Szíria láthatatlan áldozatai
2016. május 03. írta: ZöldElla

Szíria láthatatlan áldozatai

Kétség kívül szörnyű és leírhatatlan az az állapot, amit a Közel-Keleten okoztak és robbantottak ki bizonyos érdekcsoportok. Rengeteg ártatlan civil sebesült vagy halt meg, illetve vesztette el otthonát.

 

Nem akarok politizálni, mert  a politika nem illik a blog profiljába, illetve a nemzetközi, háborús politikához sem értek. Azonban nem lehet elmenni amellett, ami nap, mint nap történik. Védtelen emberek, gyerekek sérülnek meg vagy esnek egy-egy agresszív humanoid áldozatává, családok csonkulnak meg, egy életnyi munka eredménye omlik romba egy-egy bombatalálat vagy robbantás után.

sziria_serult_allat_19_zoldella_blog.jpg

A nemzetközi sajtó a valódi áldozatok számát nem is meri lehozni, hiszen jóval többen halnak meg egy-egy olyan rajtaütésen vagy robbantásban, amit az iszlamisták vagy felkelők vagy tudja az ég, kik ellen indítanak. Azonban a több tízezernyi ember mellett vannak még további áldozatok is, akik a (nyugati) média számára (is) teljesen láthatatlanok.

Ők pedig az állatok. Kutyák, macskák, galambok, öszvérek, tehenek, kecskék, minden olyan élőlény, aki az ember közelében él. Ők is megsebesülnek, őket is érik a repeszek, rájuk is rájuk omlik a felrobbantott épület, azonban az ő életük mellékes, kevésbé érdekel bárkit is a haláluk. Rájuk szeretném felhívni a figyelmet, hogy igenis rengeteg áldozata van még a háborúnak, habár az emberek szeretnek megfeledkezni róluk.

Robbantások áldozatai:

Helyiek elmondása szerint valamilyen kémiai anyag, vegyi fegyver bevetése után haltak meg ezek az állatok:

Ebben a pokoli káoszban is akadnak olyan emberek, akik segítenek a rászoruló élőlényeken:

A képek forrása a SARA - Syrian Association for Rescuing Animals és http://www.nydailynews.com oldalak.

Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr398681716
süti beállítások módosítása