Mikor és miért romlottunk el?
2014. szeptember 26. írta: ZöldElla

Mikor és miért romlottunk el?

Provokáló vagy inkább elgondolkodtató a cím? Sok mindenre vonatkoztathatjuk ezt a kérdést. Én most magunkra értem ezt a tárgykört. Magunk alatt a kultúránk, civilizációnk összes emberét értem. Mikor vesztettük el az őszintén és tisztán szeretni tudást? Miért hagytuk és rejtettük el a bennünk lévő határtalan szeretetet? Mikor lettünk érzelmi analfabéták? Mi okozta ezt az emberekkel?

elv1.jpg

Hogy miért hoztam fel ezt a témát egy vegán életmód blogon? Azért, mert mi, az érzelmi analfabétákká vált emberek az elveszett őszinte, elfogadó és gyógyító szeretetet más fajok egyedeitől próbáljuk meg kikuncsorogni. Ahol pedig valaki érdeke jelentkezik, ott bizony a másik fél kihasználtságáról és akár szabad akaratának korlátozásáról lehet szó. Ez pedig már az etikai vegán felfogás szerint fajizmus, az egyik élőlény másik általi alárendelése, irányítása és függőségi viszonyba hozatala.

Láttam egy videót, amiben egy Williams-szindrómás kisfiúhoz közelít egy ló. A ló kezdeményezi az egymás felé közeledést, ő a kíváncsibb és ő akar adni. Hogy mit tud adni "egy ló" egy "ember gyereknek"? Szeretetet, mégpedig határtalan, elvárások nélküli feltétlen szeretetet, ami nekünk embereknek az érzelmi, fizikai és szellemi stabilitáshoz kell.

Az interneten számtalan képet lehet találni, ahol egy másik fajba tartozó élőlény beteg vagy sérült emberhez közelít vagy bújik oda. Vannak, akik szabad akaratukból veszik fel a kapcsolatot, míg másokat "gyógyításra kötelez" az ember. Honnan veszik, hogy a kötelezett élőlénynek mindig van kedve gyógyítani, segíteni? Ő csak szolgál, csak egy eszköz, akit használnak. Használati tárggyá degradálódik és elveszik tőle a személyiségét. Gondolok itt a terápiás kutyákra, lovakra és delfinekre is. Biztos van még sok más faj is, amit erre használnak az emberek, de ez a három faj talán a legismertebb a humán gyógyítást illetően.

elv2.jpg

Tudom, hogy milyen csodálatos dolog az, amikor egy másik fajba tartozó lény szeret és akit én is szeretek. Kérdés, hogy a beteg/sérült emberek csak elvesznek vagy adnak is szeretetet? Csak ők számítanak vagy fontos nekik az, aki gyógyítja őket? Simán el tudják hagyni vagy megpróbálnak valamit adni, többször jönni, jobbítani az élethelyzetén a gyógyító, szerető lénynek?

Tudom, hogy az emberek is nagyon szeretik a szeretteiket de valami mégis más. Valahogy nem tudjuk úgy kimutatni, érzékeltetni a szeretetünket, ahogyan a többi élőlény teszi. Ha tudnánk, akkor nem lennénk rájuk utalva és mi magunk is meg tudnánk adni sérült, beteg hozzátartozónknak azt a határtalan, tiszta és gyógyító szeretetet, ami segíthetné a rászoruló épülését. De nem tudjuk és én nem tudom, hogy miért nem tudjuk. Nem tudom, hogy mikor és mi okból zártuk el magunkban ezt a képességet.

elv3.jpg

Sejtem, hogy a poszt olvasása után vegyes érzelmeket váltottam ki. Valószínűsítem, hogy van, akit felháborít az írásom. De úgy gondolom, hogy szükségünk van a feltétlen szeretetünk kimutatását megtanulni mert ezt elfelejtettük vagy elástuk magunkban. Ha nem így lenne, akkor sokkal több életteli, boldog ember mászkálna az utcán, nem lenne ciki megölelni valakit, nem lennének ennyire depressziósok, elhagyatottak és fásultak az emberek. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükségünk más fajok szeretetére.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr306731791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2014.09.26. 21:32:17

Akkor lettünk ilyenek amikor a tudás fontosabbá vált mint a saját családunk!Akkor amikor a szülők karrierre és taníttatásra költik megkeresett forintjaikat.Akkor amikor a gyerekek elhiszik hogy tehetségesek csak nem fedezték még fel őket.Akkor amikor a fogyasztási szokásaink határozzák meg a kasztbéli helyünket(minél többet tudsz költeni annál magasabb kaszthoz tartozol)Akkor amikor az önön karrierünk fontosabb mint a párunk jóléte.Akkor amikor a pénz pénzt szül elvre építettünk.Akkor amikor megmertük álmodni hogy nagyok leszünk.Akkor amikor elhittük hogy a gyerekeinké a jövő.A miénk már nem.Nekünk csak a tapasztalat maradt!A hideg futkos a hátamon amikor a reklámok és fennkölt gazdag mágnások bölcselkednek az éhezőkről és hétköznapi hősökért kiáltanak egy celebvilágban álmodott illúzióban!Akkor lettünk ilyenek amikor Freud kijelentette "vágyom tehát vagyok"!Nem azt hogy szeretek tehát vagyok valakinek a valakije!Ezért nem lélekgyógyászat hanem lélekölő a vágyaink kergetése!Ugye így érthető?

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27. 04:11:26

az az igazság, hogy az ilyen fogyatékosokat a falhoz kellene vágni, amikor megszületnek, nem pátyolgatni őket

mellesleg az állatok nem szeretnek, az emberek belelátják a viselkedésükbe a szeretetet, mert erre csak az embernek van igénye, az állatnak nincsenek érzelmei, olyan állatokat szeretni, mint műpinát dugni és abba szerelmesnek lenni, pótcselekvés
persze nem kell kínozni az állatokat feleslegesen

szelíd galamb 2014.09.27. 10:19:30

Vannak, akik szabad akaratukból veszik fel a kapcsolatot, míg másokat "gyógyításra kötelez" az ember. Honnan veszik, hogy a kötelezett élőlénynek mindig van kedve gyógyítani, segíteni?

most a szeretetről beszélünk, ugye? Az anya sem érzi tehernek (nem egy teljesen kimerült állapotban), hogy kisgyermekét megvigasztalja, megnyugtassa. természetesnek érzi, sőt boldogsággal tölti el, hogy mindezt megteheti. Ezek az élőlények, "terápiás állatok" is élvezik, amit elvárnak tőlük. Adnak, és a sokszorosát kapják vissza. És ebben az érelemben az "adok-kapok" viszonylat már teljesen értelmét veszti szerintem.