Vegetáriánus fesztiválon jártam, merthogy ilyen is van
2013. augusztus 26. írta: ZöldElla

Vegetáriánus fesztiválon jártam, merthogy ilyen is van

Idén is megrendezésre került a vegetáriánus fesztivál, ami szám szerint a 17. volt. A két napos rendezvényt augusztus 24-25.-én tartották meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Mindkét nap 10 és 19 óra között az érdeklődök előadásokat hallgathattak a vegetáriánus életmód egészségre és lélekre gyakorolt hatásairól. Emellett kisebb termekben tematikusan elosztva tájékozódhattak szakemberektől a önismereti, grafológiai, egészség megőrzési és baba-mama jóga témakörökben illetve kis létszámú workshop szerű előadásokon vehettek részt. Mindemellett pedig több árus és kiállító jelent meg, ahol a lelkes érdeklődök elkölthették a nyaralásból megmaradt pénzüket különböző egészségporokra, könyvekre, szakácskönyvekre, natúr kozmetikumra, mézre, hidegen sajtolt olajakra és dísztárgyakra.

A fesztivált egy házaspár álmodta meg és indította el, azonban a férj egy balesetben elhunyt így a feleségre hárult a feladat, hogy immár 12. alkalommal szervezze meg rendezvényt. A látogatók között hardcore vegánok, egészség mániás vegetáriánusok és érdeklődő, laikus vegyes táplálkozású emberek is voltak.  A rendezvény egyik mellékterméke, hogy vannak olyan szerelmespárok, akik évekkel korábbi vega feszten ismerkedtek meg és azóta is együtt vannak. Olyan látogató is akadt, aki születése óta vegetáriánus és már a 75. életévét is betöltötte.

A két nap alatt több, mint 4000 látogató fordult meg a rendezvényen az egészen apró, még pelenkát hordó kezdő kiskecskéktől az egészségüket megóvni vágyó idősebb korosztályig. Mindenki megtalálhatta a maga számára érdekes programokat és információkat.

A megéhezett látogatók két pultnál tudták enyhíteni korgó gyomruk zajait. Az egyik a vegetáriánus ételkiszállító VegaFOOD pultja volt — akiknél egyébként nyers vegán ételek is rendelhetőek —, a másik pedig a Napfényes Cukrászat mannákat kínáló asztala ahol egyébként meg lehetett kóstolni az abszolút tej és tojás mentes növényi alapanyagokból készült fagylaltot is.

Az egyik mellékszobában közelebbről is meg lehetett ismerkedni a vegán életmóddal, annak egészségügyi és etikai hátterével. Ebben a Vagány Vegánok és egy új, aktív vegán közösség tagjai voltak az érdeklődök segítségére.

Az előadók között ott volt Lénárt Gitta is, aki hazánkban elsők között volt a nyers vegán életmódot követők csoportjában. Gitta több gyermekes anyaként 40 éves kora után kezdett el megoldást keresni az egészséget megőrző helyes életmódra és ő ezt a nyers vegán étkezésben találta meg, tehát semmit nem főz. Az ételeket 40 fokon aszalják vagy teljesen nyersen fogyasztják. Elmondása szerint sokkal energikusabb, egészségesebb, megszabadult felesleges kilóitól és az alvásigénye is sokkal kevesebb. Mindemellett megalapította a Nyersétel Akadémiát és már három szakácskönyve jelent ínycsiklandozó receptekkel.

Az előadók között ott volt Dr. Aranyosi Edit háziorvos is, aki a vegetáriánus táplálkozás és az önmegvalósítás kapcsolatáról tartott előadást. A doktornő amúgy 20 éve hagyta el a húst az étrendjéből. Az előadása előtt megkérdeztük, hogy a mai orvos társadalom hogyan vélekedik a növényi alapú táplálkozásról. Így tőle tudtuk meg, hogy egy elismert amerikai táplálkozási és egészségügyi kutatónak, Dr. T. Colin Campbellnek van egy jelentős tanulmánya, az ún. Kína-tanulmány. Ebben a vidéki Kínában élő emberek táplálkozási szokásainak és betegségeinek összefüggéseit vizsgálta és végeredményben kijött, hogy azoknál az embereknél, akiknek a hús jelentős mértékben játszik szerepet a táplálkozásában sokkal nagyobb arányban jelentkeztek krónikus betegségek. Azonban a növényi alapú étrenden élő emberek sokkal egészségesebbek voltak és nagy arányban elkerülték őket a krónikus betegségek.

A fesztivált Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő koncertje zárta, aki megmozgatta a hallgatóságot mind lelkileg, mind fizikailag. Felemelő dalaival véleményem szerint méltóképpen zárta le ezt a kétnapos, információkban és ízekben gazdag rendezvényt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr275477107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátóti Mutyikos 2013.08.26. 20:27:11

nah, en vegankent az ilyen bagdi dellak miatt nem jarok ilyen bulikra.

ZöldElla 2013.08.26. 21:14:22

@Rátóti Mutyikos: Én személy szerint szeretem Bagdi Bellát és a dalait. :) Nem volt kötelező meghallgatni az előadását így akit nem érdekelt az nem ment be, hanem a számára érdekes infóstandoknál kérdezősködhetett vagy haza ment mert Bella a nap végén volt. :)

Rátóti Mutyikos 2013.08.26. 22:39:31

@ZöldElla: en is inkabb atvitt ertelemben irtam. az taszit, hogy a vega(n)sagot meg mindig egy polcon tartjak az ezoterikus baromsagokkal.

ZöldElla 2013.08.26. 23:18:41

@Rátóti Mutyikos: gondolom a szervezők törekedtek minél szélesebb körben megszólítani az embereket és vannak jó páran, akik különböző - nevezhetjük ezoterikusnak - tanítások miatt nem esznek húst. Azok az emberek sokkal ingatagabbak szerintem de legalább eljutottak odáig, hogy ne egyenek húst. Valószínűleg kevesebben vagyunk olyanok, akik elvi és erkölcsi okok miatt nem esznek húst, tejet, tojást de ez idővel változhat. :) Én legalábbis bízom benne, hogy nem az egojuk fogja vezetni őket, hogy minél hamarabb felemelkedjenek hanem az, hogy minél inkább erőszakmentesebben éljenek. :)
süti beállítások módosítása