Elkezdődött a yulin-i pokol
2015. június 21. írta: ZöldElla

Elkezdődött a yulin-i pokol

Megkezdődött Kína Yulin nevű városában az éves kutya és macskahús fesztivál, így ezrével viszik a nyerészkedők a ketrecekbe zsúfolt élő kutyákat és macskákat a húspiacra.

 

Brutális tradíció az, ami minden nyáron júniusban ismétlődik Délkelet–Kína Guangxi nevű tartományában Yulin városában, ugyanis itt zajlik a kutya– és macskahús fesztivál. A fesztiválra szállított meggyilkolandó állatokat a gazdáiktól lopják el, vagy az utcáról fogják be és tömik apró ketrecekbe, illetve több száz kilométeren keresztül szállítják. Az állatok étlen–szomjan vegetálnak addig, amíg meg nem gyilkolják őket.

c1.jpg

Évente mintegy 10 millió kutyát ölhetnek meg a húsáért Kínában, ahol egyébként a kínai kormány évekkel ezelőtt betiltotta a kutya és macskahús fogyasztást. Éppen ezért rejtély, hogy mégis hogyan engedheti a kormány az adott városnak megrendezni ezt a kegyetlen fesztivált. Tavaly a tiltakozó petíciók hatására és a városnak, illetve az országnak okozott szégyen miatt elvileg meghiúsult a vérontás, idén azonban per pillanat úgy látszik, hogy nyert a nyerészkedő és degenerált réteg.

GALÉRIA

Szerencsére napjainkban már nem csak a "nyugati" állatvédők háborognak és próbálják megakadályozni a kínai kutya és macskahús evésének a "hagyományát", hanem a helyi, kínai aktivisták is egyre tevékenyebbek és eredményesek, amit a közösségi médiában is nagyon jól kommunikálnak. Többek között az Animals Asia, a Compassion for China's Animals, a Guardians of Chinese Animals Protection és a Duo Duo Animal Welfare Protect nevű szervezetek azok, amik szinte naponta posztolják a kínai állapotokat, illetve demonstrációjukat, kutya vagy macska szállító kamion megállítását és az élőlények gazdához (vissza)juttatását.

Van egy 65 éves Yang Xiaoyun nevű nő, aki 8000 dollárt gyűjtött össze, hogy a "fesztiválon" meg tudja vásárolni a kutyákat és macskákat megmentve őket a kínhaláltól. Mrs. Yang egyébként már 1000 kutyáról és 200 macskáról gondoskodik napi szinten otthonában. Ahogy olvastam erről a szégyenletes eseményről úgy tűnik, hogy Mrs. Yang vált az állatvédők arcává, ő az, aki jelképezi a brutális hagyományok elleni tiltakozást.

Fontos, hogy a kínai kormány lássa, hogy a nemzetközi vélemény ellenzi ezt a brutalitást, ahol élve főzik meg a kutyákat, vagy a megkötözött élő kutyákat lángszórózzák, vagy lábaikat levágva kivéreztetik. A különböző nyelvű állatjogokért kiálló oldalak és annak lájkolói pedig hangot is adnak a nem tetszésüknek. Aki szeretne csatlakozni, az a #StopYulin2015 #itsnofestival #StopYulin hashtageket használva megteheti, sőt!

GALÉRIA

Tiltakozó petíciókat most is alá lehet írni, ha segítene, akkor a tiltakozó petíciókat itt és itt lehet aláírni, nem kerül többe fél percnél.

Mindezen szörnyű képek és sorok mellett fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar "hagyományok" szerint megrendezett kolbász, szalonna, mangalica, halászlé stb. fesztivál is ugyanolyan véres, kegyetlen, barbár és primitív, mint a kínai kutya és macskahús fesztivál. Azok az élőlények, akiket a magyarok vagy más nyugati nemzetek ölnek meg és akiknek a holttestét vígan böfögve zabálják fel ugyanolyan értelmes, intelligens és értékes élőlények, mint a Kínában meggyilkolt kutyák és macskák. Csak azért mert ez a mi "hagyományunk", attól nem mentesül az erkölcsi felelősség alól. Azok a brutális hagyományok, amelyekhez ragaszkodva nem hajlandó a közösség változtatni előbb-utóbb hátrányára válik az adott közösségnek, hiszen megreked a fejlődési folyamatban és csak stagnálni fog nem csak kulturálisan, de gazdaságilag is.

Ha pedig valakiben felmerül az azért van és azért tenyésztették, tartották (inkább vegetáltatták) indoklás, akkor kiállította magáról a primitívségi bizonyítványát, hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más. Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. Ha nem így lenne, akkor például nem ítélnék el azt, aki megrendeli egy másik személy halálát. Ő maga ugyan fizikailag nem gyilkol, de mégis köze van a gyilkossághoz, így tehát közvetetten gyilkolt annak ellenére, hogy fizikailag nem volt jelen a gyilkosságnál.

Azért mert egy másik faj tagjáról van szó és a korlátoltságunk miatt nem értjük a kommunikációját, gondolatait és érzelmeit, attól még értékes és önmagáért létező élőlényről van szó, aki élni akar. Ha ön erről másként vélekedik, akkor gondolkodjon el azon, hogy milyen lenne, ha egy másik egyén rendelkezne az életével, vagy a gyereke életével és döntené el, hogy mikor és hogyan öli meg tekintet nélkül arra, hogy mennyire fog fáj magának, hogy milyen hosszú lesz a haláltusája vagy egyáltalán akar–e még élni.

A bejegyzés trackback címe:

http://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr197560102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szita szita péntek 2015.06.22. 19:31:39

"Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk. "

A növényevő állatok szeme a minél szélesebb látószög biztosítása érdekében a jellemzően fej oldalán helyezkedik el. (észrevegye a ragadozót, ne váljon prédává) A ragadozóké ezzel szemben a fej elején van úgy, hogy a két szem látószöge nagyban átfedje egymást - ez kell a jó térlátáshoz, vadászathoz. Az én két szemem előre néz.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:32:10

@cardiobascuralis: Igen, én is ezt írom. Az embernek döntési joga van választani jó és rossz között. Nem könnyű dolog ez sokszor, viszont szabadsággal jár.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:32:43

@Krisztiantara:
De csak majdnem.
Kevésbé horror a megölése - neked. Na de a növénynek?
Te mit szólnál hozzá, ha élve miszlikbe rágnának?

A fizikai erőnléted nagyon jó, amíg nem kell valami komoly fizikai munkát végezned napokon át. Amint kell, nem tudsz annyi növény enni, hogy pótold az elégetett energiát. Vagy dolgozni nem lesz időd, mert egész nap enned kell.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:33:19

@szita szita péntek: A szemünk nézhet befelé is. És a lelkünk megmondja, mit tegyünk. Ja, és nem vagyok vallásos és szektás sem. Spiritualitásban sem hiszek. Csak az empátiában.

Mr. Rustical 2015.06.22. 19:33:43

@udvaros: Ez alapvetően OK, (mármint helyes lenne odamenni és pofán vágni őket). Én elég régen voltam Kínában, de most is felfordul a gyomrom, ha az állatokkal való bánásmódjuk szembe jut. Nem kellett ahhoz fesztivál, hogy értelmetlenül kegyetlenkedjenek, mondjuk teljesen általános volt, hogy a levágásra szánt disznó lábát eltörik, hogy el ne szaladjon, amíg vevő akad rá a piacon.

Javukra szóljon, hogy az emberekkel sem bántak sokkal különbül, főleg, ha nem kínaiakról van szó. A vak tibetit kidobni a busz ablakán, hogy helyet csináljanak néhány zsáknak, az is alap volt.

Sajnos az erőviszonyok nem igazán engedik meg a pofánvágós eljárást, már csak azért sem, mert a kínaiak mindig példásan összezárnak. Eddigi életemben Kína volt az egyetlen olyan hely, ahol ha lebukott a sofőr, hogy át akarja verni a külföldieket a buszjegy eladásánál, az összes helyi mellé áll, és együtt akarnak megverni. Szóval nem sok esélyt adok az állatvédőknek a helyszínen. Javaslom, maradjunk meg az on-line petíciónál.

Krisztiantara 2015.06.22. 19:34:07

@cardiobascuralis: A szénhidrát éppen arra való, hogy legyen tőle energiánk. Kérdezze Kőbán Ritát!

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:35:08

@Krisztiantara: Nem megy ez neked, minek erőlteted?

inebhedj - szerintem 2015.06.22. 19:36:43

@Krisztiantara:

Az ember a fogazata és az emésztő szervrendszere alapján mindenevő. (A tápanyag-szükségletről nem is beszélve.)

Az indiaiak étkezési szokásai és élőhelye éppúgy eltérnek a mienktől, mint az eszkimóké. Mondjuk hármonk közül messze nálunk a legnagyobb a várhatö élettartam, szóval mindegy is.

De amúgy egye mindenki, amit teste-lelke kíván. Csak más ízléssel bíró társaink cinkelésére ne keressünk etikai vagy (ál)tudományos alapot, mert értelmetlen.

eßemfaßom meg áII 2015.06.22. 19:36:46

@Krisztiantara: "Az embernek döntési joga van választani jó és rossz között."

Hálistennek választhatjuk a jó rántotthúst a rossz szója"fasírt" helyett. Isteni ez a döntési jog.

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:36:58

@szita szita péntek:
Ez nem okvetlenül csak a vadászat miatt van így.
A növényevők pont a szemük elhelyezkedése miatt nem látnak közeli dolgokat, a ló pl. emlékezetből ugorja át az akadályt, mert látja, hogy pár méterrel korábban még ott volt.
Viszont ha az ember szeme oldalt lenne (mint itt a nagyon sokak által a saját rokonuknak gondolt disznóé), akkor nem tudnál dolgozni, mert nm látnád, mit csinálsz a kezeddel.
Szóval nem okvetlenül a vadászat miatt került előre (állítólag az ember távoli ősének oldalt volt).

bloglegelő 2015.06.22. 19:38:49

szóval aki húst eszik, valóban megöli az állatot, közvetlenül vagy közvetve, nem te találtad fel a melegvizet

aki meg tudatosan következetlen, hazug és képmutató, az meg mindennek a gyilkosa

ezért van neked szarlelked, kiscsillag

cardiobascuralis 2015.06.22. 19:40:45

@Krisztiantara:
Ez sajnos nem így van.
Fehérje is kell, mégpedig állati fehérje.
A szénhidrát mellett.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.22. 20:24:40

@Mr. Rustical: Az USA-ban már kitalálták az on line gyónást is, tehát ki sem kell mozdulnia otthonából a polgárnak, és tiszta a lelke. Én is azt szeretném, ha minden ilyen egyszerűen működne, de a gyakorlat ennél keményebb. Talán érdemes lenne megalkudni a kínai helyzettel, mert a kedvünkért nyilván nem változnak meg. Addig jó nekünk, amíg az ottaniak nem kezdenek el a mi hülye szokásainkkal foglalkozni, mert ha valamiért berágnának, akkor már csak azért kellene szurkolnunk, hogy ők is az impotens petíciózgatásban higgyék a megoldást.

franciaszeksz · http://alomlany.hu/ 2015.06.22. 20:45:13

Jól van, megint mindenki bekapta a csalit. Régi trükk ez a blogírásban.
(Írni kell valamit, ami üzembiztosan tiltakozást vált ki 1000 emberből, ennyi.)

Ja, sztem a Nancy nevű kurva megérdemelte, hogy megöljék.

Krisztiantara 2015.06.22. 20:52:13

Ennyi önigazoló ember egy rakáson még soha nem láttam. Javaslat: Ideje lenne már olvasni a kognitív disszonanciáról.

Krisztiantara 2015.06.22. 20:54:10

@cardiobascuralis: Fura, nekem nem kell. Az én testem nem emberi? És Kőbán Rita vagy Serena Williams sem emberek? Sőt, a milliós vega emberi tömeg közül egy sem emberi testfelépítéssel rendelkezik? Hogy is van ez? Honnan veszi ezt a hülyeséget?

Krisztiantara 2015.06.22. 20:56:02

@bloglegelő: Képmutató akkor lennék, ha megenném a húst, és arról papolnék, mekkora bűn ez. De én azt TESZEM, amit mondok. Tehát a képmutatásról furák a fogalmai. És jó étvágyat kívánok a következő meggyilkolt disznóhoz Önnek!

2015.06.22. 20:58:12

@FélszeműKalóz: én téged ásnálak el baszki...

Krisztiantara 2015.06.22. 21:03:58

@Koródi Antal: "Elás" Ön elég állatot naponta, nem kell még tetézni. Az ember a legkártékonyabb faj, úgy teszi a kiirtását az élővilágnak, hogy lenne esze és eszköze megmenteni.

Csak Norris 2015.06.22. 21:06:25

Èljenek a fényevők!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2015.06.22. 21:16:31

@Krisztiantara:
"Aki gyilkol, az a gyilkolást választotta. Nincs ezen mit ragozni. A gyereknek kell az állati fehérje, ez nem csak a húsban található, tehát nem kell gyilkossá nevelni egy gyereket sem feltétlenül. Csak akkor, ha valaki azt választja. Az állatot nem kell tisztelni, nem egoista, mint az ember. Szeretni kell, ennyi. "

1. Allatot leölni nem gyilkossag, meg ha bigott vallasi fanatikuskent 89-szer is leirod. Attol hogy kitartoan mantrazol valami kapitalis baromsagot, attol nem lesz fikracnyival sem igazabb. Bar mar a nacik is rajöttek, a komcsik is, ha eleg sokaig sulykolnak valamit, egyre többen fogjak elhinni azt. Föleg ha nincs eszük es kepzettsegük gondolkodni, es hianyzik belölük a kritikai gondolkodas csiraja is.

2. Ha az emberek nem ennenek allatokat, akkor mivel nincs rajuk semmi szükseg, ki kellene irtani kb. 1 milliard szarvasmarhat, 900 millio malacot, par szazmillio juhot es kecsket, valamint 5-10 milliard baromfit. Jokora tömegmeszarlas lenne ami azt illeti.

3. Miert is kellene altalanossagban szeretni "az allatot"? Ne kinozzuk öket mint ahogy a kinaiak bannak a macskaval, kutyakkal ezen a fesztivalon, aki nem akar ne egyen hust es ennyi.
A sajat meggyözödeseden alapulo hitedet kövesd, masokat tartsd tiszteletben- föleg mert lehet hogy nekik van igazuk :)

Csak Norris 2015.06.22. 21:33:34

Szerintem a sok vegának be kéne bizonyítani, hogy a növenyek mennyit szenvednek.
Ha azután nem halnak éhen, akkor képmutatók. Ha igen, akkor jót tesznek a világgal, úgyis egyre kevesebb a hely.:D

OKalman 2015.06.22. 21:37:55

Kedves, zöldella, kinek fényessége és bölcsessége csak a Saggitarius A-val (https://en.wikipedia.org/wiki/Sagittarius_A*) vetekszik áruld el nekem tudatlan földi halandónak, hogy mely étkek azok amivel élhetek, hogy megfeleljen földönkívüli már-már a Mindenhatóét meghaladó érzékenységednek az állatok irányában?

kodacx 2015.06.22. 21:40:40

Kedves, a természet dolgaiban bizonyára oly jártas cikkíró!

Abban a pillanatban, hogy pld. az Afrikai szavannákon az oroszlánfalka közös megegyezéssel, és egyeztetve a zebrákkal, kiválasztja a zsákmányát, akinek egy napot adnak, hogy szeretteitől elbúcsúzzon, majd először belidokainozzák az első harapás helyét, és a lehető legkíméletesebb, és leggyorsabb módon megölik , majd elfogyasztják, ahelyett, hogy a legelső állatot, akit csak el tudnak kapni, sokszor még élve elkezdenék marcangolni a vékonyánál, majd elkezdhetünk gondolkodni az ember kegyetlenkedéséről a táplálékért!

"Ha pedig valakiben felmerül az azért van és azért tenyésztették, tartották (inkább vegetáltatták) indoklás, akkor kiállította magáról a primitívségi bizonyítványát, hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más. "
Itt te állítottad ki magadról és a tudásodról, bizonyos jelenleg létező fajtákat VALÓBAN az ember tenyésztett ki és a természetben már életképtelenek lennének.

" hiszen fajtól függetlenül egy élőlény élete felett sem dönthet senki más."
Ha egyszer majd élőhelyén szemtől-szembe kerülsz egy tigrissel, oroszlánnal, vagy elefánttal -aki meg se fog enni, azután, hogy a xart cuppogó bugyborékokban taposta ki a bordáid között, az oldaladon, ha éppen rossz napja van-, csimpánzzal...de csak találkozz össze egy európai vaddisznóval, vagy barna medvével, remélem, téveszméktől ziznyás kis tudatodban, a halálsikolyaidon, és utolsó elfúló, hörgő lélegzetvételeiden keesztül, talán át fog derengeni, hogy a természet és az élővilág nem teljesen olyan, és úgy működik, ahogy azt te ELTE-bölcsészként elképzelted!
De ha nem, az se baj!

A gyerekedet meg, főleg 6-8 éves koráig, amíg a központi idegrendszere teljesen kifejlődik tartsad te hús, állati zsíradék nélkül, csak túróval, vagy tejjel, tojással!

Celtic 2015.06.22. 22:18:33

@Krisztiantara: Ugy erted, TE erzed magad jobban. Ezt elfogadom. (En is jobban erzem magam, ha a legutolso muanyag zacskot es bolti szamlat a szelektivbe dobom, nem a kozosbe). De mar talalkoztam olyan fazonnal, aki be akarta bizonyitani egy korbemetelt ferfinak, hogy NEM jobb a szex korbemetelve (felnottkoraban meteltek korbe, szoval volt tapasztalata elotte es utana kerdeskorben). Csak rohogtem az egeszen, annyira vicces volt.

Szoval ha TE jobban erzed magad, mert nem eszel hust, az ok. Csak az nem ok, ha szerinted MINDENKI jobban erezne magat, ha nem enne hust.

FélszeműKalóz (törölt) 2015.06.22. 22:40:44

ez a sok libsi-hippi picsogás annyira szánalmas már baszki!
az összes élőlény azért van hogy az ember kényelmét szolgálja,amit megeszek az meg pláne!
kutyám is csak azért van mert jól esik egy másik élőlény felett uralkodnom,jól esik hogy a "rabszolgám",ez olyan megfoghatatlanul jó érzés....
mondjuk a kutyáimat kétévente megunom, beviszem a menhelyre és veszek egy másikat,
és nem is gondolok rá hogy jaj szegénynek milyen rossz lehet a menhelyen, felőlem éhen is halhat nem érdekel :-DDD

Ez van, az ember gyarló, de ő a csúcsragadozó,ami azt jelenti hogy a többi állatnak cumi van :-DDDDD

bloglegelő 2015.06.22. 22:41:08

@Krisztiantara: köszönöm szépen, jól fog esni.

képmutató azért vagy te szarlélek. mert a gyilkos fogalmát kurvára lazán kezeled - de inkább csak simán perverz vagy.

szóval - te szarlélek - ott vagy a gyerekkel a rendelőben, az orvos közli, hogy a gyereknek most ezért és azért húst kell lennie. mire te mondod neki, hogy húsevés nélkül is a megfelelő fehérjék stb. stb.

erre a doktor bácsi, azt mondja, hogy az bizony nem úgy van, és a gyerek érdekében igenis tessék követni az orvosi tanácsot, utasítást.

kíváncsi volnék, hogy erre te mit lépsz, te röhejes szarlélek ?

megtagadod az orvosi utasítás teljesítését ?

másokat is lebeszélsz róla ilyen konkrét esetekben ?

vagy akkor húst adsz a gyereknek ?

gyilkos leszel, és a gyerekedet is gyilkossá teszed ?

te groteszk szarlélek, várom szíves válaszod

gizmo26666 2015.06.22. 23:02:28

@cardiobascuralis: Akaertam vitatkozni, de végülis teljes mértékben egyetértek veled. Mocskos növénygyilkosok, mit több, sorozatgyilkosok, az ilyenek megérdemelnék a villamosszéket.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.22. 23:06:51

Nagyon nem értek egyet a "kinzásos" levágással
de
kitünt hogy az emberek a mai napig nem tudják, hogy egy kivégzett mit érez a kivégzéskor
Állitólag a méreginjekció hatása alatt is lehet ébren, de nem tud megszólalni és megfullad
Naszoval, a multkorában ahogy egy jót haraptam a lilahagymábol a csécsi szalonna mellé, valami nyüszitést hallottam
Hát kitünt hogy a hagyma nyüszitett
Most mi legyen? Ne mondjátok hogy a növények nem éreznek, hiszen élő szervezetek, csak a tudomány még nem foglalkozott ezzel
Ezentúl csécsi mellé csécsit fogok harapni

NemNick 2015.06.23. 05:57:16

@TrójaiVasParipa: " hogy van valami logikusabb oka is mint az hogy ők ezt direkt így csinálják csak azért hogy minél rosszabb halált okozzanak az állatoknak. "

Van. Konkrétan azt hiszik, hogy ha szenvedve hal meg az állat, porhanyósabb lesz a húsa.

Ezért, az original, kézműves receptek (nem az a szar ipari, amit a képeken látunk) azt ajánlják, hogy a lábánál fellógatott állatot centi mély vágásokkal be kell irdalni (természetesen élve) és hagyni egy kicsit (olyan fél napot) szenvedni, akkor lesz tökéletes a kutyahús.

Elég logikus?

[HPhD]Blokkolnam 2015.06.23. 07:15:49

Krisztiantara:
"you made my day!" :D haha, ez a trollkodás jó volt így reggelihez olvasva :)))

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 08:10:46

@Krisztiantara: Sportolók ezt csak étrend-kiegészítés mellett bírják ki. Nem véletlenül van sok - sok ezer esetbeszámoló az alultáplált vegán és vegetáriánus anyukák károsodott idegrendszerű gyermekéről. Az emberi szervezet nem etikai szempontok alapján működik.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 08:16:12

@Krisztiantara: Élsportolókkal foglalkozó dietetikusként csak azt mondhatom, ezek megalapozatlan állítások. Nem ettől, hanem ennek ellenére, mesterséges rásegítéssel kiemelkedő a legtöbb vegetáriánus sportoló. Az pedig nem igazolt, hogy hús fogyasztása mellett nem lenne JOBB a teljesítményük.

Vik% 2015.06.23. 08:27:24

Kedves ZöldElla! Gondoltam idézek pár sort a posztból ami a teljes sötétségre, félrevezetésre, csúsztatásra utal, de nem teszem. Az egészet ide másolhatnám... :-( Nem foglak sértegetni, meg bántani sem. Van Neked elég bajod... Sajnálom. Hidd el!

Mészáros Laci 2015.06.23. 08:36:25

Most akkor az a gond, hogy húst esznek, vagy az, hogy kegyetlenül bánnak az állatokkal?

Mészáros Laci 2015.06.23. 08:37:52

Jah, megy itt a szardobálás, rossz helyre tévedtem.
----
Jómagam vegetáriánus* vagyok, de nem akarok megtéríteni senkit (a családomat sem).

* Tejet és néha tojást azért eszem.

spinat 2015.06.23. 09:08:51

@[c]: hihetetlen, hogy olyanba kötsz bele, amiröl nem is írtam. Honnan tudod, hogy nekem mivel van bajom és mivel nincs? Akkor elárulom, azzal van bajom, hogy a posztoló hülyeséget ír, de feltételezem te sem olvastad el, mit írt a végén, ugye?

mojoking77 2015.06.23. 09:24:27

@Krisztiantara: Vegigolvastam az osszes hozzaszolasat. Mint irta, nem egy mai no, igy a konkluzio gyorsam megszuletett, mi az, ami ezt a szitu frusztraciot okozta onben.
Gondolom on is tudja :)
Sajnalom erte, de hat az on dolga. gondolom a huseves epp ugy lehetett volna ok erre a kirohanasra, mint barmi mas.
Vannak erre megoldasok, valoszinuleg on is hallot mar roluk. Foleg igy, az internet koraban. Higyje el, meg fog nyugodni tole

benkoo 2015.06.23. 09:52:52

Azért már élő kutyát lángszórózni, mint egy malacot, csirkét szenvedés nélkül megölni. A kutya nem haszonállat ebben az értelemben, ezért is kelt felháborodást.

inebhedj - szerintem 2015.06.23. 10:20:55

@benkoo:

Ő...

A kutya, disznó, stb abban az értelemben haszonállat, amilyen értelemben a hasznosító annak tartja.

A zsidóknak nem haszonállat abban az értelemben a disznó, amiben nekem az, egyes keleti népeknek meg a kutya az, miközben nekem nem (más kérdés, hogy nekem semmilyen értelemben sem az, ha rajtam múlt volna, sosem teremt az emberiség kutyát, na de ízlések és pofonok).

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 10:25:09

@benkoo: "A kutya nem haszonállat ebben az értelemben," neked nem nekik igen. Ahogy nekünk haszonállat a tehén az indiaiaknak meg nem.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 10:31:19

@benkoo: "mint egy malacot, csirkét szenvedés nélkül megölni" már kiskoromban is azzal kezdte a disznóvágásnál a böllér, hogy fejbelőtte, de ettől függetlenül nem az a kimondott boldog mosoly volt a coca arcán amikor a nyakába tolták a kést. Aztán nem vagyok abban sem biztos, hogy egy homárnak kacagó kéjhömpöly beleesni a lobogó vízbe vagy az osztriga a hét bulijának tartja amikor rácsöppen a citromlé és lecsusszan a gyomorsavba hogy a megfelelő kulináris élvezetet meghozza Jimmynek

MCock 2015.06.23. 14:54:13

Kedves hozzászólók!

A cikknek valóban hibája, hogy a híradás után egyből támadólag lép fel a vegyes étkezésűekkel szemben, ez ugyanis ellenségeskedést vált ki. De meg kell, hogy mondjam: sok vitának és arroganciának van kitéve egy vegetáriánus/vegán ember, és könnyebben belecsúszhat egy ilyen hibába.

A magam részéről a következőket szeretném hozzátenni:

Ha valaki felveti a hús vagy az állati termékek mellőzését, a következő típusú érvekkel találkozhatunk (én legalábbis ilyenekkel találkoztam):

1. Racionálizáló érv:
„A hús/állati eredetű étel ilyen vagy olyan okból elengedhetetlen az ember számára.”
„Az ember mindenevő/ragadozó, ezért eszik húst”
„Az állat nem szenved úgy, mint az ember”
az előző fordítottja: „a növény is érez.”

2. Ideologikus érv:
„Az állat alsóbbrendű az embernél, ezért megehetjük.”
„A háziállat arra van, hogy megegyük”
„Az állatok az ember céljaira szolgálnak”

3. Szubjektív érv:
„Én sajnos nem bírnék hús nélkül élni.”
„Én tolerálom a vegákat, de ők is toleráljanak engem.”
„Azt csinálok, amit akarok”
„Nézd csak meg az oroszlánt, az is megeszi a zebrát, én miért ne tehetném meg ugyanezt?”
„Nincs jobb egy jó pörköltnél”

4. Kikerülő érv
„A húsevés az élet, a kultúra része”
„A morális megfontolások az étkezésre nem alkalmazhatóak”
„Mennyi ember szenved, előbb velük kellene foglalkozni”
„A vegák naivak, gyengeelméjűek vagy erőszakosak”

A helyzet az, hogy aki a húsevéshez ragaszkodik, az nem is keresi a vegetáriánus/vegán életmód lehetőségeit, hanem ellenkezőleg: kifogást talál ellene. Valójában mindegyik érvelés egyfajta kifogásként szolgál annak érdekében, hogy az eddigi szokásunkat megtarthassuk.

Nem kívánom itt az összes kifogást megcáfolni, mert arrogánsnak tűnnék. De ha valamelyik hozzászóló megkér rá, szívesen kitérek valamelyikre.
Azt szeretném, ha az emberek ezek helyett a kifogások helyett a bennük meglevő empátiára, és jószívűségre hallgatnának, "emberi" mivoltuk szerint. Ha érdeklődéssel, jó szándékkal fordulnának a vegetáriánus/vegán életmód felé és tájékozódnának.

Nagyon jó lenne, ha aki elolvassa ezt a cikket, arra ébredne rá, hogy: "Te jó ég, ha embert, kutyát vagy macskát kínozni szörnyű, akkor malacot, tehenet, stb. kínozni is az!

Tudom, hogy minden jóérzésű ember sajnálja az értelmetlenül lemészárolt állatokat - például az elefántokat, akiket egy babonaság miatt, az agyarukért ölnek halomra, vagy az orángutánokat, akikre a pálmaolaj-"gazdálkodás" körében gyújtják rá az erdőt. És tudom, hogy ha rájönne, hogy ő maga is egy csomó értelmetlen szenvedést okoz, akkor boldogan változtatna a szokásain.

bloglegelő 2015.06.23. 15:18:28

@horex: a szarkazmus nem teljesen alaptalan: a biológiában, növénytanban közismert, hogy a növényeknek is vannak védekező reakcióik, Például fák, amelyek lombjából tépnek, méreganyagot termelnek. Az álltvilág ezt szépen meg is tanulta, elkerülik a novényt.

Namármost: a védekezés a tudatosság csírája, és innen kezdve minden csak fokozat kérdése, ami felett az ember ne rendelkezzen önhatalmúlag.

Szeretném látni, hogy ez a ... hagyjuk, engesztelő szentmisét mondat a földből kegyetlenül kiszedett, és barbár módon feldarabolt, sőt felfalt sárgarépáért.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 15:36:50

@MCock: "De meg kell, hogy mondjam: sok vitának és arroganciának van kitéve egy vegetáriánus/vegán ember,"

nyilván emiatt gyilkosozza le a kollegina permanensen az összes nemvegát

"A helyzet az, hogy aki a húsevéshez ragaszkodik, az nem is keresi a vegetáriánus/vegán életmód lehetőségeit, hanem ellenkezőleg: kifogást talál ellene. "

te is egyből finoman gecized a húsevőket, az fel sem merül benned, hogy a húsevőnek eszébe se jut kifogást keresni, egyszerűen ugy él ahogy az emberiség döntő része él és élt az elmult párezer évben ti meg neikálltok sértegetni öket/minket és csodálkoztok, ha nem buzgó bólogatás a válasz. Miért akarnám én keresni a nyúlélet lehetőségét mikor szeretem a rántotthúst?

"Nem kívánom itt az összes kifogást megcáfolni, mert arrogánsnak tűnnék."

egyrészt nem is tudnád megcáfolni, másrészt így is arrogáns vagy nem csak annak tűnsz

Krisztiantara 2015.06.23. 17:27:57

Röhej ez a sok érzelmes kis picsogó ezen a blogon. Én RACIONÁLISAN megfogalmaztam, hogy a húsra nincs szüksége az emberi szervezetnek. Több érvet és bizonyítékot felhoztam erre a TÉNYRE, sok olyan ember példájával, akik vígan élnek egészségben HÚSFOGYASZTÁS NÉLKÜL.
Ezek után ki lehet jelenteni racionálisan, hogy aki húst fogyaszt, azt tudatosan öl. Ennyi a rideg VALÓSÁG. Nekem nincs lelki nyomorom. Azonban azoknak, akik a sercegő szalonnát választják a lelki békéjük megőrzése helyett, annál inkább van.
Hiszen VÁLASZTHATNÁNAK mást.
Ha valakit sért ez a TÉNY, az szálljon magába, miután elgondolkodott azon, hogy a gyomra hány állat temetője volt életében.
És ez nem vallás, nem hit, nem őrültség, hanem puszta tény.
Sajnos.
Gyilkosok vagyunk mindannyian.
Én is, hiszen volt idő, amikor megettem állat testvéreimet.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:29:02

@eßemfaßom meg áII: Nem én csak a tényt írtam le. Aki nem vega, gyilkos, mert életben maradna hús nélkül. Ennyi. Nem vagyok rá dühös, maga választ, de attól még gyilkos. Nem kell ezt túlragozni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:31:16

@inebhedj - szerintem: Attól mert az hagyomány, hogy megeszi a disznót, életben maradna enélkül is, tehát választott ölés. Ezt sem kell túlragozni. Ha valami hagyomány, nem biztos, hogy racionális döntés azt tenni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:32:33

@benkoo: Nekik haszonállat, az ő hagyományaik ilyenek. Ha a belénk nevelt hiteket elhagyjuk, látjuk, hogy a kampóra akasztott kutya, disznó és ember között nincs semmi különbség.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:34:02

@mojoking77: Nem vagyok nyugodt, amíg böllérfesztiválon teljesen FELESLEGESEN halott állatokat látok tömegével. Mindegy, milyen állatokat.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:34:54

@Mészáros Laci: Én sem térítek, csak leírom a valóságot. Ennyi. Mindenki maga dönt, akar-e gyilkosságban részt venni.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:36:05

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Akkor Kőbán Rita és Serena Williams nem elég jók? :DDD Na, ez is csak a szokások önigazolás, hogy ne kelljen magát kegyetlennek éreznie.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:37:08

@Mészáros Laci: Egyik sem gond. Csak mindkettő felesleges. És így okoz szenvedést.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:38:09

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Tényleg nem véletlen. Az orvosok is emberek. Önigazolnak, mint itt sokan mások. :DDD

Krisztiantara 2015.06.23. 17:39:07

@[HPhD]Blokkolnam: Nekem ez nem trollkodás, tényleg fontosak számomra az állatok. Sajnálom, hogy az igazság oly sokaknak fáj.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:41:16

@horex: Aha, ez aztán tényleg eléggé racionális. Nyüszítő hagyma. Az a baj, hogy a disznó, a kutya, a marha, a csirke és az ember tényleg sír, ha megölik.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:43:09

@bloglegelő: Ilyen szar kuruzslóhoz nem vinném a gyerekem. A mai világban már minden orvos TUDJA, hogy a vegetáriánus életmód nem káros. Amelyik ilyen hülye, az vagy vette a diplomáját vagy erősen hat rá a kognitív disszonancia, annyira szereti a húst, és saját magát. :D

Krisztiantara 2015.06.23. 17:44:26

@Celtic: Az állatok jobban éreznék magukat, az tuti, a többi meg nem érdekel. Aki megeszi egy társát, az hidegen hagy.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:46:07

@kodacx: Elég sok gyerek nő fel hús nélkül. Velük mi a helyzet? Ők nem is emberek? Az oroszlán nem választhat, de mi igen.

Krisztiantara 2015.06.23. 17:46:51

@cardiobascuralis: És sokaknak meg nem kell? Hogy is van ez, ők nem emberből vannak?

Krisztiantara 2015.06.23. 17:47:56

@Desmond77: Hogy jönnek ide a fényevők? Úristen! Mekkora baromság ez!

Krisztiantara 2015.06.23. 17:52:17

A legfurcsább az, hogy teljesen racionális megfontolásokból nem eszem húst. Mivel nincs rá szüksége az emberi szervezetnek. És így legalább nem ölök. Ugyanis ha valaki szükségtelenül öl, az egyértelműen gyilkos. Nem vagyok vallásos sem szektás, és nem érdekelnek holmi érzelmi megfontolások. És ráadásul nem borít ki az sem, ha valaki mellettem húst eszik, nem beszélem le róla. Maga dönt ugyanis. Csak leírtam a véleményem a cikkel kapcsolatban. Ebéd közben nem véleménycsere zajlik, így nem szoktam senkit sem "téríteni", mert ez sem érdekel. Viszont a húsevés az ember esetében a tudomány mai állása szerint gyilkosság, mert felesleges. Ki lehet magyarázni, de minek? Hogy ne érezze magát a sok gyilkos rossz embernek?

[HPhD]Blokkolnam 2015.06.23. 17:53:00

@Krisztiantara: számomra is fontosak. Csak kissé radikális vagy, és nem tudod elfogadni hogy lehet másnak más véleménye, és hogy lehet az igazság valahol középen van. Vallásos emberrel nem lehet észérvekkel vitatkozni...

A Földnek persze hogy nem jó hogy ennyi húst zabál az emberiség. De a baj az arányokkal van, + a túlnépesedés és a helytelen táplálkozás. Fenntartható módon kell történnie az állattartásnak, és egészséges körülmények között kell tartani a haszonállatokat. Leszoktatni az embereket a hormon kezelt, rosszul tartott állatok húsának vásárlásáról. Beleszámolni a hús árába hogy milyen valódi terhet jelentett az előállítása a környezet számára, stb. Sokkal drágább lenne a boltban a hústermék, de a minőség is sokkal magasabb lenne. Ritkábban ennénk húst, és egészségesebbek lennénk. Persze már most is dönthet a vásárló úgy, hogy nem zabál nájlon párizsit mindennap, hanem hetente egyszer valami jobb minőségre költ...

Az meg hogy az utóbbi pár ezer évben mindenevők voltunk, számomra elég indíték arra, hogy valamilyen kis mennyiségű állati fehérjét jó ha beviszek a szervezetembe...de persze nem mindegy milyen minőségben...

Krisztiantara 2015.06.23. 18:02:09

@[HPhD]Blokkolnam: Miért ne tudnám elfogadni, hogy másnak más a véleménye? Többször leírtam, hogy mindenki maga dönt. Én csak leírtam a saját véleményem, észérvekkel alátámasztva és mindenki felháborodott. Mivel a mélyben a lelkiismeret azért sokakat szólít, vagy a kivagyiság, hogy mások ne lássák őket rossznak. Szar lehet.
Fura, hogy ebben az országban radikális az, akinek más a véleménye. Szerintem ez a szabadság. Sajnálatos, hogy csak a birkaseregnek lehet véleménye, akinek meg önálló van, az már "arrogáns".
Ennyi a véleményem: A húsevés felesleges, ezért aki állatok ölésében részt vesz azzal, hogy húst eszik, gyilkos. Mivel elkerülhetné az ölést. Ha ezt nem szeretné, az ő döntése. De attól még a gyilkosság gyilkosság. Nincs mit ezen szépíteni.

[HPhD]Blokkolnam 2015.06.23. 18:11:54

@Krisztiantara: táplálkozástanban nincs abban konszenzus hogy teljesen mellőzni szabad az állati fehérje fogyasztását az embernek. Na de itt befejeztem, mennem kell haza, ma este pisztrángot grillezek sok kaporral és betolok hozzá egy hideg pilsenit :)
üdv!

kodacx 2015.06.23. 18:37:35

@Krisztiantara: Rengeteg gyermek nőtt fel hús nélkül a történelem folyamán, miért ne lennének emberek? Hasonlót sem írtam!
Manapság is sokan NEM ENGEDHETIK MEG az állati húsfehérjék fogyasztását!
Nincsen velük semmi baj...végül is csak 10-15-20 cm-rel kisebbek a MEGFELELŐ ÉLETKORBAN -nem kell ám élethosszig húst enni- bőséges fehérje és zsiradékbevitellel élő társainkál, kognitív képességeik rosszabbak, sokan küzdenek valamilyen tanulási nehézséggel...
Nem mindegyikük! Csak skan közülük!
Úgyhogy az én gyermekem, ha majd megtehetem, amíg növésben van, bizonyos változatos, állíti fehérjékben, húsban, halban, friss zöldségben és gyümölcsben gazdag étrendet fog kapni! És majd felnőttként már azt eszik, ami csak jó neki, de amíg én vagyok felelős az egészséges fejlődéséért, addig VEGYESEN fog táplálkozni!
Mint a hozzánk legközelebb álló faj a természetben, a csimpánz, aki VEGYESEN táplálkozik, FOGYASZT állati fehérjét, és ezért időről-időre szervezetten VADÁSZIK IS!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.23. 18:54:42

@Krisztiantara: A jól kivitelezett, mesterséges pótlásokkal megvalósított vegetáriánus életmód nem ártalmas. Ezt kifelejtetted. Mert erre a legtöbb ember szervezete nem alkalmas.

Celtic 2015.06.23. 19:06:42

@Krisztiantara: Ha igy folytatod, nem lesz jo vege. Nyugodj bele, hogy mas embertarsaid masok, ne duhongj olyanon, amin nem tudsz valtoztatni.

bloglegelő 2015.06.23. 19:54:27

"Ilyen szar kuruzslóhoz nem vinném a gyerekem."

további jó szórakozást ehhez az elmebeteghez

Mészáros Laci 2015.06.23. 20:40:14

@Krisztiantara:

Nekezen tudok mit mondani erre.
Ha annak idején VELED beszélgettem volna, ma is húsevő lennék.

eßemfaßom meg áII 2015.06.23. 20:56:24

@Krisztiantara: "Aki nem vega, gyilkos"

RACIONÁLISAN: Anyád!

MCock 2015.06.23. 23:42:30

@eßemfaßom meg áII:

Azért gyilkosozik, mert próbálja felnyitni a szemed. Mellesleg gerinces állat "elfogadható ok nélküli" megölése az állatkínzás nevű bűncselekménynek minősül, tehát valóban nem gyilkosságnak hívják. Az is le van írva, hogy elfogadható oknak minősül pl. az élelmezési cél vágóállat esetében, a prém termelése.

Az állat számára mindegy, hogy milyen célból vágják le. Hiába van benne a törvényben, a prémtermelés nyilvánvalóan fölösleges. És - bár a közvélemény nem egyöntetű ebben a kérdésben, tehát óvatosan leírom, hogy szerintem - az étkezési célért is fölösleges ölni. De a szokásokkal nem mehet szembe a törvény.

"te is egyből finoman gecized a húsevőket, az fel sem merül benned, hogy a húsevőnek eszébe se jut kifogást keresni"

Azért kifogás, mert nem érdemben néz szembe a kérdéssel, ehelyett egy másik felvetést tesz, és ezzel a maga részéről lezárja a dolot.

" egyszerűen ugy él ahogy az emberiség döntő része él és élt az elmult párezer évben"

- ez kikerülő érv

"ti meg neikálltok sértegetni öket/minket és csodálkoztok, ha nem buzgó bólogatás a válasz"

- ez személyeskedő érv

"Miért akarnám én keresni a nyúlélet lehetőségét mikor szeretem a rántotthúst?"

- ez szubjektív érv.

Arról nincsen szó, hogy tényleg szenved-e az állat és védhető-e az állatkínzás. Erről beszélek.

"egyrészt nem is tudnád megcáfolni"

Nyugodtan válassz egyet, bár előre látom, hogy akkor jön egy másik érv és így tovább...

Kérlek, olvasd el az első hozzászólásom végét is, amiben a lelkiismeretre és a jószándékra appellálok. Enélkül nem megy a dolog...

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.24. 05:34:35

A vegák pont olyan kegyetlen mészárosai az élőlényeknek, mint a vegyes táplálkozásúak, csak még ráadásul fajisták is. Különbséget tesznek egyes fajok közt a saját önző szempontjaik alapján.

kovacsbelane 2015.06.24. 10:59:32

@Krisztiantara: A giliszta nem sír és nyüszít, de azért ugye nem eszed meg?

eßemfaßom meg áII 2015.06.24. 13:37:02

@MCock: "Azért gyilkosozik, mert próbálja felnyitni a szemed."

én is azért küldelek el benneteket hittérítőket a jóédeskurvaanyátokba, mert próbálom felnyitni a szemeteket.

ez személyeskedő érv

Krisztiantara 2015.06.25. 11:52:45

@[HPhD]Blokkolnam: Senki sem írt itt az állati fehérje mellőzéséről. A HÚS mellett van még rengetegféle állati fehérje. Csak a húsevők gyilkosok. Aki megissza a tejet, az még nem öli le érte a tehenet. Nagyon egyszerű. Miért kell ezt külön magyarázni?

Krisztiantara 2015.06.25. 11:54:34

@Mészáros Laci: Hidegen hagy, ki a húsevő, ki nem. Mindenki maga dönti el, részt vesz-e az ölésben. Szívesen vacsorázom azokkal, akik esznek húst. Nem zavar. A gyilkos maga dönt. Miért szólnék én bele mások életébe? Szóval, nem zavar, hogy eszik húst. Amíg Önt nem zavarja az ölés, úgysem lehet ezzel mit tenni.

Krisztiantara 2015.06.25. 11:55:30

@eßemfaßom meg áII: Racionálisan? :DDDD Szerintem kizárólagosan csak az érzelmei irányítják az egész életét. Nem lehet jó.

Krisztiantara 2015.06.25. 11:56:42

@kovacsbelane: Egész kisgyermek koromban megettem. Vérzett.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:10:18

@Krio.Me.Tu: Erről talán illene megkérdezni egy vágóhídon várakozó borjút.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:12:32

@kodacx: A csimpánz húsfogyasztása a tápláléka 5%-át teszi ki, de nem gond. És neki nem áll rendelkezésére más alternatíva, de ez sem gond. A többi baromságot, amit leírt, honnan vette, ki tudja?

Krisztiantara 2015.06.25. 12:13:32

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Aha. És a sok más ember, aki ilyen életmóddal jól van, mind bolond?

Krisztiantara 2015.06.25. 12:15:54

@Celtic: Nem törődöm a csordavéleményekkel és az általánosításokkal sem. Butaság.

Krisztiantara 2015.06.25. 12:16:55

@Celtic: Én anyázom az embertársaimat itt? Nézzen meg egy-két hozzászólást, és láthatja, ki dühöng. Én csak jókat nevetek közben a sok jó emberen. :DDD

Celtic 2015.06.25. 14:03:06

@Krisztiantara: nem szep dolog magazodni a neten. Olyan erzese van az embernek, mintha leneznek. Persze, ha ez a cel, akkor mukodik.

Krisztiantara 2015.06.26. 23:04:42

@Celtic: Én nem nézek le senkit, Önnek viszont komoly önbizalomhiánya lehet, ha a magázódásról ez jut eszébe. Csak a rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet tegezem. Számomra ez az illendő, a szokásokkal meg nem foglalkozom. Sem a hagyományokkal. Tiszteletet adok a neten is, és nem anyázok senkit sem, még akkor sem, ha ez itt arctalanul megszokott lehet. Nekem nem tetszik az oktalan lazaság. Ennyi. A magam életét élem, nem másokét, hogy ki mit gondol erről, nem érdekel. :-)
De azért bevallom, véletlenül néha megesik, hogy tegeződve írok. Nem figyelek eléggé, és tükrözöm a másik embert. Nem jó szokásom ez, igyekszem kerülni. :-)

Yobbágy Fery 2015.06.29. 22:06:42

@Krisztiantara: Rágalmazás

226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Csak egyszer nyomjon fel téged vagy bármelyik vegánt amiatt, hogy gyilkosnak tituláltok mindenkit, aki húst eszik, csak egyszer...

Krisztiantara 2015.07.03. 01:17:48

@Yobbágy Fery: Na, pereljen be gyorsan! :D Attól még nem lesz ám "jó ember". :DDDD

Yobbágy Fery 2015.07.03. 07:49:01

@Krisztiantara: Per? Ki beszélt itt perről? Ez büntetőjogi kategória, nem polgári ügy.
De, amúgy jobb ember vagyok. Én ugyanis nem akarom rákényszeríteni a saját hülyeségeimet másokra és nem aggatok súlyos bűncselekmény elkövetésére utaló jelzőket se senkire. Te, meg a többi vegán folyamatosan ezt teszitek. Ezért írtam, hogy csak egyszer pöccenjen be valaki annyira, hogy feljelentést tegyen.

Kailyn 2015.07.10. 10:31:20

@cardiobascuralis:
"Az ember húst eszik, hogy olyan erős legyen, mint a bölény. Csak azt felejti el, hogy a bölény füvet eszik."

VT 135 2016.02.11. 15:49:39

Amíg egy vega, vegán a húst-nem-evést a saját választásának fogja el, rendben van. Amíg, ha megkérdezik (!), elmondja másnak is, miért, rendben van. Ha mások szenvedése zavarja, rendben van.
Onnantól kezdve, hogy ideológiát gyárt belőle, hogy magát többre tartja emiatt, nincs rendben!
Mert:
- a növények is éreznek, kommunikálnak egymással, félnek. Ezek tudományosan már bebizonyított tények, tehát akkor tényleg, ne *gyilkoljál növényt, hanem csak fénnyel táplálkozzál. Nem állítom, h egyszer eljutunk odáig, h csak fénnyel táplálkozunk, de az nem mostanában lesz...
- amíg magadat többre tartod a húsevőknél, addig lelkileg pont, hogy nem fejlődsz, hanem korcsosulsz. Mert csak egy még vastagabb, spiri egó-szerepet gyártottál magadnak. Nem állítom, ez a "sport" népszerű sok spiri között, sajnos... :( De ettől még önámítás.
- azt gondolod, attól még, h nem eszel húst, nem pusztítod az állati életet? Hmm, te most hol is élsz? Milyen életmódban? Csak nem nyugati életmódban? Mert, ha igen, ezzel az életmóddal folyamatosan, percről-percre bűnrészese vagy millió és milló állat pusztulásának. Nem beszélve arról, hogy a lépéseiddel is mindenféle állatot agyontaposol. Szóval, majd ha remeteként élsz a Mecsekben és levitálva közlekedsz, akkor tényleg nem vagy direkte, vagy indirekte okozója állatok pusztulásának. Addig mindez csak önámítás és képmutatás.
- Vajon mennyivel jobb annak a szúnyognak, amelyet nem csaptál le magadon, ha két perccel később egy fecske eszi meg? Jaa, értem, karma...
- ... ezek szerint, mindaz a sokmilliárd ember, aki korábban nem tudott erről a fajta karma-tanításról mind emiatt megbűnhődik? Szerintem ez még azon vallásoknál is nagyobb arrogancia, amelyek ezt modják, mindaz, aki nem lép be, vagy nem hisz az ő egyedüli (!!) megváltójukban, az elkárhozik.
- Végezetül a legfontosabb: neked mi bajod a halállal?? Miért emeled ki az élet működéséből? Az élet része a születés és a halál is! Nem a halál a tragédia, hanem hogy milyen életet éltél előtte. Illetve: éltél-e egyáltalán előtte, vagy csak az egód foglya voltál... Ha nem lenne halál, nem lenne születés sem. Konkrétan a bolygónk pár óra alatt megtelne élettel és utána minden élőlény elpusztulna.
Szóval, az az állat, amelyik azért jött a világra, mert a gazda gondját viselte a szülőjének, meg sem született volna, ha nincs a gazda szándéka, h később levágja. Ha ez az állat utána boldogan élhet (tehát nem ipari tartásban), akkor az egy boldog élet, amely, mikor levágják és elfogyasztják, hasznosul, tehát nem volt hiába az élete. Ennyi.

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2017.02.17. 14:24:18

"Egyszerűen nincs ahhoz jogunk, hogy más életével rendelkezhetünk."
A növényekre ugye ez nem vonatkozik? Meg azokra a mikroorganizmusokra sem, amiket naponta százezerszám öl meg az immunrendszerünk?
.
Disclaimer: nem védem a húsevést, nem támadom a veganizmust. Tőlem mindenki azt eszik, akit akar. Annyi az egész, hogy hányok a bullshittől.