A bárányok cukik, a gyapjú pulcsi puha és meleg, emellett nem ölik meg a birkákat érte, tehát mi bajuk is van pontosan a vegánoknak ezzel az anyaggal?!
A legtöbb ember fejében a gyapjút adó bárányok úgy élnek, mint cuki vattapamacsok, akik számára a nyírás áldott tevékenység, hiszen a téli hideg ellen növesztett gyapjú a nyári hőségben igencsak kellemetlen tud lenni. Azonban a folyamatos gyapjúnövekedés is az ember által szelektált, számára kedvező tulajdonság, amit a juhok domesztikálása, azaz háziasítása során a kívánt tulajdonsággal rendelkező egyedek szaporításával ért el.
Felvetődhet a kérdés, hogy egy vegánnak pontosan mi is a problémája a gyapjúval, holott azért nem ölik meg az élőlényeket csak lenyírják a gyapjukat, az pedig elvileg nem fáj. Nyírás után visszaengedik a nyájba az élőlényeket és vidáman bégethetnek a nap hátralevő részében.
Az egyetlen bökkenő, hogy az emberek elfelejtik, hogy a birkákat nem a cukiságuk miatt tartják, hanem hogy minél nagyobb hasznot húzzanak a testükből az emberek. Éppen ezért már a birkák fogantatása is – a többi "haszonállathoz" hasonlóan – erőszakkal kezdődik, hiszen mesterséges megtermékenyítés eredménye a fejlődésnek indult magzat. Kisebb nyájak esetében ugyan a “hagyományos” módszert is követhetik, azaz a kos maga termékenyíti meg az éppen termékeny nőstényt, azonban egy nagyobb, több száz vagy ezer egyedet számláló farmon – ami elég profitot hoz – a leghatékonyabb a mesterséges megtermékenyítés. Azaz a kos hímivarsejtjeinek a lecsapolása, majd a nőstény mesterséges megtermékenyítése.
A tejiparhoz hasonlóan a gyapjúipar is könyörtelen és véres. Az ágazat főleg a nőstény élőlényekre támaszkodik, őket használja ki leginkább. A nőstények világra hozzák a vágóhídra eladható bárányokat, a nőstényeket nyírják és kiöregedésük után vágóhídra küldik őket. Ausztráliából például több hetes hajóúttal viszik őket a közel-keleti országokba, ahol az állatjog, mint fogalom nem igazán ismert. Az útba rengeteg juh bele hal, hiszen nem ritka jelenség, hogy éheznek és szomjaznak az élőlények a hosszú út alatt, hőgutát kapnak vagy különböző fertőző betegségnek esnek áldozatul. De talán az úton meghaltaké a könnyebb és kíméletesebb halál, mert nem kell végignézniük társaik kivégzését és nem kell rettegve várniuk, hogy őket mikor szúrják le vagy nyisszantják el a torkukat
GALÉRIA
Az ausztrál gyapjúipart hozom fel példaként, ugyanis Ausztrália az egyik legnagyobb gyapjú előállító a világon és az innen származó gyapjút használja sok nagy és ismert divatmárka is, melynek termékei nálunk is megtalálhatóak. Ausztráliában nyírt gyapjú 95%-a kerül exportra. Emellett ne gondolja senki, hogy bárhol a világon más lenne a helyzet, mint Ausztráliában. Ahol csak profittermelő eszközként használnak élőlényeket, ott mindennemű érzelem és tisztelet eltűnik, az élőlények tárgyiasulnak és az emberek abszolút analfabéták lesznek a másik faj egyedeinek érzelmére, fájdalmára.
Fontos tudni, hogy a birkanyírók nem napidíjban vagy órabérben dolgoznak, hanem fejpénzt kapnak a megnyírt juhok után, így nekik az az érdekük, hogy minél rövidebb idő alatt végezzenek egy-egy egyed megnyírásával és a legmagasabb összeget optimalizálják a nap végére. A juhokkal agresszívan és durván bánnak, a lábuknál fogva húzzák oda a nyírógéphez őket, földhöz vágják őket, a fejüket durván kicsavarva tartják, szinte megfullasztva fogják le őket. Mindemellett a kapkodásban gyakori jelenség, hogy a birkák fülét vagy farkát meg- vagy levágják, illetve testükön több mély sebet ejtenek. A “rekorder” órénként 27 juhot vagy 35 bárányt nyír meg.
GALÉRIA
Ausztráliában gyakori eljárás, hogy a juhok fenekénél és hátsócombjánál levő részt megcsonkítják (mulesing), azaz a gyapjas bőrt bármiféle érzéstelenítés nélkül kivágják, hogy megelőzzék a légynyüvességet. Ez azonban leginkább az emberek érdekeit képviseli, hiszen az elhullott élőlény nem használható fel és nem értékesíthető. Ez az eljárás egyébként az 1930-as években a merinói juhoknál volt először alkalmazva. A légynyűvességnél bizonyos légyfajok nőstényei bizonyos ingerek (például nem kezelt sérülések, bomló húsrészek és vér, vizelet és bélsár, egyéb külső élősködők vérszívása) hatására általában az állat testfelületére rakják le petéiket, többnyire sérült bőrfelületekre, de gyakran előfordul a természetes testnyílások (végbél, péra) környékén, valamint a szemben, a fülben, a bőrön, az orrban, a nyálkahártyákban és a húgyszervekben is.
GALÉRIA
A mulesing ellen tiltakozó állatjogi aktivisták.
A 2010-es évekre az állatjóléti csoportok lobbijának köszönhetően az ausztrál juh gazdaságok 30-35%-a már nem végzi ezt a kegyetlen csonkítást és ez növekvő tendenciát mutat. Tehát a gazdáknak változtatniuk kell a civil szféra nyomása miatt. Ha 6-7 évvel korábban kérdeznek, akkor azt mondtam volna, hogy ez egy pozitív eredmény. Azonban akkor még nem voltam azzal tisztában, hogy a humánusabb élőlénytartás is ugyanúgy ki- és felhasználja az adott egyedeket profit szerzés céljából és a végén mindenképpen vágóhídon kötnek ki, nem pedig egy zöld legelőn. Így a mai tudásommal azt mondom, hogy cakkumpakk szűnjön meg a birkák mindennemű ki- és felhasználása a többi olyan "gazdasági ággal" együtt, amelyek élőlényeket nyomorítanak meg, vegetáltatnak és gyilkolnak meg.
Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy semmilyen élőlényhasználat nem elfogadható és ezt a tanulópénzt már megkaptuk, értjük, hogy nem etikus és éppen ezért nem elfogadható. Én vállalom, hogy voltam azon a lépcsőfokon, ahol a humánusabb ketrecekért kampányoltunk, azonban az ember tudása egyre széleskörűbb és a megértése pedig tisztább, világosabb így megérti, hogy a semmilyen rács vagy ketrec mögött nincs szabadság.
Végül pedig, hogy feloldjam ezt a komoly témát mindenki nézze meg ezt a tündéri birka gyereket, akit Winternek hívnak. Wintert találták és ez a szerencséje, ugyanis így családtag lett pörkölt helyett. Winter a mai napig imád ugrálva közlekedni és akár a hálószobai ágyon ugrálni. :)