Vegetáriánus kutyatápok
2016. július 27. írta: ZöldElla

Vegetáriánus kutyatápok

A vágóhídi hulladékokból készült, aromákkal és állagjavítókkal felturbózott állati eredetű összetevőket tartalmazó kutyatápok mellett egyre több márkánál jelenik meg vegetáriánus kutyatáp is, mint vásárolható opció. 

 

Feltehetően a gyártókat kevésbé érdekli a vegetáriánus életszemlélet, hiszen a hús- és állati eredetű származékmentes tápok mellett az Ami nevű márka kivételével mindegyik többféle hússzármazékos, állati eredetű összetevőket tartalmazó tápot is gyárt. Azonban az, hogy több márkánál is megjelenik a vegetáriánus/vegán kutyatáp, mint választható termék jelzi azt is, hogy bizony a kutyák egészségi állapota miatt szükség van erre a fajta a tápra is, hiszen egyre több ebnél jelenik meg ételallergia vagy gyomorprobléma.

vegetarian_dog.jpg

Az emberek többségét általában megbotránkoztatja, ha valaki a társaságban megemlíti, hogy a kutyáját szívesebben eteti hús nélkül, hiszen az elterjedt nézet szerint a kutya ragadozó, neki bizony kell a hús. De ha belegondolunk abba, hogy  a kutyák több ezer éve az emberektől kapják az élelmüket és táplálékkonkurensnek is számítanak ha a húsos ételeket nézzük, akkor arra lyukadunk ki, hogy ezen hosszú idő alatt kevésbé sem a cupák részt vagy a színtiszta húst vetették oda a kutyáknak, hanem a mócsing maradékot. De nem is kell annyira visszamenni az időben, hiszen ha valakinek van vidéken kertes házban élő rokona, aki kutyát tart akkor ő is nagy valószínűséggel a konyhai maradékkal eteti az ebet. Az én nagyszüleim legalábbis az előző napi vacsora és az ebéd maradékait adták a kutyáknak, amiben több volt a krumpli, répa, kenyér, tészta vagy rizs, mint a hús, ami maximum csak a pár darab csontdarabkán ficegett és a nagytestű kutyák mégis egészségesek és mozgékonyak voltak.

Emellett szerintem érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a különböző kutyaeledelekben felhasznált hússzármazékok többnyire vágóhídi hulladékból készülnek, plusz azok az élőlények, akiknek a holttestét felhasználják életük során antibiotikumokat, illetve aromákkal és ízfokozókkal teli takarmányt kapnak, amik a szervezetükben (belsőszervekben és a húsukban is) megmaradnak. Ehhez jön még hozzá az adott táp, eledel legyártása, amelynek során szintén ízfokozók, aromák, állagjavítók kerülnek a kutyaeledelbe, amelyek aztán a kutya szervezetében jelennek meg.

Ezek után ne csodálkozzunk, ha a kutyák közt is egyre hamarabb és durvábban ütik fel a fejüket az embereknél is tapasztalt civilizációs betegségek, amelyek az étkezésből fakadóan jelennek meg. Én nem szeretném a kutyámat olyan holttesttel etetni, amiben gyógyszermaradványok és laborban előállított mesterséges anyagok (ízfokozó, aroma) vannak. Emellett ha ránézek egy állati eredetű származékokat tartalmazó konzervre vagy zacskó tápra, akkor azokat az áldozatokat látom, akik végig szenvedték, rettegték az életüket és kegyetlen halált haltak. Mi Lilinek vegánul főzünk, a világhálón rengeteg recept található, amelyeket kifejezetten kutyáknak állítottak össze. A száraztápot illetően csak pár hete kapja kiegészítőként. Nem képmutatóskodom, hiszen Lili nem vegán, ugyanis a szüleimnél eszik húst. Ők többnyire csirkefarhátas zöldséges rizst főznek a másik kutyának, amiből Lili is eszik ha ott vagyunk, de legalább a hét nagy részében húsmentesen étkezik.

Azoknak szedtem össze az alább található vegetáriánus kutyatápokat, akik szintén szeretnék beépíteni a kutyájuk mindennapi étkezésébe a vegetáriánus tápot, de eddig nem találtak vagy nem tudták összehasonlítani a magyar piacon jelenleg kapható kínálatot.

MultiFit Veggie krokett kutya száraz eledel

multifit_veggi.jpg

A táp 2,5 és 12 kg-os kiszerelésben kapható a itt. A 2,5 kg-os kiszerelés ára 2799 Ft, a 12 kg-os kiszerelés pedig 10999 Ft.

Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor.

Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%.

Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin, D3-vitamin, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát), C-vitamin (L-aszkorbinsav), B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, B21-vitamin, kalcium-D-pantotenát, niacin, biotin, folsav, Kolinklorid, L-lizin-mono-hidroklorid, réz (réz(II)- szulfát, pentahidrát), vas (vas(II)-szulfát, monohidrát), jód (kálium-jodid), mangán (mangán(II)-oxid), szelén (nátrium-szelenit), cink (cink-szulfát, monohidrát).

Yarrah Bio Vegetáriánus táp

1467_pla_yarrah_bio_vegetarisches_veganes_hf_10_kg_1.jpg

A táp 10 kg-os kiszerelésben kapható itt, ára 10 990 Ft.

Összetevők:
Gabona (búza, kukorica), növényi melléktermékek, (napraforgómag, búzadara), szójabab, élesztő, ásványi anyagok.

Analitikai összetevők: fehérje: 22 %, zsírtartalom: 7.5%, hamu: 7.5%, nyersrost: 5.7 %, kalcium: 13000 mg/kg, foszfor: 11000 mg/kg

Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin, D2-vitamin, E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát].

Pitti Boris vegetáriánus táp

1633_pla_pitti_boris_vegetarische_vollkost_1.jpg

A táp 15 kg-os kiszerelésben kapható itt, ára 10 490 Ft.

Összetétel: Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin.

Analitikai összetevők: fehérje: 23 %, zsírtartalom: 9 %, hamu: 5.8 %, nyersrost: 2.2 %, kalcium: 1.05 %, foszfor: 0.85 %

Adalékanyagok: A-vitamin, D3-vitamin, C-vitamin, E-vitamin, B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, B12-vitamin, nikotinsav, d-pantotens, biotin, kolin-klorid, folsav, mangán mint mangán-(II)-oxid, réz mint réz-(II)-szulfát, cink mint cink-oxid, vas mint vas-(II)-szulfát, kobalt mint kobalt-(II)-szulfát, jód mint kálium-jodid, szelén mint nátrium-szelenit, lecitin.

Green Petfood Veggie Dog 100 táp

68188_pla_josera_green_petfood_veggie_dog_100_hs_3.jpg

A táp 3 és 15 kg-os kiszerelésben kapható itt. A 3 kg-os kiszerelés 5290 Ft, a 15 kg-os kiszerelés pedig 19 900 Ft.

Összetevők: Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%).

Analitikai összetevők: fehérje: 20 %, zsírtartalom: 12 %, hamu: 6.4 %, nyersrost: 2.5 %, kalcium: 0.9 %, foszfor: 0.7 %

Adalékanyagok: A-vitamin, D3-vitamin, E-vitamin, B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, B12-vitamin, niacin, pantoténsav, folsav, L-karnitin, taurin, biotin, C-vitamin, vas, cink, mangán, réz, jód, szelén.

Ami dog vegetáriánus kutyaeledel

paddedthumb300200f9f9f9-amidog.png

A táp 3 és 15 kg-os kiszerelésben kapható itt és itt. A 3 kg-os kiszerelés 6235 Ft, a 12.5 kg-os kiszerelés pedig 19 370 Ft.

Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj.

 Analitikai összetevők: fehérje 27%, zsírtartalom: 14%, hamu: 6.2%, nyersrost: 2.9%

 Analitikai összetevők: A-vitamin, D3-vitamin, E-vitamin,  L-karnitin, réz-szulfát, vaskarbonát, kalcium jodid, szelén, cink-oxid, mangán, 

Trovet Vegetáriánus kutyatáp

trovet_exclusion_nvd_worek_7_1.jpg

A táp 2,5 és 12,5 kg-os kiszerelésben kapható itt, itt, itt vagy itt. A 2,5 kg-os kiszerelés ára 6200 Ft, a 12,5 kg-os kiszerelés ára pedig 22 000 Ft körül mozog a webshopokban.

Összetevők: zöldségek, gabonák, zsírsavak, ásványanyagok, vitaminok

Analitikai összetevők: fehérje 20%, zsírtartalom 16%, hamu: 7%, nyersrost 1%, kalcium 1%, Foszfor 0.90%

Adalékanyagok: nem találtam információt

 

Happy Dog Flocken Mixer

flockenmixer.jpg

Bár nem táp, hanem kiegészítő eledel, de hasznos lehet tudni arról, hogy ilyen is kapható. 1, 3 és 10 kg-os kiszerelésben található itt, itt és itt. Az 1 kg-os ára 2000 Ft, 3 kg-os kiszerelés 3000 Ft és a 10 kg-os kiszerelés ára 8000-9000 Ft körül van.

Összetevők: teljes kiőrlésű kukoricapehely, kukoricaliszt, teljes kiőrlésű búzapehely, teljes kiőrlésű zabpehely, borsópehely, dikálciumfoszfát, szárított répa, kálciumkarbonát, lencse (puffasztott), rizsliszt (extrudált), konyhasó, bodzagyümölcs (szárított), szőlőtakarmány, csombor, majoranna, ánizsgyümölcs, bazsalikom, édeskömény, bodzavirág, levendulavirág, rozmaring, zsálya, kakukkfű, (gyógynövények összesen: 0,15%)

Analitikai összetevők: fehérje 20%, zsírtartalom 2%, hamu: 6%, nyersrost 3%,

Adalékanyagok: A-vitamin, D3-vitamin, E-vitamin

 Ha pedig valaki szeretné elolvasni a vegán kutya etetés alapjait, itt egy cikk a kiinduláshoz.

Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

http://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr498155608