Mi is kipróbáltuk a fonyódi kutyastrandot
2016. szeptember 09. írta: ZöldElla

Mi is kipróbáltuk a fonyódi kutyastrandot

Kutyatartóként az év nagy hírének számított, hogy idén nyártól végre zökkenőmentesen lehet a Balaton partján a kutyánkkal együtt strandolni. Két település jelentette be, hogy közigazgatási területén kutyastrandot nyit, azonban csak az egyik város, mégpedig Fonyód vette komolyan a bejelentését.

 

nyito.jpg

Mivel a fonyódi kutyastranddal kapcsolatban lényegében csak pozitív visszhangú cikkek jelentek meg, ezért az  idei Balatonozásunk célpontja egyértelműen Fonyód lett. Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy kutyával strandra menni a Balatonon kb. lehetetlenség. Tihanynál a Belső-tóban ugyan úszhatnak a kutyák, de amikor mi pár évvel ezelőtt ott jártunk, elég koszos és algás volt a víz, úgyhogy abba semmiképpen se engedtem volna be az ebem. A másik opció szintén Tihanynál a "szabadstrand", ami egy út melletti kb. 2 méter széles és kb. 100 méter hosszú padka szabadstrand táblával, azonban oda is csak elő- vagy utószezonban szabad kutyával menni. Legalábbis minket így tájékoztattak. A harmadik hely, ahol a kutyával strandolhatunk a balatonaligai retro üdülőközpont, ahol ki van jelölve egy rész a kutyás vendégek számára.

Ezek után nem csoda, ha alig vártuk, hogy végre mi is kipróbálhassuk a 100%-ig kutyastrandot, hiszen mindenhol máshol stresszes, feszültséggel teli a kutyával vízpartra menni a nem kutyatartó strandolók miatt. A kutyastrand pár perc sétára van a vonatállomástól, a kikötő melletti nagy füves terület nyugati részén található. A kutyastrand a kihelyezett táblától kezdődik, azonban a kutyások már a füves terület elejétől kezdve birtokba vették a partot.

A strand területén az önkormányzat kihelyezett hulladékgyűjtőket, illetve zsákkal ellátott, kutyaürüléknek fenntartott szemeteseket is. A gazdik számára 4 db mobil WC-t raktak ki. A vízbe két lépcső és egy rámpa szolgálja a bejutást. Nem tudom, miként hasznosították a területet korábban, és hogy nézett ki a strandhoz tartozó mederszakasz, azonban merem feltételezni, hogy hínármentesítették a vizet, mert én a Balatonban még sehol nem tudtam úgy fürdeni, hogy pár hínárba ne akadtam volna bele. Azonban ezen a szakaszon nem voltak, ami nagyon is pozitív, hiszen akár a kutyák lába is beleakadhatna úszás közben a növényekbe. Ez a kutyát megijesztheti és bepánikolhat, ami tragédiához is vezethet.

Az, hogy többtucat vidám kutya rohangál az ember körül, szerintem nagyon jó érzés. Én szeretem nézni a játszó kutyákat, úgyhogy egész nap őket figyeltem. Jó érzés, hogy nem kell azon befeszülni, mi van ha véletlenül valaki pokrócán áttrappol a kutyám, és ezt szóvá teszik, hiszen a kutyás strandon nagyjából minden kutya minden pokrócon és törölközőn átsuhant. D senkinek nem volt egy rossz szava se, hiszen nekik, értük van a strand. és az gazdik miattuk mennek oda. Nem probléma az sem, hogy a vizes kutya hol rázza meg a bundáját és ráfröccsen-e a víz az emberekre. Ha egy kutya barátkozósabb, akkor simán odamegy a vadidegenekhez, a vizes kis testével leül a törölközőre, pokrócra, vagy nekidől az embernek, és haverkodik. Nem probléma ez sem. Vagyis amikor mi voltunk, akkor olyan gazdik voltak, akik szívesen foglalkoztak más kutyákkal is.

A kutyák egymás játékaival simán eljátszanak, hiszen majd a játék végén a gazdik úgyis visszaadják az eredeti tulajdonosnak a játékot. Illetve az sem zavar senkit, ha a kutyák ugatnak. Mivel sok egymásnak idegen kutya találkozik össze egy adott nagyságú területen, és nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, vagy esetleg a játék átcsap marakodásba, akkor a gazdik egyszerűen rászólnak a kutyáikra, esetleg arrébb mennek pár métert és meg is oldódik a probléma. Természetesen ehhez az kell, hogy jól neveltek legyenek a kutyák, és a gazdák legyenek annyira intelligensek, hogy tudják, milyen szituációban hogyan és mikor kell a kutyájukra rászólni, fegyelmezni.

Egy ilyen kutyastrand tényleg csak akkor működhet zökkenőmentesen, ha az emberek, akik odamennek a kutyáikkal tudnak az ebbel bánni, és nincs fegyelmezési vagy kötődési problémájuk. Emellett fontosnak tartom megemlíteni, hogy a rengeteg kutya ellenére kutyaürüléket nem láttunk, tehát a gazdák felszedik a kutyájuk után a reggeli/vacsora végtermékét, ami szintén nagyon fontos és alap egy ilyen strandon. Emellett eldobált szemét sem volt, tehát a gazdák figyelnek a környezetükre. Mindenkinek érdeke, hogy ne legyen szétdobálva semmilyen szemét, hiszen egyes kutyák hajlamosak bármit felenni.

Az embereket illetően voltak fiatalok, középkorúak, idősek, helyiek, turisták és külföldiek is. Voltak, akik a pár hónapos pici babájukkal együtt hozták le a kutyát a strandra. A vízben a gazdik többnyire együtt fürödtek a kutyáikkal. Itt szeretném tisztázni, hogy bizonyos intelligenciájú emberek meg vannak arról győződve, hogy a kutyák belepiszkítanak a vízbe. Ez azonban óriási nagy tévhit. A kutyák nem ürítenek bele a vízbe, hiszen úszás közben nem is tudnák elvégezni a dolgukat. Emellett semmivel sem higiéniátlanabb a kutyával együtt úszni, mint hallal, siklóval vagy vízimadárral, sőt.

Összességében tehát nekünk nagyon pozitív véleményünk alakult ki a fonyódi kutyastrandról. Amit hiányoltam az esetleg pár ivókút, és árnyékot adó alkalmatosság. Ha nő a strand látogatószáma, akkor esetleg több szemetest és épített vizesblokkot lenne jó még ott látni. Úgy tudom, hogy az önkormányzat jövőre fejleszteni szeretné a területet, így a teljes füves terület lenne a kijelölt kutyastrand, nem csak a nyugati vége. Terveznek egy büfét, és lekerítenék a területet, hiszen mellette a földúton autók járnak. Én még javasolnám, hogy a kikötő és a kutyastrand közti aszfaltút mellé egy szélesebb gyalogos járdát is építsenek, ugyanis gyalogosként nem annyira vidám a közlekedő autók mellett menni.

Mi szeptember 1-3 között voltunk kinn a strandon, így ha valaki felismeri a kutyáját és szeretné ha elküldeném neki a róla készült képeimet, akkor az ellazold@gmail.com e-mail címen fel tudja venni velem a kapcsolatot. :)

Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr9511680059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

funfun 2016.09.09. 19:49:13

Szuper képek, szuper hír, szuper lehet a strand!!! Már csak bámészkodni is megérné lemenni!!!!

eMJe 2016.09.09. 20:09:18

Szerintem meg rohadtul nem jó érzés kutyák közt szaladgálni. Ezért nem is megyek oda, így kutyatartók legyetek szívesek ti se járjatok olyan helyre, ahol nem látnak szívesen titeket :D Külön kiemelném a játszótéren szaratókat, én meg leshetem, mibe ne lépjen a fiam.

Egyébként egy általános kérdés. Miért sétáltatják sokan szájkosár nélkül a kutyáikat? Nem kötelező? Ezeknek nagy részük a pórázt se ismerik, én meg félhetek, hogy "eddig senkit se harapott meg". Nem is én akarok az első lenni, mint anyámnál és mamámnál volt, Isten nyugosztalja őket...

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2016.09.09. 21:10:43

@eMJe:
"szájkosár használata csak akkor kötelező belterületi közterületen való sétáltatáskor, ha másként nem tudjuk biztosítani, hogy ebünk ne veszélyeztessen másokat, illetőleg tisztában vagyunk azzal, hogy kutyánk agresszív viselkedésre hajlamos, vagy ebünk “veszélyes ebként” van nyilvántartva, illetőleg ha más jogszabály azt kötelezővé teszi egyéb jellemzők miatt." - A jogszabály pedig csak a tömegközlekedési eszközön való szállításkor kötelezi a kutyát szájkosár viselésére.

Persze aki tudja, hogy a kutyája megmorog, megugat idegeneket az utcán (a miénk például utálja a csöveseket, a kövér kopaszokat és a vékonydongájú tatákat, mert valószínűleg ilyen nyomoroncok verték ki kölyökkorában a fogait és akasztották fel), az tartsa rövid pórázon (jé, vajon honnan ered ez a kifejezésünk?) sétáltatás közben a kutyát, húzza el a potenciális balhé helyszínekről, és érje el, hogy ha rászól a kutyájára, akkor az nem morog és nem ugat senkire, hanem szépen halad a lába mellett. Ez persze kőkemény munka - sajnos sok kutyatulajdonos nem is tudja, hogy a kutyatartás nem annyi, hogy kibaszom a konzervet a kertbe a blöki ólja elé, aztán hagyom, hogy egész nap ugassa a járókelőket.
:(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 21:45:30

@-Szűcs Gyula-: Ennek hiába beszélsz, ha jön egy csivava, előkapja a nuncsakuját és dobócsillagját és rendőrért kiált.
Mondjuk egy vérengző csivava esetén ezt megértem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 21:49:34

@-Szűcs Gyula-: Vannak akik beteges módon nem fossák össze magukat a kutyáktól. Emlékszem egyszer elmentem egy vizslatúrára és egy helyen megpihentünk. A mezőn kint bandázott vagy 30-40 vizsla. Volt velünk egy kb öt éves kislány, aki ott rohangált a vizslák között. Simogatta őket, futkározott velük. Mondtuk is a szüleinek, hogy vigyék orvoshoz, mert nem normális hogy egy ekkora gyerek nem szarja össze magát, amikor felnőtt férfiakat infarktus kerülget egy csivavától. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 21:51:36

@-Szűcs Gyula-: Egyszer Fóton 249 vizslával voltunk. Mindenfelé széttépett, szétmarcangolt turisták maradtak utánunk, kész vágóhíd volt. :-))

motoroskonyhaja 2016.09.09. 22:11:31

@eMJe: Kedves hozzászóló! Véletlenül elolvastad azt, amiről a poszt szól? Kutyastrand bmeg, ahol végre a kutyák a gazdikkal együtt élvezhetik a vizet, ergo nem arról szól a cikk, hogy hol nem látják szívesen a kutyákat. És nem, a kutyák nem pisálnak bele a vízbe az emberekkel ellentétben! Te csak fürödj az emberekkel továbbra is!
Ja, az én kutyámon nincs szájkosár, még a strandon sem, mert embert eszik reggelire, és szeretném, ha folyamatosan jól lakhatna! Ő amúgy egy Boston terrier (nézz utána, mert itthon ritka fajta)....
Szájkosár: önkormányzati rendelet. Ha gondolod részletezem mit is jelent ez.... De kérlek dobj egy elérhetőséget olyan szájkosárra, amit Bostonokra terveztek. (elárulom: nem fogsz tudni).
További szép estét!

motoroskonyhaja 2016.09.09. 22:15:50

Amúgy egy értelmesebb hozzászólás: próbáltátok már a tatai Öreg tavat? Ott táblával is jelölve van, hogy honnan lehet kutyával együtt fürdeni. Mi évente többször is járunk oda, és mindig nagyszerűen érezzük magunkat (a kutyával együtt, persze;) )
süti beállítások módosítása