Mi is az a vegán piknik és mire, miért jó?
2014. május 20. írta: ZöldElla

Mi is az a vegán piknik és mire, miért jó?

Gyerekként is szerettem a piknikeket, amikor a szüleimmel, a testvéreimmel és természetesen a kutyával együtt fogtuk a szendvicsekkel megpakolt kosarunkat, hűtőládát, pokrócot és labdát, majd elindultunk kirándulni, aminek a végét piknikkel zártuk. Nem mentünk sokszor de az a néhány, amire emlékszem kellemes emlékeket ébreszt bennem. Felnőtt fejjel egy klasszikus piknik képe van előttem, ahol a kockás pokrócot leterítve vidám emberek ücsörögnek a földön és jókat esznek.

vegan piknik 3.jpg

 

Körülbelül ez történik egy vegán pikniken is, csak vaj helyett esetleg hummus van kenyéren, többféle gyümölcs gurul a "terítéken", tojás nélküli aprósütemények kérlelik az embert, hogy azonnal kóstolja meg őket, illetve sör helyett turmixot hoznak magukkal az emberek.

Személy szerint elég régóta "szemezgettem" már az eseménnyel de eddig nem vettem rá magam arra, hogy el is menjek. Fenntartásaim voltak ugyanis, mert nem akartam vitatkozni értetlenkedő és mindent jobban tudó – bár a témának utána nem olvasó – predán vagy más néven vegyes táplálkozású emberekkel, akik elmennek ugyan a piknikre de csak a saját igazukat megerősítés képen vagy olyanokkal, akik egészségügyi vegánok. A pikniken bárki részt vehet, nem kitétel a vegánság, sőt. Lehet, hogy egy, a vegán ételekre nyitott vegyes táplálkozású vagy vegetáriánus embert szívesebben látnak, hiszen testközelből van lehetősége a vegánoknak megmutatni, hogy mennyire finomak, egészésgesek a tisztán növényi alapú ételek és elmondhatják a vegánság mellett szóló érveiket, tapasztalataikat.

vegan piknik 6.jpg

A pikniken való részvétel egyetlen, de nem kötelező feltétele, hogy minden résztvevő vigyen magával valamilyen ételt. Ez lehet főtt, sült, krémesített, süti, torta, nyers étel, saláta, gyümölcs vagy aszalvány. Mindegy mi, csak ne tartalmazzon tejterméket, tojást és mézet. Őszintén be kell vallanom, hogy a sütiknél nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne essek neki az összesnek és ne faljam fel mindenki elől őket mert nagyon finomak voltak.

A személyes kedvenceim között volt egy apró süti, ami leginkább az amarettó nevű bolti sütire emlékeztetett, egy glutén mentes – talán körtés – pite, fonott kalács és nyers datolyás-fügés golyócskák. Én pogácsát sütöttem, aminek a receptjéről már itt írtam. Annyit változtattam, hogy a tésztához adtam egy kis sörélesztőt, illetve a kenéshez szójatejet melegítettem fel, amibe tettem szintén sörélesztőt, kurkumát és kukoricakeményítőt. Lehet, hogy inaktív élesztővel sajtosabb ízt értem volna el. Nem baj, majd legközelebb, vagy amúgy is találtam egy olvadós vegán sajt receptet, amit ki akarok majd próbálni, esetleg azt reszelem majd rá. :)

A korosztályt tekintve inkább 20-30 év körüliek voltak de a rossz idő ellenére a mini szakosztály is képviseltette magát 3 fővel, úgyhogy akinek kisgyermeke van az is nyugodtan ölébe csaphatja a gyerkőcöt és nyugodtan kimehet a következő piknikre. Aki esetleg szőrös társélőlényét szeretné magával hozni az is bátran jöhet hat lábon mert őket is szívesen látják.

vegan piknik 11.jpg

Azért, hogy azok is betekintést nyerjenek a piknikbe, akik még nem voltak de kacérkodnak a gondolattal, hogy részt vesznek a következőn azoknak készítettem el az alábbi videót. A piknik ötletgazdáját, egy vegyes táplálkozásút, egy vegetáriánust és egy vegánt kérdeztem a piknikkel kapcsolatos gondolataikról, véleményükről, amiért ezúton is hálás vagyok nekik, hogy válaszoltak a kérdéseimre.

 Én jól érzetem magam, tényleg finomakat ettem és sikerült önmagamon, illetve a tartózkodásomon túllépnem. Éljen a személyiségfejlődés! Ha van valaki, akinek szintén hasonló fenntartása van a vegán ételekkel, életmóddal és emberekkel szemben az legyen nyitott, menjen el a következő piknikre és a finom ételek falatozása közben hallgassa meg az élményeket, tapasztalatokat. Bizonyára pozitívan fog csalódni. :)

A következő piknik időpontja a Vegán Állatvédelem Facebook oldalán található majd meg.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr106183665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2014.05.20. 13:25:10

Az egvilagon semmi bajom a vegansaggal. Azt viszont jo lenne felulvizsgalnod, hogy miert is allsz (illetve a veganok) a nem veganokhoz ellensegesen.
"Fenntartásaim voltak ugyanis, mert nem akartam vitatkozni értetlenkedő és mindent jobban tudó – bár a témának utána nem olvasó – predán vagy más néven vegyes táplálkozású emberekkel, akik elmennek ugyan a piknikre de csak a saját igazukat megerősítés képen"
Tobbnyire pont nem ok akarjak meggyozni a veganokat, hogy marpedig egyenek hust, vagy tojast, hanem a veganok probalnak teriteni, hogy miert is rossz a hus.
Tehat pont forditva mukodik a dolog, legalabbis tapasztalataim szerint.
Az ellenerzes pedig pont ebbol a teriteses hozzaallasbol jon.

prosti (törölt) 2014.05.20. 13:39:38

Amikor a harmadik vegán ismerősömnél állapítottak meg B-vitamin-hiányt, megkérdeztem tőlük, hogy ha annyira király a fűzabálás, akkor mégis miért kell most B-vitamint szedniük mellé. A válasz ez volt: "ööööööööö....."
Van vicces vegán ismerősöm is, aki két pofára falja a tejcsokit, amikor a (szintén vegán) barátnője nem látja, de amúgy büszkén hirdeti magáról, hogy az állati eredetű az fúúúúj.
De a legjobban az tetszik, hogy kényszeresen próbálják utánozni a hús ízét a búzából, szójából és hasonló szirszarokból összetákolt pasztáikkal. Erre is rákérdeztem, hogy ha a hús az fúj, akkor miért vágytok az ízére. A válasz ismét az "öööööö...." volt.

Grund-core 2014.05.20. 14:23:17

@Szelid sunmalac: nem gondolnám, hogy ella fenntartása egyenlő az ellenségeskedéssel... elvégre én sem járok böllér vagy kolbászfesztiválra, pláne nem téríteni, hogy VALÓJÁBAN miért is rossz a hús... de most őszintén, egy VEGA(N) PIKNIKEN mondjuk a kolbászhús fűszerezéséről kellene beszélni, vagy arról, hogy a tojásiparnak köszönhetően évente (NAPONTA) mennyi kiscsirkét fojtanak le...? amúgy meg ahogyan olvasom a beszámolót, itt főként az étkezésre ment rá a közösség, nem pedig a vegan erőszakmentesség mivoltjára...

Grund-core 2014.05.20. 14:33:01

@prosti:
ezekre teljesen egyszerű és egyben profán a válasz:
- a "harmadik vegan" ismerősöd agyatlanul vegan(?!) és/vagy a B-vitamin hiány nem csak a veganokra jellemző hiánybetegség...
- a vegán ismerősöd barátnője vegan lehet attól még, ha a "gyökér" barátja(?!?!) még annak hazudja/nevezi magát, tehát a vicces vegán ismerősöd valójában nem vegán...
- az ételek ízesítése/fűszerezése az adott "élettér" része, egy vegan alapanyagú étel készítésénél a húsételek elkészítéséhez használt fűszerek és azok kombinációinak a felhasználása miért is lenne kényszeres utánozás...?

..valami öööööööö még esetleg...?

Szelid sunmalac 2014.05.20. 14:40:33

@Grund-core: Nem a piknikre ertettem. Az egy nagyon jo kezdemenyezes.
Hanem a posztolo hozzaallasarol. Hogy fenntartasai vannak a nem veganokkal szemben, mert azok majd biztos meg akarjak oket gyozni, hogy egyenek hust, holott ez pont forditva szokott lenni.
En tamogatom a veganokat. Annal tobb hus marad nekem.
"vagy arról, hogy a tojásiparnak köszönhetően évente (NAPONTA) mennyi kiscsirkét fojtanak le"

Pont errol beszelek! Miert kene egyaltalan errol beszelni? Csak ilyen tema es csak ebbol a ket nezopontbol letezik? Ha meg akarnak gyozni, hogy marpedig minden csirket luxuskorulmenyek kozt kell tartani, akkor hulyenek fogom nezni es elbeszlunk majd egymas mellett. Na ehhez nekem sincs kedvem. Ha nem probal megteriteni, csak kiprobaljak szeliden, hogy milyen a vegan kaja, esetleg kedvet kapok hozza, es mondjuk a hus egy reszet kivaltom vele. Ha jo. Ha nem, vagy ha teritenek, felejtsek el.

Grund-core 2014.05.20. 14:51:28

@Szelid sunmalac: én sem vegannak születtem... sőt! és nem is úgy térítettek meg, bár "relatíve" nem bántam volna, így előbb válhattam volna azzá, ami vagyok. nem a személyekkel (így veled sem, márcsak azért sem, mert nem ismerlek) van bajom, hanem az évezredek óta belénkdiktált és a húsevők által megdönthetetlennek hitt dogmákkal. nem térítésről van szó, hanem logikusan felépített állat-jogi eszmerendszerről és ökológiai egymásutániságból/következetességből. téríteni az egyházak szoktak, aki vallási megfontoltságból és/vagy egészségügyi okokból nem használják az állatokat, azok a számomra/szememben nem veganok/vegetáiánusok.

Grund-core 2014.05.20. 15:04:10

@Szelid sunmalac: és még egy gondolat erejéig: ugyan a vegan piknik a kajáról szól, de az csak a veganizmus egy része, elválaszthattlan az állatvédelemtől. és ha már ostoba fajankó hirtelen felindulásból belekevertem a böllérfesztivált meg a csirke tartást, akkor ki is egészíteném azzal - ez ezen gondolatsor mentén haladva, hogy a veganok nem tesznek különbséget a hasznosak, a haszontalanok vagy kedvencként nyilvántartott állatok között. nem egy nagyobb és tisztább ketrec, vagy a luxuskörülmények elérése, az, amit az állatvédelem követel azon állatok számára, akiket a tudomány felhasznál, hanem üres ketrecek. nem „tradicionális állattartást” követel a belterjes állattartás helyébe, hanem mindezen gyakorlatok teljes beszüntetését. további erőszakmentes szép napot / életet!

Szelid sunmalac 2014.05.20. 15:10:31

@Grund-core: No latod! Pontosan errol beszelek. Hogy szerinted aki nem vegan, az "dogmak" szerint el. Belevertek, hogy neki hust KELL ennie.
Nem. Van, aki szereti a hust, van, aki nem. Ennyi. Semmi dogma nincs mogotte, nem imadkozom husert es nem mutatok be aldozatot a hus istennek, illetve nem vezeklek, ha nem eszem hust.
Ez konkretan egy faszsag, es eleg nehez elfogadasrol papolni, amig igy allsz hozza a dologhoz.

Grund-core 2014.05.20. 15:29:26

@Szelid sunmalac: fentebb írtam, hogy én sem annak születtem. nem belém verték, hanem erre neveltek. állatvédő lettem, és nem azért, mert nem ízlett volna a hús, hanem mert egyszerűen etikátlannak tartom az állatok kizsákmányolásának minden formáját ;) nem "KELL" nem húst enni, a változás/tatás lehetősége mindenkinek a személyes döntése, ami bőven túllép az egón, már ha érted mire gondolok. nem papoltam, csak véleményt fejtettem ki. nem azt írtam, hogy ne egyél húst, csak leírtam 1-2 dolgot és a véleményemet ;) és amúgy őszintén, egy állatvédő oldalra te voltál az, aki kommenteltél, mégis, miről kellene beszélnünk? mondjuk a nógrádba kilőtt medve bőrének a kicserzéséről? :)))

prosti (törölt) 2014.05.20. 17:58:59

@Grund-core: Látom, te meg a hiperérzékeny vegán vagy. Ez a kedvenc alfajom. Aki annyira elborult, hogy a vegyes táplálkozást a húsevőlobbi aknamunkájának tartja. Meg üres ketrecekért hőbörög. Aztán amikor a gyógyszervegyész, a biológus és az orvos kórusban elküldik a picsába, hogy úgy mégis mi a szaron végezzenek pl. mutagenitási tesztet egy új gyógyszer esetében, akkor sértődik. (Vagy jön az általa valahol olvasott és kiválónak gondolt öltettel: számítógépes modellezés. Aztán amikor kiröhögik, akkor sértődik.)

prosti (törölt) 2014.05.20. 18:00:34

Ja, bocs, Zöldella blogján vagyunk, tehát nem is kell új gyógyszer. Mindent csak természetes úton, igaz?

ZöldElla 2014.05.20. 23:11:29

@Szelid sunmalac: Az elmúlt 21 hús mentes év tapasztalata alapján írtam le azt a mondatot. Mindig minden vegyes táplálkozású embertől ugyanazokat a buta, felsőbbrendű és betokosodott okoskodásokat, kérdéseket és "vicceket" szoktam megkapni, amik 2 évtized után eléggé unalmasak.
Nem szeretem a hazugságokat, de próbáld ki heccből, hogy pár ismerősödnek azt mondod vegetáriánus vagy vegán lettél és figyeld meg a reakciójukat. A 10. után elég unalmas lesz, hogy mindenki mindig ugyanazokkal a butaságokkal jön.
Őszintén szólva érdekelne a tapasztalatod és a véleményed, ha ezt megcsinálnád. Én a saját tükrömön keresztül nézem és bírálom a világot így csak az alapján véleményt kifejteni, ami pedig elég sok esemény, állapot együtteshatására alakul(t) ki bennem, ahogy másokban is a saját nézőpontjuk.

GöTi 2014.05.21. 08:11:50

Nem cikizésből kérdem, csak tényleg nem értem az alapját a tejet és tojást is nélkülöző irányzatnak. Sejtésem szerint azért lehetne az "állatjogok" megsértése nélkül tojást és talán tejet is termelni.

"sör helyett turmixot hoznak magukkal az emberek" - a sörrel mi a probléma? A pogácsában is öltél élesztőt...

Grund-core 2014.05.21. 09:21:10

@prosti: Köszönöm a reakciódat, minden visszajelzés fontos, a negatív reklám is reklám :))) Nem, nem vagyok hiperérzékeny, csupán az évtizedek során a koszon kívül más is ragadt rám :))) Egyébként nem tévedtél, az állati termékeket felhasználó táplálkozás valóban a húsevőlobbi aknamunkája ;) Most egy kicsit félretéve az állati jogokat csak 1-2 ökológiai (!!!) dolog, amiért ezt tényként kell kezelni: talaj (helyi szinten a túllegeltetési erózió, csakis takarmánytermelésre alapuló mezőgazdaság, globális szinten az esőerdő és ebből következően a föld légköre), a növényi és állati alapanyagokra épülő táplálkozás vízigénye közti óriás különbség, az állattenyésztés okozta nitrátszennyezés… persze mindegyik kérdéskört tovább és melyebben lehet érinteni, boncolni ;) A gyógyszeripar is szintúgy lobbi, gondold csak el: vannak olyan mérgező anyagok, amelyek az állatokra hatástalanok, de az emberben súlyos betegségek forrásaivá válhatnak és olyanok is, amelyek csak az állatokra vagy csak bizonyos fajtákra hatnak, de az emberre veszélytelenek. Így miután más módszerekkel bizonyították, egynémely előzőleg állatokon tesztelt és biztonságosnak nyilvánított termék, pl. gyógyszer emberre nézve károsító hatását később laboratóriumi állatokon képtelenek voltak produkálni a mellékhatást. A tesztek már csak azért sem helytállóak különösen a hosszú távon emberek által fogyasztott termékek (és itt már kicsit túllépve beszélhetünk akár az ételszínezékek és egyéb adalékanyagokról) esetében, mert az ember másképpen reagál egy hosszú távú, folyamatos, kis mennyiségű és koncentrációjú szer adagolására, mint egy kísérleti állat az egyszeri, de legalábbis rövid lefolyású vizsgálatok során kapott nagy mennyiségű, erős koncentrátumokra. De ha meg akarsz kövezni, akkor tesztalanyként javasolnám a gyermekgyilkosokat, nemierőszak elkövetőket, vagy akár a háborús bűnösöket ;)

van_itt_valaki? 2014.05.21. 13:43:38

Nincs is jobb egy jó véres steaknél... hjajj, megyek is, leöletek egy marhát. Ti csak maradjatok vegánok, annál több hús marad nekünk, ésszel ellátott embereknek.

van_itt_valaki? 2014.05.21. 13:46:10

Értem én ezt a lelki szenvedést, jaj szegény kiscsirkék, de most őszintén: valaki élvezettel meg tudja enni ezeket a se íze, se bűze szójás szarokat?

ZöldElla 2014.05.22. 22:02:01

@van_itt_valaki?: Van élet a szóján túl, sőt! Én személy szerint havonta max 1-2 alkalommal eszem szóját mert rengeteg étel van, amibe egyáltalán nem kell. :) Aki odafigyel a táplálkozására vegánként nem is feltétlenül fogyasztja a szójababból készült termékeket.

ZöldElla 2014.05.22. 22:03:48

@van_itt_valaki?: Ajánlom, hogy angol nyelven keress rá a húsevés és a környezet kapcsolatára, a veganizmust maximálisan kizárva. Meg fogsz lepődni. :) Te véres steaket eszel, az unokáid meg majd egymást fogják ha így haladunk. ;)