Tudod, hogy ki volt a kapucnidon a szőrme? 2. rész
2013. december 04. írta: ZöldElla

Tudod, hogy ki volt a kapucnidon a szőrme? 2. rész

Mivel a szőrmeipar is nagyon nagy téma így az erről szóló bejegyzést kettébontottam. Az 1. részben  a kanadai, észak-amerikai illetve kínai szőrmetermelésről írtam, ami itt található. A 2. részben az európai és a magyarországi szőrmeipart igyekszem bemutatni.

Európai szőrmeipar

Európai viszonylatban Dánia a legnagyobb szőrme előállító ország ahol főleg nyesteket gyilkolnak, évente kb. 12 millió állatot. Hollandia pedig Kína és Dánia után a harmadik a nyest gyilkosok között, ahol évente 5 millió állatot vegetáltatnak és ölnek le. (1) A szőrmefarmokon leölt rókák esetében 2009-ben Finnország "nyert" 2 millió áldozattal. (2)

Az európai szőrmeiparról a leghitelesebb információkat az European Fur Breeders Assiciation (EFBA) azaz az Európai Szőrmetenyésztők Szövetségének oldalán találhatjuk. Az EFBA szerint a szőrme farm a mezőgazdasági kategóriába tartozik és egész Európában művelik és főleg Dániában, Finnországban és Hollandiában kiemelkedő.

mennyi.jpg

Az EFBA a szőrmeipart kulcsjelentőségű iparként jellemzi az újonnan csatlakozott tagállamok esetében, úgy mint Lengyelország, Lettország, Litvánia és Észtország. Emellett a szőrmeipar a szervezet szerint jelentősen hozzájárul a vidéki területek  fejlődéséhez, mint amilyen például a görögországi Kastoria is. Az EU területén szőrméért tenyésztett fajok a következők: nyest, görény, róka (vörös és sarki róka), nyestkutya és csincsilla. 2010-ben a szövetség 7200 szőrmetenyésztőt jegyzett az EU-ban, akiknek az összbevétele megközelítőleg 1,5 milliárd euró volt. (3) Összesen 22 (Izland, Írország, Svédország, Norvégia, Finnország, Észtország, Litvánia, Lettország, Dánia, Hollandia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Németország, Csehország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szerbia, Bosznia, Olaszország és Görögország) tagállam jelenik meg rendszeresen az általános éves találkozón.

Az EBFA 2012-ben megalapította a a WelFur nevű állattartási projektjét, ami a szőrméért tartott fajok jólétét tűzte ki célul és ehhez a tudományt is segítségül hívja. (Számomra ez teljes mértékben nonszensz. Gondolom ezzel akarják legalizálni és pozitív megítélésben részesíttetni a szőrmeipart. Az oké, hogy nem a saját ürülékében tartják az állatot de bennem felmerül, hogy egyáltalán nem kéne tartani szőrméjéért leölendő állatot mert a szőrme teljes mértékben szükségtelen!) Összesen 9 európai egyetemmel és intézménnyel vannak kapcsolatban, mégpedig:

  • INRA (French National Institute of Agronomic Research)
  • University of Eastern Finland (UEF, Department of Biosciences)
  • MTT Agrifood Research Finland (MTT, Animal Production Research)
  • Aarhus University Denmark (AU, Department of Animal Health and Bioscience)
  • Norwegian University of Life Sciences (UMB, Department of Animal and Aquacultural Sciences)
  • Swedish University of Agricultural Sciences (SLU, Department of Animal Environment and Health)
  • University of Utrecht – The Netherlands (UU, Faculty of Veterinary Medicine, Department of Animals in Science & Society)
  • Experts from the original Welfare Quality® project
  • European Fur Breeders’ Association (EFBA)

A vezető kutatók Steen Henrik Møller az Aarhus University-ről Dániából és  Professor Jaakko Mononen  UEF University-ről Finnországból.

eu1magy.jpg2011-ben az EFBA éves kiadványának egyik képe arról, hogy hol milyen szőrmefarmok működnek az egyes országokban.

 A 22 európai szőrmetermelő országból elsőként Finnország valósította meg a WelFur követelményeit, ami a nyest és róka farmokra vonatkozik. Ezt 2015-ig az összes többi tagország termelőinek is meg kell tennie. Őszintén be kell vallanom, hogy hiába olvasom ezt a WelFur "kezdeményezést" nem igazán értem, hogy pontosan mi közük is van a kutatóknak a szőrmefarmokhoz. Ahhoz nem kell tudományos fokozat és tanulmányokra elvert sok ezer euró, hogy az ember rájöjjön, hogy az állatoknak is vannak szükségleteik. Arra létrehozni egy szervezetet és tudományossággal megtámasztani, hogy megmutassák és ezáltal erkölcsileg legalizálják a tevékenységüket elég fura dolog. Állatjólétről írnak, arról, hogy ők milyen bölcsen megalkottak egy protokollt, ami az állatok tartására, szállítására és leölésére vonatkozik. Számomra ez megdöbbentő, hogy nem evidens valakinek, hogy ha már használ és megöl valakit akkor azt minél gyorsabban és hatásosabban tegye, hogy az áldozat ne szenvedjen hosszú perceken át. Aki belemélyedne ebbe a protokollba itt meg itt megteheti.

Amúgy az EFBA nagyon büszke arra, hogy nem termelnek felesleges hulladékot, ugyanis a lenyúzott állatok tetemeit bio dízelként hasznosítják fel és ezzel támogatják az alternatív üzemanyag termelést. Csak azt felejtették el, hogy lehet, ilyen áron nem kell az embereknek a bio dízel. (4)

eu2magy.jpg2011-es jelentés szerinti országonkénti szőrme termelés számadatai

Úgy tűnik, hogy sajnos az Európai Unió vezető a globális szőrme előállításban annak ellenére, hogy a kínai szőrmék nagy részét is az EU szívja fel.

sssssssmagy.jpgEredeti angol feliratos kép innen.

Emellett a kegyetlenül sok halálos adat mellett van némi pozitív példa is, mégpedig, hogy néhány európai országban már betiltották a szőrmefarmokat. Ezek közé tartozik Nagy-Britannia, Ausztria és Horvátország. Azonban annak ellenére, hogy 2009-ben Nagy-Britanniában betiltották a szőrme farmokat mégis a világ egyik legnagyobb szőrmekereskedelme folyik Londonban. (4)

Magyarországi szőrmeipar

Kevesen tudják de Magyarországon is vannak szőrmefarmok. Nem látványosak, nem beszél róluk senki így nem is tudni semmit. De amint láthattuk magyar tagjai is vannak az EFBA-nak és Európán belül a 3. legnagyobb csincsillaszőrme előállítók vagyunk. Létezik a hazai szőrméseknek is szervezete, mégpedig a Magyar Szőrmeipari Szövetség. Tagjai között tenyésztők, szűcsök és szőrme kereskedők találhatóak. A szövetség a honlapjuk leírása szerint 2008-ban alakult meg és kb. 200 tagja van. Többet nem is nagyon szeretnék róluk írni mert nincs mit. Honlapjuk nem mond semmi informatívat azon kívül, hogy léteznek és 2008-ban illetve 2009-ben tiltakoztak. Először azért, mert egy, az akkori kormány elé terjesztett javaslat a szőrméért tartott állatok tenyésztésének betiltását javasolta, másodjára meg azért mert az EU a fóka-alapú termékek EU-ba való behozatalának tiltását tárgyalta és hozta meg végül.

Reméltem ha az interneten kutakodok akkor többet megtudok se sajnos nem így lett. Továbbra is fekete folt a magyar szőrmeipar az információáramlásban. Ahogy fentebb már írtam itthon legálisan csak csincsilla farmok vannak. Az egyik tenyésztő büszkén vallja, hogy 1978. óta foglalkozik csincsillák szaporításával és legyilkolásával. Az a cég ma a világ legnagyobb tenyészállat-előállító és prémfeldolgozó telepét működteti, 6000 törzsanyával termel. (5)

kepreg.jpg

Tehát az állatokat termelik, nyíltan és pofátlanul profitorientáltan. Sajnos ennél többet tényleg nem találtam, semmi pontosabb információ nem található arról, hogy hányan vannak az országban azok, akik szőrméért szaporítanak, hány állat adja a szaporító bázist, vagy mi történik az anyaállatokkal ha azok már kiöregedtek a folytonos szüléstől mert az ő bundájuk már nem olyan puha, mint a 7-8 hónapos kölyköké. Azt se tudtam meg, hogy milyen módon végeznek az állatokkal, ahogy azt se, hogy mekkora és milyen ketrecekben tartják őket. Nem találtam arra vonatkozóan adatokat, hogy létezik- e és ha van akkor milyen protokoll van érvényben az állatok tartásával és leölésével kapcsolatban.

De akkor lássuk, hogy a 2013.01.01. óta hatályos állatvédelmi törvényben mi található a szőrmeállatok védelme érdekében.

19/A. § (1) Állatot szőrméjéért tartani, tenyészteni, szaporítani csak e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott fajok esetében és feltételekkel szabad.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megszegésével tartott állatot az állatvédelmi hatóság elkobozza, majd - amennyiben állatkertben történő elhelyezésük nem megoldható - az állat tulajdonosának költségére gondoskodik az állat életének megengedett módon történő kioltásáról.

Ennyit találtam a törvényben a szőrméjéért tartott állatok esetében. Nem valami sok, lényegében nesze neked fogd meg jól. Sajnos a rendeletet nem találtam meg, ha valaki esetleg tudja hol olvasható kérem linkelje be nekem, hogy pótolhassam ezt a hiányt.

A szőrmeiparról szóló összefoglaló írást magyar nyelven még a NOÉ Állatotthon bejegyzésében lehet olvasni!

nemv.jpg

Szeretnék még kitérni egy-két dologra, amit fontosnak tartok megemlíteni mert a hétköznapokban róluk se esik sehol szó.

Az egyik azok az állatok, akiknek a szőrzetével főleg pulóver formájában találkozhatunk a boltok polcain. (Bár őszintén remélem, hogy a cikk elolvasása után senki sem akar majd belőlük készült ruhát venni és támogatni a kínzásukat.) Az angóra nyulakat egyesével kisméretű rácsos ketrecekben tartják és kb. 3 havonta tépik, nyírják meg őket. Ekkor az állatok bőre több helyen kisebesedik, amit egyáltalán nem kezelnek. Nem fertőtlenítik és nem kapnak fájdalomcsillapítót.. Ezt tetézi még, hogy a szőrme szedésnél, nyírásnál a nyulak lábait megkötözik és kifeszítik a testüket. Miután kiszolgálták magukat az állatok a  vágóhídon kötnek ki. Az angóra tenyészetek mintegy 90%-a Kínában található.

A fenti videó hatására jelentette ki a H&M és a C&A is a napokban, hogy felhagynak az angóra nyulak szőréből készült termékek forgalmazásával. Ez állatvédelmi szempontból fontos lépés, ugyanis mindkét fast fashion cég jelen van európai nagyvárosokban és jócskán van ráhatásuk a hétköznapi nők öltözködési szokásaira. Ezzel a lépéssel talán elgondolkodtatják majd  a vásárlókat is, akik eddig tudatlanságból vásárolták meg a szőrmés termékeket.

Mivel most köszöntött be nálunk az igazán fagyos cudar hideg így előkerülnek sajnos a nők és fiatal lányok szekrényeiből az úgynevezett ugg lábbelik. Ezeket főleg azért veszik meg, mert trendik. Azonban azt valószínűleg nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy a "kedvenc" lábbelijük több kisbárány életébe került. Igen, ha eddig valaki nem tudta volna az ugg az kisbárányokból készül. Nem egyből, hanem többől. Aki ilyen lábbelit vesz az kőkeményen támogatja a véres ipart és bizony ő is ugyanolyan véressé válik, mint az, aki megölte a kisállatokat.

A7oiUu4CEAAIKZ4.jpg large.jpg
Szeretném még felhívni a figyelmet az ún. perzsabundára, ami a meg nem született karakul bárányokból készül. Azért írtam, hogy meg nem született bárányok az áldozatok mert tényleg nem jönnek világra a kicsik, hanem mindenféle érzéstelenítés nélkül felvágják az anyaállat hasát, kiveszik belőle a kisbárányt és az anyát hagyják elvérezni, míg a kicsit szinte azonnal le is ölik mert még ebben az állapotban a legpuhább a gyapja. A karakul juhokat kifejezetten a szőrméért tenyésztik és nem étkezési célra. A farmok Afganisztánban, Kazahsztánban, Namíbiában, Dél-Afrikában, Üzbegisztánban és egyéb közép-ázsiai országokban találhatóak. A karakul bárányok bőrét gyakran párosítja a szőrmeipar a róka prémmel. (6 , 7 )

karakul perzsa.jpg

Ebben és az előző posztban nem tértem ki a vadászok által megölt állatokra, akiket azért ölnek meg, hogy egy lelki nyomorék ember szobájának a falát "díszítse" kipreparálva annak bizonyítékaként, hogy az őt megölő humanoid milyen keménytökű extragigaalfa szuper hím. Erről nem nagyon léteznek szerintem számadatok. Talán össze lehetne szedni a Magyarországon megölt vadállatokat a vadásztársaságok által vezetett vadászati naplóban — azt hiszem így hívják vagy valami ilyesmi — de kötve hiszem, hogy ezt bárkinek is kiadnák, de szeretném felhívni a figyelmet a trófeájáért (koponyájáért) és később szobadíszként végző bőréért megölt állatokra is. Tudom, nem kapcsolódnak közvetlenül a szőrmeipar áldozataihoz de fontosnak érzem, hogy minimálisan róluk is írjak.

Dél-Afrikában például vannak olyan oroszlán telepek, ahol szaporítják az állatokat és  amikor elérték a megfelelő kort, akkor az emberhez szokott, fogságban született állatot elszállítják, elengedik és egy nagy hús darabhoz eresztik, amit elkezd enni és a fizető vadász megöli az éppen táplálkozó állatot. A gyilkos(ok) ezután vigyorog(nak) az állat hullája mellett, hogy milyen szuper vadász(ok) is ő(k). (8)

378325_352193494860952_1711795807_n.jpg

Közvetlenül nem tartozott a poszt témájához a konzerv vadászat által megölt oroszlánok története de fontosnak tartottam megosztani, hogy tudjanak erről is az olvasók mert erről szinte sehol sem lehet hallani, olvasni. Valószínűleg az olvasók közül senki nem fog rohanni és befizetni egy oroszlán gyilkolásra azonban azzal, hogy tud a jelenségről tud ellene tenni is a nemzetközi petíciók aláírásával.

Őszintén remélem, hogy ezzel a két poszttal sikerült felnyitnom a szemeket és látva azt, hogy milyen áron készül egy szőrmés termék inkább nemet mondanak majd rá. Aki végig olvasta a két cikket és megnézte a képeket, videókat az teljes mértékben tisztában van azzal, hogy milyen és mekkora kegyetlenséget támogat azzal, ha bármilyen szőrmés terméket megvesz. Ne felejtsük el, hogy nem csak a baromi drága, átlag ember számára megfizethetetlen bundákról van szó, hanem a kabátok kapucnijain, a sálak, sapkák és kesztyűk szélein lévő szőrmedarabról, csizmákon lévő szőrmecsíkokról, kiegészítőkről (műszempilla, hajgumi, fülbevaló, kulcstartó, sminkecset, stb.) és kisállatjátékokról.

Minden egyes alkalommal, amikor fizetünk valamiért egyben fogyasztói döntést is hozunk arról, hogy milyen termelési módszereket és ipart támogatunk a pénzükkel. Ne feledjük el, hogy a felelősség a miénk és a kereslet alakítja a kínálatot és nem fordítva!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr655670701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amc 2013.12.04. 12:02:58

az Ugg csizma miért kerül nálunk duplájába, mint az amazon.com-on?

opati666 2013.12.04. 12:05:50

Kérem a kedves posztírót, hogy írjon egy cikket a csirkékről is. Most hallottam, hogy egy vasárnapi ebédnél elkészítendő rántott csirkeszárny adaghoz 10-12 csirkét kell meggyilkolni!! Borzasztó!

Ladislav 2013.12.04. 12:09:56

Ez is elég kemény és a múltkori poszt is az volt. Ott már kifejtettem a véleményemet erről, amihez még annyit tűznék, hogy ezeket a videókat meg sem nézem és nem is néztem meg soha,mert bőven elegendő az a kevés kép amit látok,valamint el tudom képzelni, mi hogy néz ki. Cserébe nem hordok és nem is veszek ilyesmit, pont azért,mert a minőségi ipari műanyagok korában már nem szükséges ilyet tenni. 100 éve még más volt a helyzet,de akkor sokszor évtizedekig hordtak egy lábbelit,nem divatból porosodott a cipősszekrényben.
Oroszlános poszthoz: ha egy svájci bicskával a kezében, valaki elveszi a húst az oroszlántól,annak minden tiszteletem. De így?
Mint az élet egyéb területein, itt is érvényes, hogy sokaknak nulla empátiája van. Semmit sem képes átérezni addig, amíg nem érzi a saját "bőrén".

Ladislav 2013.12.04. 12:12:16

@opati666: Itt nem az étkezési céllal tartott állatokról van szó. Az az életünkhöz szükséges, a fentiek elhagyása semmilyen életmódváltást nem kívánnak.

opati666 2013.12.04. 12:23:47

@Ladislav: Igazad van. Elhamarkodott volt a hozzászólásom. De akkor mondok mást: 10 emberből nyolcnak (már bocsánat,de) büdösödik a lába a műbőr lábbelikben. Ezért szükséges a valódi bőr lábbelik gyártása. Ehhez pedig ugyanúgy nagyüzemileg termelik a "bőrnekvalót", mint a szőrméhez. Mondjuk a szőrmét tényleg kilehetne váltani műszőrrel...

Mikrobi 2013.12.04. 12:27:45

Hogyhogy ki? Az állatok tudtommal nem "ki", hanem "mi"!
A cikk nem érdekel, csak szeretném, ha látszana, hogy egyáltalán nem bánom, ha állatokat használunk fel étkezésre és ruházkodásra. Arra valók.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.12.04. 12:44:31

Ez a"nyest" ez mennyire biztos? Dánul "mink" a neve az állatkának, amit nem nyestnek fordít a fordító, hanem nyércnek.
Amúgy a nyest jóval nagyobb is mint az itt "termelt" minkek.

987 2013.12.04. 12:46:14

szívesen hordanák szőrme termékeket de sehol nem lehet kapni :(
egy jó kis medvebőr kabát, rozsomák szőr gallérral az lenne az igazin.
de hát ne vágyjon az ember olyanra amit nem kaphat meg.

ZöldElla 2013.12.04. 13:00:51

@Mikrobi: Hitlernek a zsidók is arra valóak voltak, hogy elgázosítsa őket, altatás és érzéstelenítés nélkül orvosi vizsgálatokat, műtéteket hajtsanak végre illetve szappannak és lámpaernyőnek voltak jó. Ha így nézzük akkor Hitler teljes mértékben ártatlan, ő csak azt csinálta, amit jónak gondolt.

kasza003 2013.12.04. 13:03:27

Itt a tél, hamarosan havazni fog. Sárgarépák ezrei végzik az idén is a hóemberek orraként!
Gyalázat!

kasza003 2013.12.04. 13:15:50

@ZöldElla: Hagyd a gyógyszerészed, fordulj azonnal az orvosodhoz. Ez utolsó hozzászólásod szerint Te beteg vagy, nem kicsit.

Ellene vagyok az öncélú mészárlásnak és kínzásnak, és az ezekhez kapcsolódó fogyasztásnak is. De elfogadom, hogy azért tenyésszünk állatokat, hogy hasznosítsuk azokat.

A lósport mennyivel jobb, mint a szőrme szakma? Sokkal hosszabb ideig szenved a ló. És az idióta családok hobbi állattartása?
Simán előállítható mesterségesen az emberiségnek való "táplálék" minden eleme, így a természetes állati és növényi élelmiszer is felesleges luxus.

Járjunk műanyagban! Együnk műanyagot!

Ladislav 2013.12.04. 13:19:55

@opati666: A műbőr cipőt én sem kedvelem úgy általában. Ha zárt bőrcipőben dolgozol,de az sem az igazi.
1. Már kaphatóak olyan műbőr cipők, amiben ez nem áll fent. Tudom nem olcsó,nem is mindenki tud erre áldozni(Columbia,25ezertől),de a technológia már láthatóan adott, csak kevesebbért kellene adni. Az autógyártók egy jó része mostanában már nem igazi bőrt,hanem bőrhatású huzatot használ. Motorosruhákban a legjobbak nem bőrből készülnek,mert: nem szívják meg magukat nedvességgel,jobban bírják a mechanikai hatásokat,nem repedeznek ki évek múlva, nem kell bőrápolóval időnként átkenegetni,könnyebbek,mint az igazi bőr és légáteresztővé tudják tenni,ezáltal nem izzadsz alá. De ez sajnos még nem olcsó,de az utóbbi években egyre jobb árak vannak.
2. Az étkezési célra tartott szarvasmarhák,kecske,juh,stb. bőre, amelyből rengeteg van és ezen állatok bőrének csak egy részét dolgozzák fel, mert csak egy részét tudják értékesíteni, tehát külön szakágat nem igényel,így a másik része megy az állati eredetű fehérjefeldolgozó üzemekbe, hogy tovább bontva,egyéb termékeket készítsenek belőle.
Tehát nem a bőrkabáttal, és a bőrcipővel van a legnagyobb probléma. (Van egy bőrkabátom,amit vagy 8 éve vettem,van olyan bőrcipőm,amit 5 éve, és mivel "karbantartom",ezért még mindig jó állapotúak,mert vigyázok rá.) Hanem azzal,amikor csak a szőrméjéért tartják,vagy ölik le az állatot,ami teljesen értelmetlen. Ez a réteg,aki ezt megveszi, a teljesen jó minőségű,szintetikus anyagból készültet is megkaphatná ugyanolyan áron.

vittore 2013.12.04. 13:20:07

@ZöldElla: Pont ezt akartam írni én is. Ha akarjuk, mindent meg lehet ideologizálni. Nekem nem is annyira a szőrmékkel van a bajom -mondjuk az un. hasi bárányos cuccok még nekem is meredekek,- hanem a leölés és a nyúzás (jó esetben, ebben a sorrendben) módjával.

Stabilo 2013.12.04. 13:22:51

@Mikrobi: Népszerű ember lehetsz okos barátom...

191919 2013.12.04. 13:26:24

@ZöldElla: "szappannak és lámpaernyőnek voltak jó"

Frissíts! A bizonyítékok alapján ezt ma már egyre kevesebben mondják. Csatlakozz hozzájuk!

A tévismeret terjesztés sem pozitív jellemző!

Stabilo 2013.12.04. 13:28:05

@kasza003: Te persze sokkal többet érsz mint egy állat a magad kicsi agya szerint, de próbáld beérni azzal, hogy csak te szerinted.
Én ugyanis így ismeretlenül is kevesebbet adnék a te életedért mint egy állatéért és gondolom ezzel jó páran vannak így itt a fórumon még, illetve az ismerőseid között is.
Gondolom innen jön ez a nagy fokú frusztráltság is.
Ja persze utálod a buzikat is és az ember színe fehér. Igaz?

Ladislav 2013.12.04. 13:32:23

@kasza003:
"Sárgarépák ezrei végzik az idén is a hóemberek orraként!" :))
Igen ez a Hitleres téma felhozása már unalmas.
Ne járjunk műanyagban,mert arra ott vannak az étkezési célra tartott állatok kültakarója,birkaszőr,különböző növények rostjai,szövetszálai,tehát ez a veszély nem fenyeget. Az étkezési célokat pedig nem tudjuk kikerülni.
A lósportról annyit,hogy az ember a saját fajtársait sem kíméli céljai elérésére,ezért így a lovakat sem,ezért nálam az öttusában ez a kérdés kimerült.
A hobbiállattartásról tudnék írni,de hosszú lenne.A véleményünk jó eséllyel egyezik,ezért csak idézni tudlak: "idióta családok hobbiállattartása".
A lényeg a felesleges ölésen,és a feleslegesen elpusztított élőlények millióin van,mely állatok szőrméit divatból hordják,közben kiváltható lenne szintetikus anyagokkal. Nem megeszik,hordják őket.

kasza003 2013.12.04. 13:34:38

@Stabilo: A gyógyszerész már rajtad se segíthet. A szövegértési problémáidon talán még egy szakember valamit segíthet.

opati666 2013.12.04. 13:52:37

@ZöldElla: Az állatok és az emberek közötti párhuzam vonása kissé, azaz helyesbítek: nagyon (!) beteges dolog!

wirth6 2013.12.04. 13:58:02

@ZöldElla: Eltekintve a Reductio ad Hitlerumtól, az "aki" személyek esetén használatos. A személy vagy természetes személy (ember), vagy jogi személy, amit természetes személyek hoznak létre. Ezek közül melyik vonatkozik a rókára az egérre, vagy a nyúlra, amelyek állatok?

Szelid sunmalac 2013.12.04. 14:02:07

Zoldella, istenem! Megint csusztatsz, sarkitasz. Szegeny szerencsetlen allatokat kizarolag szoreert tenyesztik. Levagjak oket, a szoermet felhasznlajak, eeeeess.....Igen! A husat megeszik! Megfogalmazas kerdese, hogy a szoreert vagy a husaert tenyesztik, a lenyeg, hogy mindenet felhasznaljak.
Vagy szerinted hogy? Az afganaok tartanak baranyt aminek csak a szoret hasznaljak fel, meg kulon a husaert?
Nalad hulyebb embert ritkan latni, pedig megforudl egy par a neten.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 14:05:10

@Ladislav: Kedves Ladislav. Van-e fogalmad arrol, hogy ezeknek a speci anyagoknak az eloallitasa mennyi, es milyen anyagokat igenyel? Azokat honnan es mi modn szerzik be, mennyi energiat hasznalnak fel hozza, az energiat mibol es hogyan nyerik, mennyi karosanyagot bocsatanak ki a gyartas kozben stb.
Hadd tippeljek, NINCS
Ha valami kornyezetkimelo, akkor az az, ha a levagott allat minel tobb reszet felhasznaljuk. Az ugyanis termeszetes.
Aztna majd ha elhasznaltad a mubor speci ruhakat, akkor szamlj be arrol is, hogy azok hova kerul, hogyan dolgozzak fel (ha egyaltalan), es az megint mennyi vadonelo allat eletebe kerul....

Szelid sunmalac 2013.12.04. 14:10:46

Viszont szeretnem batoritani a blogirot es kozonseget, hogy mindenkepp tartsak fenn ezt a szinvonalat!
Igazan udito szinfoltja a blogoknak, es mindig moslyt csal az ember arcara ha latja, hogy nem a politkusok es kovetoik a legszuklatokorubb kretenek

BigPi 2013.12.04. 14:15:51

Viccesek tudnak lenni az emberek.

Ugye kinek mi az állat kínzás. Annak idején volt pár birkám és libám. Igazából, csak azért mert nem szeretem fűvágással bajlódni. Mivel a libákat és a birkákat sem téptem, sem nyirtam, ezért a szomszédok mind azt mondták, hogy kínzom a jószágokat. Hiába mondtam nekik, hogy a libának ott a víz a fürdésre, továbbá a felesleges tollat úgy is levedli. A birkáknak, pedig ott volt az árnyékos fa alja, ahol rendszeresen koptatták is a szőrüket.

Na de most mit láttok? Azt kiabálják a tv-ben, hogy kopasztani állat kínázás nyulat, birkát nyírni ugyancsak az.

Sem az egyik féllel, sem a másikkal nem tudok egyet érteni. Az, hogy egy állatot első sorban nem a húsáért tartunk az nem lesz állatkínázás. Nem szenved jobban az a jószág a levágásakor amit a szőrért tartunk mint az amelyiket a húsáért.
De nem lesz az sem állatkínzás, ha egy haszonállatot hagyunk a természetes körülmények között élni.

ui. mielőtt valaki megjegyezné, hogy a birkanyírásról nem volt szó a cikkben annak figyelmét felhívnám arra, hogy a birkanyírás ugyan olyan élettani hatásokkal jár mint a nyúlnyírás.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.12.04. 14:19:10

@ZöldElla: Sőt, Hitler naponta fürdött, rendet tartott maga körül. Le ezekkel az elavult dogmákkal.
Sőt, Hitler az ideje nagy része alatt folyamatosan lélegzett. Remélem felhagytál már ezzel a náci szokással!

Walter Melone 2013.12.04. 14:19:13

Én még meg is eszem a kis báránykák finom húsát.
Szóval, tőlem nyugodtan hordjatok ilyen csizmát. Legalább nem fázik a lábatok.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 14:26:41

Meg valami. A posztolorol tudom, hogy ezt nem tudhatja, de egy minosegi borbol keszult ruha (legyen az kabat, nadrag, vagy cipo, vagy sapka stb.) sokkal tovabb kitart, mint barmilyen mas muanyag, vagy muszalas. Azaz: a muanyagbol sokkal tobbet hasznalnak az emberek,tehat sokkal tobbet gyartanak es sokkal jobban szennyezik a kornyezetet, vagyis sokkal tobb allatot olnek meg kozvetett modon.
Nekem van tizenketeves borkabatom, aminek semmi baja, de a tobbit atlagosan ket-harom evente cserelni kell.

goldblum 2013.12.04. 14:27:11

Szerencsétlen állatot evő és viselő hozzászólók, nagyon sajnálom őket.

Capt. Hindsight 2013.12.04. 14:28:30

Az állatokat azért teremtette a Jóisten, hogy az emberiséget szolgálják. Aki kétségbe vonja ezt, az egy istenkáromló és a pokolra fog kerülni!!!

Szelid sunmalac 2013.12.04. 14:34:09

@goldblum: Miert is? Mert nekem olyan nagyon rossz?

belagezabela 2013.12.04. 14:48:03

@ZöldElla: sötétzöld és agy mosott vagy, gondolom vega is. Pedig amikor a búzát a kombájn vágja én mindig sírok, hogy szegény kalászt még össze is őrlik a malomkerekek, ráadásul lassan.

Ui.:van bőrkabátom és bőrcipőben járok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 14:49:38

@ZöldElla: A szappan és a lámpaernyő tudomásom szerint fantáziadús kitaláció, ami aztán elterjedt. (Bár el tudom képzelni, hogy néhány az átlagnál is aljasabb és betegebb lelkű náci tényleg csináltatott lámpaernyőt zsidó bőréből, de ez csak kivételes lehetett.)

A példád ettől függetlenül is jó, mert Hitler haszonállatokként bánt velük. Azaz még úgy sem, mert a haszonállatok legalább kapnak rendesen enni.

Ladislav 2013.12.04. 14:55:20

@Szelid sunmalac: Kedves már nem hamisított sunmalac.
"Ha valami kornyezetkimelo, akkor az az, ha a levagott allat minel tobb reszet felhasznaljuk." Pontosan így van,de én ezt már fentebb is írtam. Én,mint alternatívát ajánlottam a szintetikus anyagokat,az egyébként esztelen pusztítás helyett.
A szintetikus műanyagok begyűjtése már egy újabb téma,de az újabb gyártásúak szinte 100%-ban újrahasznosíthatók.
Egy haszonállat tartástechnológiai folyamataihoz is hozzátartozik bizonyos mértékű környezetszennyezés,és jelentős mértékű károsanyag-kibocsátás. Extenzív állattartás pedig az iparág méretéhez képest elenyésző, ráadásul nem elégséges a lakosság fenntartásához.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 14:56:40

"nem tértem ki a vadászok által megölt állatokra, akiket azért ölnek meg, hogy egy lelki nyomorék ember szobájának a falát "díszítse" kipreparálva annak bizonyítékaként, hogy az őt megölő humanoid milyen keménytökű extragigaalfa szuper hím."

A vadászok szeretik azzal mentegetni magukat, hogy ők csak a kértevő állatokat ritkítják ill. a satnyábbakat lövik ki, ezzel javítva az állomány minőségét.

Ami persze nem igaz, hiszen pl. többnyire éppen a minél nagyobb agancsú szarvast lövik ki, ami pedig egyértelműen a legéletképesebb állat, ha egyszer megérte azt a kort. Amit még elfelejtenek megemlíteni, az az, hogy a legtöbb helyen direkt kilövésre tényésztik a vadat.

Arra meg inkább nem gondolok, milyen sötét lelkű lehet az, aki kéjjel és örömmel gyilkol.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:04:25

@Ladislav: Viszont torekedni kene ra. Arra mindenkepp, hogy minel tobb termeszetes anyagot hasznaljunk muanyagok helyett. A 100%-os ujrahasznosithatosaggal kapcsolatban is vannak ketelyeim, mindenesetre az ujrahasznositas folyamata sem piskota muanyagok eseteben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:04:47

@Szelid sunmalac: "a muanyagbol sokkal tobbet hasznalnak az emberek,tehat sokkal tobbet gyartanak es sokkal jobban szennyezik a kornyezetet, vagyis sokkal tobb allatot olnek meg kozvetett modon. "

Nem egyértelmű az oksági kapcsolat a több műanyaghulladék és a több állat leölése között. De ha van is, akkor sem mindegy, hogy 10%-kal több műanyaghulladék hány százalékkal több állat halálát okozza.

Ezen felül valamely korábbi posztban már írtam, hogy bizony a bőr/szőrme feldolgozása is tetemes (a szó mindkét értelmében) környezetszennyezéssel jár.

A több műanyaghulladék okozta nagyobb környezetszennyezés mellesleg nem igazolhatja a több állat leölését, mert kitalálták már a szelektív hulladékgyűjtést és a műanyagok újrahasznosítását. Egyik sem kerül további állatok életébe.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:05:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ugye te nem ismersz vadaszokat? Nem artana beszelgetni veluk egyszer.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:06:42

@Szelid sunmalac: "az ujrahasznositas folyamata sem piskota muanyagok eseteben."

A megfelelő körülmények közötti égetés (és ebből energiatermelés) mindenképpen elfogadható eljárás, hiszen a műanyagok kőolajból készülnek, amit amúgy is jelentős részben elégetünk.

GonoszMostoha 2013.12.04. 15:09:14

A "trófeagyűjtő" vadászokról néhány szó: a vadászok, erdészek nagyon nagy többsége szakképzett, vizsgázott ember. Csak "úgy", a trófea megszerzésének élményéért viszonylag keveset vadásznak. Itt most nem az országba beérkező fizetős olasz,osztrák vagy német vadászokról, sem pedig az afrikai területen hobbivadászolókra gondolok, hanem azokra, akiknek ez a munkája is egyben.
Elsődleges feladatuk a vadállomány jó szinten való tartása, a vadkárok megelőzése, a beteg, sérült, a sikeres szaporodásra alkalmatlan vad kilövése. És NEM MEGKÍNZÁSA! Valamirevaló vadásztársaság kiveti a maga köreiből azt az embert, aki az állatokat kínozza, még olyan módon is, hogy sorozatban hibás lövéseket ad le, emiatt a sérült vadat követniük és végül kilőniük kell.
A legszebb trófeákat, pl. nagyon szép, "szabályos" agancsot növesztett szarvasgajtát már csak azért is ritkán lőnek, mert remélik, hogy nagyon sikeresen továbbadja utódainak a jó génjeit. Előfordul azonban, hogy egy-egy szép pédány is olyan fokban sérült, hogy ki kell lőni, mert így szenvedés a további élete. Pl. a szarvasféléknél maradva a valamilyen okból (pl. "párbajban") herélt szarvas soha többé nem növeszt agancsot, érdemes kilőni, akármilyen pompás állat. Ugyanígy az űszőborjak közül is sok kilövésre kerül, amelynek az anyja későn fogamzott, az utódnak nincs esélye a többi, időben született és jól fejlődő borjút növekedésben, erősödésben utólérnie, és persze, ha hagynák felnőni, ugyanígy későn fogamzana és borjadzana, vagyis a "silány", nem életrevaló tulajdonságait tovább örökítené.
Szaporodási időszakban pedig még szigorúbb előírások vonatkoznak rájuk!
A természetben egyensúly van, de amióta az emberek beavatkoztak mindenféle módon (pl. élőhelyek szűkítése), ez a rendkíül labilis egyensúly gyorsan felborul, ezért (is) van szükség az erdőt.mezőt és élővilágát szerető és tisztelő szakemberekre, akik biztosítják az optimális feltételeket.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:12:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na ehhez csak grtulalni tudok! Most legalabb megtudtam, hogy az elegetese rendben mert, amugy is koolajat egetunk, tehat az nem kornyezetszennyezo, es az allatok is jol jarnak vele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:13:30

@Szelid sunmalac: Kb. tucatnyi vadászt ismerek itt a faluban, beszélgetni is szoktunk. Magánemberként semmi baj nincs velük, olyanok, mint bárki más.

Csak talán te is tudod, hogy magánemberként pl. Adolf Hitler is kimondottan kellemes társaság volt. De ha láttad pl. Göbbelst a családjával (persze képeken, leírásokból, visszaemlékezésekből), akkor biztos tudod, hogy ő is kedves, gyermek- és családszerető ember volt. A gyerekeit is azért mérgezte meg a Führerbunkerben, mert nem akart akitenni őket annak a stigmának, hogy egész életüket egy tömeggyilkos gyerekeiként kelljen leélniük. Igazán nagyon szerető, empatikus eljárás.

A tömeggyilkos is igen gyakran kellemes, kedves ember, átsegíti a vak bácsit a zebrán, kiviszi az öreg néni szemetét stb.

GonoszMostoha 2013.12.04. 15:13:51

Az állati szőrmékből, bőrökből készült ruhaneműt csak egyetlen esetben tartom elfogadhatónak, ha olyan természeti nép követi el, amely az állatot minden kínzás nélkül, egyéb értékéért (pl. húsáért) is vadássza.
Azok, akik ilyeneket hordanak, biztosan nem gondolnak arra, milyen lenne, ha az ő gyermekük kikészített bőrével díszelegne valaki vagy bármelyik állat.
Minden szempontból előnyösebb a műszőrme, amelyet a mai technológia segíségével már olyan szinten képesek előállítani, hogy alig-alig megkülönböztethető az igazi szőrmétől.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:17:01

@jóeznekem?: Köszönöm ezt a gyönyörű propagandaszöveget. Majd ha vénkoromra meghülyülök, akkor talán - de csak talán - el is hiszem.

Jöhet a poénkodás arról, hogy már hülye vagyok. :)

protézisesh 2013.12.04. 15:20:04

@ZöldElla: én csak azt kérdezem, mi a bánatnak kell Magyarországon tépni a szádat azért, mert valakik Afrikában oroszlánt bérvadásznak?

Szerinted a nercbunda, meg az EREDETI UGG csizma, meg a többi csoda az annyira népszerű Magyarországon, hogy ez veszélyezteti a fajokat?

A bőrcipőd/kabátod meg úgyis abból a sertés/marha/borjúbőrből készül, amit a vágóhídon a húsáért levágott állatról gombolnak le.

Amúgy meg járjál műbőr cipőben, Ladislav-val együtt. Marha jó lehet nektek...

@Ladislav: "Az autógyártók egy jó része mostanában már nem igazi bőrt,hanem bőrhatású huzatot használ."

Mert tűzállónak, karcállónak, kopásállónak satöbbi kell lenniük, mellesleg a darálékból gyártott szarok olcsóbbak is, mint a Conolly, vagy akár csak egy 70es évekbeli Lancia bőrkárpitja.

"Motorosruhákban a legjobbak nem bőrből készülnek,"
MIRE a legjobbak? A versenyzők a mai napig bőrruhában tolják, mert erős, kopásálló és csúszik az aszfalton (=nem tapad le, hogy porrá törd magad, miközben hemperegsz).

A víz ellen nem védenek annyira, ráadásul máshogy is szellőznek, sőt nehezebb is mozogni bennük, ezért mondjuk egy motoros postás, vagy túrázó nem ilyent vesz. De számtalan területe van az életnek, ahol a VALÓDI bőr a legalkalmasabb, legjobb alapanyag. Ebbe a körbe tartozik az utcai cipő is.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:21:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te beteg vagy ember! Kezeltesd magad! Komolyan Hitlerhez hasonlitod a vadaszokat? Remelm ezt a szemukbe is megmondod...

GonoszMostoha 2013.12.04. 15:22:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Eszemben sincs lehülyézni!
Nekem eddig pozitív tapasztalataim voltak a vadászokkal kapcsolatban és a vadászatokon. Mondjuk kimondottan trófeaszerző vadászaton még nem voltam, de olyanon már igen, ahol a hosszú télben csontig betegedett, szőrehullott, rühes jószágokat lőtték ki, illetve olyan eseményen is, ahol génfrissítés miatt a franciahonból hozott tapsikat engedték el, cserébe előtte összefogdostak néhány itthoni fülest.
Mondanom sem kell, hogy igen kíméletes módon, mert egy rakomány sérült nyúllal ugyan sehol nem csinálnak vérfrissítést.
És olyat is láttam, ahol tagság-megfosztás volt a vadásztársaságok etikai és működési szabályzatának súlyos megsértése miatt.
Ez is hozzátartozik a vadászok dolgához.

belagezabela 2013.12.04. 15:28:09

@jóeznekem?: Ez így van csak a sötét zöldek összemosnak mindent, a kettős mérce érdekében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:28:54

@Szelid sunmalac: "Na ehhez csak grtulalni tudok! Most legalabb megtudtam, hogy az elegetese rendben mert, amugy is koolajat egetunk, tehat az nem kornyezetszennyezo, es az allatok is jol jarnak vele."

Elmagyaráznád, mennyivel rosszabb a műanyaghulladék elégetése, mint a kőolajé?

Majd ha már ott tartunk, hogy sehol nem égetünk kőolajszármazékot (sem autóban, sem erőműben), akkor érvelhetsz ezzel, de addig nem. Addig viszont tökmindegy, hogy pl. a hőerőműben kőolajat vagy műanyaghulladékot égetnek.

Ladislav 2013.12.04. 15:31:20

@Szelid sunmalac: "minel tobb termeszetes anyagot hasznaljunk muanyagok helyett"
Igazad van,és ez lenne az ideális. De most van egy fogyasztói társadalom,aminek mi is a részesei vagyunk,amelynek igényeit természetes anyagokból már nem lehet kielégíteni, a jelenlegi túlnépesedett Földön.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:31:37

@Szelid sunmalac: "Te beteg vagy ember! Kezeltesd magad! Komolyan Hitlerhez hasonlitod a vadaszokat? Remelm ezt a szemukbe is megmondod..."

Ha azt írom, hogy Hitlernek is voltak tökei meg neked (vagy a pasidnak, ha te nőből vagy) is van, akkor Hitlerhez hasonlítalak?

Gyakorold az értő olvasást. Ha nem megy, én sajnos nem tudok neked segíteni, menj vissza az általános iskolába.

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:34:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Latom nem erted. Szerinted a koolaj, a muanyag es a hasonlo anyagok hasznalata es elegetese sokkal jobb, mint ha borbol keszitenek ruhakat.

A hasonlatot pedig TE magad irtad, enm en talaltam ki. Sok embernek vannak golyoi, de te nev szerint Hitlert hoztad fel a vadaszokkal kapcsolatban. Hadd ne mar en magyarazzam meg meg!

Szelid sunmalac 2013.12.04. 15:35:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Kb. tucatnyi vadászt ismerek itt a faluban, beszélgetni is szoktunk. Magánemberként semmi baj nincs velük, olyanok, mint bárki más.

Csak talán te is tudod, hogy magánemberként pl. Adolf Hitler is kimondottan kellemes társaság volt. De ha láttad pl. Göbbelst a családjával (persze képeken, leírásokból, visszaemlékezésekből), akkor biztos tudod, hogy ő is kedves, gyermek- és családszerető ember volt."

Ennel megis mi a faszt kene NEKEM gyakorolni az erto olvasast?

Metálvörös 2013.12.04. 15:38:23

@jóeznekem?: A mai technológia segítségével már olyan szinten képesek mű nemiszervek előállítására, hogy alig-alig megkülönböztethető az igazitól. Sok ilyet kívánok neked, az a pici különbség ne zavarjon. Engem zavar.

Ladislav 2013.12.04. 15:43:48

@protézisesh: "Amúgy meg járjál műbőr cipőben, Ladislav-val együtt." Van bőrcipőm,a munkahelyemen is egész nap hordom és ha zárt, akkor az opati666 által megemlített ok következik be. Félreértettél, nem az igazi,természetes anyagok ellen vagyok,csak van már egyéb lehetőség is. A poszt a szőrmék ilyen típusú előállítása helyett.
Motoros ruhák esetében sem a régi,vagy mostani kínai bőrkabátokra kell gondolni,mert nem összehasonlítási alap.
Az egyik kedvencem, a régi W123-as Mercedes, és annak műbőr szegélyű ülése. Azóta sokat fejlődött a világ, pedig az akkor még nagyon minőségi volt egy 1200-es Lada műbőrüléséhez képest :)
Az ideális csak a természetes anyagok használata lenne, de ez már nem lehetséges.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:45:36

@jóeznekem?: "Nekem eddig pozitív tapasztalataim voltak a vadászokkal kapcsolatban és a vadászatokon."

Vadászaton soha nem voltam és nem is akarok menni (pedig megtehetném), de az általam ismert vadászokkal amúgy nekem sincsenek rossz tapasztalataim - magánemberként.

"ahol a hosszú télben csontig betegedett, szőrehullott, rühes jószágokat lőtték ki"

Lehetett volna kezeltetni is őket. Vagy az illető vadászok a kutyájukat is kilövik, ha rühes lesz - ahelyett, hogy állatorvoshoz vinnék? Persze a beteg állatot kilőni egyszerűbb és főleg élvezetesebb. :(

"És olyat is láttam, ahol tagság-megfosztás volt a vadásztársaságok etikai és működési szabályzatának súlyos megsértése miatt. "

Eleve az a kérdés, hogy a vadásztársaság etikai és működési szabályzata mennyire humánus az állatokkal. Ha lehetővé teszi az állatok élvezetből való legyilkolását (bármilyen fájdalommentesen is), akkor már régen rossz és nem tudom az általad említett kizárásokat pozitívan látni. Ha egy beteg, de gyógyítható állatot gyógyítás helyett kilőnek, azt sem tudom hasznos tevékenységnek tekinteni.

Nézd, ha a vadászat csak abból állna, hogy kilövik a gyógyíthatatlanul beteg állatokat vagy ritkítják a nagyon elszaporodottakat, akkor nem lem lenne olyan sok vadász sem nálunk, sem más országokban. Ahogy nem hallottam még olyanról, hogy valaki hobbiból postáskodik, vagont pakol vagy pöcegödört szippant ki, a vadászat sem lenne annyira népszerű "sport", ha csak hasznos munkaként végeznék.

GonoszMostoha 2013.12.04. 15:45:50

@Metálvörös:
Hiányod van, édes, hogy ilyenekről írsz itt? vagy csak valódi szőrmebundiban élvezel el?

GonoszMostoha 2013.12.04. 15:49:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hát, próbál meg egyszer több tucat rühös, beteg, elgennyedt bőrű, fertőző állatot befogni KÍMÉLETESEN!, kezelni, megakadályozni, hogy újrafertőzzék egymást és más, egészséges állatot (karantén), aztán beszélgethetünk a "kezelésekről".

Nem hiszem, hogy sok vadász elélvez a lövés közben vagy után vagy akár még előtte (ez esetben korai magömlése lenne). A feleségek borzasztóan utálnák a gytyákat mosni, és némi kérdésük is lenne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:50:20

@Szelid sunmalac: "Latom nem erted. Szerinted a koolaj, a muanyag es a hasonlo anyagok hasznalata es elegetese sokkal jobb, mint ha borbol keszitenek ruhakat."

Te hoztad összefüggésbe a kettőt, nem én. Talán még emlékszel, mit írtál.

"A hasonlatot pedig TE magad irtad, enm en talaltam ki. Sok embernek vannak golyoi, de te nev szerint Hitlert hoztad fel a vadaszokkal kapcsolatban. Hadd ne mar en magyarazzam meg meg!"

Sajnélom, ha nem ismered a hasonlat és a párhuzam közötti különbséget, de nem fogom elmagyarázni neked.

"Ennel megis mi a faszt kene NEKEM gyakorolni az erto olvasast?"

Na látod, még azt sem érted, mit nem értesz. :(

mojoking77 2013.12.04. 15:51:40

@amc: Mikor jon el vegre az az ido, hogy az osszer UGG formedveny vegre a neki megfelelo helyre (szemetegeto) jusson?
Mar 2008-ban, mikor eloszor divat volt, a hideg razott ki minden egyes alkalommal, amikor egy alapvetoen szep no laban lattam.... Kivancsi vagyok mior allnak ossze a Crock-kal es csinaljak meg vegre a taplo, alaktalan gumicsizmat? Gyonyoru lenne...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:56:14

@jóeznekem?: "Hát, próbál meg egyszer több tucat rühös, beteg, elgennyedt bőrű, fertőző állatot befogni KÍMÉLETESEN!, kezelni, megakadályozni, hogy újrafertőzzék egymást és más, egészséges állatot (karantén), aztán beszélgethetünk a "kezelésekről". "

Kábító lövedékről biztos hallottál már. Talán vadrezervátumokról és állatorvosokról is.

Talán azt is érdemes lenne megtudni, miképp kerülhetett sor arra, hogy több tucat állat beteg, rühes legyen. Ha a vadászat a természetvédelem része - ahogy sokan szeretik mondani - akkor érdemes lenne megismerni a megelőzés fogalmát is.

A beteg embereket sem lövik halomra az orvosok, még a legdurvább járvány esetén sem. Legalábbis nem olvastam még arról, hog ypl. a spanyolnátha-járvány idején az orvosok halomra lőtték volna a betegeket.

Állat pedig sokkal kevesebb él a magyar erdőkben, mint ember a településeken.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 15:59:21

De persze itt sem fogunk tudni megegyezni. Én tisztelem az életet, az állatét is, és szórakozásból nem pusztítom. Te pedig úgy véled, hogy szabad szórakozásból állatot ölni.

Kibékíthetetlen az ellentét a nézeteink között, semmi értelme vitáznunk.

protézisesh 2013.12.04. 16:13:17

@Ladislav: A belsőségen Csikős könyveket írt már az MB-Tex nevű csodaanyagról, amit nehéz reprodukálni. (W108, W123 "mnűbőr" bele) :)

Egyszer volt "bugatti" cipőm, utáltam. Most meg az év 3/4 részében ugyanabban a bőr (+bőrtalpú) cowboy-csizmában járok, mégse büdös se a csizma, se a lábam...

Az öncélú prémezést persze ellenzem, de a nálunk kapható prémgallérok 95%a úgyis műszőr. Annak meg mindegy.

benoke77 2013.12.04. 16:24:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Oké, fogjuk be az állatokat, tartsunk fent egy hatalmas apparátust (orvosok, gondozók, befogók), alakítsuk ki a helyüket és szerezzük be a megfelelő felszerelést, majd élelmezzük őket nem kevés pénzért. Az évek során összegyűjtött több ezer állat meg ugye nem élhet rabságban, engedjük szabadon őket. A szabadon engedett állatok miután lelegelték a mezőgazdaság összes terményét (nem lőhetjük ki őket), nem találva mást éhen halnak.
Ja nem mert jó pénzért külföldről veszünk takarmányt és élünk boldogan:D

Amikor részeg politikusaink halomra ölik az állatokat szórakozásból és amikor egy állományt szinten tartanak az egészen más.

"Talán azt is érdemes lenne megtudni, miképp kerülhetett sor arra, hogy több tucat állat beteg, rühes legyen."

Úgy ahogy az ember is elkaphat fertőzést, de gondolom jó pénzért beklórozhatnánk az összes erdőt, hogy steril legyen:D

"Ha a vadászat a természetvédelem része - ahogy sokan szeretik mondani - akkor érdemes lenne megismerni a megelőzés fogalmát is."

Vannak gondjaid... A természetvédelem nem azt jelenti elsősorban, hogy minden életképtelen, beteg, hibás egyedet pátyolgatunk, hanem, hogy jól felfogott érdekeinkből fakadóan élőhelyeket őrzünk (lehetőség szerint gyarapítunk) meg és hogy nem szólunk bele a dologba. Csak az emberi világban maradnak életben az életképtelen, hibás egyedek mert életben tartjuk őket mesterségesen.

Amúgy műszempilláért állatot ölni, vagy kínozni, hogy egy új pacsulit kenhessenek az arcukra a hölgyek az undorító.

Pucér Próbababa 2013.12.04. 16:35:35

Jó poszt, alapvetően egyetértek vele. Ha lenne pénzem rókabundára, akkor sem vennék, szerintem is borzasztó az, ahogy ezekkel az állatokkal bánnak. Aki ilyet csinál, azzal ugyanezt tenném.
A húsevésről és a bőr lábbeliről sajnos még nem tudtam lemondani. Pedig a nagyüzemi baromfitartást is rossznak tartom, legalábbis amit láttam belőle. Még a disznóvágást is, meg azt is, ahogy a marhákat levágják. Mégis az edzőcipő meg a strandpapucs kivételével csak valódi bőr lábbelit veszek, mert az nem csak egy szezont bír ki. És van néhány tizenéves bőrdzsekim is, hibátlan állapotban. Szomorú, hogy a birkanyírás is állatkínzás számba megy, mert eddig ezt nem tudtam, és legalább a gyapjú pulóverem miatt nem furdalt a lelkiismeret.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 18:11:45

@benoke77: "Amúgy műszempilláért állatot ölni, vagy kínozni, hogy egy új pacsulit kenhessenek az arcukra a hölgyek az undorító."

Legalább ebben egyetértünk. Ezért is nem használom egyiket sem.

Ladislav 2013.12.04. 18:31:19

@Pucér Próbababa: A bőr lábbeliről és a bőrkabátról nem is kell lemondani. Nekem is van magyar gyártású több éves cipőm, túrabakancsom, tizenéves, jó állapotú bőrkabátom. Marhahúst, kecskehúst fogyaszt az ember, a bőr a velejárója,ezért nem "csak" emiatt vágják le az állatot. A birkanyírás szerintem közel nem olyan szintű állatkínzás,mint a posztban említettek. Szerintem idáig ez még belefér.
Az egyén felelőssége,hogy mennyi húst fogyaszt,mennyi olyan terméket vesz meg,vagyis támogat,amelyek a posztban szereplő módszerek által,vagy állatkísérleteket (kozmetikumok egy része)követően hoznak létre. A gyár,vagyis a cégek felelősek azért,hogy az étkezési céllal tenyésztett állatok a lehető legjobb tartási körülmények között éljenek nyilvánvaló végzetükig, utána a gyártók az adott állati bőrtermékeket olyan magas minőségben állítsák elő,hogy az sokáig hordható legyen,ezáltal minél kevesebb nyersanyagra legyen szükség. Vagy ez kapitalizmusellenes?

qwertzu 2013.12.04. 18:33:43

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Ééés mit tippelsz ki volt vegetáriánus és állatbarát?

Ladislav 2013.12.04. 18:38:39

@benoke77: "Csak az emberi világban maradnak életben az életképtelen, hibás egyedek mert életben tartjuk őket mesterségesen." Igen, már nincs meg a természetes szelekció. A ragadozók nagy részét kiirtották, a legfontosabb szelektáló tényező a vadász. A vadász nélkül a növényevő emlősök úgy elszaporodnának,hogy pár év múlva már csak nekik termelnénk.
Csak amit megeszünk sincs megfelelően szelektálva. Kizárólag a húsra,fehérjére,gazdaságilag aktív élettartamra koncentrálnak,amihez genetikai leromlás is társulhat.

Ladislav 2013.12.04. 18:55:16

@protézisesh: Erről beszélek! Az az autó még minőségi volt. Elhittem tizenéve,hogy öreg,meg minden,majd a nemrég eladott távol-keleti csodám némely része olyan volt mint az ementáli,majd 20 évvel fiatalabb kiadásban,negyedannyi kilóméterrel...Na mindegy,ez már Csikós blogja.
Egyszer kell megcsinálni úgy,hogy jó legyen,majd sok év használat után ki lehet jelenteni,hogy megérte! A mostaniak a garanciális idő végéig húzzák ki. Már megint rendszerellenes vagyok.

fenrirr 2013.12.04. 19:28:01

@Ladislav: egyáltalán nem szükséges az életünkhöz, persze nem ugyanaz a kettő, hiszen a szőrme bundák a luxushoz tartoznak. Am csak annyit szerettem volna mondani, hogy ha nem lennének szőrme bundák akkor ezek az állatok meg sem születnének, ezek erre a célra vannak tenyésztve, ha ma beszüntetnék a szőrme bunda gyártást legyilkolnának pár száz millió állatot és kidobnák őket, annyival is kevesebben lennének a természetben, ezt szeretné a poszt író? Egyáltalán mi a célja ennek a nagy állatvédelemnek, az hogy kevesebb legyen belőlük a világon?
Értem én persze, hogy kegyetlenség amit tesznek velük, de pont az a cél kitűzés, hogy értelmes európai országban élhetőbb körülményeik legyenek, és fájdalommentes haláluk, abban az esetben mégis mi a probléma az erre a célra való tenyésztésükkel? a poszt írónak miért lenne jobb, ha 200millióval kevesebb állat lenne a földön, és nem lehetne őket megölni, mmint nem mindegy, hogy egy állatot megölünk, de fájdalommentesen, vagy meg se születik, mert nincs rá szükség?

fenrirr 2013.12.04. 19:47:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ha valaki nem ért egy témához ne beszéljen róla, műanyagot elégetni? Gondolom fogalma sincs mennyi különböző stabilizátor szennyező, stb van benne és mennyire káros a környezetre ha elégetjük,amúgy meg nem kőolajból készítik csak, illetve az a mentalitás is nevetséges, hogy amíg bárhol a világon felhasználunk kőolajat addig nyugodtan égethetjük a műanyagot, mivel mindig minden fokozatosan változik jobb irányba, ilyen hozzáállással soha nem változna semmi.
De teljesen mindegy mit írok, mert csak azért van itt a fórumon, hogy a saját butaságait leírja, és senkinek a véleményét nem fogadja el még kompromisszum szintjén se. Ha a fehérre azt mondja, hogy fekete valaki pedig megpróbálja elmagyarázni, hogy de az fehért akkor maga véleménykülönbségre hivatkozik. Na szép.

Ladislav 2013.12.04. 21:07:10

@fenrirr: Érdekes felvetés,de senki nem kívánhatja,hogy életét egy mozgásigényes állat egy szűk ketrecben élje le (jártam rókafarmon,ahol a rókák az életüket egy szűk ketrecben tengették,mielőtt,igaz eukonform módon kivégezték őket)és utána,mint Ön is írta,luxustermékként végezzék. Semmi hasznos nincs ebben az élő természet szempontjából,mert mint luxus,nem nélkülözhetetlen a mindennapi életben,sőt, szintetikus anyagokkal pótolhatók. Esetleg még a húsáért tartott juhok bundájával is,ha természeteset szeretne a kedves vevő. Csak a "szépségért",magamutogatásért tartani,szenvedést okozni egy állatnak,úgy,hogy a húsát kidobják, az igazán nagy luxus és etikátlan is.
Az a 200millió állat,mint említette,nem a természetben van,hanem farmokon és ketrecekben. Ezáltal nem szerepelnek a természet körforgásában és a speciálisan kitenyésztett állatok egy jó része az élő természetben nem lenne életképes.
Tartunk háziállatot és állíthatom,hogy bérházban nem tenném,mert látom,hogy milyen szinten korlátozná a mozgásban őket. Így tetszenek,élőben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 21:42:52

@fenrirr: "ha nem lennének szőrme bundák akkor ezek az állatok meg sem születnének"

Milyen jó nekik, hogy jólelkű emberek lehetővé tesznek nekik egy rövid, de gyötrelmes életet, mielőtt leöldösik őket. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.04. 21:46:43

@fenrirr: "Gondolom fogalma sincs mennyi különböző stabilizátor szennyező, stb van benne és mennyire káros a környezetre ha elégetjük,amúgy meg nem kőolajból készítik csak"

Van fogalmam. Elégetés és elégetés között van némi különbség. Ahogy az sem mindegy, mennyi nitrogénoxid és korom kerül a levegőbe az autók üzemanyagának elégetése során.

"az a mentalitás is nevetséges, hogy amíg bárhol a világon felhasználunk kőolajat addig nyugodtan égethetjük a műanyagot"

Olvasd el újra, amit írtam erről.

"mert csak azért van itt a fórumon, hogy a saját butaságait leírjaÍ"

Ez is egy vélemény. Talán a folytatást is ismered. :)

fenrirr 2013.12.04. 23:47:06

@Ladislav: Értem én, nem is értek az állat kínzással, és annyira maga a szőrme se érdekel, szimplán arra lennék igazán kíváncsi, hogy egy ilyen radikális zöld mint a poszt író mégis mit gondol a felvetésemről, magyarul azt szeretné valószínűleg, hogy minél több állat éljen a földön, de nekünk embereknek nincs szükségünk nagy mennyiségben olyan állatokra, amelyek nem hasznosak a számunkra, tehát ha a szőrme ipart beszüntetnék ezek az állatok is megszűnnének akiket annyira védeni akar a poszt író(ez most sarkítás csak a felvetésemhez kell).

fenrirr 2013.12.04. 23:53:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Műanyagot csak akkor égetnek, ha olyan típusú, amit nem lehet újra hasznosítani, vagy drágább lenne mint újra elkészíteni.Az ilyen műanyagok égetése drága, mert jó pár vegyi eljárásnak kell alávetni, hogy pl klór tartalma csökkenjen és a környezetet is szennyezi, persze kisebb mértékben mintha nem égetnék el. Nem igazán értem, hogy érti azt, hogy égetés égetés között van különbség, mert köznapi értelemben használja ezt a szót és nem tudja mit jelent, akkor lehet hogy több féle égetés van, de kémiailag az égetés oxidáció és mindig ugyanazzal a végeredménnyel zárul, és csak az elő és utó kezelés lehet más, de az nem az égetéshez tartozik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.05. 14:01:12

@fenrirr: "amit nem lehet újra hasznosítani"

Ha nem csak kötekedni akarnál, akkor észrevetted volna, hogy először az újrahasznosítást írtam. Persze ha kimazsolázod azokat a mondatokat, amelyekbe az előzmények vagy a kontextus figyelmen kívül hagyásával bele tudsz kötni, akkor pont azt teszed, amit most.

"Nem igazán értem, hogy érti azt, hogy égetés égetés között van különbség, mert köznapi értelemben használja ezt a szótés nem tudja mit jelent"

Értem, tehát ha a szelektív hulladékgyűjtés során begyűjtött műanyaghulladék elégetéséről beszélek (lásd előzmények, amiket ignorálsz), akkor az égetés szót köznapi értelemben használom.

No comment. :(

"de kémiailag az égetés oxidáció és mindig ugyanazzal a végeredménnyel zárul"

Ezen még agyalj egy kicsit, talán rájössz, mekkora hülyeséget írtál. Hőmérséklet, oxigénadagolás, égési sebesség stb. szerinted biztos semmit nem számít...

"és csak az elő és utó kezelés lehet más, de az nem az égetéshez tartozik."

Majd leírom neked a teljes technológiát, mi?