Nyers vegán cake pop - prototípus
2014. október 27. írta: ZöldElla

Nyers vegán cake pop - prototípus

Az úgynevezett cake pop süti 1-2 éve robbant be a gasztrovilágba, és az elején különleges és drága kulináris nyalánkságnak számított. Az édesség lényege, hogy egy nyalóka formájú sütit szervírozunk különféle színes-szagos mázzal, és rászórt finomságokkal. Összességében egy nagyon dekoratív és remélhetőleg ízletes édességről van szó, aminek különböző receptjei már fellelhetők az interneten.

cp6.jpgAz én fantáziámat is megragadta a sütinyalóka, így elhatároztam, hogy megalkotom a saját receptjeimet mind nyers vegán, mind "sütött" vegán formában. Ebben a posztban a nyers vegán változat megalkotásának kálváriáját írom le, ugyanis még nem tökéletes a recept, de úgy érzem, hogy meg kell osztanom, hiszen magyar nyelven eddig még nem található nyers vegán receptváltozat. És azt is meg szeretném mutatni, hogy bizony a legjobb szándék ellenére sem jön mindig elsőre össze a tökéletes recept. Ennek ellenére finomak lettek a falatkák, csak igen nagy meló volt őket a mázzal bevonni.

cp1.jpgcp3.jpg

Hozzávalók:

Golyók:

  • 15 dkg brazil dió (én a Lidl-ben vettem)
  • 10 dkg blansírozott mandula (kimérve vettem)
  • 20 dkg natúr kesu dió (kimérve vettem)
  • 10 dkg aszalt datolya (kimérve vettem)
  • kb. 25-30 g kókuszsír
  • 1 kk naracshéj por
  • 1/2 kk vaníliaőrlemény
  • 5 tk kókuszvirágcukor vagy 2-3 tk növényi szirup

Máz:

  • kókuszzsír
  • kakaópor
  • növényi szirup (agave, rizs, tápióka)
  • de ebben a receptemben írok mennyiségeket is

cp4.jpg

Díszítésnek:

  • kókuszreszelék
  • mogyoró dara
  • darált dió
  • mandula dara
  • kókuszvirág cukor
  • színes cukorgyöngy - bár ez nem éppen nyers
  • homoktövis por
  • matcha tea por

Áztassuk be a brazil diót, a kesut, a mandulát és a datolyát is egy éjszakára. A magok esetében erre azért van szükség, hogy az enzimgátlók kiázzanak a magvakból, és a szervezetünk hasznosítani tudja a magokban lévő éltető enzimeket, a datolya esetében pedig meg kell, hogy puhuljon az aszalt gyümölcs. 

cp5.jpg

Áztatás után szűrjük le a magokat és a datolyát, majd egy nagyobb tálban öntsük őket össze, és adjuk hozzá a keverékhez a vaníliaőrleményt és a narancshéj port (ez utóbbi elhagyható vagy 1-2 ek narancslével helyettesíthető), majd keverjük össze. Ezután az aprítógépünk kapacitásától függően tegyünk a gépbe egy adagot, adjunk hozzá a megolvasztott kókuszolajból, és aprítsuk nagyjából krémes állagúra a keveréket.

Ha végeztünk az aprítással, akkor egy tálba tegyünk vizet és vizezett kézzel gyúrjunk golyókat. Én az adagolásnál egy karalábévájót használtam.  Itt érkeztünk el ahhoz, hogy ez a recept miért is prototípus, ugyanis a golyók nagyon lágyak lettek, és több etapban kellett a mélyhűtőben fagyasztanom őket, hogy ne csússzanak le a pálcikáról a felszúrás után. Talán egy kis útifű maghéjat tehettem volna a keverékbe, hogy kicsit megszívja a magokban lévő nedvességet vagy hagynom kellett volna, hogy kiszáradjanak egy kicsit a magvak. Nem tudom, majd még kísérletezem vele. :)

cp9.jpg

A máznál olvasszuk meg a kókuszolajat, adjunk hozzá cukrozatlan kakaót és növényi sziruppal édesítsük. Egy kicsit hagyjuk összeállni, megdermedni ezt a masszát, hogy ne legyen teljesen híg, de még bele lehessen mártani a golyókat. Az első adagnál kakaóvaj pasztillát is használtam, így aki akar, azt is tehet a mázba.

cp8.jpg

Ezután már nincs más dolgunk, mint a golyókat kivenni a mélyhűtőből, és beleforgatni a kakaós mázba, majd a toppingba mártani a tetejét. Pálcikának hosszú fogpiszkálót használtam, mert nem találtam olyan papírnyeleket, amiket a cake pop-oknál szoktak használni, illetve egy növényi tejes dobozt lyukasztgattam ki és abba állítottam bele a dermedő csokimázas nyalókasütiket.

cp7.jpg

Remélem sikerült egy izgalmas, bár nem tökéletes receptötletet adnom, ami majd ott virít több desszertasztalon a különböző családi és baráti összejövetelek során.

VIGYÁZAT, GYORSAN FOGY!!!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr356834375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2014.10.28. 08:07:37

Imádom az édességeket, ebből is szívesen befalnék egy tucatot. Szép munka!

Emmanuel Goldstein 2014.10.28. 09:32:58

az ilyen receptek összetevőit olvasgatva látom, technikai civilizációnk mekkora csúcspontja az ökovegán mozgalom, öt kontines legidétlenebb, nehezen és felslegesen kinyerhető hozzávalói egybegyúrva az emberi pazarlás jegyében, ehhez képest a római császárok pacsirtanyelvpástétoma ártatlan gyerekcsíny.

ZöldElla 2014.10.30. 23:31:32

@Emmanuel Goldstein: Az általad felsoroltak ellenére az ökológiai lábnyomunk még így is jóval kisebb, mint egy vegyes táplálkozású embernek. ;)
zoldella.blog.hu/2013/09/04/okologiai_labnyom_es_veganok_na_de_mi_a_ketto_kozti_osszefugges

Emmanuel Goldstein 2014.10.31. 08:58:02

@ZöldElla: nem erre gondoltam, hanem, h ennek a lehetőségét mind a technikai civilizáció, a globalizáció teremtette meg..
a vegyes táplálkozás magában nem gond, az ember biológiailag mindenevő, akár kéccáz évvel ezelött is simán éhen lehetett halni, ha valaki nem evett meg minden útjába akadó dolgot, a nagyipari állattenyésztés, az nem hatékony, de ha felmegy a husi ára, akkor a cégek is elkezdenek optimálisabban termelni, jóval kevesebb hulladékkal...