anyu egy golyós és egy hajtógázas dezodort, a nővérem pedig pumpásat választott. Így nekem mindhárom kiszerelésű dezodorból maradt 1-1 darab, illetve a két tusfürdő.

GALÉRIA

Anyunak is és a tesómnak is működtek a dezodorok, illetve a nővérem még azt fűzte hozzá a tapasztalatához, hogy egy bizonyos hőfok felett már nem annyira hatékony a deo, viszont az illata tartós, egész nap érezhető. Az illata a dezodoroknak tényleg egész nap érezhető, így parfüm egyidejű használata nem igazán ajánlott. Viszont ez nyáron talán nem is akkora hátrány, hiszen ilyenkor a lágyabb, kevésbé erős illatok viselhetőek csak el az emberen, amilyen ezeknek a dezodoroknak is van.

Az én tapasztalataim a termékekkel kapcsolatban hasonlóak, mit anyunak vagy a testvéremnek. A hajtógázas aloe verás dezodor illata nekem annyira nem tetszett és nem is nagyon használt. Mondjuk nekem eleve van egy ellenszenvem a hajtógázas kiszereléssel szemben, így lehet, hogy egy előrevetített hendikeppel indult nálam ez a termék, amivel nem tudtam megbarátkozni.

A golyós és pumpás dezodor azonban működik és az illatuk is finom. Mivel nem tartalmaznak alumíniumsót, így nem tömítik el a hónalj pólusait sem, nincs 24–48 órás izzadásgátló hatásuk, emellett a kánikulai hőségben nekik is kell egy második alkalmazás a nap folyamán. Azonban 20 fok körüli hőmérséklet idején nekem egész napos,  folyamatos mozgással is hatásosak voltak, amin azért csodálkoztam mert nekem kevés gyárilag előállított dezodor funkcionál jól. De ezt szerintem már egy korábbi posztomban is írtam.

A kánikulát egyetlen dezodor se állja ki, még a 2 napig izzadásmentességet ígérő termékek sem. Emellett az izzadás egy természetes folyamat, hiszen a verejtékmirigyeken keresztül a szervezet kiüríti a méreganyagokat is, ha minden igaz.

rebarbara.jpg

A tusfürdőt illetően az illata nem erős, szerintem pont jó. Nem locsolták túl az illatanyagot. Az állagát tekintve egy picit híg, de azért még kezelhető. Kevésbé habzik, ami nekem azt jelenti, hogy kevés benne a habzást előidéző anyag, amely végső soron jó, hiszen elméletileg a káros anyag kategóriába sorolják  az erős habzást okozó kemikáliákat.

A CD cég egyébként már felvette a kapcsolatot a Vegan Society-vel és termékeit elindította a vegán feltételeknek megfelelő procedúrában, hogy azok magukon viselhessék a vegán logót. Eddig a rebarbarás tusfürdőjük az, amin már mi is találkozhatunk a kis virággal.

Magyar nyelvű honlapjukon további információhoz lehet jutni a cégről, illetve a termékekről, amelyek Müllerben, Rossmannban, DM-ben és háztartási kis boltokban is megtalálhatók. Tehát nem kell különösebb "hajtóvadászatot" indítanunk, ha meg akarjuk találni ezeket a kozmetikumokat.

Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr337638416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.