Vegán lettem de hogyan kezdjem? Tanácsok kezdő vegánoknak.
2014. június 27. írta: ZöldElla

Vegán lettem de hogyan kezdjem? Tanácsok kezdő vegánoknak.

Amikor az emberek megtudják, hogy vegán vagyok szinte minden egyes alkalommal felteszik a kérdést, "hogy akkor mit eszel"? A válaszom pedig, hogy mindent, ami nem hús, tejtermék, tojás vagy méz. Növényeket eszem, zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat és magvakat. Ha csak a hazai terményeket nézzük akkor is egész évben nagyon változatosan tudunk étkezni, hiszen mind a négy évszaknak meg vannak az idény termései. Azonban azt, hogy mit, mikor, hol és hogyan tudunk vegánként enni meg kell tanulnunk. Ezzel a poszttal pont ebben szeretnék segíteni kezdő társaimnak.

vegan-healthy-wallpaper.jpg

Mivel nagyon kevés ember születik vegánnak, akinek a vérébe ivódik a vegán életmód így nekünk, akik felnőttként lettünk tisztán növényevők meg kell tanulnunk, hogy a "korábbi életünkből" az állati eredetű termékeket mikkel és milyen módon tudjuk helyettesíteni, illetve lecserélni. Csak az elején tűnik bonyolultnak, ha kialakulnak és rögzülnek a szokások, akkor már észre se vesszük és mindent vegánul csinálunk.

Fontos tisztázni, hogy a vegán ember az életmódjában is vegán, nem csak az étkezésében. Tehát amellett, hogy nem eszik állati eredetű dolgokat nem hord bőr cipőt, ruházatot, kiegészítőt, nem hord gyapjút, ékszereiben nincs korall, igazgyöngy, kagylóhéj, csont és nem használ állatokon tesztelt, illetve állati eredetű összetevőket tartalmazó testápolási, dekorkozmetikai, tisztálkodási és takarítási szereket. Tehát az élete minden területén igyekszik elkerülni a többi élőlény szenvedéséből és kihasználásából származó termékeket.

keep-calm-and-go-vegan-104.png

Kezdőként a legfontosabb szerintem olvasni, tanulni és a már tapasztaltabb vegánoktól kérdezni. Fektessünk időt az új dolgok felkutatására és kipróbálására. Segítségképpen egy videóban összeszedtem, hogy szerintem minek érdemes utána olvasnia és odafigyelnie a kezdő vegánnak. Remélhetőleg sikerült hasznos és felhasználható ötleteket, tanácsokat adnom. Őszintén remélem, hogy ezzel a poszttal sikerült megkönnyítenem pár embernek az áttérést a tisztán növényi alapú étkezésre és erőszakmentes életre.  Nem is szaporítom írásban a szót, hanem jöjjön a videó. :)

 

 

Ajánlott könyvek:

 Két vegán  könyvajánló posztom ITT és ITT érhető el.

Ciki, nem ciki de főzni tanulni kell című posztom itt található, amiben 8 vegán ételeket készítő blogot mutatok be.

Vegyszermentes mosásról szóló posztom itt olvasható.

A havonta megrendezésre kerülő vegán piknik Facebook oldala itt található. A Piknikről készült poszt és videó kedvcsinálónak itt megtekinthető.

Vegan in Hungary csoport Facebok oldala, a Kezdő és haladó vega állatbarátok Facebook oldala, Állatkísérlet mentes termékek oldalának Facebook oldala szintén elérhető.

Vegán Állatvédelem blog, illetve Facebook oldal is létezik.

Vegán éttermek, ételszállítók listája pedig itt található.

 WorldIsVegan.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldella.blog.hu/api/trackback/id/tr876418637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2014.06.27. 17:39:51

Sok sikert mindenkinek az átálláshoz!!

A kommentelőktől kérdésem: ti miért lettetek vegánok?

Túrós (törölt) 2014.06.27. 17:50:39

de mézet miért nem? meg tejet? Ezzel végül is nem gyilkolsz meg másokat :D vagy nem csak ez a lényeg?

mortullus 2014.06.27. 18:38:41

Sosem értettem, hogy annak aki mondjuk nem érzékeny a laktózra mi baja a tejjel és tejtermékekkel.
És méz? Azt végképp nehezen értem :)

Stenonis 2014.06.27. 18:58:43

Én csak egy tanácsot tudok adni kezdő a kezdő vegánoknak:
Hagyjátok abba ezt a baromságot és egyetek normálisan! ;)

törcsipöcs 2014.06.27. 19:45:50

Hogy mi a baj a tejtermékekkel? Uramatyám, én eddig azt hittem, az emberek csak leszarnak mindent, de ezek szerint fogalmuk sincs, hogy működnek a dolgok és mit esznek...hát nem tudom, melyik az elszomorítóbb...Még mindig nagyon kevés a tudatos vásárló.

Bori Wó 2014.06.27. 19:49:35

Azt hiszem, a helyesírást sem ártott volna megtanulnod. Mert a mostani gyalázatosan szar.

A fogalmazás dettó.

Abdul_szgd 2014.06.27. 19:51:10

Itt egy faszi aki elég elkötelezetten beszél a vegánságról:
www.youtube.com/watch?v=mLk0hYiX_Ak

Ha végighallatod minden kérdésedre választ kaphatsz a témával kapcsolatban.
(Mi baj a tejjel, sajttal, mézzel ésatöbbi...)

Én spec. nem értek minden kijelentésével egyet, de azért talán lehet érezni valami igazságot a mondandójában.

Bori Wó 2014.06.27. 19:52:44

@Túrós:
Nem, az agybaj nem tűri az értelmes magyarázatokat.
A vegánság pedig agybaj, nem is enyhe.

@törcsipöcs:
Igen, mindig akad egy idióta, aki elkezdi hangoztatni azt a baromságot, hogy a tej meg a tejtermékek károsak.
Annak ellenére, hogy az orvostudomány pont az ellenkezőjét mondja, de hát kik azok a fasz orvosok, akik 6 év elég komoly egyetem meg még pár év kutatás után írhatnak le bármit is, azokhoz a seggfejekhez képest, akik a max. középiskolai végzettségükkel bátran állítanak mindenféle ökörséget a tejről, a sok hasonlóan mélyművelt barom meg elhiszi nekik?

Bori Wó 2014.06.27. 19:54:04

@Abdul_szgd:
Ha elhiszed, akkor te vagy a célközönség a szélhámosok piacán.

Abdul_szgd 2014.06.27. 20:12:09

@Bori Wó:

Mint megjegyeztem a hozzászólásomban: "Én spec. nem értek minden kijelentésével egyet".
Ezzel akartam jelezni, hogy az általam linkelt videót én is fenntartásokkal kezelem, nem szentírásként prezentáltam.

Bár ez a -ha lehet ezt így mondani- beböfögött, moralizáló félmondatod nem enged arra következtetni, hogy Te ebből képes lettél volna ezt megérteni.

tisztapista 2014.06.27. 20:31:33

Ha a többi élőlény szenvedéséből és kihasználásából eredő összes terméket el akarod kerülni, akkor két dolgot kell figyelembe venned:
1. Az ember élőlény
2. Szinte mindent az emberek kihasználásával és szenvedésével kísérve termelnek

Hacsak nem egy lakatlan szigeten élsz pucéran, ez igencsak megnehezíti a vegán vallás szabályainak követését.

randomuser1 2014.06.27. 20:47:43

@Abdul_szgd: kb a harmadik mondatában hazudik egy ordasnagyot a bibliára reflektálva, de amúgy ja, jófej lehet, tovább nem néztem, rágjatok bambuszt, a pandának is bejött az evolúciós tréfa:)

randomuser1 2014.06.27. 20:49:57

amúgy én a ketogén diéta megrögzött híve vok.

MCock 2014.06.27. 20:54:44

@Túrós: A kiindulás az, hogy lehetőség szerint állatoknak se okozzunk halált, szenvedést, ahogy világos, hogy embert ölni és kínozni sem szabad. Tudod, ne tedd azt mással, amiről nem szeretnéd, hogy veled tegyék.

Az ipari tejtermelésről annyit, hogy 1. a tehenek nem tudnak szabadon, természetes igényeiknek megfelelően élni, szerintem ennél egy fegyház is jobb 2. úgy idézik elő a tejtermelésüket, hogy állandóan vemhesen, szoptatós állapotban tartják őket, a borjaikat pedig szinte egyből elveszik, nem sokkal később levágják, a tejet értelemszerűen nem adó bikákat szintúgy 3. ipari eszközökkel (pl. hormonokkal, szelekcióval) kizsigerelik őket, majd mikor ez megtörtént, kb. 5 éves korukban ők maguk is mennek a vágóhídra. Hát ez a baj.

A tojásról kb. ugyanazt tudom elmondani, mint a tejtermékekről, de nem részletezem, mert nem kérdezted.

A méz nem egészen ugyanez a kategória, ugyanis a rovarok - valószínűleg, kísérletek szerint - nem képesek félelmet, szenvedést, stb. érezni, de engem mondjuk nem zavar, hogy mellőzöm a mézet.

És nagyon fontos még hozzátenni, hogy az állati élelmiszerek előállítása hatékonytalan, fajlagosan kb. 8-szor annyi energiát emészt fel, mint a növényieké, elég annyi, hogy a mezőgazdasági területek többsége az állattenyésztést szolgálja. A mezőgazdasági területek pedig letarolt természetes élőhelyeken jönnek létre.

Szeretném még leszögezni, hogy Magyarországon az állatvédelemről szóló törvény is kimondja (nem egészen szó szerint), hogy elfogadható ok nélkül állatnak szenvedést okozni nem szabad, majd kimondja, hogy haszonállatok esetében az élelmezési cél elfogadható ok a szenvedés okozására. Naná, hogy nem megy szembe a konvencióval. Pedig ez csupán konvenció. A valóság az, hogy - nem úgy, mint a ragadozók - mi, emberek megválaszthatjuk, hogy mit eszünk.

Vegán pedig azért lettem, mert szeretem az állatokat, mint minden normális ember. Ahhoz azonban, hogy az ételem, használati tárgyaim mögött is lássam az állatokat az a személyes tapasztalat kellett, hogy hosszú éveken át velem élő, szeretett háziállataimat lássam a saját szememmel szenvedni és meghalni. Együttérzés (állítólag magasabb rendű emberi tulajdonság), ez kell, hogy vegán legyél.

MCock 2014.06.27. 21:11:46

@tisztapista: igaz amit írsz, de ebből nem jó a következtetésed. Éppen azért kell megválogatnod, hogy mit (v)eszel meg, hogy minél kevesebbet árts.

eßemfaßom meg áll 2014.06.27. 21:17:17

@Stenonis: +1

@MCock: "A kiindulás az, hogy lehetőség szerint állatoknak se okozzunk halált, szenvedést,"

De miért csak az állatokat véditek? Növényeket jó ölni? legyetek következetesek, egyetek követ meg fényt.

MCock 2014.06.27. 21:19:21

@Bori Wó:

1. Lehülyézni valakit nem teljesítmény.

2. Senki sem beszélt arról, hogy a tej árt-e az embernek. Itt arról van szó, hogy az állatoknak mi árt. (Mellesleg az embernek csupán anyatejre van szüksége, arra is csak kb. addig, amíg pelenkás.)

eßemfaßom meg áll 2014.06.27. 21:22:38

@MCock: a fejés árt az állatnak? Kérdezz azért erről meg egy tehenet is, tudom, olyan a panel 10.-en nem gyakran van.

Abdul_szgd 2014.06.27. 21:24:16

@Emmanuel Goldstein:

Szerintem olyan videóról ne beszéljünk és/vagy formáljunk látatlanban véleményt, amit nem láttál, könnyen belátható hogy nincs értelme.

De amúgy tudod mit? Én nem vagyok vegán, ma is kb. 5-6 féle állati eredetű élelmiszert fogyasztottam.
A videót csak azért linkeltem be, mert abból a bizonyos vegán szemszögből körüljárja a témát és kielégítő válasz ad a fentebb feltett komment kérdésekre. Éééértem?
(Figyelem, most sem állítom hogy az állításai "igazak", "jogosak" ésatöbbi...)

Különben meg mindenki azt eszik vagy azt nem eszik amit akar/tud. Akinek ez valamilyen módon mégis fáj, így járt!

randomuser1 2014.06.27. 21:31:12

monnyuk évezredeken keresztül mindennapos küzdelmet vívtunk az éhenhalás rémével, a tej,tojás, hús, gazdag táplálékforrás, a hozzátok hasonló kákabelű mókusok szerencséjére a technikai -fosszilis energiahordozó alapú- civilizáció biztosította azt a lehetőséget, h semmittéve válogassatok az élelmiszerek közt miközben mindeféle filozófia alapot nélkülözve vulgármoralizáltok.
akarom mondani, örüljetek és kussoljatok, h elviseljük a baromságaitokat. ha a fajtátokon múlna, kihaltunk volna a picsába évmilliókkal ezelött, mer fullkontakt, eszközök nélküli küzdelemben a medve, a farkas, a bika és még a mezei foltos kígyó is erősebb mint mi és az állat az leszarja az ilyen faszágokat, éhes, enni akar...
bármit, bárhol, bármikor.

ecch 2014.06.27. 21:33:52

@mortullus: Roppant egyszerű. Ha nem is halállal végződik, de a laktózt, és a glutént is ugyanolyan felfogással kell kezelni, mint mondjuk a dohányzást. A dohányzásba se hal bele mindenki, de ott van az esélye. A laktóz és a glutén is mindenkinél potenciális veszély, lappang, folyamatosan terheli a szervezetet, az küzd vele, még akkor is, ha nem veszed észre. Mindenkinél! Nincs olyan ember, akinek javasolt, vagy jót tesznek ezen két anyagot tartalmazó bármilyen élelmiszer, maximum olyanok, akik jobban tűrik, és tovább. Egyszerűen hibás a megközelítése.

MCock 2014.06.27. 21:36:16

@eßemfaßom meg áll:

1. Kérlek, értesíts, ha jelét látod annak, hogy a növény (defőleg a kő) szenved.

2. Aki egyébként állati termékeket fogyaszt, az sokkal több növényt használ el, ugyanis a haszonállat takarmányon hízik.

3. Ismétlem, lehülyézni valakit nem teljesítmény.

4. Most, hogy mindezt tisztáztuk, gondoljuk el azt, hogy mi a helyzet a vágó- és haszonállatok kihasználásával és lemészárlásával.

5. Megértem, ha nehéz erre gondolni, hiszen aki is húst eszik, nyilván elfogult. Tudom, hogy nagyon nehéz a neveltetést, a konvenciót, az évtizedek során természetessé és kényelmessé vált gondolkodást megkérdőjelezni.

ecch 2014.06.27. 21:38:38

Továbbá, még mielőtt elkezdeném olvasni a cikket, miért is kerülik a vegánok a húst? A jól ismert veszélyek miatt? Azt egyáltalán tudják, hogy azok is tévesek? Megfelelő szituációban és együttállásban lehet kimutatni az összefüggéseit, viszont ezek a táplálkozási szituációk gyakorlatilag egyeduralkodók nem csak itthon, de bárhol, ahol civilizáltság van. Csak egy zármondat. Szinte az összes húshoz (kimondottan vörös) kapcsolt tünetem és panaszom már megvolt évek óta, 30 évesen. Most pedig húsbázisú módszerrel szünt meg mind. Azért ez egy kicsit morbid paradoxon.. Finoman szólva nem vagyok vele egyedül. Szóval még mielőtt valaki belevágna a vegán agymenésbe szánjon rá pár ezer oldal és hónap meddő kutatást, hogy összerakja a kis maroknyi választ.

randomuser1 2014.06.27. 21:41:33

@Abdul_szgd: ebben abszolúte igazad van, csak hirtelen felindulásból képtelen voltam tovább nézni a csóka prezijét, gondolván, ha práblemsztétmentje első részében keveri az álatokat az emberekkel és ezügyben a bibliára hivatkozik(miközben a nagy szent könyvben konkrétan az úr aszonnya,nyugodtan együk megfele a dögöket, kivéve a sok vicekvacak tisztátalan izéket, úgymint gyesznyó, nyuszi, csúszimászi) akkor valszleg a folytatás se kevésbé konzekvens :)

MCock 2014.06.27. 21:44:37

@eßemfaßom meg áll: Olvasd vissza az első hozzászólásomat, nézz utána a témának jobban, ha akarsz.

@Emmanuel Goldstein:

1. Ellenkezőleg, az iparosodás és a kőolaj éppen az állattenyésztésnek, az állati termékek fogyasztásának a felfutását hozta.

2. Választhatunk, hogy mit eszünk, nem kell a túlélésünkhöz ölnünk.

Alick 2014.06.27. 21:49:02

@mortullus: "mi baja a tejjel és tejtermékekkel."

Eredetileg a borjaknak készült, vannak rá többé-kevésbé allergiás emberek... esti bőséges fogyasztása nálam garantálja az 90 dB-es éjjeli horkolást. :)

randomuser1 2014.06.27. 21:51:48

@MCock:
1, végzett irodalmárként mondom, a bibliában ez már meg volt írva, ez káin és ábel története, az álattenyésztő feláldozta a növénytermesztőt.
2, én is ezt mondom, azzal a kitétellel, h kurvasokat kellett öljünk, h nektek már ne kelljen :)

tamareaf 2014.06.27. 21:53:36

@Abdul_szgd: Hát, a fickó azért csúsztatitt ott, hogy finoman fogalmazzak. Megértem, ha valaki etikai okok miatt nem eszik húst, de mértékkel fogyasztva nincs belőle probléma. Nem néztem végig, de ameddig eljutottam, például nem említette a szója egészségügyi kockázatait sem.

MCock 2014.06.27. 21:53:47

@ecch: A vegán ember nem a saját egészségét védi, hanem állatokat akar megkímélni. Hogy a vegán étkezés egészségesebb-e mint a vegyes (talán igen), ez egy másik kérdés.

Van, hogy az ezotéria belepofázik a vegánság kérdéskörébe, de ennek ehhez semmi köze.

Abdul_szgd 2014.06.27. 21:54:11

@Emmanuel Goldstein:

Örülök hogy azért valamelyest lenyugodtak a kedélyek. :)

Én ugyanúgy nem értek egyet az összes vegán indokkal és magyarázattal, mint az "ecch"-féle elfogult húsimádók eszméivel sem.

Mindenkinek magának kell eldöntenie hogy hogyan étkezik, mit eszik meg és mit nem.
De nem tudom megérteni, hogy miért kell a másikat ez alapján a döntése alapján degradálni, csúfolni vagy egyenesen hülyének nézi!?

randomuser1 2014.06.27. 21:56:31

@Alick: a tojglit se konrétan arra fossa a tik, h mi megegyük, oszt így járt..
az stimmt, h a föld lakosságának nagy része laktózintoleráns, de európai evolúciós nyereség, h mi bírjuk, nemhogymá valakinek itt ez itt gond legyen.
Ez előny, kéremszépen :)

MCock 2014.06.27. 21:58:18

@Emmanuel Goldstein: Vettem, de kérlek ne menjünk le az őskorral kapcsolatos meg bibliai legendák szintjére, azok ugyanis a nem ellenőrizhető tartományba esnek, és valójában illuzórikusak. Egyébként szerintem nincs olyan, hogy "ti" öltetek, hogy "minekünk" ne kelljen.

randomuser1 2014.06.27. 22:01:08

@Abdul_szgd: én konkrétan a filozófiai alapjával nem értek egyet, nem azért vagyunk ember, hogy úgy viselkedjünk, mint egy kérődző állat.. mi vagyunk a bilológia hierarchia kornája, a sablonos, de erős csúcsragadozókat ésszel, eszközökkel, előrelátással, stratégiával, és nem fizikai erővel legyőző szuperfaj..
monnyuk a vegánokra ez pont nem jellemző.

MCock 2014.06.27. 22:04:47

@Emmanuel Goldstein: Hogy továbbgondoljam a mondatodat: nem azért vagyunk ember, hogy úgy viselkedjünk, mint egy ragadozó.

(Mellesleg: minden kérődző növényevő, de nem minden növényevő kérődző)

randomuser1 2014.06.27. 22:06:28

@MCock: szükséglet volt, h idáig eljussunk.. most már nem, de ennek az volt az ára, h megegyünk minden szart, ami él és mozog, elkezdjük a dögöket kultiválni, csak azért, h felnőve megehessük...

randomuser1 2014.06.27. 22:08:28

@MCock: láttál már macskát egerezni? nem akarja megzabálni, jáccik...
nem véletlen spanol velünk :)

különvélemény 2014.06.27. 22:37:41

Én azt nem értem, hogy egyesek miért állnak le vitatkozni egy hívővel.

Én még nem láttam olyan beszélgetést, ahol egy szektatagot beszélgetéssel rá lehetett bírni a szekta elhagyására, ugyanez igaz minden egyéb hóbortban hívőre is.

Ma már tényleg nem "kötelező" állati eredetű termékeket fogyasztani, nem lesz egészségügyi kockázata, feltéve, ha fogyasztasz mellé állati eredetű táplálékkiegészítőket...

Ha nem, akkor sajnos amellett, hogy pár betegség rizikója csökken, másoké nőni fog, mivel az ember nem alkalmazkodott a kizárólag növényi eredetű táplálékokhoz.
De ez sem lehetetlen, csak némi génmódosítás kell hozzá.
Van kizárólag nővényt, sőt kizárólag egyetlen növényfajt fogyasztó, ragadozóból kifejlődött állat is, nem is egy.

_B_ 2014.06.27. 22:40:59

Vegánok, vonjatok meg magatoktól alapvető vitaminokat, ásványokat, mert az biztos jó. Elkeseredetten helyettesitsétek a húst(ami után a szervetet sóvárog) szójagyári termékekkel, azokat szigorúan valamilyen hidrogénezett növényi olajban (pl kókuszzsir) süssétek ki. Majd öblitsétek le ipari gabonalével. Az nektek jó lesz.

Az ember egyik alapvető tápláléka az állat. Emberből túl sok van. A megoldás nem az, hogy etessünk szójával+gabonával mindenkit, hanem legyünk kevesebben. De majd a rezisztens bacik idővel megoldják ezt is.

Legyetek nyitottak! A húsra tekintsetek úgy, mint természetes növény-kivonat. :)

randomuser1 2014.06.27. 22:44:46

@különvélemény: tul.képp azért, mert ha valaki vette a fárdságot, h nyisson egy blogot, amin bemutatja a maga történetét, mi kötelességünknek érezzük szólni neki, h fordítva ül a lovon és szembehajt az autópályán...

Alick 2014.06.27. 22:45:45

@Emmanuel Goldstein: azért nem vagyunk profi mindenevők, az étteremben hiába kérnék szöcskepaprikást csigaszósszal. :)
Bár a gyorséttermek néha elég jó tréninget adnak hulladékevésből... :)

randomuser1 2014.06.27. 22:52:57

@Alick: mer a szöcske nagyüzemileg nem túl pratikusan nevelhető álat, a csiga meg delikátesz?
csigáról jut eszembe, tavaj ettem frissen fogott kagylót neszeberben, kurvajó volt.

Alick 2014.06.27. 22:54:30

Talifero, profi nyers vegán... szeretnék így kinézni 55-60 felett:

www.thegardendiet.com/storm2.html

:)

randomuser1 2014.06.27. 23:02:01

@Alick: egyén keveset, 50% lassan felszívódó szénhidrát, 30%fehérje, 20%zsír, mozogj sokat, reménykedj, h a génkészleted jó és voila...
IRL csak a konteó- és szektahívőknek jár eccerű recept, a többieknek marad az évtizedes klinikai megfigyeléseken alapuló statisztika :)

ZöldElla 2014.06.28. 00:40:33

@Túrós: A mézet a méhek maguknak termeléik de elveszik tőlük az emberek. Szerintem egy termelő se örülne, ha kőkeményen megdolgozna a termésért aztán egyszer csak jön valaki és mindent elvisz és hagy cserébe pár zsák penészes krumplit pl.
A tejjel az a baj, hogy a teheneket mesterségesen termékenyítik meg azelőtt a kor előtt, ahogy maguktól párzanának és anyává válnának. A borjakat születés után vagy rögtön elveszik és kivégzik vagy pár hónapig 2-3 négyzetméteres boxokban tartják, vashiányos állapotban tartják őket és pár hónaposan mennek a vágóhídra, hogy megöljék őket.
Gyakori állapot, hogy elég hamar újra megtermékenyítik a teheneket és vemhesek, miközben fejik őket.
Emellett 20 évig is élnek a tehenek de a tejiparban használ 3-5 év alatt elhasználódnak, hiszen folyamatosan használva vannak, kimerül a szervezetük és a folyamatos tejtermelés miatt a saját csontozatuk kalciumtartalmát éli fel és fogyasztja el a szervezetük. Miután teljesen kiszapulták a testüket és nem tudnak újabb borjút kihordani, hogy tovább tejelhessenek viszik őket a vágóhídra szintén nem kellemes szállításnak és kivégzésnek kitéve.
A szarvasmarha hús legnagyobb termelője a tejipar. Emiatt a tejtermékek fogyasztásával rengeteg életet nyomorítanak meg az emberek. Ez a baj a tejjel és a mézzel. Ajánlom az Állatvédők könyvét, a Békés táplálkozás és az Állatok a tányéromon című könyveket a témával kapcsolatban.

eßemfaßom meg áll 2014.06.28. 01:03:39

@ZöldElla: :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

eßemfaßom meg áll 2014.06.28. 01:06:30

@Alick: faterom is van ilyen kondiban 70 évesen, mondjuk ö is eszik zöldséget a sülttarja mellé persze az is hozzátartozik, hogy nem a monitor előtt tespedve él

különvélemény 2014.06.28. 08:51:16

@ZöldElla: "Szerintem egy termelő se örülne, ha kőkeményen megdolgozna a termésért aztán egyszer csak jön valaki és mindent elvisz és hagy cserébe pár zsák penészes krumplit pl."

Az összes gyári munkás ezt kapja, Ázsiában főleg.
Tehát SOHA ne vegyél kínai, vagy indiai terméket, mert ellenkezik az elveiddel, hacsak nem értékesebb számodra egy méhecske, mint egy ember.

mortullus 2014.06.28. 09:09:38

@ZöldElla: A mai világban annyi információ és dezinformáció éri az ember, hogy kívánatos lenne sok helyzetben pontosabban fogalmazni, mint pl most is. Ha jól értelmezem a szavaid, neked a nagyipari tejtermeléssel és erre a tejtermelésre használt állatok tartási körülményeivel van gondod (illetve a tejtermelési fázis utáni sorsukkal).
És nem önmagában a tejjel. Vagy tévedek, és azzal is? :)

Manapság már Magyarországon, sőt Budapest környékén is vannak olyan állattartók, akik nem zsigerelik ki a teheneiket, nem veszik el rögtön a bocit és fogják levágni őket 3-5 éven belül.

Én az ilyen gazdáktól jó érzéssel venném és használnám a tejet. Persze igaz nem egy elterjedt dolog így tartani tehenet mostanság.

mortullus 2014.06.28. 09:16:11

@ecch: ma reggel megettem egy tál málnás joghurtot, nagyon jólesett. De akkor számíthatok rá, hogy lappang majd benned a laktóz? És hogy küzd vele a szervezetem, de vajon ki nyer? Én vagy a laktóz? Akkor most drukkoljatok a vékonybelemnek ti is! Hajrá laktáz enzimek!! :))

mortullus 2014.06.28. 09:25:33

@mortullus: és persze biztos lesz aki majd jön és átkozza majd a tejet is, hogy IGF faktor így meg laktóz amúgy, és hogy már olyan teheneket állítanak elő génmódosítással amelyeknek a teje lappangva mérgez, stb stb.
A tej hál istennek lehetőséget ad, hogy az ember intelligens módon vegyen magához állati fehérjéket és zsírokat. És ne kelljen ezért állatok millióit leölni.
Az egy másik kérdés,hogy manapság a nagy állattartók csak tejgyárnak nézik a teheneket, de ez nem a tej hibája hanem az embereké.

eßemfaßom meg áll 2014.06.28. 09:39:02

"Zaphod Beeblebrox asztalához nagy, tőgyes állat közelített. Jó húsú négylábú volt, a szarvasmarhafélék családjából, jókora vizenyős szemekkel, kicsiny tülkökkel. Az ajkai olyanféle fintorba húzódtak, amit kis híján megnyerő mosolynak lehetett volna mondani.

- Jó estét - zökkent le nehézkesen a- tomporára. - Én vagyok a konyhamester ajánlata. Felajánlhatom önöknek a testrészeimet?

Rövid kérődzés után kényelmesebb pozitúrába rendezte a hátsó fertályát, majd békésen végignézett rajtuk.

Az állat jámbor tekintete a hitetlenkedő meghökkenés pillantásaival találkozott Arthur és Trillian részéről, lemondó vállrándítással Ford Prefectéről és a leplezetlen étvágy kifejezésével Zaphod Beeblebroxéról.

- Talán egy szelet hátszínt? - javasolta az állat. - Fehérboros mártásban dinsztelve?

- Ööö. . . mármint hogy az ön. . . a magá. . . ebből a hátból itt? - suttogta Arthur szörnyülködve.

- Hát persze hogy az enyémből, uram - bődült el az állat készségesen. - Ki másét tudnám felajánlani?

Zaphod talpra ugrott, és szakértő módon lapogatta-tapogatta az állat hátát:

- És nagyon jó a felsálam is -, dünnyögte az állat. - Nagy súlyt helyeztem az izomfejlesztő gyakorlatoknak, és rengeteg szemestakarmányt fogyasztottam ennek érdekében. - Diszkrét nyögéssel felböfögött egy takarmánycsomót, kérődzött rajta egy kicsit, majd ismét lenyelte.

- Vagy egy kis bélszínt inkább? - ajánlotta.

- Úgy érted, hogy ez az állat csakugyan azt akarja, hogy megegyük? - suttogta Trillian Fordnak:

- Hogy én? - rökönyödött meg Ford. - Nem értek én semmit!

- Ez egyszerűen iszonyatos ! - fakadt ki Arthur. A legvisszataszítóbb dolog, amiről életemben hallottam.

- Mi a probléma, földlakó? - kérdezte Zaphod, aki időközben az állat hatalmas tomporára helyezte át figyelmét.

- Csak az - mondta Arthur -, hogy nincs kedvem olyan állatot megenni, amelyik felkínálja magát. Szívtelenség volna.

- Még mindig jobb, mint olyan állatot megenni, amelyik nem akarja, hogy megegyék - érvelt Zaphod.

- Nem erről van szó - tiltakozott Arthur. Aztán gondolkodott egy csöppét. - Na jó - folytatta -, lehet, hogy erről. Nem érdekel , nincs kedvem erről vitatkozni. Azt hiszem...

Az Univerzum halálos kínban őrjöngött körülöttük.

- Azt hiszem, elég lesz egy kis zöldségsaláta is - nyögte ki.

- Megkérhetném, hogy vegye fontolóra a májamat? - kérdezte az állat. - Feltételezésem szerint igen lágy és porhanyós lehet már, ugyanis hónapok óta tömetem magam ennek érdekében.

- Zöldségsalátát kérek - mondta Arthur nyomatékkal.

- Zöldségsalátát? - Az állat rosszallóan forgatta a szemeit.

- Csak nem azt akarja mondani - kapta fel a vizet Arthur -, hogy már egy kis zöldségsalátát sem ehetek? !

- Én nem - mondta az állat. - Ellenben sok olyan növényt ismerek, amelyik határozottan ellenzi az ilyesmit. Épp ezért határozták el a végén, hogy az egész szövevényes probléma megoldására olyan állatokat tenyésztenek ki, amelyek ténylegesen arra vágynak, hogy megegyék őket, és ezt az óhajukat határozottan ki is nyilvánítják. Ez vagyok én - tette hozzá biccentve.

- Kérek egy pohár vizet - mondta Arthur.

- Nézd - mondta Zaphod. - Mi enni jöttünk ide, nem állati szövetekről szövegelni. Négy adag bifszteket kérünk, mégpedig íziben!

Ötszázhetvehatmilliárd éve nem ettünk egy falatot sem!

Az állat talpra kecmergett, majd diszkréten felbőgött.

- Igen bölcs döntés volt uram, ha szabad megjegyeznem. Rendben - mondta. - Akkor hát megyek, és főbe lövöm magam.

Megfordult, és barátságosan Arthurra kacsintott.

- Ne aggódjon, uram, gyűlölöm az állatkínzást. Nagyon humánus leszek magamhoz - mondta, és sietség nélkül elindult a konyha felé.

Percekkel később a pincér négy hatalmas, gőzölgő hússzelettel tért vissza. Zaphod és Ford habozás nélkül falni kezdett. Trillian várt egy kicsit, aztán vállat vont, és ugyancsak hozzáfogott az evéshez."

mortullus 2014.06.28. 09:47:26

@_B_: és ha húsevőként majd te is a rezisztens bacik áldozatává válsz? :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2014.06.28. 19:23:47

@ecch: Az élet általában halálos.

Ez itt csak egyetlen érdekes eset, nem igazolt az ok-okozati kapcsolat 100%-osan:

Nutrition. 2011 Jul-Aug;27(7-8):859-62. doi: 10.1016/j.nut.2010.10.018.
Hypogonadism and erectile dysfunction associated with soy product consumption.
Siepmann T1, Roofeh J, Kiefer FW, Edelson DG.

Previous research has focused on the beneficial effects of soy and its active ingredients, isoflavones. For instance, soy consumption has been associated with lower cardiovascular and breast cancer risks. However, the number of reports demonstrating adverse effects of isoflavones due to their estrogenlike properties has increased.

We present the case of a 19-y-old type 1 diabetic but otherwise healthy man with sudden onset of loss of libido and erectile dysfunction after the ingestion of large quantities of soy-based products in a vegan-style diet.

Blood levels of free and total testosterone and dehydroepiandrosterone (DHEA) were taken at the initial presentation for examination and continuously monitored up to 2 y after discontinuation of the vegan diet. Blood concentrations of free and total testosterone were initially decreased, whereas DHEA was increased. These parameters normalized within 1 y after cessation of the vegan diet. Normalization of testosterone and DHEA levels was paralleled by a constant improvement of symptoms; full sexual function was regained 1 y after cessation of the vegan diet. This case indicates that soy product consumption is related to hypogonadism and erectile dysfunction.

To the best of our knowledge, this is the first report of a combination of decreased free testosterone and increased DHEA blood concentrations after consuming a soy-rich diet.

Alick 2014.06.28. 20:24:14

@Emmanuel Goldstein: tapasztalataim szerint totál egyéni, hogy kinek mi jön be, van aki gyerekkora óra undorodik a hústól, más meg nem bírja megemészteni a tejtermékeket. Nincs evolúciós nyomás kaja ügyben, így nagy a szórás...

Alick 2014.06.28. 20:26:40

Még tejtermék ügyben: kenyérnek nevezett hamisítványokba is tesznek, csak éppen nem tüntetik fel rajta. :( laktózérzékenyeknek ez beszarás... szó szerint.

randomuser1 2014.06.28. 21:53:38

@Alick: belgyógyászok ajánlása, sokszázezer beteg alapján, ki vok én, h egy példából általános érvényű igazságot vonjak le :)

_B_ 2014.06.30. 22:58:21

@mortullus: "és ha húsevőként majd te is a rezisztens bacik áldozatává válsz? :)"
Akkor kiszelektálódtam, utána több jut nektek.
De nem vagyok húsevő, csak megeszem a húst is, pont ahogy a zöldséget, gyümölcsöt, gombát, gabonát/lisztet/kenyeret, tejterméket, tojást, és magokat is.
Amit próbálok kerülni: só-, cukor-, és zsirhelyettesitő szerek.
Meg ugye ott a szója, éhinségben hirtelen felbukkant fehérjetartalmú takarmány embereknek csomagolva. Csak aztán rájöttek, hogy olcsóbb is polcra tenni, mint a húst, szóval jó nagy biznisz van belőle, ideológiákkal megtámogatva. Kb. mint a mozgás nélkül fogyasztó szerek :))

Ha valaki allergiás, nincs választása.
Ha valamit nem szeretsz, nem kell megenni, de nem is kell hozzá elméleteket gyártani.
süti beállítások módosítása